Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-05 / 207. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. szeptember 5. Kádár János és Helmut Schmidt tárgyalásai Varázslat, szenvedély (Folytatás az 1. oldalról) szorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzáson jelen volt Farkas Mihály vezérőrnagy, a Budapesti Helyőrség parancsnoka, Tóth Béla ezredes, a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetője és Kővári Péter. Ezt követően az MSZMP Központi Bizottságának székházában Kádár János és Helmut Schmidt megbeszélésével megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Ezzel egyidejűleg zajlottak a partnertárgyalások. Púja Frigyes, Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár, Tim- mer József, a Magyar Szak- szervezetek Országos Tanácsának titkára és Márta Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára folytatott eszmecserét az NSZK külügyi, külkereskedelmi, szakszervezeti, valamint tudományos és kulturális vezetőivel. L osonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke délután a Parlamentben fogadta Helmut Schmidtet. A szívélyes légkörű beszélgetésen részt vett Púja Frigyes és Kővári Péter. Ezt követően a szövetségi kancellár szálláshelyén találkozott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának vezetőivel, élükön Sarlós István főtitkárral. Kádár János és felesége este vacsorát adott Helmut Schmidt és felesége tiszteletére az Országház vadásztermében. Ennek során pohárköszöntők hangzottak el. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára köszöntőjébe» a következőket mondotta: A Magyar Népköztársaság vezető testületéi és a magam nevében őszinte tisztelettel köszöntőm körünkben kancellár urat, kedves feleségét, kíséretének valamennyi tagját, minden kedves vendégünket. Öröm számunkra, hogy elfogadták meghívásunkat és ellátogattak hozzánk. Látogatásuk módot ad korábbi hasznos véleménycseréink folytatására. Ugyanakkor alkalmat nyújt arra is, hogy viszonozzuk azt a szívélyes vendégszeretetet, amelyben a Német Szövetségi Köztársaságban tett látogatásunk során részünk volt. Megelégedéssel mondhatom, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatai rendezettek. Együttműködésünk bonni találkozásunk óta tovább bővült. Ez a fejlődés teljes mértékben megfelel az 1977. július 6-án aláírt közös nyilatkozatunknak és a helsinki záróokmány szellemének. Jelentősen fejlődtek, sokrétűvé váltak politikai kapcsolataink. A törvényhozó testületek közötti közvetlen érintkezés létrejöttén túl a magas szintű politikai találkozók egész sora valósult meg. Meggyőződésem, hogy mostani jó légkörben folyó tárgyalásaink tovább erősítik ezt a folyamatot, népeink és az enyhülés javára. A két ország kapcsolataiban különösen fontos helye és szerepe van a gazdasági együttműködésnek. Az e téren elért eredményeink nem csekélyek. Az árucsere évről évre dinamikusan fejlődik. A magyar nép, amely szocialista építőmunkát folytat, a népek barátságának híve, szilárd és tartós békét kíván. Ennek megfelelően a Magyar Népköztársaság nemzetközi tevékenysége egyértelműen és következetesen a béke megőrzésére, a társadalmi haladás szolgálatára, a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésére irányul. Országunk külpolitikai törekvéseiben központi helyet foglal el, hogy aktívan hozzájáruljon a békés egymás mellett élés politikájának kibontakoztatásához, az enyhülés folytatódásához. Ez a törekvésünk szocialista társadalmi rendszerünk lényegéből fakad, és egybeesik a más társadalmi rendszerhez tartozó országok népeinek, és reálisan gondolkodó vezetőinek azzal a felismerésével, hogy a békés egymás mellett élés politikájának nincs ésszerű alternatívája. A történelmi jelentőségű helsinki záróokmány aláírása óta nagy utat tettünk meg az európai politikai légkör javításában, az államok kétoldalú kapcsolatainak fejlesztésében. Az elmúlt négy évben — az eredmények mellett — az enyhülést hátráltató nemkívánatos jelenségekkel is találkozhattunk. Az enyhülés ellenfelei aktivizálódtak: nem tudják, vagy nem akarják megérteni, hogy az enyhülés nemcsak néhány, hanem minden ország és minden nép alapvető érdekeit és óhaját testesíti meg. A helsinki ajánlások végrehajtásának meggyorsításához, az európai biztonság és együttműködés megszilárdításához is elengedhetetlennek és egyre sürgetőbbnek tartjuk, hogy konkrét leszerelési intézkedésekkel támasszuk alá a politikai enyhülést. Meggyőződésünk, hogy a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának Budapesten tett javaslatai az európai államok közötti bizalom erősítését, a katonai enyhülés előmozdítását célozzák és ezért hasznos lenne azok mielőbbi megvitatása. A Magyar Népköztársaság üdvözöl minden olyan kezdeményezést és lépést, amely a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a konkrét leszerelés elősegítésére irányul. Különösen kiemelkedő jelentőségűnek tartjuk és üdvözöljük a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló második szovjet—amerikai szerződés bécsi aláírását. Tárgyalásainkon sok szó esett kontinensünk békéjéről, biztonságáról. Tudatában vagyunk azonban annak az összefüggésnek, amely Európa és a világ más részei között fennáll. A magyar népet aggodalommal tölti el a békét veszélyeztető feszültség- gócok létezése. Jót tenne Európának és az egész emberiségnek, ha újabb erőfeszítések történnének a feszültséggócok felszámolására. Már a ma délutáni első megbeszélésünk is újólag megerősítette, hogy változatlanul kölcsönös a szándék kétoldalú együttműködésünk fejlesztésére. Egy irányban tudunk dolgozni a népeink, s az egész emberiség sorsát érintő nagy kérdésekben. E gondolatok jegyében köszöntőm önöket Budapesten. Szívből kívánom, hogy látogatásuk magyar földön hasznos és emlékezetes legyen — mondotta Kádár János, majd a magas rangú vendégeket még egyszer köszöntve, a Német Szövetségi Köztársaság népének boldogulását, országaink kapcsolatainak fejlődését, a békét éltetve fejezte be pohárköszöntőjét. „Örömöt, de sok esetben bánatot is hoz az emberek részére. Változó víz a Tisza. Megvan a maga gyönyörűsége, szépsége. A jó friss levegő, akár télen, akár nyáron vagy ősszel, minden időszakban, a táj, mely mindig valami újat varázsol, gyönyörködteti az embert. Az itt élők szeretik, vonzódnak hozzá, nem vágyódnak el erről a tájról”. Nem költő. Kánya Sándor a tiszabecsi tsz párttitkára mondta ezeket a szavakat. Vonzódik, nem vágyódik az ember a víz mellől. Mert a folyó mindig a védelem volt, maga az élet. Üt, melyen az ember eljutott más emberhez, melyen siklott az áru, s rajta érkezett a hír. Adott élelmet, nádat tetőnek, sást kupulykónak, itatóhelyet jószágnak, fürdőhelyet felnőttnek, gyereknek. Aztán vizet a földnek, sódert az építőnek, gázlót a közlekedőnek, pihenőhelyet a megfáradtnak. De mit Jelent azoknak, akik ma élnek a Tisza mellett? „Szép tiszta vizünk van, amit lentebb nem lehet megtalálni. Veszélyes, örvényes, tuskók vannak benne, s könnyen elragadja, aki nem ismeri. Itt születtem a Tisza - parton, és nevelkedtem fel. Ismerem szeszélyeit. Nem tréfadolog, nem mindegy, hogyan közelíti meg az ember. Nekem munkahelyem is” — összegez Bodnár Gábor, a tiszabecsi vízkivételi mű fiatal munkása. „Szép ez a táj, van benne egy kis romantika is. Van Táj — komppal, Tiszabercel- nél. (A szerző felvétele) azonban szeszélye is a Tiszának. Néha jámbor, néha haragszik is. Ilyenkor öt métert is bír áradni. Ilyenkor is szeretem. Oldalról nézzük, zaját hallgatva. Megszoktuk. A Tiszával nőttem fel, itt tanultam meg az úszást, hatéves koromban. A jó melegben az emberek lejönnek, fürdőznek, eltársalognak a meleg homokban. A folyó vonzza az embereket.” Liba Bernát kompkezelő, akinek munkahely is a Tisza tehát nem csak szól, vall is. Rozsályi Antal kotrómester Milotán a sóderbányában prózaibban látja a folyót. Ez melléküzemág, amely a kis határú község tsz-ének jövedelmét egyenesbe segíti. Idős Kiss József Tiszacsécsén viszont csak azért ül több mint hetven évével a vállán kerékpárra, hogy kimenjen megnézni: megvan-e még a Tisza. Lónyán, a templommal