Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-07 / 235. szám

1979. október 7. Q KM VASÁRNAPI MELLÉKLET VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Ma sem könnyű a női vezetőnek A termelőszövetkezetekben dolgozó 21 ezer 313 nő kö­zül 2900, a foglalkoztatottak 13,6 százaléka rendelkezik választás útján kapott közéleti megbízással. Közülük 1900- an a közös gazdaságok önkormányzati szerveiben, ezer fő pedig párt-, állami, tömeg- és társadalmi szervek testüle­téiben visel tisztséget. tevékenységgel halmozzák el. ö is nyolc funkciót tölt be. „A nők maradjanak a fa­kanálnál, a nőknek csak a házimunka, a gyermekneve­lés való”. Ilyen és hasonló „bölcsességekkel” próbálták még néhány évtizede is a nők többségét a konyhai tűz­hely mellett, elszigeteltség­ben, jogtalanságban tartani. Különösen így volt, ha nem­csak munkát, hanem valami­lyen vezető beosztást is vál­lalt volna egy nő. Ha bár­melyik termelőszövetkezet­ben megkérdeznénk az elnö­köt a nők munkájáról, ma már körülbelül így válaszol­na: nők nélkül nem lenne kertészet, kézi munkát igény­lő növénytermesztés. De az egykor oly különleges hoz­záértést kívánó mesterség­ként számon tartott gyü- mölcskertészetekben is ott vannak a nők és nemcsak az almaszedés, válogatás lett női munka, hanem a metsző­ollót is olyan szakértelemmel kezelik, mint a férfiak. Az állattenyésztésben mint fe­jőnők, baromfigondozók, ők uralják a terepet. Nem véletlen tehát, hogy a választott vezetők körében a közéleti tevékenységből egyre nagyobb teret kérnek maguknak. Ez újabb gondot, harcot, nem csekély felvilá­gosító munkát jelent és oly­kor nemcsak a férfiak, de a nők között is. Hiszen a fel- szabadulás előtt még a fér­fiaknak is csak igen szűk kö­re lehetett választott vezető. A választhatóság vagyonhoz, iskolai végzettséghez volt kötve. Nagy fejlődésnek kel­lett és kell végbemennie, hogy akik maguk is jogtala­nok voltak, azoknak ma a feleségei, leányai is válasz­tott vezetők legyenek. A mezőgazdasági szövet­kezetekben dolgozó nők igé­nyét, politizáló készségük nö­vekedését a nők és férfiak tudatában, a vezetők szemlé­letében bekövetkezett válto­zás jelzi. Ha mérsékelten is, de emelkedik a nők aránya a választott vezető testüle­tekben. A termelőszövetkezetek te­rületi szövetsége néhány vá­lasztott női vezetőt kerek- asztal-beszélgetésre hívott meg a termelőszövetkezetek­ből, szóljanak eredményeik­ről, gondjaikról. Fehér Fe- rencné Rakamazról többek között elmondta: az ellenfor­radalom után, amikor az ő női brigádja rendszeresen járt dolgozni a kertészetbe, a szántóföldre, sokan megje­gyezték: „ha ti nem menné­tek dolgozni, vissza lehetne szántani az egyéni parcellá­kat”. Ez a vélemény rövid időn belül megváltozott; akik korholták őket, néhány év múlva már örültek, ha a nők dolgozni mentek a határba. Hiszen a hatvanas években már a legtöbb szövetkezetben a nők vállalták a kapálást, a kertészetben a zöldségfélék betakarítását. Rakamazon az asszonyok a megyében is az elsők között alakították meg 17 taggal a női szocialista brigádot. Az elmúlt tizenöt év alatt a termelőszövetke­zetben 450 főre növekedett a szocialista brigádban dolgo­zók száma. A nők ma az első számú szószólói annak, hogy ne essék csorba a közös mun­kán, a közös vagyonban, mert innen telik az egyéni zsák is. Ma már nemcsak a munká­jukra, a szavukra is odafi­gyelnek, igényt tartanak vé­leményükre. Megyénk termelőszövetke­zeteinek fontos társadalmi mozgalmában, a szocialista brigádokban a nők évről év­re növekvő arányban vesznek részt. Míg 1976-ban 160 női szocialista brigádban három­ezer tag dolgozott, 1979-ben mintegy 250 brigádban kö­zel ötezer nő dolgozik