Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Nyíregyháza, kertváros Ellentétek. Megroggyant tetejű, nádfedeles házikó búvik meg az akácok árnyékában. Dudvával felvert az udvar, a kidőlt-bedőlt kerítésen átjáró néhány sovány tyúkocska jelzi, hogy mégis van élet a portán. A kert végében öreg nénike szöszmötöl valamivel. Tíz lépéssel odébb büszke almafasorok állnak glédá- ban. Már megszabadultak gazdag terhűktől, feljebb, az udvaron magasra rakott ládák várják a szállítást. A szín alatt kis traktor pihen, a garázsban fényesre suvickolt autó várja gazdáját. Elől, a földút felől majd száz méter hosszú betonkerítés hirdeti, hogy módos a gazda, sok mindenre futja a nagy ház építése mellett. Hol látni ilyen képet? Valahol a nyíregyházi bokortanyák környékén. S öt-tíz kilométerenként ismétlődik mindez. Az egyik a múlt, az öregség, a másik a jelen, az iparkodó felnőtt kor. A tájba, a homokdombok hajtásába mindez belesimul, idilli képet ad. — Nem kell már nekem sok. Megélek csendesen — hajtogatja a nénike. — Majd elvisznek engemet is az uram után. Felegyenesedik, megropogtatja kissé csontjait. Tartása így is roggyant, mintha húzná a föld maga felé. , — Két éve ment el az uram — folytatja. — Addig más volt itt minden. Tartottunk disznót, volt két tehenünk, még bikát is hizlaltunk. Azokkal ő bajlódott, nekem inkább az aprójószág, meg a veteményes jutott. Csak hát a kertben most már nem megy úgy a munka, mint fiatal koromban — öregen, egyedül a tanyán. Nem rossz ez? — Hívott már a lányom, hogy menjek be a városi lakásba. Olyat építettünk neki, hogy négy szoba is van benne. Mondja mindig, hogy a mamának egy szobát tartanak. De nem szeretem azt a papucsos világot. Amíg van mit csinálni a kertben, csak el vagyok egyedül is. — Járok én eleget a városba, minek menjek még oda is lakni? — kérdez visz- sza B. — Ezt a jó levegőt, á nyugalmat nem cserélném el senkivel. — A munkát sem? — Nézze, valamiből élni kell. Nem azt mondom, hogy nincs meg a rendes órabérem a gyárban. De itt a három gyermek, nekik is akarok hagyni valamit. Az első almafát még az édesapám ültette. Aztán következtem én. Új telepítés, ez a kert meghozza egy éven a négyszáz mázsát De azt is megnézheti, hogy van kezelve. Ha dél- utános vagyok, akkor a reggel kezdődik a permetezéssel, ha délelőttre megyek, akkor alig várom, hogy hazaérjek, fogok a munkához. Az asszony megtermeli a ház körül a zöldséget, még a piacra is eljár. Ebből jönnek a forintok. — Nem sok egy kicsit? — Gondolkoztam ezen is. Van egy unokatestvérem, az szakszövetkezeti tag volt. De szerintem a biztos állás, a gyár is kell, csak mellette lehet gyűjteni egy keveset. Ezért maradt a kert is, á gyár is. te őket az életforma, a gazdálkodás. Ma változott a helyzet. Egyre többen vannak, akik a városban laknak, de menekülni akarnak az új házak betonrengetegéből. Aki pedig tanyán él, az a városban keres munkát. Jól bizonyítja ezt, hogy két évvel ezelőtt még 1800 szakszövetkezeti tag volt. S amikor átszerveződtek termelő- szövetkezetté, akkor már csak 8—900 ember választotta ezt a formát, a többi megtartotta a városi munkahelyét, s a mezőgazdaságot csak kisegítő tevékenységnek tekinti. — Nem múlik el nap, hogy ne keresnének bennünket: földet vennének bérbe — folytatja Vámos Tibor. — Azt már tudják, hogy venni nem lehet, második éve érvényes az a rendelet, amely szerint csak az vásárolhat külterületi földet, aki hivatásszerűen foglalkozik a mezőgazdasággal. Mindez nem zárja ki, hogy akinek van egy kis kertje, még korábban vásárolt Nyírszőlős vagy Oros határában földet, az kertészkedjen, gazdálkodjon. Gyümölcsöt termelhet, a telepítéshez az OTP-től hitelt vehet fel, az új telepítéseknél, ha zöldséget termel, akkor adómentességet élvez. S mindig van „sláger” növény, amelyik jól fizet. Korábban a káposzta, tavalyelőtt a kender volt az, most a dohány vezet. — Engem a kert