Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-14 / 266. szám
1979. november 14. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Személyes részvétel VULKftN, VÁLTOZÓ VISZONYOK KÖZÖTT (I.) Akik a „disát"dirigálják HAGYOMÁNYAINKHOZ HlVEN, a beszámoló taggyűlések előtt számos pártszervezetben ismét mérlegre teszik a kommunisták személyes részvételét a párt politikájának valóra váltásában, a határozatok végrehajtásában. Felelősség- teljes mozzanata ez a közelgő pártkongresszusra való felkészülésnek. Hiszen a párttagok cselekvő részvétele, személyes közreműködése semmi mással nem helyettesíthető, alapvető fontosságú tényezője annak, hogy a párt törekvései, állásfoglalásai mindennapi életünk gyakorlatában érvényre jussanak. Ez alkalommal is bizonyára elhangzik az, amiről az utóbbi időben gyakorta szólunk: az építőmunka feltételeinek nehezebbé válásával fokozódnak a követelmények a párt tagjaival szemben, az élet még nagyobb felelősség- érzetet, tettrekészséget igényel tőlük. Helyénvaló és indokolt ezt az igényt hangsúlyozni. Ám azt is jól tudjuk, hogy ez még önmagában nem viszi előbbre az ügyet. A követelmények fokozódásáról szólni csak akkor érdemes, ha a pártszervezet ezzel együtt azt is meg tudja:' mondani, hogy az egyes párttagok miben, hol, hogyan tegyenek többet és jobbat, ha tehát meg tudja jelölni személyes helyüket, szerepüket, konkrét tennivalójukat a közös fáradozás menetében. Enél- kül ugyanis a követelmények fokozódásának hangoztatása könnyen üres szólammá silányulhat, melyet elvben mindenki elfogad, de önmagára semmiféle következtetést nem von le belőle. Hadd tegyük azonban mindjárt hozzá: ez az igény semmiképpen sem jelenthet olyasmit, mintha a kommunisták politikai-közéleti cselekvésének minden mozzanatát „az első csavartól az utolsóig” be kellene szabályozni, mintha pontosan előírt „szerepkönyvet” kellene kapniuk a politikai munkához. Erre lehetőség sincs, szükség sincs mi több, ez elvileg elentétes lenne mindazzal, amit a pártról, mint eleven, élő politikai mozgalomról vallunk. CSAK TALÁLOMRA ragadva ki egy-két példát gondolatunk szemléltetésére. Előfordul, s nagyon helyeselhető, hogy az alapszervezet, vagy a pártcsoport egy-egy kommunistának megbízatásul adja, hogy törődjön a kollektívába most bekerült pályakezdőkkel, egyengesse útjukat szakmai tanácsokkal, a munkahely megismertetésével. Ám jelentheti-e ez, hogy az adott területen dolgozó többi párttagnak — kik ilyen személyes pártmegbízatást nem kaptak — nem kell az új munkatársakkal törődniük, hogy ők ez iránt közömbösséget tanúsíthatnak? Nem lenne-e ez a legrosszabb fajtájú „nem az én asztalom” szemlélet megnyilvánulása? Ezért, ha a pártcsoport vagy az alapszervezet különös gonddal mérlegeli is a pályakezdőkkel való törődést annál, aki ezt kifejezetten feladatul kapta, a többi párttag politikai tevékenységének megítélésénél sem hagyhatja figyelmen kívül. Más területről véve a példát: városainkban mind több a szövetkezeti lakás, s a tulajdonosaik által választott, a közös ügyeket intéző bizottság. E testületek politikai irányításának, a bennük dolgozó kommunisták összefogásának szervezeti formáit, módszereit jobbára még csak keresik az érintett pártszervezetek. Ám ahol ez még nem alakult ki, ott is kötelességük a párttagoknak a párt politikájának szellemében tevékenykedniük. Hiszen külön útmutatás nélkül is meg lehet ítélni a felmerülő esetekben, hogy mi szolgálná, illetve sértené az össztársadalmi érdeket, melyik észrevétel tekinthető jogos kritikának, s melyik mögött húzódik kicsinyes önzés vagy intrikaszagú érvényesülési vágy. Ha a párttagok nem is kaptak