Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-18 / 270. szám
1979. november 18. o Születőben a szabolcsi színtársulat Ötvenezer korona a „nemzet csalogányának" Emlékek Blaha Lujzáról Felgördül a függöny. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház állandó, hivatásos színtársulatának első, bemutatkozó előadását láthatja a közönség. Taps, ünneplés. A szabolcsi, a nyíregyházi közönség melegen ünnepli színtársulatát, akik már nem vendégszereplők, itt élnek együtt a várossal, a megyével. A külső és belső arculatában megújult színházban, a „világot” jelentő deszkákon színre lépő színészeket a háttérből nem látható rendezőket, dramaturgot, jelmez- és díszlettervezőket igazi művészi élményre szomjazó közönség várta. Valaki a széksorok között megjegyezte: a színházat nem lehet elég korán — és elég későn alapítani... Kell, hozzátartozik az élethez, tükröt tart elénk, a mienk, mert így akarjuk ... Mikorra várható Olvasóink talán megbocsátják, hogy a krónikás egy kissé előrefutott az időben, arról szólt, ami még nem történt meg, de belátható időn belül elérkezik. Hogy pontosan így zajlik-e majd a színházi premier, azt természetesen nem lehet tudni, de remélhető, hogy a lényeget tekintve megközelítettük a közeli jövő valóságát. Születőben van a nyíregyházi hivatásos színtársulat. Karácsonykor lesz egy éve, hogy megírtuk a megyei és városi elhatározást, amely azóta az országos szervek elképzeléseivel megegyezően, elérkezett a megvalósulás küszöbére. Szerencsésen találkozott a közművelődési politika országos koncepciója — a színházi ellátottság fehér foltjainak csökkentése — 'a megyei és a nyíregyházi törekvésekkel. S ezekben a hetekben mind többször kerül szóba kulturális berkekben a nyíregyházi hivatásos szín- társulat létrehozásának híre. Legutóbb egy fővárosi tájékoztatón Pozsgai Imre kulturális miniszter erősítette meg: az országos kulturális szervek egyetértenek, minden anyagi és erkölcsi támogatást megadnak a társulat létrehozásához. Elsők között az országban Eltűnt hát a kérdőjel az általunk is leírt mondat után; Nyíregyháza önálló színtársulatot kap. A 110 ezer lakosú megyeszékhely — a több mint 600 ezer lakost számláló Szabolcs-Szatmár — egy-két éven belül a színházi kultúra otthonteremtésében is felzárkózik az ország más városaihoz. Nem titok, hogy megyén belül is megoszlottak a vélemények, érdemes-e, szabad-e, lehet-e színvonalas színházai alapozni ekkora késéssel. Tud-e majd egy frissen „toborzott” színtársulat olyan színházi alkotó műhellyé ko- vácsolódni, amely művészi akarásban, színvonalban, újszerűségben elnyeri a közönség tetszését, szellemi frissülést hozhat a város, a megye kulturális életében? Az aggályokat ezúttal is a valóság, a társadalmi igények szorították ki a „ring- ből”. A ma emberének a televíziózás korában is szüksége van a közvetlen művészi élményszerzésre, amelynek egyik, majdhogynem nélkülözhetetlen színtere a színház. Különösen így van ez egy gyorsan fejlődő városban, ahol ráadásul nagy múltja van a színházi kultúrának. Az 1894-ben, Alpár Ignác tervei alapján épült színház az országban az elsők között adott otthont a színművészetnek. Alig van olyan nagyság, Blaha Lujzától a ma élő nagyokig, akik ne vendégszerepeitek volna a nyíregyházi színházban. Több évtizeddel ezelőtt állandó színtársulata is volt a városnak. A tizenhárom évvel ezelőtt átépített, megújított színházról az itt megfordulók nem csupán udvariasságból nyilatkoztak így: valóságos kis ékszerdoboz. Kései ajándék — előnyökkel De nem csupán nézegetni való ékszerdoboz. Évente eddig 