Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-25 / 250. szám
1979. október 25. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Október 24-én a mátészalkai MOM-ban fórumot rendeztek a város üzemeiben, intézményeiben dolgozó szak- szervezeti bizalmiaknak. Vitaindító beszédet mondott Vas János, a SZOT titkára. A fórumon a bizalmiak megnövekedett hatásköre volt a fő téma. O Tervezők tapasztalatcseréje. A NYÍRTERV-hez látogatott kedden a Győr-Sop- ron megyei tanácsi tervező iroda 26 tagú kollektívája. A műszaki tervezés módszereit, tapasztalatait tanulmányozták, s a legjobb eljárásokról folytattak eszmecserét. A tsz területi szövetség ülése Bizalmiak fóruma Október első hetében hat szakmában a Kiszöv rendezésében zajlott le a szakmunkástanulók megyei versenye. Minden szakmából az első két helyezett jogot szerzett arra, hogy október 26-tól az Egerben megrendezésre kerülő területi döntőn rész vegyen. A győztesek, akik Egerbe utaznak: Kovács Katalin, Zsíros Piroska, Juhász József, Piros Pál, Krasznai Pál, Csegei Tibor, Faze* kas József, Skretyuk László, Za- jácz László, Kuszi Gyula, Tóth Ilona és Bácskái Anna. A továbbjutók a Budapesten megrendezésre kerülő Szakma kiváló tanulója versenyen vesznek részt. Fehérgyarmatért sok ezer társadalmi munkaórát ledolgoztak már a város lakói egész éven át. A Május 1. tér északi oldalán például, ahol nemrég fejeződött be az építkezés, máris nagyarányú munkába kezdtek a lakók. A MEZŐGÉP vasasai segítségével játszóteret építenek a gyerekeknek. Szabad szombatokon, munkaidő után a tér apraja-nagyja szorgoskodik a park kialakításán. (M. K. felvétele.) 278 kilós vadkan Ritka vadászszerencsével hatalmas vadkant ejtett Póka János tsz-tag, a Mátra-hegy- aljai Vadásztársaság tagja. A mátrai Egyesült Termelőszövetkezet kukoricásának dézsmálása közben kapott puskavégre egy vaddisznót, amelynek súlya 278 kilogramm, az agyarának hossza pedig 25 centiméter. A műemlék-felügyelőség igazgatója Nyíregyházán Dr. T’ilinger István, az Országos Műemlék-felügyelőség igazgatója tegnap tárgyalást folytatott Nyíregyházán dr. Pénzes Jánossal, a megyei tanács vb-elnökével. A tárgyalás során áttekintették az V. ötéves terv megyei műemlékvédelmi munkálatait. A délután folyamán a műemlék-felügyelőség igazgatója Szatmárcsekére látogatott. Jubileumi találkozó Nyírbátorban Október 27-én a 700 éves Nyírbátor jubileumi ünnepségeihez csatlakozik a Bátho- ri István Gimnázium és Szak- középiskola programsorozata. Október 22-től 26-ig nyílt tanítási napot tartanak az itt továbbtanulni akaró általános iskolai tanulóknak, politikai fórumot, vetélkedőt és sportnapot is rendeznek. A jubileumi találkozón kiállítás, Báthori István domborművének leleplezése és irodalmi-zenei műsor kapott helyet. A kiállítás megnyitására pénteken délután 4 órakor, a dombormű avatására szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor. A papi Kossuth Termelő- szövetkezetben tartja soron következő ülését a Szabolcs- Szatmár megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége október 26-án. A napirenden többek között a termelő- szövetkezetek munkavédelmi helyzete és a módosított szövetkezeti törvény végrehajtásával kapcsolatban hozott megyei párt vb-határozat megvalósításának értékelése szerepel. Szó lesz még a jogsegélyszolgálat szervezésével kapcsolatos tennivalókról is, majd aktuális napi feladatokat beszélnek meg. O Együttműködési megállapodást kötött a napokban a Jánkmajtisi