a szo­cialista cím elnyeréséért, il­letve megtartásáért. A bri­gádok többsége erős közös­séggé vált, megteremtve a személyiségformálás lehető­ségét. Baranyai Gáborné, a nyír­bátori termelőszövetkezel tagja nemcsak szövetkezete, de a nőmozgalom országos vezetésében is helyet kapott A k erekaszt al -beszélgetésen így szólt erről: sok segítségei kap a termelőszövetkezet és a város párt- és állami ve­zetőitől, anyagilag is támo­gatják, ha utazáshoz szüksé­ges, még gépkocsit is kap. Mind e lehetőségek mellett azonban emberileg több fi­gyelmet várnák. Ha egy-egy tanácskozásra utazik, nem igen kérdezik meg, fel tu­dott-e készülni. Amikor ha­zamegy, nem érdeklődnek, mi volt az értekezleten, ő ott hogyan képviselte a szövet­kezetét? Náluk még ma is egyik legégetőbb gond a nők állandó foglalkoztatása. Ami­kor a különböző fórumokon ezt felveti, nemegyszer így válaszolnak: „Már megint Baranyaíiné...” Az ilyen megnyilvánulásoknak azon­ban nem szabad elkeseríte- niök a vezetésben dolgozó nőket; ha a férfivezetők néha unják is az állandó, de jogos követelést, a nők nem unhat­ják meg a harcot. A termelőszövetkezetben dogozó nők fokozottabb be­kapcsolódását a közéletbe több tényező gátolja. Első­ként kell említeni a szemlé­letet, a nők társadalmi sze­repéről vallott régi felfogást, a nők állítólag „korlátozott” alkalmasságát, végül a csalá­di és társadalmi háttér hiá­nyát. Ugyancsak ezen okok mellé sorakoztathatjuk a fal­vak alacsony szolgáltatási színvonalát, a gyermekintéz­mények hiányát és így to­vább. Ezekről beszélt többek között Kádár Lászlóné, a csa­holté Erdőhát Tsz főkönyve­lője is. A kis falvakban még nehezebb a nőknek, a csa­ládanyáknak olyan megbíza­tást vállalni, amely a nyolc­órai munkán túl is kötele­zettséget jelent. Hiszen nincs napközi, bölcsőde, nincsenek azok a szolgáltatások, ame­lyek a városban könnyítik a dolgozó nők helyzetét. Más­részt, ha egy nő falun társa­dalmi tevékenységet vállal, utána nincs megállás, annyi A termelőszövetkezeti csa­ládoknál kialakult munka- megosztás, a háztáji munkák terhei nagymértékben csök­kentik a szakmai és politikai képzésre szánt időt. A köz­életi munka nagyfokú önzet­lenséget és áldozatvállalást követel, melyet a vezetők egy része nem értékel, az er­kölcsi elismerésnél figyelmen kívül hagyják. A nagyhalászi Petőfi Ter­melőszövetkezetben 191 nő dolgozik, egyharmadának van valamilyen társadalmi meg­bízatása. Ez már nagyon szép arány. Kovács Katalin a be­szélgetésen elmondta, hogy ő most alapszervezeti titkár. 44 férfi tartozik az alapszerve­zethez. Ha egy-egy összejö­vetelen néhány férfi felszó­lal, azt rendjénvalónak tart­ják, de ha az ottlévő két- három nő közül egy sem szó­lal meg, akkor már meg­jegyzik; „az elvtársnőknek nincs véleményük”. A nőktől elvárják, hogy minden bi­zottsági ülésen számot adja­nak végzett munkájukról. Velük szemben magasabbra emelik a mércét, mint amit a férfiaktól elvárnak. Hogy mennyit változott a helyzet csak az utóbbi évti­zedben, azt jól bizonyítja az aranyosapáti tsz-ben dolgozó Kertész MiHósné esete, öt az 1970-ben megalakult nőbi­zottság elnökévé választották. Az ülésen, ahol részt vett a párttitkár is, a felsőbb szer­vektől ottlévők elmondták: ezután a termelőszövetkezeti vezetőségi ülésen a nők kép­viseletében neki is joga van részt venni. Meg is jelent a következő vezetőségi ülésen, de az akkori tsz-elnök azzal állt neki, hagyja el a helyi­séget, mert amíg ki nem megy, nem kezdik meg az ülést. Sajnos a párttitkár is csak hallgatott. Kertészné nem hagyta magát. Vele szemben nem mert az elnök retorziót alkalmazni, a fér­jének aki traktoros volt, mesterséges ürüggyel