kifejezetten megnyugtat. Nem igaz, hogy csak a kocogással, az úszással lehet visszaszerezni, vagy megtartani az egészséget. Jöjjön valaki kapálni, kora tavasszal metssze az almafákat, s elmondhatja, hogy minden izmát megmozgatta. Aki beszél, végzettségére nézve mérnök. Nem az a típus, aki csak szűkebb feladatára koncentrál, hanem szakmailag is széles látókörű. A hét vége viszont nem múlhat el anélkül, hogy ne pakolna, ne indulna a „telekre”. Kis birodalmában minden a keze nyomát viseli. Ö fúrta a kutat, építette a házikót, futtatta fel a lugast, amelynek az árnyékában oly szívesen időznek. A fákat úgy ültette, hogy tavasztól őszig terem valamilyen gyümölcs. — Magam tanultam meg a fák gondozását. Nem azt mondom, hogy mindig sikerült. De ember legyen, aki ezen a homokon — mutat le a sárgán világító földre —, nagy termést tud elérni. Ez nekem az üdülés, a víkende- zés. — Azért találták ki az építésrendészeti bírságot, hogy legyen valamiféle komoly visszatartó erő az elszaporodott engedély nélküli építkezések ellen — vélekedik Horváth Tibor, a városi tanács építési csoportjának vezetője. Vagyis annak, akinek van valamilyen kertje, még ez nem indok arra, hogy oda házat építsen. Egyedül a sóstói üdülőtelkek a kivételek, ám a külterületen építési tilalom van. Vannak tartós fennmaradásra kijelölt részek, s akadnak fejlesztendő területek, mint a Vajda- és Manda-bokor, vagy Rozsrét szőlő, Felsősima. Itt új házat is lehet építeni, másutt csak a meglévő felújítása, fenntartása engedélyezett. — Ha a külterületi ingatlanból elköltöznek, gazdái nem gondozzák, s összedől, akkor zártkert lesz. Üj házat már nem lehet építeni — hangzik a magyarázat. A valóságban persze nehéz mindig tetten érni a különböző kertekben építkezőket. Zártkertben, külterületen csak szerszámoskamrát lehet emelni. Ügy látszik, néha túl hosszú a gereblye nyele, mert csak emeletes házikóban fér el... A kiskerttulajdonosokat szokás irigyelni azért, mert van saját termésű friss zöld- ségjük, gyümölcsük. 'Szokás azt tartani róluk, hogy csak a szerzés vágyáért, a nagyobb gazdagság mutatásáért ültetnek fákat, kertészkednek. Mások úgy vélik, hogy bizonyos beosztáson felül már egyenesen leszólják azt, akinek nincs valamilyen kertje, üdülője. — Nálunk, a gyárban szinte kivétel nélkül minden vezetőnek van telke — tájékoztat az egyik üzemi párttitkár. — Elég hétfőn reggel megnézni az irodában, hogy panaszolják a feltört tenyereket, a sajgó derekakat. Én azt hiszem, amíg maguk dolgoznak a kertben, addig nincs baj. Mert ugyanúgy megveszi, bérli a földet a lakatos, a betanított munkás is, csak éppen őt nem szokás ezért irigyelni. Pontos számok nincsenek arra, hogy a kiskertek milyen hasznot hajtanak. De ha mindenki a boltból akarná egyik napról a másikra megvenni azt, amit a kertjében termelt, akkor az ellátás igencsak akadozna. Nyíregyházán milliókat tesz ki a kertek termése. S azzal, hogy minden negyedik-ötödik városi család házikertben termel, megműveli azt a földet is, amit különben parlagon hagynának, hasznot hajt nem csak magának, hanem a társadalomnak is. — Tízezerre becsüljük Nyíregyháza határában azokat, akiknek van valamilyen kis kertjük — mondja Vámos Tibor, ef városi tanács mezőgazdasági csoportjának vezetője. — Ebben szerepelnek a hobbikerttel rendelkezők, azok, akiknek Sóstón üdülőtelkük van, de azok is, akik külterületen élnek. Nyíregyháza hajdanában is a nagy határáról, a sok tanyán élő emberről volt híres. Akkor viszont odakötötŰjfajta népvándorlás az, amikor a városban lakó visz- szavágyik a természetbe. Az igényeit ugyan ott is viszi magával, hiszen rotációs kapát vesz, a legújabb permetezőgépet használja, ismeri a vegyszereket, a műtrágyát. Biztos, hogy nem egyedül üdvözítő életforma, hogy a hét végét mezőgazdasági munkával töltsék el. Azonban a nagyvárosok körül kialakuló hobbikertek, a szaporodó bérlők a környező