Közös Nagyközségi Tanács és a helyi KISZ- bizottság. A környező községekben több mint 1200 harminc éven aluli fiatal él, s a szerződés a fiatalok művelődési lehetőségeit hivatott javítani. O Névadó. Bensőséges ünnepségnek adott helyet vasárnap délben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Az amatőr gyermekszínház tagjai névadót rendeztek, s három amatőr színész gyermekeit köszöntötték a társulat tagjai. Másfél hónap alatt Raktár épül a nyomdában Jelentős gondon enyhít majd a Nyírségi Nyomdában az a raktár, amit most építenek az Épszer dolgozói. Eredetileg december közepén tervezték az épület átadását, de a vállalat gyors, szakszerű munkájának eredményeként már október végén birtokba veheti a nyomda az új raktárt. Az építkezés — amit szeptember 17-én kezdett az Épszer — 1,6 millió forintba kerül. A nyomda naponta hatalmas mennyiségű papírt dolgoz fel, s ennek nagy részét eddig az udvaron tárolták. Most javul a helyzet, de végleges megoldás csak a következő évben várható, amikor újabb 30x15 méteres raktár építését tervezi a nyomda. üzemtörténeti kiállítást nyitottak a BEAG Universil nyíregyházi gyárának termékeiből a Móricz Zsigmond megyei Könyvtárban. (G. B.) Jól fizet a köles Fizet, mint a köles — tartja a mondás, és nem alaptalanul, hiszen ebben az évben is szép termésre számítanak e növényfajtából a termelő- szövetkezetek. Megyénkben a legnagyobb kölestermelők közé tartozik a tiszakerecse- nyi Dózsa Termelőszövetkezet, amely az idén nyolcvan hektáron vetett kölest, s hektáronként 15 mázsás átlagtermésre számítanak. ir „A tér és idő matematikai problémáiról” tart előadást október 26-án a nyíregyházi tanárképző főiskolán dr. Rapcsák András egyetemi tanár. Az előadást a Bolyai János Matematikai Társaság szervezi. Irány Eger A munkásmozgalom bélyegeken Bélyegkiállítást rendeznek a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál október 31. és november 3. között. A kiállításon vállalati és meghívott gyűjtők témagyűjteményeket mutatnak be. Az érdekesebbek: finn bélyegek, a világtakarékossági napok bélyegei, munkásmozgalom, környezet- és természetvédelem, városok és falvak évfordulója, olimpia, űrkutatás, „Így jutottunk el a máig” — a szocialista építés létesítményei. A megnyitás napján 14—18 óra között a posta á helyszínen alkalmi bélyegzőt használ. O Megkezdte tavain az őszi lehalászást a nyíregyházi Alkotmány Halászati Szövetkezet. Elsőként a császárszállási és a tiszavasvári tóban kezdték el a munkát a szövetkezet halászai, akik jó fogásra számítanak. A tervek szerint ötven—hatvan vagon pontyot, kárászt, busát, csukát várhatunk, amiből jut külföldre is, hiszen a szövetkezet jelentős mennyiséget tervez exportra. Olcsó és tartós harisnyanadrág Magyarországon újdonságnak számító, úgynevezett lépésbetét nélküli, formázatlan harisnyanadrág gyártását kezdték meg a nagybátonyi harisnyagyárban. A „Mimi” nevű olcsó és tartós, új termékből még az idén mintegy háromszázezret készítenek Nagybátonyban, ebből százezret úgy csomagolnak, hogy a kartonokba minden méretből kerüljön. A nyíregyházi fúvósötös ad hangversenyt október 27-én Nyíregyházán, a megyei művelődési központ dísztermében. A műsoron többek között Haydn-, Beethoven-. Honegger-művek szerepelnek. A hangversenynek külön érdekessége, hogy a fúvósötös először lép a nyíregyházi közönség elé. ic Üj telephelyet épít a régi szanálása miatt a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezet. A