fel­mondtak. Amikor erről a felsőbb szervek is tudomást szereztek, gyorsan visszavet­ték a férjét. Azóta Aranyos- apátiban is sokat változott a helyzet, a férfiak többsége elismeri: a nők is lőhetnek választott vezetők. Szabó Andrásáé, a deme- cseri Kossuth Termelőszövet­kezet üzemegység-vezetője is azt bizonygatta, hogy még ma sem könnyű a női ve­zetőknek. Nagy tudatj. fejlő­désen mentek át a férfiak és a nők is, de a mezőgazda­ságban egy női vezetőt csak akkor ismernek el, ha sokkal többet, jobban dolgozik, mint a hasonló beosztásban léve férfiak. Ha nem ezt teszi, vagy egy-egy értekezletre nem készül fel jól, akkor rögtön rásütik: „Mit vártok tőle, hiszen csak egy asz- szony”. Az ilyen megjegyzé­seket csak azok bírják ki, akik a vállalt kötelezettséget szívből, hivatásszerűen vég­zik. Amelyik asszony válasz­tott vezetői tisztséget vállal, mindezzel számolnia kell. A jövő év februárjában lesz tíz éve, hogy a párt Köz­ponti Bizottsága határozatot hozott a nők gazdasági, szoci­ális, és kulturális helyzetének javítására. Egy évtized táv­latából nézve a fejlődés jelentős. Azonban még gond'is akad bőven. Ez hatványozottabban jelentkezik a falvakban, ahol a funkciót vállaló nőknek a napi munka után a család gondja mellett még a háztáji gazdaságban is helyt kell áll­niuk. A vezetésben dolgozó férfiaknak ezt a sajátos helyze­tet tudomásul kell venni és a követelményeket a reális helyzetnek megfelelően kell megszabniuk. „Edzés" kora tavasztól hóhullásig Á mestertraktoros Sakknyelven szólva Lakatos András volt az elsőtáblás mestertraktoros a KGST-orszá- gok Csehszlovákiában megrendezett szántó- versenyén. Számítanak rá a jövőben is a traktorosválogatottat összeállító szakembe­rek. Lakatos András nyurga, fekete szemű, jó kiállású, nyírott bajuszú fiatalember, kép­zett traktoros, nyugodt versenyző. Igaz, nem­zetközi rutinja eddig nem volt. A Mosonma­gyaróváron 1972-ben rendezett országos ver­senyen a nappali szántásban második, az éj­szakaiban negyedik lett. Tavaly, a Hartán sorra került hasonló vetélkedőn a dobogó harmadik fokán állt. Ekkor válogatta be a szövetségi kapitány. Nem rajta múlott, hogy Csehszlovákiában, a Morva folyó regényes völgyében, Vnorovban megrendezett nem­zetközi KGST-vetélkedőn a magyar csapat nem került dobogóra. Sovány vigasz a 7. helyezés. Még akkor is, ha András, az ízig-vérig vasparipa nyergébe termett fiatalember a magyar csapat tagjai között az első volt, 75 pontot „lovagolt”, aka­rom mondani szántott-boronált össze. Így az­tán csak hírré zsugorodott a magyar csapat szereplése a hazai szaksajtóban is. Kesereg­ni persze nincs okunk. Bőségesen van lehe­tőség a javításra. Tréninglehetőséget kora tavasztól késő őszig nyújtanak a földek a magyar traktorosoknak országszerte. A ta­nulságok levonása meg a szakemberek dol­ga. Gondolom, ezt már el is végezték. A kö­vetkező Világversenyen — reméljük — hoz­zák majd a formájukat a fiúk és dobogóra kerül csapatunk. Reményeinket érlelő, kamráinkat gazdagí­tó aranyló őszi délelőtt leltünk rá a pátro- hai határban Lakatos Andrásra. Vetés előt­ti gyűrűs hengerezést végzett a Mikószőlő- ben. Ahogy a barázdák között haladt a gyű­rűs henger, úgy porlott a föld utána esőt kí­vánva. Elsőtáblás versenyzőnknek mindig a mun­ka alakítja a munkarendjét. — Ilyenkor ősszel háromnegyed 6-kor kez­dek, este hatig megyek — mondja. Itt költi el az ebédjét tarisznyából. Arra nincs idő, hogy hazaugorjon. Pontos ember. Olyan a tábla a traktorja után, mint a gyúródeszka. Vakbarázdát véletlenül sem találni. Lakatos András 35 éves és 1963 óta ül gépen. Tagja a pátrohai Zöld Mező Tsz vezetőségének is. A szakmai gyakorlatot az egykori kisvárdai gépállomáson szerezte. Egy esztendeig. Álma valósult meg. Gyerekkorában, iskola után mindig a szomszédban kötött- ki. Ott lakott Szabó Mihály bácsi, az idős trakto­ros. „Csillaggarázsban” bütykölték a már modernnek számító, gumikerekes Hoffhert. Ott sertepertélt órákat Mihály bácsi körül. Igyekezett jó „hátramozdító” lenni. Sokszor nyakig olajosán tért haza. Ezért persze ki­járt a nyakleves, de elhatározásában meged­zette, hogy ő bizony traktoros lesz. — Először 18 évesen ültem önállóan trak­torra. Izgalmas volt, megfogott. Bámultam, hogy a gép után milyen szépen omlik a ba­rázda, mint a foszlós kalács. Éreztem a friss föld szagát. Szinte mámorított. Tizennégy év alatt felszántottam az egész pátrohai határt. Nincs egyetlen dűlője sem, amit ne ismer­nék. Amikor a KGST-versenyre készültem, kipróbáltam a legnehezebb és a legkönnyebb talajt. Szántottam lapályban, dombon, felfelé, lefelé jövetben, minden módon, nehogy meg­lepetés érjen. Áldoztam rá éjszakát is, va­sárnapot is. Hetekig tartott a felkészülés. — Négy napig edzőtáborban voltunk Mo­sonmagyaróváron, a Lajtahansági Állami Gazdaságban — magyarázza a csapat első traktorosa. — Gyakoroltuk a szántást, a nyi­tóbarázda készítését, a szét- és az összeszán- tást. Nem volt jó az eke. Egy ócskaság volt. Izgultam, hogy mi lesz. Hazajöttem Pátro- hára. Két napig, pénteken és szombaton Béri Ferenc kováccsal és a bátyámmal, Menyus- sol, — aki szintén traktoros — új ekét ko­vácsoltunk. Ragyogott, szép volt. Kiválóan tudtam vele szántani. Utána azzal gyűlt meg a bajunk, vajon kiengedik-e? Nehezen, de belementek. Ezzel álltam rajthoz. Szovjet, kubai, bolgár, román, csehszlovák, lengyel, NDK-s és mongol traktoroscsapatok sorakoztak fel a vnorovi Béke Tsz egyik üzemegységének tábláiban, ez év augusztus 18-án. — Az igazat megvallva, szerencsénk nem sok volt. Nyilat húztunk a táblákra. Nekem pontosan egy olyan tábla jutott, ahol a ver­seny előtt csordát hajtottak. Láttam a tehe­nek lábnyomát. Ezt nehezebb szántani. Ra­gadt a kormánylemezre a föld. Felül ke­mény volt, alul meg nyirkos. Kutya egy ta­laj volt. Alaposan próbára tett. De sikere­sen megbirkóztam vele — magyarázza. Száz méter hosszon harminc méter széles­ségben kellett szántani. Megcsinálni hibátla­nul a nyitóbarázdát, utána az össze-, majd a szétszántást és a végére a záróbarázdát, Elmondani ennyi. De megcsinálni! Pontosan, hogy csak 70 centiméternyi csík maradjon a felszántatlan terület befejezésekor. Ez a kunszt! Ehhez minden barázdának centire passzolni kellett. És Lakatos András megcsi­nálta. Kissé kesereg. — Talán dobogóra is kerülhettünk volna, ha jobban vigyázunk a szabályok megtartá­sára, s ha a bírák tárgyilagosabbak. Késő bánat. Jövőre jobban fel kell készülni. Áldoztak a versenyzőkre a tsz-ek. ötezer forintért csináltattak nekik ruhát. Kaptak kimenőt és munkaruhát, anorákot, inget, nyakkendőt, sapkát. Egy szép csehszlovák kristályváza emlé­kezteti első nagy nemzetközi szántóversenyé­re Lakatos Andrást, meg egy bronzérem. Mellettünk dohog az MTZ. — öreg jószág már, hatéves. Túltápláljuk, mint azt a hárommillió magyart, akikről a lapokban olvasni mostanában — mondja. — Csak éppen a gépen nem látszik. Sokat za­bái, keveset teljesít. Most ígért neki az elnök, Czine Ferenc egy új MTZ 80-ast. — Ez lesz a jutalom? — Lehet. Egy biztos: többet teljesíthetek vele és több lesz a pénz is a havi 4—4 és fél ezernél. Ennyit keresek most. Újra nyeregbe száll Lakatos András. Hó­hullásig tart minden esztendőben az edzés a pátrohai határban. Farkas Kálmán Csikós Balázs Csendes Balaton. Kiss Attila rajza.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents