Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-13 / 240. szám
1979. október 13. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Mátészalkai program Úttörőparlament Változatos programot biztosít a Mátészalkai Üttörő- és Ifjúsági Ház októberben is. Itt tartották 6-án a mátészalkai városi és járási úttörőparlamentet, itt kerül megrendezésre 18—20. között a megyei úttörőparlament is. Az ifivezetők klubfoglalkozása 12-én kezdődött, a kisdobos őrsvezetők továbbképzésére 26-án kerül sor. A szokásos vasárnapi ötórai táncok mellett egy könnyűzenei koncert lesz 21-én 17 órától, ahol a Dinamit együttes lép fel. 26-án két előadásban a fővárosi Meseszínház mutatkozik be a gyermekeknek „A jóságos pillangó” című előadással. Aznap 19 órakor az ifjúsági klub fiataljai részére „Ismered városunkat? Ismerd meg városunkat!” címmel vetélkedőt rendeznek Mátészalka várossá nyilvánításának 10. évfordulója alkalmából. A Móricz-évforduló jegyében 29-én, 17 órától „Móricz és a történelem” címmel előadás hangzik el. Ezután „Móricz és a népi írói mozgalom” című előadás következik. Közreműködnek a debreceni Csokonai Színház művészei. 30-án 16 órától a „Könyv és ifjúság” című vetélkedő városi-járási elődöntőjét tartják, melyet az ifjúsági ház, a könyvtár és a KISZ szervez. A gyermekkönyvtár hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráiig várja ifjú olvasóit. Az ifjúsági klub minden kedden és pénteken tart foglalkozást, ahol változatos társasjátékok és új könnyűzenei felvételek várják az érdeklődőket. Egy országos gyermek képzőművészeti kiállítás egész hónapban nyitva tart. Továbbra is várják a jelentkezőket a honismereti-dokumentációs szakkörbe, a különböző tanfolyamokra, művészeti csoportokba. Nyéki Károly Gyermekposta Ártéri kirándulás, almaszedés A tornyospálcai diákok nevében Kovács Ágnes írt: az általános iskolások őszi betakarítási munkájáról számol be. „Az iskolánk hetedik és nyolcadik osztályos tanulói 12 napig vettek részt az almaszedésben. A helyi Rákóczi Termelőszövetkezetben dolgoztunk. Reggel 7 órakor kezdtük a munkát: ami almát leszedtünk a fákról, azt a szövetkezet tagjai átválogatták. Munka közben sokat beszélgettünk, gyakran felhangzott a dal is. De persze, járt a kezünk is! Többször is megnézte munkánkat a tsz elnöke, Agárdy Béla bácsi, s a mi négyfős brigádunkat meg is dicsérte. Kíváncsian vártuk a munka végeztével, hogy osztályfőnökünk, ifj. Ancsán Lászlóné tanár néni összeveti a brigádok teljesítményét. Átlagosan meg volt naponta fejenként a 15—20 nagy hű- tőládányi leszedett alma! A pénzt, amit kaptunk a tsz-től, mi nyolcadikosok a ballagásra gyűjtjük össze. A Nyíregyházi 15-ös számú Általános Iskolában a Jósa András nevét viselő úttörő- csapatnál izgalmas versenyt rendeztek október 6-án és 7- én. Harminchat versenyző indult a tájékozódási futók erőpróbáján! Az iskola immár hagyományosan meghirdeti a Jósa András Emlékkupa elnevezésű versengést, melyen idén is több iskola diákjai vettek részt. A különféle kategóriákban elsők lettek a következők: Balázs Tibor (6-os számú iskola), ifj. Marina György (15-ös számú iskola), Oláh Katalin (7-es számú iskola), váltóban a 7-es iskola és a 15-ös iskola nyert, míg a pontversenyben a 15-ös számú iskola vitte el a pálmát, második a 7-es, harmadik pedig a 9-es iskola lett — írja Vastag Anikó. „A Tornyospálcai Általános Iskola madártani szakköre kirándulást szervezett a me- zőladányi Tisza-ártérre. A reggeli hűvös szél elszomorított bennünket, attól tartottunk, hogy nem lesz szerencsés ez az út. Hamarosan azonban kisütött a nap, és örömmel csodálhattuk az akkor zavarosan hömpölygő Tiszát. A vízen temérdek tőkésrécét fedeztünk fel. Fejünk fölött rétipityerek