falvak szőlőskertjeiben azt mutatják, hogy sokan éppen az ilyen fajta elfoglaltságra vágynak. Nyíregyháza a sok hobbikerttel, a sóstói és császárszállási víkendnyaralókkal kiterjesztette önmagát. Kertvárosi gyűrű alakult ki Oroson, Nyírszőlősön, s az itt lakók sokszor nem cserélnének azzal, aki a központban él. Ezt az életformát már többnyire nem a szükség diktálja, hanem az egyén elhatározásától függ. Lányi Botond Szemmel verés — bagolytüdőleves — csúf nevek Ilonka néni meséi Ilonka néni és a szőttesek (Mikita Viktor felv.) Él Csengerben egy idős asszony, akinek törékeny termetét, koszorúba tekert hajfonatát, a magányosságtól szomorú szemeit szinte az egész falu ismeri. Ha feltűnik délutánonként az utcán, már tudják: a presszóba, vagy az étterembe tart, kezében az elmaradhatatlan papírlapok, jegyzetfüzetek. Leül az asztalhoz, nem zavarja a zaj, a tömeg, mert akkor is egyedül van. Csak az emlékei vannak vele, amikből szorgalmasan rója tele a lapokat. A legszívesebben élő meséskönyvhöz hasonlítanám ... — Hogy miről írok? — kérdezi Ilonka néni és kezdi a mesét. — Mindenről. Az életemről, a sorsomról, az álmaimról. Ez az egyik témám. Aztán mindarról, amit valaha hallottam, megtanultam, vagy összegyűjtöttem. Az édesanyámtól tanult dolgokról, aki meg az ő édesanyjától hallotta. Régi gyermekjátékokról, mondókákról, altatódalokról, aztán mindenféle dalokról. Nem is tudom, hány dal lehet, amit összeírtam. Népdalok, katonanóták, és így tovább. Aztán réges-ré- gi ételreceptjeim vannak, meg híres népi gyógymódok, amivel bölcsészek, kuruzslók gyógyítottak állatot, embert. Népszokásokból több dolgozatot írtam, például a kenderről, a szövés-fonásról, locsolásról. Aztán kutattam Csenger történetét, régi történelmi emlékekről is írok; Melyikről meséljek? Vagy megnézi a régi bútoraimat? A szőtteseket? Van egy egész szekrénnyel. Végül amellett döntöttünk, hogy előveszi a jegyzeteit. S azzal valóságos titkok háza tárult fel régenvolt emberekről, szokásaikról, történetekről. Kender és vasvilla „Népi szokások: 7. Régen a beteg nagyon ritka esetben ment orvoshoz. Nagyon drága volt a gyógyszer, az orvos. Füvekkel, böjtöléssel gyógyították magukat. Például a sárgaságot, a hidegrázást: tyúkganét és annyi tetűt, ahány éves a beteg, azt megette. A gyermeknek nem volt szabad tudnia, miből volt a gyógyszer. Csengerben ... (teljes név) édesanyja gyógyított ezzel. 14. A gyermek, hogy aludjon, mákgubót főztek neki, aludt is tőle. Ha megijedt, ólmot öntöttek és az kimutatta az alakot, mitől ijedt meg a gyermek. 15. A gyermeket a szemmel veréstől úgy védelmezték, hogy az anyja inge, vagy alsószoknyája belsejével háromszor megtörülgették arcát a gyermeknek, mielőtt az utcára vitték és nem ártott neki a rossz szem.” És így tovább, temérdek kicsi történet: hogyan jövendölték a lányok, ki lesz a férjük, hogyan gyógyították a veszett kutya marását, miért támasztják a vasvillát az istálló ajtajához? Némelyik különös kegyetlenségről vall: az ördög által elcserélt gyermekről vagy a hűtlenné vált szerető megrontásáról. Valóságos néprajzi tanulmány egy másik téma: a kender és ami belőle készül. Kezdődik azzal, hogy a kendert elvetették. Őrizni kellett a verebektől, ki ne csipegessék, mert akkor ritkán nő és vastag lesz a szára, s az nem jó. Ilyesztőt is tettek, de nem ért semmit, jobb volt, ha gyermek, vagy öreg járt őrizni. Amikor megérett, ki- nyűtték, kévébe rakták és elvitték áztatni. De erről sokkal szebben ír Ilonka néni. „ügy néz ki a kenderáztató, mint egy temető. A kender úgy néz ki, mint egy sír, mert le is kell földelni. A víz fenekéről kapával szedik fel a pocsolyás földet rá a kenderre. Annyit kell rárakni, hogy a kendert lenyomja a vízbe, hogy jól megázzon. A jel a fejfa, a cövek. Megjegyzi mindenki a magáét színes ronggyal a cövéken, nehogy az egyik a másikét kiüsse.” A neheze ezután