megbízatást a párt- politika érvényesítésére ezekben a testületekben — munkahelyük pártszervezete, ahova tartoznak, ilyen megbízatást adni voltaképpen nem is illetékes —, enélkül is természetes kötelezettségük az elvszerű állásfoglalás. MINDEZ NYILVÁNVALÓAN nem kisebbíti a konkrét, személyre szóló pártmegbízatások jelentőségét. Hiszen a közös cselekvésben elfoglalandó helyet, tevékenységi kört mégis csak meg kell határozni, az elérendő célt, a megoldandó feladatot meg kell jelölni. A kommunistáknak tudniuk kell, hogy rájuk elsődlegesen miben és hol számít a pártszervezet, miért felelősek annak kollektívája előtt. Az utóbbi években örvendetesen nőtt a kézzelfogható megbízatásokkal ellátott párttagok számaránya. Ám bármennyire is jóleső érzéssel nyugtázható ez majd a beszámoló taggyűléseken, a puszta statisztika még nem ad teljes képet. Azt is elemezni kell, hogy megfelelő segítséget kaptak-e a párttagok a megbízatás teljesítéséhez, folyamatosan megadták-e nekik a szükséges információt, s vajon a kapott feladat összhangban áll-e egyéniségükkel, képességeikkel, adottságaikkal. Maradjunk most csak az utóbbinál. A pártfegyelem nyilvánvalóan arra kötelezi a kommunistákat, hogy a feladatok vállalásánál a közös érdeket, a politikai szükségleteket tekintsék irányadónak. Pártunk politikai tevékenysége az egyéni és a közösségi cselekvés összhangjára, harmóniájára épül. A kommunisták személyes részvételének gondos elemzése sokat segíthet abban, hogy a XII. kongresszusra készülve még jobb feltételeket teremtsünk ennek az összhangnak az érvényesüléséhez. Gy. L. Fedor Antal 25 éve önti a vasat. (Gaál Béla felvételei) Az egyik öntödét a klasszikus kapitalizmust Angliában tanulmányozó Engels is megörökíthette volna, a Disama- tic berendezés viszont, talán a holnap, de mindenképpen a ma színvonalán áll. Á nyersanyag közelében Amikor Meichl Mátyás, a gyár igazgatója végigvezetett a telepen, arról beszélt, hogy az ország legnagyobb öntödéje alakulgat itt, egy gyár, melynek termékei — a vasúti féktuskók, a satuk, az importra gyártott csapszekrények és a legfontosabbak: a radiátorok — szükségesek az országnak. Csak többet és jobbat várnak tőlük. — Van egy óriási előnyünk — magyarázta —, ami a fejlődés felé visz minket. Nevezetesen az, hogy a nyersanyagfolyam forrásvidékéhez mi fekszünk: a legközelebb. Egy lépés csak Záhony, a torkunkban a szovjet vasérc’és a többi anyag. Akarjuk a fejlődést és igyekszünk megtenni mindent, ami telik. Ügyes munkáskezekre és korszerűen gondolkodó „fejekre” van szükségünk, mert ezek nélkül a várható hatalmas anyagi befektetés sem érhet semmit. Az igazgató a fiatalítás híve. Nem mindenáron, hiszen a kor az ő szemében sem érdem, de ha a fiatalság szaktudással párosul, azt helyezi előtérbe. Persze, ez nem megy zökkenőmentesen, néha ellentéteket is szül a váltás, de a kétségtelen eredmény láttán szűkül az ellenzők tábora. Forrószeles kúpoló Csehi István, a főkönyvelő és Krajcsovics József, a gyárA ki a megye iparáról beszél, nem feledkezhet meg a kis- várdai Vulkán vasöntödéről, mai nevén az öntödei Vállalat 04-es számú egységéről. Egyik legrégibb gyárunk, a nehézipart képviselők sorában pedig a legelső volt. Igaz, ma már Kisvárdán is akadnak üzemek, amelyek többet termelnek, mint az öntöde, de alig van olyan, amelyik oly mélyről indult volna, mint a Vulkán. Egy csomóban van itt a múlt, a jelen és a körvonalazódó jövő. ' fejlesztési osztály vezetője harminc körüli fiatalemberek, de nem kirakati példányai egy ifjodási hullámnak, mert akadnak itt fiatal mérnökök, alig középkorú üzemvezetők is. Csehi István mondta: — A „könyvelés” csak kis része a munkámnak. Lejárok a gyárba, tudom mi van és mi várható. Állítom: van perspektívánk. A Disamatic üzem különösen nagy lökés volt a gyár életében. Az utóbbi négy évben sok minden épült, ami azelőtt nem volt. Készül az új forrószeles kúpoló. Ezzel hőenergiát és a melegebb vas révén jelentős mennyiségű anyagot takaríthatunk meg. Egyik legfontosabb belső tartalékunk egyébként a súlycsökkentés. Ezt segítik a már gyártott „Nyírség” és „Nyírfa” típusú radiátorok és a majd gyártandó új fajták. Sokfelől érdeklődnek munkáink iránt, a „disa” pedig a szó szoros értelmében „önti” magából az árut; egy-egy fajtából néha napok alatt legyártja a kellő mennyiséget. Krajcsovics József véleménye: — Aki alkotni akar, annak ez jó munkahely. Sopronban fehér overallban dolgoznak az öntők, itt pedig annyi a por, hogy még a lezárt villanykapcsolókba is jut belőle. Tehát emberibbé kell tenni a körülményeket. A gyárfejlesztést az igények szabják meg. Megoldandó a belső szállítási útvonalak megrövidítése, mert egy-egy öntvény logikátlanul hosszú utat jár végig. Mindezt úgy szükséges elvégezni, hogy közben az öntöde egy pillanatra se álljon le. De beszélhetnék arról is, hogy életkérdés a szállítás és az anyagmozgatás korszerűsítése. Balogh Lászlóné: „...más munkahelyre én már nem megyek.” Egy asszony lékéről Valaki azt mondta: minden nő, aki itt dolgozik, az a munka hőse. És, aki ismeri a legtöbbször férfiakra szabott munkát, igazat ad ennek. Nézzük például Balogh Lászlónét, ezt a 35 éves, fáradtnak látszó asszonyt, aki az egyik legkönnyebb helyen, a „disánál” dolgozik. Jékéről való, a férje is itt dolgozott 19 évet, de megcsappant egészsége miatt elment innét. Maradt tehát az asszony, akit még a férj invitált ide négy éve. Magberakó, acéllemezeket tesz a féktuskók magjába, ezáltal lesznek azok szilárdabbak. — Nem nehéz ez a munka — vélekedett az asszony —, de nyáron meleg, télen pedig hideg van. Szerencsére megszánnak a targoncások és a hátam mögé tesznek egy kis meleg vasat. Eleinte furcsa volt itt a záj, a környezet.., A téeszből jöttem ide. Keresek 3500 forintot, jó pénz ez, hiszen építkeztünk. Nehezen tudtam beilleszkedni, de más munkahelyre én már nem megyek... Fedor Antal, ahogy a nagy könyvben van megírva, igazi öntő. Karakteres, szikramarta arc, szemüveg, bőrkötény. Negyedszázada öntő, 48 éves. — Egyszer mentem el, 6 hónapra — meséli —, vonzott Pest, de csak visszajöttem. Vasutas voltam, aztán katona, és következett a Vuikán. Hat év múlva nyugdíjas leszek. Van öt lányom és egy fiam. Helyet már nem cserélnék, pedig sokat kell dolgozni, naponta 100 mázsa vasat kell megmozgatni. De az új kúpoló segít majd, Az még nekem is jó lesz ... Speidl Zoltán Tanuló főbizalmiak E gy sor hasznos újdonságot vezettek be a szakszervezeti oktatás idei évadjában. A szétszórt, itt-ott nehezen érthető jegyzetek helyett tankönyvet kaptak a hallgatók. Mátészalkán kísérleti jelleggel oktatási bázist hoztak létre. A sóstói szakszervezeti iskolában gyakorlatiasabbá tették az oktatást. Az szb-k nőfelelőseinek újdonságként levelező formában oktatják a tudnivalókat. Mátészalkán a MOM- ban hozták létre a szak- szervezeti oktatási bázist. Novembertől a város üzemeinek bizalmiai, bizalmihelyettesei és szocialista brigádvezetői együtt tanulnak. A kezdeményezés jónak ígérkezik. Koncentrálják, eredményesebbé teszik az előadók munkáját, a hallgatók kicserélik tapasztalataikat, konkrét, gyakorlati példákat hoznak üzemeikből. Sóstón a MEZŐGÉP üdülőjében rendezték be az SZMT szakszervezeti iskoláját. Ebben az oktatási évadban 455-en tanulnak a májusig iskolának „kinevezett” üdülőben. Az elmúlt