szemben lakott egy házaspár, Filep János és felesége, Borbély Erzsébet. Ök öreg korukban is Tisza-vizet ittak, s amikor már nem volt erejük, hogy a vízhez maguk menjenek, mást kértek: hozzanak. Kislónyán, ahol a házak alatt folyik a Tisza, még mg is, a tanítások ellenére is van, kinek nem esik jól más, csak a folyó vize. A község lelkésze, Oroszlán Sándor, aki túl van a hatvanon, így szól arról, mit jelent neki a Tisza: „Fiatal koromban még nagyobb szerepe volt a Tiszának, mint ma. Sok embernek adott megélhetést a halászat, a folyó környéki vizekben a csikászat. Nagy élet volt a vizen, csónakázás, labdázás. Azt tudom, a víz nem tréfadolog. Mi itt biztonságban vagyunk, jó erős gátak védenek. A Tisza ma is út, amely összeköt minden viz melletti faluval.” A balsai révész, 'Gravicza József kissé szomorkásán mondja: „Utoljára 1957-ben ittam a Tiszából. Ma már mosakodni se nagyon van kedve az embernek benne. Hol van az egykor szőke Tisza?” Másként, újfent líraian fogalmaz Dombrádon a pon- tonhídnál Markos Géza híd- mester: „Gyermekkoromban nagyon sokat voltam itt az apám mellett, a nyári időszakban állandóan itt éltünk. Nyolcéves koromban úsztam át először a Tiszát, azóta megszállottja vagyok. Ez olyan dolog: valaki sporthorgász, más úszóversenyzö, megint más modellező. Nekem a Tisza a foglalkozásom, a szenvedélyem.” A víz szerelmese, akiknek m kenyeret ad a Tisza, akik vele és mellette élnek látják sokféle arcát minden évszakban. De mit mond erről a semmihez nem hasonlítható folyóról Gulyás Zoltán és Siku László könnyűbúvár Tiszátokon: „A víz alatt a Tisza sötét. Nem látni semmit, s nem élvezetes. De nagyon szeretünk merülni. Volt, amikor negyven napon át mindig merültünk. Ismerjük félelmetes arcát is.” És ugyanezen a helyen milyen másként látja a folyót Haraszin Gyula, hajóépítő, tiszadadai lakos: „Jó a szabad ég alatt dolgozni, kiváltképp, amikor jó az idő. A Tisza szép, a levegő friss és kellemes. Mellettünk áramot termel a folyó, és a mi kenyerünk is itt terem a víz mellett. A hajó”. Sokan és sokféleképpen látják a Tiszát. De mindenki megbocsátó, még szeszélyét is elviselő. Valami csodálatos szerelem, melyben a hiba is széppé varázsolódik. Kenyeret, megélhetést, öntözővizet, halat, kikapcsolódást, gyönyörködést, szórakozást, áramot, kapcsolatot jelent ma is. Szatmárcsekén az öreg estesen Kiss Bálint mondta: — A Tisza nélkül nem érdemes élni. Nézze meg, mennyi egészséges, idős ember él errefelé ! Éltető lenne? Drabbant Lászlónak a gátőrnek és 28 társának, végig a folyó mentén, a nagy mérés és figyelés színtere, a forródrótos védvonal, amely tízezrek életét biztosítja, s milliárdo- kat óv. A hajósnak a nagy kaland, a szabad élet látszatát adó víz, melynek minikikötőiben rájuk is vár a kedves. De van, akinek a tragédia helye. Simon Pista hajóvezető vízbefulladása után legenda kelt Tiszabecstől Balsáig. És színeződő beszámolókat hall az ember azokról, akik Mándoknál fulladtak a vízbe, a halottakról, akik a tiszalöki erőmű rácsain akadnak fenn. És a Tisza gondosan őrzött, védvonal a határőrnek, aki a nemzetiszín oszlopok mellett rója útját. Őrhely a naményi főtörzsőrmesternek és társának, a két vízi rendőrnek, akik másokat vigyáznak motorcsónakjukból. Üdülőhely Báthory György tanárnak és úttörőinek, akik itt ismerkednek növénnyel, madárral, tájjal és emberrel. Munkahely a partépítőnek, akinek gépe belemar a szakadó part omló földjébe, s kővel zaboláz medret. Kinek mi a Tisza? Lírával telt szépség, prózai munkahely. De sosem csak táj. Sosem csak munkahely. Mesét termő varázslat, amely szerint a szőke Tisza leány, akibe mindenki beleszeret, aki megismeri. Hogy néha céda? Minket is elcsábított. (Folytatjuk) BERLINI LEVELŰNK Borravaló N éhány évvel ezelőtt egy thüringiai kisfalu vendéglőjében a pincérnő nagyon gyorsan és udvariasan szolgált ki, s amikor a számlán lévő öt márka helyett hatot adtam, a borravaló felét udvariasan visszatette az asztalra. Csodálkozva kérdeztem, hogy miért? Mert sok — mondta. Köztudott, pontosabban köztudott