Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-12 / 239. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. október 12. Napi külpolitikai kommentár Irán útkeresése Rhodesia—Zimbabwe Rögös út a többségi hatalomhoz EGYRE FOKOZÓDIK IRÁNBAN az általános poli­tikai erjedés, amelynek egye­lőre nem látni a végét. Mi­közben javában zajlik az erők polarizálódása az új rendnek, vagyis az eléggé meghatározatlan arculatú Isz­lám Köztársaságnak egyik legsúlyosabb gondot a lázongó nemzetiségiek okozzák. Az olajmezőket is magában fog­laló délnyugati tartományok­ban, az arabok lakta Kuzisz- tánban több szabotázscselek­ményre került sor, s pattaná­sig feszült a helyzet. Ennél is súlyosabb azonban — gya­korlatilag polgárháborús jel­legű — az ország északnyu­gati részén, Kurdisztánban kialakulóban levő helyzet. A kurd felkelők, akiket szep­tember elején az iráni kor­mánycsapatok kiszorították városaikból, most ellentáma­dást indítottak elvesztett állá­saik visszaszerzésére. A nemzeti önrendelkezésért küzdő kurd mozgalom harco­sai érzékeny veszteségeket okoznak a központi kormány csapatainak. A helyzetet Tehe­rán kemény fellépése mérge­sítette el: az iszlám forradal­mi bíróságok sommás eljá­rással eddig mintegy 120 kurd harcost végeztettek ki, a Kurd Demokrata Pártot törvényen kívül helyezték, s vezetőit távollétükben halál­ra ítélték. Ezek után Ezzedin Hosszeini, a kurdok vallási Borbély Sándort, az MSZMP KB titkárát, aki a CSKP Központi Bizottságának meg­hívására hétfő óta Csehszlo­vákiában tartózkodik, csü­törtökön Prágában fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köz- társasági elnök. A találkozón részt vett Milos Jakes, a CSKP KB titkára és Kovács Béla prágai magyar nagy­követ is. Szívélyes, elvtársi megbe­szélésükön Gustáv Husák méltatta a CSKP és az MSZMP, valamint a két or­szág jól fejlődő együttműkö­dését, hangoztatva, hogy Csehszlovákia nagy jelentő­séget tulajdonít a kapcsola­tok további elmélyítésének. Mint mondotta, a csehszlo­vák—magyar gazdasági együttműködés fontos ténye­vezetője (az irániakkal ellen­tétben a kurdok nem síiták, hanem szunniták) általános háborút hirdetett a Kurdisz­tánban állomásozó kormány­csapatok ellen, s fegyverfor­gatáshoz jól értő gerillaala­kulatai most mindenütt táma­dásba lendültek. A KURDOKKAL SZEMBE­NI magatartást illetően meg­oszlanak a vélemények a ha­talom csúcsán álló iráni val­lási vezetők között is. A két­ségtelenül legnagyobb tekin­téllyel rendelkező Khomeini ajatollah szerint a kurdok „fellázadtak Allah és földi helytartói ellen”. S ezért nem számíthatnak könyörületre. Sariat Madari ajatollah azon­ban bírálta a kormánynak a kurdokkal kapcsolatos politi­káját. „A kurdisztáni hábo­rú, amely senkinek sem hasz­nál, sosem robbant volna ki, ha a központi hatalom idő­ben figyelembe veszi a kurd nép követeléseit” — jelentet­te ki a minap a vallási veze­tő. Félő azonban, hogy az ilyen józan hangok elvesznek a val­lási fanatizmus zenebonájá­ban. Az iszlám forradalom útkeresése még javában tart, s nem zárható ki az a lehe­tőség, hogy egy időre megre­ked a téves nemzetiségi poli­tika ingoványában. Sándort zője a szocialista gazdasági integráció, szakosítás és koo­peráció céljainak megvalósí­tásában, a népgazdaság és az életszínvonal stabilitásában, illetve fejlődésében. Borbély Sándor elismerés­sel szólt azokról a látogatása folyamán megismert eredmé­nyekről, amelyeket a cseh­szlovák dolgozók érnek el a CSKP XV. kongresszusán meghatározott program telje­sítésében. Nagyra értékelte a csehszlovák pártmunkások­kal és gazdasági szakembe­rekkel a gazdasági együttmű­ködés különféle vonatkozá­sairól tartott hasznos, alapos eszmecserét, kifejezve meg­győződését, hogy e megbeszé­lések is segítik a kétoldalú kapcsolatok továbbfejleszté­sét. TELEX BUDAPEST A Parlamentben csütörtök reggel Aczél György, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese hivatalában fogadta Milanko Renovicát, Bosznia-Hercego­vina Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnö­két. Délelőtt az Országházban befejeződtek a hivatalos tár­gyalások Marjai József és Milanko Renovica között. A megbeszélések végeztével emlékeztetőt fogadtak el a Magyar Népköztársaság és Bosznia-Hercegovina Szocia­lista Köztársaság gazdasági kapcsolatainak bővítési lehe­tőségeiről. BUKAREST Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter csütörtökön kétnapos hivata­los látogatásra Bukarestbe érkezett. A repülőtéren meg­hívója Stefan Andrei román külügyminiszter fogadta. A nap folyamán a román kül­ügyminisztérium épületében megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. BEIRUT November 20-án Tuniszban arab csúcsértekezletet ren­deznek, amelynek fő témája Dél-Libanon lesz — jelentette be csütörtökön Szelim al- Hossz libanoni miniszterel­nök. A kormányfő azután kö­zölte a hírt, hogy fogadta Szaúd-Arábia beiruti nagykö­vetét, aki tájékoztatta őt, hogy Tunézia vállalta a konferencia megrendezését. GENF Genfben csütörtökön újabb találkozót tartott a Szovjet­unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia küldöttsége. A három nagyhatalom — mint ismeretes — a genfi tár­gyalásokon a nukleáris fegy­verkísérletek általános és teljes betiltására hivatott szerződés tervezetét készíti elő. MEDELLIN Katonai támaszponton ta­lálták meg szerdán Kolum­biában egy kommunista vá­rosi tanácsos holttestét. A ta­nácsost, Dario Arangot né­hány nappal ezelőtt katona­ság hurcolta el azzal a vád­dal, hogy gerillamozgalmak­kal tartott fenn kapcsolatot. A tanácsost a halála előtt ke­gyetlenül megkínozták. MEXIKÓVÁROS A felszabadító harcok ide­jén súlyosan megrongálódott vállalatok 80 százalékát he­lyezték üzembe Nicaraguá­ban. Többségükben ipari üze­mekről, szállítási vállalatok­ról és bankokról van szó. Helyreállításukkal mintegy 13 ezer ember jut munkához. A londoni Lancaster Hou- se-ban szeptember eleje óta folynak a tárgyalások Rho­desia Zimbabwe függetlensé­géről. A tárgyalóasztal mel­lett ülő küldöttségek más­más elképzelésekkel érkeztek Londonba: a Muzorewa — Smith duó bizonyos enged­mények árán áldást szeretne kapni az év elején rendezett törvénytelen választások után kialakult hatalmi viszonyok­ra; a Zimbabwe Hazafias Front képviselői Mugabe és Nkomo a zimbabwei nép nemzeti törekvéseit akarják valóra váltani; míg a brit kormány olyan megoldásra törekszik, amely biztosítja a saját és a nemzetközi tőke befolyásának megőrzését. Rhodes trükkjei A tőkés érdekek makacs védelmezése érthető. A 389 300 négyzetkilométer ki­terjedésű ország mezőgazda­ságilag értékes területekkel rendelkezik, a világranglis­tán harmadik a krómércter- melésben, hatodik az azbeszt­előállításban, nyolcadik az aranybányászatban, s igen gazdag kőszén- és vasércle­lőhelyekkel rendelkezik. A terület gazdagsága von­zotta az első telepeseket is, akik véres és kegyetlen há­borúban igázták le az ott élő törzseket. A gyarmatosítók szellemi vezére Cecil Rhodes brit állampolgár volt, aki az 1870-es években a nagy aranyláz idején került Dél- Afrikába, s hamarosan Fok­föld pénzügyminisztere, majd miniszterelnöke és a Brit Dél-afrikai Társaság meg­alapítója lett. ö volt az, aki 1887-ben bizalmi emberét, Mofíat anglikán lelkészt el­küldte Lobengulához, a terü­leten élő matebele törzs kirá­lyához. Szerződést küldött az uralkodónak, amely előjogo­kat'biztosított az angoloknak az arany- és gyémántlelőhe­lyekre. Cserébe „szövetsé­get” ajánlott, „a terület meg­védését a németekkel szem­ben”. Az írástudatlan királyt alaposan becsapták, amikor ujjlenyomata az okmányra került, amely országát Brit Dél-afrikai Társaság fenn­hatósága alá helyezte. A helyzeten már nem változtat­hatott a Viktória királynő­höz küldött drámai hangú levél sem, amely így kezdő­dött: „A fehér emberek sokat zaklatnak az arany miatt. Ha a királynő azt hallja, hogy odaadtam az egész országo­mat, az nem felel meg a va­lóságnak”. Az államszövetség felbomlása A Buckingham-palotában azonban nem hallották meg a király könyörgését, népei­nek