jött. Kivetés, szárítás, törés, dörzsölés, tilolás, húzás, tincsélés, szapulás, fehérítés-sáirgítás, szösz-mosás, s végre a gu- zsalyra rakás. És a fonók víg hangulata zárta a nagy munkát. Némely háznál egész télen szőttek. Az embereknek inget, gatyát, nadrágot, az asszonyoknak kendőt, háló- és konyhagarnitúrát, a gyerekeknek kantust (hosszú inget), tarisznyát, azzal jártak iskolába. Hagymagágó, nyakigaluska Ilonka néni figyelme arra is kiterjedt, milyen szórakozás volt divatos akkortájt a fonókban, hogyan vigadtak a fiatalok? Feldolgozta az orsólopást, a kalákafonást, a kukoricafosztáskor, tollfosztóékor, lekvárfőzéskor szokásos játékokat, a vendégfogadás és kínálás módjait, még azt is: hol, mivel világítottak. S most egy kis gasztronómia. Harmincnégyféle étel receptjét gyűjtötte össze ezzel a címmel: „Őseink eledelének készítési módszerei, szokásai, amit nagyobb részben az édesanyámtól és a nagyanyáimtól tanultam, hallottam.” Ki hallott már például a hagymagágóról, a peterákról, a papsikankóról, a dusziról, a nyakigaluskáról, vagy a bagolyttüdőlevesről ? Ennek az utóbbinak a receptje: „4 liter vizet odateszünk, mikor forr, sót, cukrot bele, ízlés szerint. 1 kg aszalt almát megmosunk, s a már forrásban lévő vízbe tesz- szük, nehogy szétfőjön. Behabarjuk, 1 fakanál liszt, 2 tojás, 1 liter tej, 2 dl tejföl. Jól elhabarjuk és ráöntjük a levesre. Ügyeljünk, hogy sűrű ne legyen. Ezt az ételt különösen böjtben főzték gyakran. Megdagad az alma, mint egy bagolytüdő, innen a neve.” Csipi-csóka, vakvarjúcska Mit játszottak a gyerekek 70—80 évvel ezelőtt? Olyasfélét, mint a maiak is, például körjátékot a lányok, bigét, vagy csürdöngölőt a fiúk. Kifordulást és bújócskát, A csipi-csókát sokan játszották, hat-nyolc, tíz kéz is volt egymás fölött, s ezt mondogatták: „Csipi-csóka, vakvarjúcska, holló kopá- csolja.” Emlékezetből írt össze Ilonka néni egy sereg dalt. Némelyiket talán a rádióból hallotta, némelyiknek az eredetét sem tudja, de némelyik meg olyan szép, tiszta, mint például a Molnár Anna- ballada helyi változata: Gyere velem Molnár Anna Gyere velem bujdosásra Gyere velem bujdosásra Burkus fának árnyékába. Részlet Ilonka néni önéletrajzából: „Én Bodnár Józsefné, született Osváth Ilona Csengerben, Szatmár megyében születtem, 1909-ben. Itt nevelkedtem, öt elemit végeztem és két polgárit Szat- máron. 9 éves voltam, amikor édesapámat elvesztettem, így lett az én életem ketté vágva. Nagyon nagy kár volt, amit egy életen át siratok, mert nagyon vágyódtam tudni sokat, tudni mindenről, az egész világról.” Édesanyja féltett lánya volt, nem engedte messze maga mellől. Korán férjhez ment, de házassága nem olyan lett, amilyennek ígérkezett. Bár jómódú családja révén anyagi szükséget sohasem szenvedett, annál több sorscsapást kellett elviselnie. Mint diakonisszanővér, még szanitéc is volt. Fiát ő temette el, 31 éves volt, amikor a ravatalon feküdt. Maradt egy unoka, bearanyozni az öregkort reményekkel és célt, értelmet adni életének, hogy még van egyetlen ember, akit szerethet. Talán ez adta az ötletet a sok-sok álmatlan éjszakán, hogy amit tud: másokkal is közölje. Ilonka néni az utóbbi években rendszeresen részt vesz a múzeumi néprajzi pályázatokon. Szinte fáradhatatlan: ír babonákról, régi viseletek- ről, legújabban pedig a csúf- nevekről készített egy összeállítást. Általában díjazzák, elismerik, attól függően: mennyire felel meg dolgozata a pályázati kiírásnak. Olyan díj sajnos nincs, mely az egyéniséget is méri! Él Csengerben egy idős asszony, aki kedves hozzátartozói elvesztése után már maga sem kívánta az életet. Az emberi nemesség azonban olykor egy személyben is megtestesül, ha belső gazdagság, hit és erő táplálja. Ilonka néninék arra még mindig maradt ereje, hogy másoknak adjon önmagából. Ez is van olyan érték, mint a meséi! Baraksó Erzsébet KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. október 21. Q
