Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
16 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. október 14. JEGYZETLAPOK Hajrá, HTK! A bajnoki címért és az NB I B-be jutásért lép ma pályára Mátészalkán az MMTK NB Il-es női kézilabdacsapata. A szálkái lányok a Sajószentpéteri Oveggyári Munkás SE-t fogadják, s ha győznek, megtartják első helyüket a Keleti csoport táblázatának élén. Lővey István edző csapata az elmúlt évben bronzérmes volt az NB II-ben. Az idén is az élcsoport valamelyik helyére számítottak, de nem a bajnoki címre. A lányok azonban hétről hétre jól játszottak, s az őszi idényt már a táblázat első helyén kezdték. A győzelmi sorozat folytatódott és a mai utolsó fordulót listavezetőként várják a mátészalkaiak. A SÜMSE elleni sorsdöntő összecsapásra alighanem telt ház előtt kerül sor az MMTK-pályán. Nyilván biztatásban sem lesz hiány, a több száz szálkái szurkoló ezúttal is segíti majd csapatát. Közösen kiharcolhatják az aranyérmet, a magasabb osztályba jutást, amely az idei év legnagyobb szabolcsi sportsikere lenne! Zúgjon hát a „Hajrá, MTK!” Közös bajnokságot! Az idén sem tudott előbbre lépni megyénk a járási bajnokságok számának növelésében. A labdarúgáson kívül csak egy-két helyen volt más sportágban is — asztalitenisz, sakk — bajnoki küzdelem. Az ok: a sportvezetők fáradozása ellenére sem akadt három, négy csapatnál több jelentkező. Ennyinek pedig nem lett volna érdemes bajnokságot rendezni. A sportfelügyelők legutóbbi értekezletén Fodor László, a mátészalkai városi-járási testnevelési és sportfelügyelő- ség vezetője hasznos javaslattal állt elő: két-ihárom járás közösen írjon ki és rendezzen bajnokságot. így nem vész el járásonként az a három-négy csapat, amely például szeretne rendszeresen kézilabdázni, röplabdázni. A tanácskozás után a fehérgyarmati és a mátészalkai felügyelőség határozott is, asztalitenisz, kézilabda, röplabda és sakk sportágakban elkezdik a szervezését a közös járási bajnokságnak. , Bízunk benne, hogy a téli hónapokban a többi járás sportvezetői is fontolóra veszik a javaslatot és kidolgozzák annak megvalósítási feladatait. S tavasztól nemcsak labdarúgásban lesz járási bajnokság. Sportszerűségből jeles! Szeptember 30-án hiába ment ki ötszáz szurkoló a kó- taji labdarúgópályára. A Kótaj—Nyírmada megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés ugyanis elmaradt, mert a vendégek nem érkeztek meg. A Nyírmadai MEDOSZ Sportegyesület vezetői igazoló jelentésükben közölték az okot a megyei labdarúgó-szövetség elnökségével. Leírták, hogy szeptember 29-én a serdülőcsapatukat szállító autóbusz karambolozott és több fiatal labdarúgó megsérült. Emiatt másnap jő néhány szülő — érthetően — nem engedte el gyermekét futballozni. A kótajiak, amikor tudomást szereztek az igazoló jelentésben írtakról, sportszerűen felajánlották, hogy játsz- szák le az elmaradt találkozót! Sőt, legyen Nyírmada a pályaválasztó, majd ők utaznak. A szövetség elnöksége természetesen elfogadta a kótajiak felajánlását és október 10-re írta ki újra a mérkőzést — Nyírmadára. A találkozót — mint közöltük — le is játszották. A Kótaji Tsz SE