napokban szb- titkárok, főbizalmiak sajátították el a bőséges és a múlt évihez képest újszerű tananyagot. A tapasztalatok szerint a konzultációkon, a közvetlen beszélgetéseken élénk viták alakultak ki. Felszínre kerültek a bérfeszültségek, a brigádmozgalomban még meglévő formalitások és mindazok á gondok, amelyek a munkahelyeken foglalkoztatják a szakszervezeti tisztségviselőket. Az MSZMP Szabolcs- Szatmár megyei Oktatási Igazgatóságának tanárai, előadói, a megyei tanács tisztségviselői és a SZOT munkatársai érdeklődést kiváltó előadásokat tartottak és tartanak. A szakszervezet pártirányítása, a külpolitika épp úgy a tantervben szerepel, mint a helyi tanácsok munkásművelődést segítő feladata. Az előttünk álló sok-sok gazdasági feladat, a termelést segítő brigádmozgalom és a XII. kongresszus tiszteletére indított munkaverseny érthető módon jelentős hangsúlyt kap a tanfolyamokon. A szakszervezeti oktatás fontos része a mozgalmi életnek. Az oktatástól, a továbbképzéstől is függ a szakszervezeti munka , eredménye, hiszen az elméleti felkészítés, az új meg új tudnivalók elsajátítása előfeltétele a gyakorlati munkának. N. L. Köret zt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, aki rájött, hogy a szem a lélek tükre, az éttermi étlap pedig a pénztárca tükre. Ezért mostanában úgy jártatom a szemem az étlapokon, hogy az nem képes tükrözni a telkemet, csak anyagi valóságomat. Külön szerencse, hogy anyagi valóságom nem olyan mohó, mint a lelkem, így történhetett, hogy nemrég fennakadt a szemem egy közkedvelt pesti étteremben a készételek legköze pén; pontosabban a régmúlt nosztalgikus árait idéző sertéspörköltön. Kértem hát egy adagot azért a potom harminc-va- lahányért, s amíg kihozta a pincér, én réveteg szájízzel ábrándoztam gyermekkorom legszebb sertéspörköltjéről. Kisvártatva az asztalomra került egy tányér, rajta pedig öt darabka sertéspörköltnek nevezett hú- socska. Kérdeztem is erre a pincért: „Hát a galuska hol van?” Mondta rögtön: „A galuska a konyhában van.” XJjfént kérdem: „Mir ért nincs itt a tányéromon a hús mellett?” Válaszolt is azon nyomban: „A körítés külön van, és azt külön kell fizetni!" Ekkor átfutott az agyamon a mérgelődés. Azért megvártam, amíg levonult a gyomromba, és csak akkor közöltem: „Én úgy szoktam meg, hogy a pörkölt és a galuska egyben, egy árban van!" De ő is szólt: „ön uram, régimódi! Ma már, uram, a modern éttermekben és bisztrókban a húsételeket és a körítéseket kü- lön-külön kell rendelni!” Ettől az információtól izgalomba jöttem, és elkezdtem számolni. Mégpedig azt, hogy a pörkölt, meg a galuska az nem harminc- valahány, hanem így együtt negyven-valahány. De akkor még mindig nincs hozzá szaft, mert valószínűleg azt is külön, pluszárért kell rendelni. És ha ez a modern szokás továbbfejlődik, akkor a töltött paprikához a rizst, a darált húst, az áztatott zsemlét, a sós krumplit, a tojást, a paradi- csommártást, a szakácsot, a kuktát, a tányért, a kést, a villát, és mindenféle más hozzávalót is külön, pluszárért kell rendelni. antasztikus gondolatmenetemből a pincér türelmetlen kérdése zökkentett ki: „Na, mi lesz akkor? Kér az úr a pörkölthöz köretet, vagy nem?” Határoztam: „Kérek!” El se hitte volna, hogy galuskát, ezért udvariaskodott: „Na és mit?!” Már egy kicsit idegesen mondtam: „Mákos gubát!”. A pincér elsietett, én meg vártam, hogy visszajön azzal, hogy: „Guba nincs a pörkölthöz, csak galuska!". Tormai László A F Az újfehértói vízműtársulat beruházásában*Érpatak községben befejeződött, Ujfehértón pedig jó ütemben halad az ivóvízhálózat építése. Képünkön: az 1938 köbméteres víztorony alapozása.