beruházás költségei megközelítik a tizennégymil- lió forintot, s az építés befejezése a következő év júniusában várható. ir Jelentős mennyiségű elektromos targoncaalkatrész- szállítmányt indít október 26-án az NSZK-ba a Nyíregyházi Elekterfém Szövetkezet. Az alkatrészek Hamburgban és Düsseldorfban találnak gazdára. — Johada úr, nem tudna nekem kölcsönadni kétszázezret? — Te jó isten, minek magának ennyi pénz? — Ki akarom fizetni az összes adósságomat, hogy végre már ne tartozzam senkinek! # — Azt üzenem a feleségének, hogy ne nyugtalankodjék a lábfájás miatt. Ez természetes jele az öregedésnek — mondja az orvos Tarbik úrnak. — És nem mondhatná meg neki maga, doktor úr? * A vezető oktatja a beosztott előadókat: — És főleg senkitől se fogadjanak el kisebb borravalókat... Ne felejtsék el, hogy a maguk szilárd jelleme sokkal többet ér! HÍREK KEPEK Megér egy mosolyt Pál Gyula grafikai kiállítása Művészetének új oldaláról mutatkozott be a kisvárdai közönségnek Pál Gyula nyíregyházi festőművész. Október 23-án Makai László nyugalmazott múzeumigazgató nyitotta meg a kisvárdai kórház előadótermében a művész harminc grafikából álló tárlatát. Grafikai munkáiból ez a művész első önálló kiállítása, amely két hétig látható és a város nevezetes épületeit, emlékeit — vár, zsinagóga, kórház — művészi ihlettel megörökített grafikákban láthatják viszont az itt élők. „Angol filmkörkép” címmel indított sorozatot a napokban a fehérgyarmati művelődési központ. A bemutatókon olyan világhírű angol filmek szerepelnek, mint a „Domb”, az „Egy ember ára”, a „Pogányok” és „A legyek ura”. Költővendégek Az őszi megyei könyvhetek alkalmából Szabolcsba látogat hat közismert költő: Utassy József, Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kiss Benedek, Hervay Gizella, Tóth Erzsébet és Szervác József. Nagykállóban csatlakozik hozzájuk a megyében élő Ratkó József és a Krúdy Gyula Könyvtárban a szabolcsi költőkkel, írókkal találkoznak október 26-án. Még aznap délután Üjfehértóra és Bökönybe látogatnak, ahol író-olvasó találkozón vesznek részt. O Felújítják az elavult egészségházakat év végéig Túrricsén és Vámosorosziban. O Kétezer darab bőröndöt szállított a napokban Hollandiába a Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezet. Ezzel a szövetkezet teljesítette időarányos szállítási tervét. O Névadó ünnepséget rendeztek október 21-én Vásá- rosnaményban a faforgácslapgyár ifjúsági házában. A „Martos Flóra” Szocialista Brigád rendezte ünnepségen 'tizennégy gyerek névadójára került sor. A város általános iskoláinak úttörői műsorral, a gyár pedig ajándékokkal köszöntötte a csöppségeket és a szülőket. 1985-ig megújul a műanyagfeldolgozó-ipar és a jelenlegi 30 kilóról 50 kilóra emelkedik hazánkban az egy főre jutó évi műanyag-felhasználás. Elsősorban az építőiparban, a közlekedésben, a csomagolásban és a ruházati iparban fokozzák a műanyag termékek részarányát — hangzott el szerdán Székesfehérváron, a Magyar Kémikusok Tudományos Egyesülete háromnapos műanyag- ipari kollokviumának befejező napján NÉGYEZER ÁLLOMÁSOS Crossbar-rendszerű új telefonközpontot helyeztek üzembe Szekszárdon. A korszerű telefonközpont bekapcsolja a várost a távhívóhálózatba. A szekszárdi előfizetők most már közvetlen tárcsázással hívhatják Budapest, illetve a hálózatba bekapcsolt 157 város és község telefonállomásait. Szekszárd város körzetszáma: 74. Üjfajta anyagokból tartott bemutatót szerdán