sportvezetői és labdarúgói sportszerűségből jelesre vizsgáztak! Bagoly Dániel ÉVADZÁRÁS A SALAKON Vendéggyőzelemmel ért véget az 1973. évi salakmotorsport nyíregyházi Idénye. A miskolci és nyíregyházi közös csapat a lengyel Opole vaspapucsosait fogadta a Volán Zalka Máté utcai stadionjában. Felvételünk az egyik futam startját örökítette meg. Az eseményre keddi számunkban részletesen visszatérünk. (Elek Emil felvétele) UTOLSÓ ELŐTTI HELYEN... Mi történt a nagyhalásziakkal ? A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság egyik nagy meglepetését a Nagy halászi Textiles szolgáltatja — nem várt, igen gyenge szereplésével. Az egykor jobb napokat látott együttes kilenc forduló után a táblázat utolsó előtti helyén áll. Erre bizony aligha számított valaki is a rajt előtt. Rajt — hidegzuhannyal A nagyhalászi labdarúgók — akik megjárták már az NB III-at is évek óta a megye legjobbjai közé tartoznak — a legutóbbi bajnokságban az előkelő 4. helyen végeztek. Az akkori sikercsapatból senki sem távozott, így bizakodva várták a szakvezetők az augusztusi rajtot. Láda Miklós vezető edző 17-es keretet készített fel a nyári szünetben, a 16 régi labdarúgóhoz a Nagykállóból igazolt Tóth Mátyás csatlakozott. Beneveztek a Nyári Totó Kupába, ahol végül a második helyen végeztek. Egyetlen vereségük volt, a kupagyőztes Kisvárdai SE-től. A bajnokság kezdete előtt még egy figyelemre méltó eredményt értek el — igaz edzőmérkőzésen — 2:2-tőt játszottak Nyíregyházán az NYVSSC-vel. Akkor a stadionban egy meglepően érett, taktikus, kitűnően képzett csapatot ismerhettek meg a szakemberek a Textilesben. Ilyen előzmények után megalapozottnak tűnt a halásziak terve: az első három hely valamelyikének a megszerzése. Aztán jött a bajnokság — hidegzuhannyal. Az első mérkőzésen 3:2-re kapott ki a Textiles méghozzá hazai pályán, a Tuzséri MEDOSZ-tól. Megszakadt egy hosszú sorozat, ugyanis Nagyhalászban korábban nem termett babér a vendégcsapatok számára. Kisiklás — mondogatták akkor a szurkolók. Ezt bizonyította a következő forduló. Tyúkodról hoztak el egy pontot a zsákgyári labdarúgók. Kudarc az MNK-ban S jött egy újabb fiaskó, a Nyíregyházi SZÁÉV-MEZÖ- GÉP SE győzött Nagyhalászban. Majd Rakamaz vitt el egy pontot az „oroszlánbar- lagként” emlegetett pályáról. Közben a halásziak az MNK- ban vigasztalódtak, továbbjutottak Tiszarád, a megyei I. osztályú Tiszalök és Tisza- vasvári ellen. A bajnokság ötödik fordulójában Kisvár- dáról vittek el egy pontot, majd megszerezték első győzelmüket: 5:1 arányban lelépték a jelenlegi hatodik helyezet Balkányi Tsz SE-t. Ügy tűnt, rendbe jön minden ... Nem így lett, jött az MNK- kudarc, a járási bajnokságban szereplő Leveleki Tsz SE a döntőbe jutástól ütötte el Nagyhalászt! És még nem volt vége. A legutóbbi három bajnoki fordulóban, három vereséget szenvedett a Textiles. Otthon Mándoktól 1:0-ra, Tiszavasváriban és Záhonyban pedig egyaránt 3:0-ra kaptak ki. így visszaestek a 15. helyre. Lehetőség a javításra A gyenge szereplés okait a csapat szakvezetői abban látják, hogy a játékosok nem nyújtják amit tudnak. S ebben nagy az igazság! A leveleki MNK-elődöntőben látottak is ezt bizonyították. Az egyéni képzettségben magasan felülmúlták a nagyhalásziak a helyieket. Ellenben a lelkesedés, az akarat, a fegyelmezettség, bizony soksok kívánnivalót hagy maga után. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságból ősszel még hat forduló van hátra. S ez elegendő ahhoz, hogy a halásziak kellő alapot teremtsenek a tavaszi előbbrelépés- hez. Az idén még Vásáros- namény, Nyírbátor, Nagykál- ló, Tiszalök, Fehérgyarmat és Mátészalka ellen lépnek pályára. S ha ezeken a találkozókon a tudás lelkesedéssel, akarattal és fegyelmezettséggel párosul, akkor a győzelmek sem maradnak el. S akkor talán egy jó tavaszi hajrával még lehet teljesíteni a bajnokság előtti tervet..% Bagoly Dániel Mai műsor Asztalitenisz: országos serdülő leány és fiú Tüek-bajnokság Nyíregyházán, a stadion játékosaim« kában, 8,30 órától. AUétika: sportiskolái összetett ellenőrző verseny Nyíregyházán, a városi stadionban, 9,00 órától. Kézilabda, NB II: Mátészalka— Sajós/.entpéteri tlMSE, női mérkőzés az MMTK-pályán, 10,00 órától. Röplabda, NB II, női mérkőzések: NYVSSC—Bp. Ferroglóbus, a stadion j átékcsarniokában, 13.00 órától. Nyh. Tanárképző FőMkoía—Sátoraljaújhely, az Árok utcai 17-es iskolában, 11,00 órától. NYBSC—Miskolci Spartacus, a nyírbátori gimnáziumban, 12.00 órától. Lombik SC—MTK- VM, a tiszavasvári gimnáziumban, 11,00 órától. Teke, NB III: NYVSSC—Szabolcsi Építők SE, férfimérkőzés a srtadion tekeosarnokában, 9,00 órától. Üszás: Nyírségi Ősz Sóstó Kupa-verseny a sóstógyógyfürdői uszodában, 10,00 órától. Labdarúgás, NB II (kezdési idő: 14,00 óra): Asztalos János SE—Békéscsabai TASK, Nyírtelek, ASE-pálya, v.: Bodó. Olefin SC—NYVSSC, Leninváros, stadion, v.: Tátrai. Megyei I. osztály (kezdési idő: 14.00 óra): Nyh. Száév-Mezőgép SE—Mátészalka, bujtosi pálya, v.: Varga II. (Vári, Szakács). Megyei II. osztály (kezdési idő: 14.00 óra): Nyh. Volán-Dózsa SC —fbrány, Zalka Máté utcai Volán-stadion, v.: Gáli Z. (Nav- raczki). NB-s serdülő- és ifjúsági mérkőzés: NYVSSC—Salgótarján, Nyíregyháza, Tiszavasvári úti pálya, 10,00 és 11,30 órától, v.: Dávid és Köles. Balcző: „Hevét csak aranybetűvel lehet leírni..." AZ ELSŐ TANÚ Megbecsüljük-e a múlt még élő tanúit, az eleven emlékeket?... Heringh Tibor esetében e feledékenység ráadásul nem is egyszeri mulasztás, hiszen kétségkívül azokhoz tartozott, akik a legtöbbet tették Szabolcs-Szat- már megye sportéletének felemelkedéséért, s a versenyzői pályafutása alatt elért eredményei is óhatatlanul tiszteletet parancsolnak. Heringh Tibor magányba vonultán és csendesen él. Méltósággal viseli hajlott vál- lain a 62 év minden terhét. Kitartóan dacol az idővel, az óriás tölgyek nehezen rendülő őserejével. Két szerelem A ház Nyíregyházán, a Tűzoltó utcában ugyancsak sok mint átvészelő, vén tanú. Ügy fogad, mint valami nagyon messziről érkezett ritka vendéget. Kézfogása ugyanolyan férfias, mint évekkel ezelőtt volt. Hallgatom a múltról. — A sportot a gimnáziumi éveim során Petraskó László tanár úr szerettette meg velem. Itt atlétizáltam, tornásztam és mint akkor majd minden fiatal, én is szerettem a focit. 1934-ben 17 éves voltam, amikor leigazoltak a NYTVE labdarúgócsapatába. Ebben az időszakban hoztuk létre Nyíregyházán a vízilabda- és jégkorongcsapatot, ami nagy-nagy sikerélményt jelentett mindnyájunknak. 1939-ben egy bokaHeringh Tibor II Kelet* lagyarorszig Az MSZMP Szaboles-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525. 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 050 HU ISSN 0133—2050 sérülés miatt abba hagynom a futballt, másik nagy szerelmemhez, az úszáshoz pártoltam. Egy évvel később vezetőként is kapcsolatba kerültem e szép sportággal: a kelet-magyarországi terület megbízott titkára lettem. 1945-ben a MADISZ-ban alapítottunk úszószakosztályt, de mivel a nyíregyházi MÁV-nál kedvezőbb utazási lehetőségeinkre nyílt mód, mindannyian odakerültünk. — Jelentős lépés volt úszóink életében, hogy 1946-ban a bujtosi strandon egy 50 méteres úszófordulót és egy öltözőt építettünk. Som Imre, Veress József, Heringh János mind szívügyének tekintette a sportágat. S jöttek az eredmények: Mitró, Kelemen, Aj- ler, Matuz, Papp, Kiszely és a többiek hozták az érmeket ... Á világbajnok elismerése — Hogy mi volt, ami leginkább elősegítette a fejlődést? Talán az önzetlen ten- niakarást emelném ki. Valami csodálatos összefogás jellemezte az időszakot. NYVSC, Kinizsi, Spartacus, csak az egyesületek változtak, a lendülete, a tenniaka- rása mindig töretlen maradt. — Forrás volt ő — jellemezte Mitró György, az egykori Európa-bajnok. — Hozzá vezethető vissza minden, Heringh Tibortól tanultunk, amit tudtunk. Ki tudja hány száz, hány ezer ember tanulta meg Heringh Tibor segítségével az úszást? Vajon mennyien vannak, akik rajta keresztül szerették meg az ötvenes években a háromtusát? Balczó András az öttusa koronázatlan királya, aki ebben az időben három évig volt az öttusaszakosztály tagja, így emlékezik: — Ha akkor nem lettek volna Heringh Tiborok, Bányai Istvánok, Milotai Gáborok, sokan nem jutottunk volna sehová. Ök azok, akiknek a nevét csak aranybetűvel lehet leírni a sportág nagykönyvébe. kellett Színüket veszített, sárgult, ® fakó oklevelek, fényképek kerülnek elő. Országos kitüntetések, elismerések bizonyítják ennek a fáradhatatlan sportembernek sikerekben és gondokban gazdag életútját. Figyeli az utódokat Magányából, távolról, de mozzanatról, mozzanatra követi a kései utódok sikereit, erőfeszítéseit. Naponta olvassa a lapok sportrovatát, figyeli a legújabb eredményeket. 1965-ig tevékenykedett a megyei úszószövetségnél. Nyugdíjazásáig, 1977-ig a pénzügyi főigazgatóságon, a faipari vállalatnál és a sporthivatalnál dolgozott. A sportéletben több, mint fél évszázados munkálkodása után egy- egy évfordulón bizonyára nem feledkeznek meg róla a mostani vezetők. Az évek nem múltak el felette sem nyomtalanul. — Azt hiszem, ebben a korban már csak önszuggesz- tióval lehet állítani, hogy valaki egészséges... De sajnos én még így sem deklalálha- tom magam annak. Egykor tizenöt fokos vízben is képes voltam úszni, most meg négy éve már betegeskedem. Már csak az emlékek maradtak, de rájöttem, hogy érdemes élni, hogy a munkának gyümölcse van, az álmok valóra válnak egyszer. Pauwlik György