jajkiáltását. Kialakult Afrika déli részén az össze­függő brit gyarmati terület: Észak-Rhodesia és Nyassza- föld mint angol protektorá­tus és Dél-Rhodesia „magán­gyarmatként”. E területet amely 1895 óta viselte Cecil Rhodes nevét, 1923-ban a Brit Dél-afrikai Társaság kártérítése ellenében „álla­mosítják”. A következő mér­földkő 1953 szeptembere, ami­kor hivatalosan is létrejön a Közép-afrikai Államszövet­ség, Észak- és Dél-Rhodésia, valamint Nyasszaföld rész­vételével. Az államszövetsé­get azonban nem lehetett so­káig életben tartani. London­ban 1963. december 31-én kénytelen-kelletlen kimond­ták az államszövetség felosz­latását. A gyarmatokból ön­álló államok lettek: Nyassza- földből Malawi, Észak-Rho- desiából Zambia. Dél-Rhodesia esetében azonban másként alakult a helyzet A fehértelepesek ragaszkodtak uralmukhoz. Az úgynevezett önkormányzati választásokon a szélsőséges Rhodesia Front nyerte el a szavazatok többségét és lan Smith lett a miniszterelnök. 1966. decemberében Rhodesia kilépett a Brit Nemzetközös­ségből, 1970. március 3-án pedig köztársasággá alakítot­ták át az országot. Az új stá­tust a Biztonsági Tanács nem ismerte el, s a közgyűlés nagy többséggel a „függet­lenség” ellen szavazóit. Tette ezt azért, mert a hatalmat az ország 270 ezer főnyi fehér kisebbsége gyakorolta a 6,5 millió fekete fölött, akiknek semmilyen beleszólása nem lehetett az államügyek inté­zésébe. Az ENSZ-határozat egyben kötelezte Nagy-Brita- niát, az egykori gyarmattar­tót, hogy „rendezett körülmé­nyek között, az afrikai lakos­ság érdekeit biztosítva vo­nuljon vissza volt gyarmatá­ról”. Kissinger hattyúdala 'Nagy-Britannia azóta több­ször is kísérletet tett a ren­dezésre A brit befolyás meg­őrzését szolgáló próbálkozá­sai azonban megbuktak a ha­zafiak ellenállásán, akik 1972 óta gerillaháborút folytatnak az ország- felszabadításáért. A Joshua Nkomo vezette ZAPU és a Robert Mugabe vezette ZANU az Afrikai Egységszervezet és a frontor­szágok támogatásával jelen­tős sikereket ért el, nem csu­pán a fegyveres ellenállás­ban, hanem politikai síkon is. Ennek a kényszerű elisme­rése, valamint az imperialis­ta érdekek megóvása vezérel­te az Egyesült Államokat, amikor közvetítőként lépett fel. Kissinger külügyminisz­ter hattyúdalának bizonyult az a rendezési terv, amelyet Ian Smith 1976 szeptemberé­ben végül is elfogadott és amelynek alapján a megal­kuvó fekete politikusok — Muzorewa, Sithole és Chirau — részvételével létrehozták az úgynevezett „többségi ha­talmat”. Ez azonban csupán a fehértelepesek uralmának meghosszabítását álcázta. Az ez év áprilisában két szakasz­ban megrendezett választások nyomán a száztagú parla­mentben 72 hely jutott a fe­ketéknek és 28 a fehéreknek, noha számarányuk mindösz- sze 4—5 százalék. A minisz­teri posztokat fehérek és fe­keték közösen töltik be, de a hadsereg és az igazságszol­gáltatás fölött továbbra is a fehérek gyakorolják az ellen­őrzést. A Zimbabwe Hazafias Front, amelynek két szárnya korábbi nézeteltéréseit félre­téve időközben egységes po­litikai és katonai akciókba kezdett, kikényszerítette a szeptember eleje óta tartó londoni tárgyalásokat, s ott a jelek szerint jelentős hala­dást ért el. Alkotmány— kompromisszum A hazafiak kompromisszu­mos javaslata alapján jött létre az előzetes megállapo­dás arról, hogy a parlamenti mandátumok számát 120-ban állapítják meg, s ebből 24 a fehér kisebbségé. Létrehoz­nak továbbá egy 60 tagú sze­nátust is, amelyben a fehé­rek 12 hellyel rendelkeznek majd. Miután ezt a javaslatot mind a brit kormány, mind Muzorewa elfogadhatónak minősítette, ezzel megoldott­nak tekinthető az új alkot­mány problémája. A kulcskérdés azonban az: kié legyen a hatalom az át­meneti időszakban, ki ellen­őrizze a fegyveres erőket? A Hazafias Front elképzelése szerint az átmeneti időszak­ban létre kell hozni az új hadsereget, amelynek magvát a hazafiak fegyveres ereje alkotja, s nem lehetnék tag­jai a Smith-féle partizánva­dász alakulatok katonái és a külföldről toborzott zsoldo­sok, akiknek el kell hagyniuk az országot. A hazafiak, hang­súlyozta londoni sajtókonfe­renciáján Mugabe, csakis olyan végleges rendezést fo­gadhatnak el, amely szava­tolja az átmeneti időszak­ban a hatalom rendezett át­adását és az azt követő sza­bad választások révén a többségi uralmat Zimbab­wében. BONNI LEVELÜNK „Farkasok“ lesben H elmut Schmidtről és feleségéről, Lokiról van egy kép, amely időről időre újra megjelenik a nyugat­német sajtóban. A fotón a házaspár éppen tévét néz rendkívül egyszerűen berendezett hamburgi otthonuk­ban. Ám, a legnagyobb tévedés lenne ennek alapján azt óililítani, hogy a szövetségi koncellár is a televíziózás „megszállottjai” közé tartozik. Éppen ellenkezően: a legle- sújtóbb véleménye van a tv-ártalomról. Az említett képet is rendszerint olyankor közük, amikor Schmidt valami­lyen okból 'kifakad a túlzott televíziófogyasztás ellen. Tavaly* nyáron például cikket írt a Zeit című hetilap­ban és ebben javasolta: vezessenek be egy tv-mentes na­pot. Legalább egyszer egy héten szükség lenne arra, hogy az embereket kiszabadítsák a képernyő „rabságából” és arra késztessék, hogy blőd krimik és kvízműsorok helyett egymással törődjenek, beszélgessenek, vagy éppen olvas­sanak. A kancellár felvetése annak idején nagy port ka­vart ugyan, de a helyzet azóta sem változott. Illetve a dol­gok a legjobb úton haladnak ahhoz, hogy az eddigi tv- mételyhez képest a helyzet még aggasztóbbá váljon. Az NSZK-ban jelenleg gyakorlatilag három tv-műsor közül választhatnak a nézők. Ebből kettő országos prog­ram, a harmadik pedig helyi. Mind a három programiban hétköznap csak délután és este sugároznak műsort, vasár­nap viszont egész nap. A szomszédos országok közelében lakóknak természetesen sikerül „elcsípniük” a más nyelvű adásokat is: délen az osztrákot és a svájcit, délnyugaton a franciáit, északnyugaton pedig a belgát és hollandot. Ezek „behatolása” azonban az NSZK-ba gyakorlatilag minimá­lis. Legújabban viszont fennáll a veszélye — a kancellár legalábbis társadalmi szempontból annak tartja —, hogy a saját adások mellett a környező országok tv-műsora is „el­árasztja” a nyugatnémeteket. A nyomás kettős: a híradástechnika fejlesztésében ér­dekelt cégek és csoportok azért „kilincselnek”, hogy sze­reljék fel végre — Benelux-minfára — a városokat és községeket az úgynevezett kábeltelevízióra. Ez egy hatal­mas központi antennarendszer volna, ami az összes nyu­gat-európai tv-állomás adását fogná, és egyetlen szál „drót” segítségével az otthonokba továbbítanák. A polgá­roknak csak a gombokat kellene nyomogatniuk és máris 10—12 műsor pereghetne a szemük előtt. Azt hiszem, nem kell különösebben bizonygatni, micsoda hatalmas üzleti le­hetőség rejlik ebben, az egyébként már meglehetősen telí­tett tv-pdac szállítói előtt. A másik fél, aki a dolgot szorgalmazza: a politikai el­lenzék. A CDU—CSU^nak ugyanis egyáltalán nem tetszik, hogy az NSZK-ban csak állami televízió létezik. Igaz, hogy ezek felügyelő bizottságában ott ülnek az ő megbízottaik is, de azért a tv-állomások a pénzt mégiscsak a szövetségi és a tartományi kormányoktól kapják. Mennyivel jobb lenne — mondják — a már meglevő tv-k műsora is, ha nyakába zúdítanák a konkurenciát. És közben arra gon­dolnak: függetleníteni kell a műsort a szociáldemokrata államvezetéstől. H elmut Schmidt tehát nem alaptalanul aggódik, ami­kor úgy látja: nem szabad kitaszítani a nyugatné­met polgárokat egy ilyen tv-őzömnek. Nem beszél­ve arról, hogy mennyire manipulálttá váük a társadalom egy ilyen áradattól, politikailag is veszélyesnek tartja meg­fosztani a műsorkészítést az állami felügyelettől. Hiszen a „farkasok” már lesben állnak: a magámtársasági alapon működő luxemburgi televízió igazgatója máris közölte: nemsokára akár ötven tv-műsort is foghatnak egyszerre az NSZK-ban. Bonn, 1979. október. JlbfuJtyzez. Zluán Pálfi Viktor Gustáv Husák fogadta Borbély Kanyó András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents