Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-11 / 238. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. október 11. Napi külpolitikai kommentár TELEX FORRONGÓ KÖZÉP-AMERIKA II toryk Blackpoolban □ righton után Blackpool áll a brit közvélemény érdeklődésének középpontjában. A munkáspárt után most a konzervatívok tartják kongresszusukat. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a toryk a labouristák heves bírálatával adták meg a tanácskozásuk alaphangját. Nyoma sincs Blackpoolban a szigetország helyzetére vonatkozó önkritikus elemzésnek, a párt iránti kiábrándultság elismerésének. Pedig Thatcher asszony kabinetje május óta jócskán vesztett népszerűségéből. Az ünneprontó szerepére a toryk lapja, a Daily Telegraph vállalkozott, közölve a kongresszus megnyitásának napján, miszerint a választók 14 konkrét kormányzati kérdés közül nyolcról úgy vélekednek, hogy azt a kabinet ügyetlenül, rosszul kezeli. Nő a bírálat Anglia EGK-politikájávai szemben, elkeseredést szül a kormány tétlensége az áremelkedéssel kapcsolatban, s a szolgáltatósok rohamos romlását egyenesen a konzervatívok rovására írják a szigetországban. Minderről Lord Thorneycroft, a párt elnöke megnyitó beszédében mélyen hallgatott. Annál több szó esett — Francis Pym hadügyminiszter beszámolója kapcsán — Nagy-Britannia katonapolitikai irányvonaláról. Mint már jónéhányszor előfordult a nyugati féltekén, Pym is kétértelműre hangszerelte előadását. Igaz, üdvözölte például a Szovjetunió Berlinben bejelentett egyoldalú haderőcsöken- tési lépését, de nyomban hozzáfűzte: Anglia mindezek ellenére tovább fokozza erőfeszítéseit mind a nukleáris, mind a hagyományos fegyverkezés terén. Ma még aligha lehet tudni, milyen visszhangot vált ki brit berkekben Pym fölszólalása, a hadügyminiszter ugyanis nem hagyott kétséget afelől, hogy a szigorú takarékossági intézkedések ellenére Nagy-Britannia mélyen benyúl az államkincstárba a fegyverkezési kiadások fedezésére. A nyolcvanas évek közepéig — így tervezik a toryk — évente legalább három százalékkal növelik a hadügyi költségvetést. Nem kevésbé ellentmondásoktól hemzsegett Mark Carlisle oktatásügyi miniszter beszéde. Elkötelezte ugyan magát az oktatás színvonalának emelése mellett, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy — tekintettel a költségvetési keretek megnyirbálására — valószínűleg megszüntetik a diákok étkeztetését. □ ár a toryk kongresszusa még tart, annyi bizonyos, hogy az első megnyilatkozásokból ítélve a Brit Konzervatív Párt nem hajlandó levonni a szükséges következtetéseket a közvélemény egyre nagyobb türelmetlenségéből. Ellenkezőleg, igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha a halszámyon megerősödött laibouristákkal szemben csakugyan ők képviselnék a brit milliók érdekeit. A hagyományosan pontos angliai közvéleménykutatások azt bizonyítják, hogy a brit polgárok egyre kevésbé hisznek ebben. Gyapay Dénes Tanácskozik az ENSZ közgyűlése Az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán a tervek szerint 3 nap múlva véget ér az általános politikai vita. A keddi vitában Ali Ab- desszalam Triki líbiai külügyi titkár (külügyminiszter) határozottan elítélte a Camp David-i különmegállapodást. Hangsúlyozta, hogy Izrael Libanon elleni sorozatos támadásai a különalkú egyenes következményei. Sürgette a közel-keleti igazságos béke megteremtését és leszögezte, hogy az kizárólag a palesztin nép önrendelkezési jogának biztosítása révén valósítható meg. A líbiai diplomácia vezetője felszólalása további részében az afrikai ügyekbe való beavatkozása miatt bírálta Franciaországot és rámutatott, hogy a francia kormány zsoldosokat vet be az afrikai nemzeti kormányok megdöntésére. Szerdán kapott szót leng Sary, a Pol Pot-rezsim képviselője. Az eltávolított kambodzsai rezsim második emberének felszólalását a szokásos Vietnam-ellenes kirohanások jellemezték A szocialista országok képviselői beszéde alatt kivonultak az ülésteremből. A Palesztin Felszabadítási Szervezet állandó ENSZ-meg- figyelője nyilatkozatot tett közzé, amely megbélyegzi az amerikai—egyiptomi—izraeli különmegállapodást. A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője a világszervezet hivatalos dokumentumaként tette közzé Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének Berlinben elhangzott beszédét. Walter Mondale a SALT II—röl Walter Mondale amerikai alelnök szerdán reményét fejezte ki, hogy a -szenátus ratifikálni fogja a SALT—II szerződést. Hiszen — mint mondotta — ellenzőinek minden érve megdőlt. Mondale Washingtonban a NATO-tár- saság tanácskozásán beszélt, s az Atlanti Szövetség tagországait képviselő küldöttek tapssal fogadták az alelnök- nek a SALT-ra vonatkozó kijelentéseit. A szenátus külügyi bizottsága a héten tartja utolsó, túlnyomórészt zárt üléseit, mielőtt a SALT-szerződést a szenátus elé terjeszti. Mondale hangoztatta, hogy a hónapokon át zajló, minden részletre kiterjedő meghallgatások igazolták a kormány érveit: a SALT—II. ellenőrizhető, erősíti az Egyesült Államok és a NATO biztonságát, jelentős lépés a fegyverzetkorlátozás útján. A megállapodást, amint személyes tapasztalatai is bizonyítják, az amerikai lakosság túlnyomó többsége támogatja. A szerződés törvénybe iktatása megnyitja az utat a fegyverzetkorlátozásról folytatandó további tárgyalásokhoz — mondotta az alelnök. Mondale ugyanakkor elutasította a Szovjetunió középeurópai csapat- és fegyverzet- csökkentési javaslatait. Carter elnökhöz hasonlóan arról beszélt, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak fegyveres erői „messze felülmúlják” a NATO-ét, ezért szükség van a nyugati szövetség harcászati nukleáris kapacitásának növelésére. Washingtoni próbálkozások KABUL A Bakhtar afgán hírügynökség az alábbi közleményt adta ki: október 9-én, hosz- szabb ideje tartó súlyos betegség következtében elhunyt Nur Mohammed Taraki, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsának volt elnöke. TEHERAN Mosztafa Csamran iráni hadügyminiszter szerdán Kurdisztánba utazott, hogy személyesen vezesse a vizsgálatot a hétfői kurd rajtaütés ügyében. Legújabb jelentések szerint a támadás során 52 forradalmi gárdista vesztette életét. A gárdisták parancsnoksága szerint kedden hét kurd felkelőt tartóztattak le. Khuzisztánban a hatóságok kiterjedt nyomozást indítottak az utóbbi napokban történt szabotázscselekmények elkövetőinek kéz- rekerítésére. A teheráni rádió szerint eddig 30 személyt tartóztattak le. LONDON Már 250 font sterlingért (550 dollár) megvásárolható Angliában az a szilicium lapkára épített mikroprocesszor, amely sakkozni és beszélgetni is képes — gazdájával. A gép sakkozáskor érces hangon figyelmezteti ellenfelét, ha az következik lépésre, „Oktató” üzemmódban pedig lépéstippeket ad tétovázó partnerének. Nagy előnye a hagyományos sakkpartnerekkel szemben, hogy hangja egy gomb lenyomásával kikapcsolható. RÓMA öt fegyveres bandita kedden kirabolt Rómában egy líbiai származású ékszerkereskedőt. A rablók által zsákmányolt mintegy 30 kg arany és drágakő értékét 3,5 milliárd lírára becsülik. JOHANNESBURG Letartóztatási parancsot adtak ki Dél-Afrikában két johannesburgi üzletember ellen, akik szoros kapcsolatban álltak a hétfőn 6 évi börtönre ítélt, s kedden óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezett Eschel Rhoo- die volt tájékoztatásügyi államtitkárral. A valutaellenőrzés kijátszásával vádolják őket. DAMASZKUSZ A Golan-fennsík izraeli megszállás alatt álló területein a megszálló csapatok átkutattak két szíriai falut és több embert foglyul ejtettek — jelentették a szerdai damaszkuszi lapok. A jelentések szerint a kedd éjjel ejtett foglyokat Izraelbe hurcolták. Somoza, a Washington által végsőkig támogatott diktátor bukása és a nicaraguai fordulat óta az amerikai stratégákat mind jobban gyötri az a gondolat, hogy más közép-amerikai diktatúrák követhetik a nicaraguai példát. Az amerikai külügyminisztérium legkomolyabb szakértői azt sem titkolják, hogy ez a folyamat már nem tartható fel. Viron P. Vaky helyettes külügyi államtitkár, a kérdés egyik legjobb szakértője egy képviselőházi vizsgálóbizottság előtt így elemezte az általános helyzetet: „Ha megkíséreljük a status quo megőrzését, ezzel nem kerüljük el a változást; sőt még radikálisabbá tesszük. Ha megpróbáljuk az ingatagságot leplezni és az elnyomást fenntartani — ezt nem tehetjük meg anélkül, hogy erőszakos és radikális változás magvait ne hintenénk el a körzetben”. Ülősztrájk a székes- egyházban A közép-amerikai diktatúrák közül a legközvetlenebb a válság Salvadorban, ahol bármelyik pillanatban bekövetkezhet a robbanás. Salvador 47 éve sinylődik az egymást követő korrupt katonai diktátorok uralma alatt, akiknek háta mögött éppen úgy az amerikai hadügyminisztérium és a nagy élelmiszer-ipari trösztök állnak, mint Somoza esetében. val szembeni nyílt fellépés időszaka 1978 tavaszán