volt, hogy az NDK-ban nem ismerik a borravaló fogalmát. Ennek a ténynek különösen nyaranta a Balaton partján dolgozó pincérek, szállodások, benzinkutasok örültek a legkevésbé. — Éppen ezen akarnak takarékoskodni — mérgelődtek, mert nem tudták, az NDK szolgáltató iparában dolgozók is az üzemi vagy a mezőgazdasági munkásokhoz hasonlóan teljes fizetést kapnak. Magyarán: senki sem képzelt a fizetésük mellé borravalóból származó jövedelemkiegészítést. Ezért aztán hosszú ideig nem is jött szokásba, hogy a szolgáltatást áron felüli trinkgelddel köszönjék meg az emberek, különösen akkor, ha a pincér, a borbély, a taxis semmivel sem tett többet a kötelességénél. Ma már az NDK-ban sem ismeretlen a borravaló. Rossz nyelvek szerint elsősorban tőlünk magyaroktól lesték el ezt a népszokást, melyet persze az szült, hogy a szolgáltatásra várók nem akartak sorba állni, hanem ügyesen valamiféle előnyt próbáltak szerezni maguknak a csúszóval. Ma pedig már kényszerpályán mozogva el akarják kerülni, hogy kinézzék őket a sorból. Tény, hogy évről évre több száz ezer turista utazik Magyarországra, s jön hazánkból az NDK-ba. A szokás azonban aligha terjedne, ha a valóságban nem lenne itt is bizonyos feszültség a kereslet és a kínálat, az igények és a lehetőségek között. Vannak ilyen feszültségek. Hadd említsek egy példát. „Egy keleti-tengeri nyaralóhelyért a bérleti díjon felül harmincöt négyzetméter színes csempét adok” — olvastam egy apróhirdetésben. Sajátos árukapcsolás. Az NDK-ban nagy népszerűségnek örvend a turizmus, nagyon sok ember nemcsak azért nem megy szállodába, vagy beutalóval nyaralni, mert kevés a szálló, vagy mert csak bizonyos időközönként kaphatnak a dolgozók beutalót, hanem azért is, mert olcsók a kempingcikkek és az emberek szeretnek táborozni, de mert jóval több a sátor, mint a sátorhely, a Keletitenger kempingjeiben legfeljebb kétévenként tudnak csak helyet szerezni, s nem feltétlen abban a hónapban, amikor szeretnék. A szándék és a lehetőség a „színes csempék” segítségével kerülhet szinkronba. Ez utóbbi is hiánycikk. Nemrég épült fel Haldenslebenben éppen magyar segítséggel egy új kerámiagyár, de itt egyelőre csak hagyományos fehér csempéket gyártanak, mert a nagyméretű lakásépítés nem minőségi, hanem meny- nyiségi termékeket igényel. És még számos területen ez a helyzet. Az aki színes csempét szeretne a fürdőszobájába, kerülő úton próbálja beszerezni, ugyanúgy, ahogy a kereskedelmi forgalomban még nem kapható korszerű csaptelepeket, mindent tudó magnetofont, eredeti farmert. Nem akarok árucikklistát sorolni, ugyanis mindezek a termékek az NDK-ban is elérhetők az úgynevezett lntershop-boltokban. Ezekben az üzletekben bárki vásárolhat, de csak nyugatnémet márkáért. Nincs azonban mindenkinek nyugatnémet rokona, s ezt az egyenlőtlenséget csökkenti a borravalózásnak egy nagyon sajátos második formája, a kemény márka, vagy az érte kapható nyugati áruféleség, ami a cigarettától az italokon keresztül egészen a már említett csaptelepekig vagy farmernadrágig terjed. Az egyszerű borravaló az egyszerű szolgáltatásért, a kemény borravaló a különleges szolgáltatásért jár, és hogy a sok közül melyik a különleges, azt ki-ki maga, vagy a szolgáltatást végző dönti el. Á z új divatnak természetesen senki sem örül az NDK-ban, ám megtűrt jelenségnek számít, amíg kevés a női-férfi szabó, a borbély, a tvszerelő, a kőműves, az asztalos, amíg kicsi az éttermek és szállodák kapacitása, vagy amíg nyolc-tíz évig kell várni az új autóra. Nemrégiben beszéltem az illetékes minisztérium sajtófőnökével, aki pontosan kidolgozott tervet mutatott. Felmérték, hogy milyen beruházásokra, fejlesztésekre, a fiatalok pályairányításának miféle módosítására van szükség ahhoz, hogy a későbbi években fokozatosan közelebb kerüljön egymáshoz a kereslet és a kínálat. A borravaló ugyanis — tartják itt — rossz szokás, de nem a szokás ellen kell fellépni, hanem kiváltó okait leéli megszüntetni. DCtrnes- Jl&nne. CSÓNAKKAL A TISZÁN BÜRGET LAJOS ÉS SPEIDL ZOLTÁN RIPORTSOROZATA