és barázdabillegetők repkedtek. Nagy szenzáció volt, amikor a magasban egy, a vonulásból visszamaradt fekete gólyát vehettünk a távcső segítségével szemügyre. Utunk második állomása az ókenézi morotva volt. Itt is rengeteg madarat láttunk, hogy csak náhányat említsek: szárcsát, cigányrécét, örvösgalambot. Sok vízinövénnyel is megismerkedtünk és néhányat be is gyűjtöttünk az iskolai szak- tanterem részére. A jó étvággyal elfogyasztott ebéd után a ricsikai erdő vadregényes, védett erdőrészeibe vitt utunk. Itt is számos értékes növényfajjal találkoztunk, pl. a közönséges vimánccal, az erdei kákával, vagy az évszázados erdei fenyőkkel. Az erdő egy napsütötte részén értékeltük a kirándulást, majd a verőfényes őszi erdőből elindultunk hazafelé. Ez a kirándulás sok szép élményei gazdagította mind a 30 részt vevő tanulót, azonkívül tudásban is gyarapodtunk — írja Danku István, a madártani szakkör tagja. Ki levelezne? Egy lengyel diák írt szerkesztőségünkhöz: magyar gyerekekkel szeretne levelezni orosz vagy lengyel nyelven: Tizenöt éves fiú, aki szívesen gyűjti a különféle együttesekről készült fotókat és a bélyegeket. Címe: Jerzy Woj- tyna, 37—511 Wolka Pel- kinska 165 g. Jaroslav pow. Przemysl. A Kelet-Magyarország testvénlapja, a rzeszówi Nowiny útján kaptuk a levelezni kívánó lengyel fiú címét. Aki lengyel fiúkkal, lányokkal szeretne kapcsolatba kerülni, levelet váltani, írjon a Gyer- mekpostának, lapunk címére: írjátok le, hány évesek vagytok, milyen érdeklődésűek, miről leveleznétek! Címeiteket elküldjük Rzeszówba — bizonyára jócskán kaptok majd választ. A SULIBAN. Érdeklődés ... Hol is van a füzetem? ... (Császár Csaba felvételei) Séta a természetben A nádas élete Nagy nádasáról és halbőségéről ismerik a környékbeliek a Nagy-sziket, ezt a 160 hektáros természetes szikes tavat. A tó nádszegélye néhol a 300 métert is eléri, de mélyében szoba nagyságú kopár vízi tisztások bújnak meg. Az ilyen helyekre szeret fészket rakni a dankasirály, 100—110 pár költ itt, fészküket magányosan álló nádszálak közé építik, gyékényből, vízi növényből. A magas fészek tetején lapul 3—4 barnapettyes tojás, amiből sipá- koló kis dankasirályok kelnek ki. A kikelés után nemsokára, ha anyjuk vészkiáltását hallják, kimásznak a fészekből s alatta igyekeznek elbújni. Gyakran csak a femjüket dugják el! A nagyobbacskák már úszva menekülnek. Ha a fészekben maradnának, mindet elpusztíthatná a fészekrabló, így azonban nagyobb a valószínűsége a megmenekülésnek. Odébb fiatal törpegémek nyújtják mereven magasba a fejüket s így beolvadva környezetükbe megtévesztésig hasonlítanak az avas nád-, csomóra. Míg a veszély tart, a sirályszülők fülsiketítőén vijjogva keringenek a levegőben, s bukórepülésben vágnak a betolakodó felé. A szárcsák, tőkésrécék és barátrécék is szép számban költenek a nád mélyén. A vörösgémek csak 4—5 párban telepedtek le, gyakran látni őket fiókáikhoz igyekezve. Búbos és fekete nyakú vöcskök a nyíltabb vizeket keresik fel, innen szerzik táplálékukat. Az iszapos parton vízi tyúkok tűnnek föl. Az idős madár tanítgatja fiait. Hirtelen a pettyes vízi csirke és a guvat is előbújik. A nádas „felsőbb szintjét” nádirigók, nádisármányok, foltos és cserregő nádiposzáták lakják. Hogy meddig lesz ilyen gazdag a tó madárvilága, csak rajtunk múlik, természetvédő és -szerető embereken. Petrilla Attila NÉPEK MESÉI Á buta tolvaj (TÖRÖK NÉPMESE) E gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három barát. Ezek hárman tolvajlásra adták a fejüket. Loptak egy birkát. Tüzet raktak a patakparton, és a húst nyárson megsütötték. Mikor azonban az evésre került volna a sor, sehogyan sem tudták a húst elosztani. Két tolvaj igen okosnak tartotta magát, a harmadikat viszont egy kicsit fél- nótásnak. Azt mondja az egyik nagyokos: — Most feküdjünk le aludni. Amelyikünk a legcsudá- latosabb álmot álmondja, az egye meg a birkát. Ebben megegyeztek. A két okos biztos volt benne, hogy ők eszik meg a birkát. Azt gondolták, hogy könnyűszerrel becsapják a társukat. Mind a ketten lefeküdtek aludni. A buta, amikor egyedül maradt, odaosont a sülthöz, leszakította az egyik combját és megette. „Na, még egy kicsit eszem... na, még ezt a részét is megkóstolom” — mondogatta magának. Addig-addig, amíg végül is mind megette. Utána lefeküdt és elaludt. Reggel fölébredtek mind a hárman. Körbe letelepedtek, hogy elmeséljék, ki mit álmodott. Azt mondja az egyik okos: — Álmomban vizet merítettem egy forrásból. Ivás közben belestem a forrásba. Addig mentem, amíg az alvilágba nem értem. A másik azt mondja: — Álmomban egy fán gyönyörű almákat láttam. Fölmásztam a fára, hogy szakítsak egyet, hát nem az égbe érkeztem?! A butára került a sor: — En ugyan nem mentem sehová, de láttam, hogy egyiktek az alvilágba, a másik pedig az égbe jutott el. Ezek ugyan nem jönnek már vissza, gondoltam magamban, hát mind megettem a húst. így járt túl a buta azoknak az eszén, akik okosabbnak képzelték magukat nála. Tasnádi Edit fordítása Naplók a kerékpártúráról Sikerrel zárult a megyei úttörőelnökség által hirdetett pályázat. Azt kérték a nyári szünidőben kerékpárra pattanó gyerekektől, hogy a Szatmár—Bereg kerékpár- túrán szerzett élményeiket örökítsék meg valamilyen formában. Lehet ez napló, film, fénykép vágy magnószalag egyaránt. Sok pályamunka érkezett, s a napokban kihirdették az eredményt. A záhonyi gyerekek naplója bizonyult a legjobbnak, ők ötezer forintot nyertek. A máriapócsi és a gyulaházi pajtások 3500—3500 forinttal lettek gazdagabbak, (mint a máriapócsiak írják levelükben, ők túrafelszereléseket vesznek a pénzből. A máriapócsi gyerekek egyébként tavaly is részt vettek a pályázaton — akkor naplóval, most magnószalaggal — s tavaly elsők lettek!) A Nyíregyházi ötös számú Általános Iskola diákjai kapták a harmadik helyet jelentő 2000 forintos díjat, a mérk- vállajiakkal együtt. A kis- várdai egyes számú iskola és a mátészalkai kettes iskola túrázó úttörői ezer-ezer forintot nyertek a jól sikerült pályázaton. JÁTÉK A NEVEKKEL. írjátok be az ábra függőleges soraiba az alább felsorolt neveket úgy, hogy a középső vízszintes oszlopba kerülő betűk egy magyar író családi nevét adják megfejtésül. ÁLMOS, BEÁTA, BÖDOG, DIANA, LEHEL, LUCIA. ■qaepspi isajtojSajv' TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő (őszi témájú költemény, folytatása a vízsz. 16.-ban. 6. Zamat. 7.Ré- gi súlymérték. 8. Bizonygatás. 9. RÖS. 11. Képes rá. 12. Tempó. 14. Csalán teszi. 16. Megfejtendő (a vízszintes 1. folytatása). 18. Szomszédos állana gépkocsijelzése. 20. Forradás. 21. Keresztül. 22. Energia. 24. Eleven. 25. Pengetés hangszer. 27. Csavar. 28.-Vissza: üzlet. 29. Római 4, 1001. FÜGGŐLEGES: 1. Szertediobál. 2. Tova. 3. Lóca. 4. Tata egynemű betűi. 5. Római 1502. 6. Akit iri-- gyelmek. 10. Maró folyadék. 11. Bőr, kén, nitrogén vegyjéle. 13. Szorgos rovar. 14. Firma. 15. Megfejtendő (a vízszintes 1., 16. sorban szereplő költemény szerzője). 17. . .. kapocs (irodaszer). 19. Európát választja el Ázsiától. 21. Alváskor keletkező képsor. 23. ONO. 24. Bizonyításul szolgáló indok. 26. Néma Tibi!! 27.Télisport. Megfejtendő: függőleges 15., vízszintes 1., 16. Múlt heti megfejtés: Nemzetközi repiiiő- modall-verseny. Könyvjutalom: Tóth Marianna Csenger, Tapisika Éva Fehérgyarmat, Mátyás Gábor Nyirbogdány, Fodor Erika Rakamaz, Tóth Bálint Nyíregyháza, Fekete Magdolna Ib- rány, Sajben András Nagycserkesz-Ci- gánybokor.