kezdődött. Ekkor az országon tömeges tüntetések söpörtek végig. Humberto Romero tábornok-diktátor rendőrsége sontüzet nyitott azokra a fegyvertelen tüntetőkre, akik ülősztrájkot tartottak a főváros székesegyházában. Ez volt a szikra, amely lángra- lobbántotta a fegyveres partizánmozgalom tüzét. Azóta egyre szervezettebb fegyveres akciók sora jelezte a par- tizámmozgalom erősödését. A gerillák golyóinak tucatnyi rendőr esett már áldozatául. Sőt, szeptember elején a diktátor fivérét is megölték fegyveres felkelő osztagok. Mindamellett meg kell jegyezni, hogy Salvadorban még nem lehet olyan érett és széles politikai bázissal rendelkező felszabadító mozgalomról beszélni, mint amilyenné Nicaraguában a győztes sandinista mozgalom vált. A jelek szerint az amerikai külügyminisztérium úgy véli, hogy éppen ezért még „ideje van” az események elé vágni. Washington fő célja az, hogy semlegesítse a radikális politikai erőket, és egyértelműen polgári jellegű, a társadalmi változásokat igénylő baloldalt háttérbe szorító rendszert hozzon létre. Ellentámadásban a ultrák Az amerikai erőfeszítések arra összpontosultak, hogy rávegyék Romero tábornokot egy idő előtti választás megtartására. A tábornok „hivatali ideje” 1982-ben járna le. A legutóbbi napokban a tábornok-elnök megígérte, hogy 1980 márciusában választásokat tartanak. Ez a megoldás mind Washingtonnak, mind pedig az Uralkodó kasztnak megfelelne. Hiszen e „választásokat” a diktátor erőszakszervezetének árnyékában bonyolíthatnák le. A helyzet további kiéleződését azonban aligha lehet elkerülni. A Salvadort baloldal ma már az amerikai kézen lévő kávé-, cukor- és gyapotipar államosítását követeli. Másrészt pedig a hadsereg és a rendőrség ultrái ezeket az engedményeket is soknak tartják. Az erőszakszervezeteknek ez a szárnya a legutóbbi hetekben terrorosztagokat alakított, amelyek sorozatos fegyveres támadásokat intéznek a vélt vagy valóságos baloldal hívei ellen. A jelek tehát egyértelműen a robbanás, vagy legalábbis a polarizálódás irányába mutatnak. Lényegében hasonló a helyzet Guatemalában, amely Salvadortól északra fekszik és Mexikóval határos. Szeptember második felében az ország függetlenségének évfordulóján itt is nagyszabású tüntetések robbantak ki. Ezeket a rendőrség brutálisan szétverte és mintegy 200 embert letartóztatott. Mint most Salvadorban, Guatemalában már régen megalakultak azok a „fehér-terrorista” csoportok, amelyek a rendőrség támogatásával megfélemlítő akciókat hajtanak végre. Az egyik ilyen csoport, az úgynevezett „G.-Kommandó”, a már bebörtönzött politikai elítéltek meggyilkolására kapott megbízást. Mindez Guatemalában sem állítja meg a rendszer elleni küzdelmet, sőt értelemszerűen radikalizálja és így a fegyveres ellenállás mind nagyobb szerepet kap. Szeptember végén például egy fegyveres gerillacsoport 26 repülőgépet semmisített meg az ország legnagyobb repülőgép-javító üzemében. Korlátozott reformok A harmadik és az ámeri- kaiiak számára legtöbb esély- lyel kecsegtető beavatkozáspont Honduras. Ebben az országban is katonai diktatúra van. Korábbi tárgyalások eredményeképpen azonban a hadsereg itt már beleegyezett egy korlátozott reformprogram kidolgozásába, párbeszédet kezdett a polgári ellenzékkel és 1980 áprilisára kiírta a választásokat, amelyek a várakozás szerint „civil” kormányt hoznának létre. Hondurasban mindez párosul azzal, hogy ott a baloldali ellenállás még nem érkezett el a szervezett fegyveres akció szakaszába. Ezért Washingtonban sok szempontból úgy tekintenek Hondurasra, mint ahol az amerikai tervek megvalósítására a legtöbb esély kínálkozik. Sőt, siker esetén szándékukban van a „hondurasi módszer” kiterjesztése is. A jelek tehát egyértelműen arra vallanak, hogy Washington a hajdani „banánköztársaságokban” az idővel fut versenyt. Az eddigi kurzus mindenképpen halálra van ítélve. A további fejlemények sorsa attól függ, hogy a legforróbb ponton, Salvadorban mikor és milyen körülmények között következik be a robbanás. Amennyiben erre egy látványos „hondurasi megoldás” előtt sor kerül, akkor a láncreakciót már aligha lehet megállítani. Salvadorban a diktatúráSzovjet áruk vására i i a megyei AFESZ-eink boltjaiban © ÉS A KELET ÁRUHÁZ MŰSZAKI OSZTÁLYÁN Most vásároljon, most érdemes! Áruk Régi ár Üj ár forint. Riga 16 moped 4800,— 4000,— Verhovina 6 moped 5300,— 4500,— Személygépkocsi köpeny Volga 670x15 776,— 460,— Személygépkocsi tömlő Volga 670x15 101,— 60,—