130—140 színházi előadást tartottak a Móricz Zsigmond Színházban, a bérletesek száma meghaladta a 8 ezret. Jóval több ez, mint néhány olyan városban, ahol évtizedek óta önálló színtársulat van. A szabolcsiak színházba járó, színházat szerető és azért áldozatot is hozó emberek. Megérdemlik a kései ajándékot, az önálló színtársulatot. S amennyire jócskán vannak hátrányai a késői indulásnak — legalább annyi előnnyel is startolhat majd a ma még csak körvonalaiban bontakozó nyíregyházi társulat. Előny, hogy a színház eszmei-művészi vezetése jól felhasználhatja a magyar és nemzetközi színházművészet eddig elért tapasztalatait. Kialakíthatnak közösen egy sajátos művészeti arculatot — az elképzelések szerint a mai magyar dráma egyik alkotó műhelyét —, amely egyéni karaktert kölcsönözhet műsorépítésüknek, a színházi hagyományőrzés mellett helyt adva a kísérletező tevékenységnek. Az is tartogat némi előnyt, hogy teljesen új, itt kovácsolódó társulatra építhet majd a színház vezetése, olyan vállalkozó szellemű, tehetséges és fiatal művészekre, akik akarják és képesek is a közösséggé formálódásra. Akarják az újat, s az alkotói szemlélet mindinkább kötőanyaggá válik számukra, nemcsak munkahelyüknek, de egy kicsit otthonuknak is tekintik majd a színházat és reméljük a várost, a megyét is. a premier? Nem kell attól tartani — nyugtattak meg bennünket a színház létrehozásában illetékes megyei szakemberek —, hogy a létesülő társulat valamiféle ötödrangú, „sehol- sem kell” művészek gyűjtőhelye lesz. Erre a már elkezdődött, tájékozódó, színészeket, rendezőket kereső igyekezet és elhatározottság a garancia. Inkább kevesebb létszámú, de tehetséges, a színművészettel elkötelezett embereket szerződtetnek, akik képesek a kollektív művészi teljesítményekre és nem átmeneti helynek tekintik Szabolcsot. Nagyon fontos lesz, hogy találjanak olyan vezető egyéniséget, főrendezőt, művészeti vezetőt, aki a jó célok érdekében mozgatni tudja majd a kezdetben 10—12 tagú közösséget. Türelem és megértés a közönség részéről —, ez is egyik feltétele lesz a majdani sikernek, a biztonságos bemutatkozásnak. Több év kell azonban a művészi „be- éréshez”. Derűlátó vélemények szerint 1980 őszén, vagy inkább telén — ha jól halad majd a színházi épület rekonstrukciója is — sor kerülhet a bevezetőben idézett premierre. De ez még nem biztos, valószínűbbnek látszik az 1981- es indulás. A színház létrehozásában közvetlenül illetékes megyei és városi tanácsi szervek már megtették a legfontosabb intézkedéseket. A Kulturális Minisztérium és a Pénzügyminisztérium jóvoltából rendelkezésre állnak a kezdéshez szükséges anyagi eszközök. Nem kevés anyagi áldozatot vállal természetesen a megyei és a városi tanács sem. Gondoskodtak a színészlakásokról, bérekről, szakaszosan építik meg a technikai helyiségeket, a jelmez- és díszlettárnál kooperálnak a debreceni Csokonai Színházzal. Rekonstrukció és társulatépítés Most két párhuzamos és szinte egyaránt fontos munkán dolgoznak a tanácsi szakvezetők. Jpl megszervezni — szakaszos módszerrel — a színházépület rekonstrukcióját. A másik: folytatni a társulatépítő tevékenységet, tovább konzultálni a minisztériumi, színházi szervekkel, a Színművészeti Főiskolával, az ide pályázókkal és azokkal, akiket mindenképpen szeretnének Szabolcsba „hozni”. Újszülött érkezik, de — ezúttal nem gyermeksírás, hanem taps jelzi: színház született ... Páll Géza MA MÁR KÖZHELYKÉNT HAT és régimódinak tűnik, ha Blaha Lujzát úgy halljuk emlegetni, hogy a „nemzet csalogánya”. Pedig ő volt a magyar dalkultúra hőse egykor, csakhát nevét egyre kevesebben ismerik; csalogányt pedig hol találunk manapság? Megyénkkel több vonatkozásban is kapcsolatban volt. Apja, Reindl Sándor huszártiszt volt az osztrák császári hadseregben, majd 1848—49- ben végigküzdötte a magyar szabadságharcot. Világos után Várai néven színész lett. Felesége Ponti Aloiza színésznő, akivel házasságot kötött 1848. febr. 24-én a Szabolcs megyei Pazonyban. Blaha Lujza 1850. szeptember 8-án Rimaszombaton született. Apja halála után mostohaapja Kölesi Antal színész lett. Korán kitűnt tehetségével és valóban csodálatos hangjával. Szabadkára szerződött. A városban állomásozott Lichtenstein herceg dzsidásezrede, amelynek karmestere Blaha János volt, aki egyben a színház zenekarában is karmesterkedett. Feltűnt neki a fiatal tehetség, felismerte hangját és koloratur énekesnővé képezte. Odáig ment a dolog, hogy 1866-ban oltárhoz vezette, így lett aztán Reindl-Várai- Kölesi Lujzából Blaha Lujza. A MŰVÉSZNŐ SIKEREI ISMERTEK. Bejárta az or-, szág minden vidékét, útját mindenütt a dalnak és személyének szóló hódolat övezte. Fellépett többek között Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Nyíregyházán is. (Mátészalkán nemrég még megvolt egy kottásfüzet, amit Blaha Lujza dedikált Sas Nácinak, az ismert nótaszerzőnek. Ez a kotta sajnálatosan eltűnt Bogdány György prímás lakásáról.) Hetvenedik évében országos ünnepségsorozatok emlékeztek róla. Szabolcs vármegye közgyűlési határozata értelmében 50 000 koronát szavaztak meg adományként a művésznőnek, amit egy üdvözlő irat mellett az akkori főispán és néhány törvényhatósági tag adott át 1920. december 15-én, fővárosi ■ lakásán Blaha Lujzának. A művésznő ekkor ígéretet tett, hogy a következő nyarat a Sóstón tölti, ahol a vármegye vendége lesz. Nemsokára egy levél érkezett a megyéhez: „Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Kimondhatatlan örömmel töltött el a vármegye közönségének születésem hetvenedik évfordulója alkalmából küldött üdvözlőirata, melyet a vármegye főispánjának és alispánjának vezetése alatt álló küldöttség volt szíves nekem átadni. Boldoggá tesz, hogy nemcsak én őrzöm lelkemben az egykor Szabolcs-vármegyében töltött felejthetetlen szép napok kedves emlékét, hanem a vármegye közönsége is szeretettel gondol reám az időközben elmúlt több évtized után is. Amidőn a ragaszkodás e megható megnyilvánulásáért és a részemre hazafias áldozatkészséggel felajánlott tiszteletadományért hálás szívvel köszönetét mondok, lelkem mélyéből kívánom, hogy a magyarságért a közelmúltban oly sokat szenvedett vármegye' az újesztendőben megújult erővel és minden igaz magyar ember kívánsága szerinti eredménnyel vehessen részt nemzeti jövőnk megteremtésének nagy és szent munkájában. Budapest, 1921. január 1-én. BLAHA LUJZA” AZ AKKORI KURZUSSAJTÓ természetesen kihasználta az alkalmat és krokodilkönnyeket hullatott. A Tanácsköztársaság leverése után vagyunk közel másfél éve, még Trianon előtt. Ismeretes az ország állapota, a „keresztényi és (ál-)nemze ti, (ál-)hazafias politikai vonalvezetés. A NYÍRVIDÉK a levél kapcsán jegyzi meg: ”A nemzet és a géniuszát ragyogva sugárzó diadalmas művész találja meg s szeresse kölcsönösen egymást, ... akkor a golgothai út is könnyebben viselhető, mert ez a kölcsönös szeretet a nemzeti lélek erősítése.” A beígért sóstói nyaralásból mégis lett valami. 1921. július 7-én délután a pesti személyvonattal megérkezett Blaha Lujza, hogy megkezdje sóstói nyaralását. Az állomási fogadáson már szerényebb volt a pompa és a notabilitások jelenléte. Nyíregyháza város részéről Bencs Kálmán polgármester, a megye részéről a főjegyző és a főispáni titkár fogadták. A város hintóján egyenesen a Sóstóra hajtattak. A KÖZEL KÉTHÓNAPOS ITT-TARTÓZKODASA alatt nem lehetett hallani Blaha Lujzáról. A megyei sajtó hallgat erről az időről. Tekintve, hogy pihenni jött a művésznő, fellépésre nem is számíthatott az érdemes publikum. De azért nyilatkozhatott volna; bizonyára tett látogatást a, megyei előkelőségeknél. Erről azonban nincs híradás. Végül augusztus 31-én utazott el Nyíregyházáról a délelőtt fél 11 órakor induló vonattal. Ezután már nem is járt a megyében. Nyéki Károly Blaha Lujza síremléke a Kerepesi temetőben. (Győri L. felv.) A mesterlövész Uraim! — harsonázta a céllövöldés —, két lövés négy forint, de négy lövés csak hét forint. Engedményes vásár tisztelt uraim, engedményes ... A céllövöldés udvarias, sőt mi több, alázatosan barátságos hangnemet ütött meg, mint akinek szent vállalása ezen a napon az emberek elé varázsolni mindazt a szépséget és gyönyörűséget, ami földi halandónak csak kijuthat. Hiszen ezért is fáradt, ezért hozta le a földre a mennyország minden pompáját. Igen, így történt, mert a céllövöldés pontosan a földre tudta varázsolni a mennyországot. Hajnalban, amikor még harmatos volt az állomás előtti játszótér pázsitja, a hintázó mögött négy lécet szúrt az agyagos' talajba. Ezekre a rudakra hamarosan ponyvát feszített, majd néhány csillogó bádoglemez formájában tetőről is gondoskodott. Természetesen az ily módon jelentkező összkép nem elégítette ki a céllövöldést, aki valódi paradicsomi hatásra törekedett. Elő hát a csillagokkal — lilákkal, zöldekkel, kékekkel —, elő az álszőlőfürtökkel, a zörgő rózsacsokrokkal: rátűzni őket a ponyva belső oldalára, ráerősíteni a bádoglap aljára! Egészen reggelig díszített a céllövöldés, s amikor a szemközti állomásra begördült a vásárosnaményi személy, már boldog sóhajjal kifújhatta magát. „Csodaszép, igazán — gyönyörködött a munkájában s ujjaival elégedetten zongorázott cipóhátként gömbölyödő pocakján. — Csodaszép, mondhatom.” Csak meg kell állni a pult előtt, egy pillantás a hátsó falat elborító virág-, tükör-, baba-, és fodorrengetegre, aztán az ártatlan nézelődő el sem mozdul, amíg próbát nem tett. Ez ám a varázslat, ez ám a művészet: odavonzani, megkötni a szemeket, megoldani a költekező kedvet ... A céllövöldés valósággal meghatódott. Kopaszodó, tokás ember volt, abból a típusból, amelyik nehezen tudja titkolni a megindulását. A megizzadt vörös arc fölött ott ragyogtak az arany- és ezüstcsillagok, háta mögött burjánzott a papírból életre keltett virágoskert: igen, igen, kész boldogság maga a gondolat is, hogy ilyesmi megszülethetett ... — Tessék, tessék! — kínálta lágy hangon a céllövöldés. — Két lövés négy forint, négy lövés hét forint. Tessék, tessék megpróbálni, légpuskámat meglóbálni! Reggel óta sokan kísérleteztek. Céloztak, lőttek, de az apró ólomgolyóbisok elkerülték a vékony fekete karikákat körbefuttató céllapocskát, és jobbára csak a ponyva elé szerelt bádogfafat kopogtatták. Az igazi forgalom azonban csak ebéd után kezdődött. Egy szahadságos tüzér kétszer is kilencest lőtt, s ezzel elnyerte a céllövölde legnagyobb, sárga műrózsáját. A céllövöldés láthatóan úszott a boldogságban, hogy valakinek végre sikerült. Orrfacsaró kölnivel hintette meg a virágot, s je’r • tőségteljesen a katonára k intett. „Adja egy szép kislánynak tizedes úr! Az elsőnek aki útjába kerül, s forró , jerelemre talál.” A tüzér makacs ember volt, KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Amíg felgördül a függöny