a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület és a Magyar Selyemipari Vállalat „A selyem jövője” címmel a TIT Bocskai úti stúdiójában. Csecsemő a sínek között Hét vonat robogott el egy japán csecsemő felett, mire rátaláltak a torkaszakadtából síró kisbabára. Hírek szerint egy 44 éves japán asszony a vonaton szülte meg gyermekét. Az anya eszméletét veszítette, s a kisfiú kiesett a vonatból. A háromkilós csöppséget, aki több mint öt órán át feküdt a sínek között, az esés következtében elszenvedett koponyasérülésekkel szállították kórházba. Október 25., csütörtök KRÓNIKA BLANKA NAPJA A Nap kél 6 óra 16 perckor, nyugszik 16 óra 40 perckor. A Hold kél 10 óra 22 perckor, nyugszik i9 óra 51 perckor. ötvein évvel ezelőtt, 1929. október 25-én — a New York-i tőzsde hírhedt „fekete péntekjével” — kezdődött el az 1930-as évek elejéig tartó gazdasági világválság. Úgy kezdődött, hogy a New York-i tőzsdén hirtelen zuhanni kezdett a részvények árfolyama. Ez a tendencia azután a következő napokban sem állt meg. Rövidesen kiderült: ez alkalommal nem a szokásos átmeneti visszaesések egyikéről van szó, hanem a tőkés világ történetének eddigi legnagyobb méretű válságáról, amely a következő években átjárta a kapitalista világgazdaság minden zegét-zugát. Elsősorban ipari túltermelési válság volt, amelyhez társult a már korábban elkezdődött nagyméretű agrárválság. Mind az ipari, mind a mezőgazdasági termékek zöme eladhatatlanná vált. Ennek következtében válságba került a nemzetközi hitelélet is: egymás után omlottak össze a bankok, sok állam fizetésképtelenné vált, a valuták elértéktelenedtek. Megbomlottak az államok közötti hagyományos kereskedelmi kapcsolatok. A kapitalista termelés ellentmondásai ez alkalommal különösen élesen törtek felszínre. Miközben a raktárak tömve voltak árukkal, s emiatt azok egyre nagyobb részét kellett megsemmisíteni, az emberek tízmilliói éheztek, nélkülöztek. A válság az egyes országokat egyenlőtlenül érintette; legsúlyosabban az Egyesült Államokat és Németországot sújtotta. Különösen pusztítóak voltak a következményei a közepesen fejlett, illetve a fejletlen országokban. Várható időjárás ma estig: az északi' és keleti országrészben időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen záporral, a hegyekben hózáporral. Máshol általában kevés felhő, csapadék nélkül. Napközben megélénkülő északkeleti, keleti szél. Délnyugaton egy-kiét helyen köd. várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 7—12 fok között. O Kéménytűz. A kéményben lerakodott korom gyulladt ki október 23-án a má- riapócsi szociális otthonban. Kár nem keletkezett, s mire az állami tűzoltók a helyszínre érkeztek, az otthon dolgozói eloltották a tüzet. KÖZLEMÉNY. Az igatlankezelö és szolgáltató vállalat értesíti a város lakosságát, hogy a Bercsényi út. Egyház út, Víz út. Üj út. Búza út, Mező út. Moszkva út, Színház út, Vörösmarty út, Tűzoltó út, Malom út, Vörösmarty köz és tér, Kálvin tér körzetében 1980. január 1- től kuka rendszerű szemétkihordásra tér át, melyhez szabványos kuka edények beszerzése szükséges az érintett háztulajdonosok, illetve kezelők részéről. A horganyzott új kukák beszerezhetők a 11. számú vas-műszaki boltban, 550 Ft-os áron. Használt kukákat a készlet erejéig 100—300.— Ft-os árban tudunk értékesíteni a vállalat telephelyén, Tokaji út 3. szám minden hétfőn 8-tól 12 óráig. Ügyintéző Valkó Pál főraktáros. (1202) HÍRÜGYELETES BALOGH GÉZA TelefoD: 11-425 11| Kelalfnagyarország