Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-25 / 224. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. szeptember 25. Napi külpolitikai kommentár A moszkvai tárgyalóasztalnál MOSZKVÁBAN GYAKO­RIAK A TÁRGYALÁSOK, sőt a nemzetközi érdeklődésre számot tartó megbeszélések is. Most azonban olyan ta­nácskozások kezdődnek a szovjet fővárosban, amelyre a szokásosnál is jobban fi­gyel a világ: külügyminisz­ter-helyettesi szinten szov­jet—kínai eszmecserére kerül sor az államközi kapcsolatok normalizálásának lehetősé­geiről. Szovjet részről a megbeszé­léseket az a Leonyid Iljicsov vezeti, aki a kérdés nemzet­közi hírű szakértője és aki — például — korábban a két ország közötti határkérdé­sekről tárgyalt hosszasan a kínaiakkal. Az előzmények közismertek. Már az ezer seb­ből vérző, elemi nehézségek­kel küzdő fiatal szovjetállam is minden eszközzel segítette a kínai forradalmi erőket és ez a segítség 1949. október 1., a Kínai Népköztársaság kiki­áltása után ezernyi formában folytatódott. Nem a szovjet félen múlt, hogy ez a viszony — a maois­ta vezetés látványos politikai pálfordulás-sorozata nyomán — megromlott, sőt a fegyve­res kínai provokációk nyo­mán egy időszakban eljutott a határincidensek mélypont­jáig. Sajnos, a mostani megbe­széléseket olyan jelek előzték meg, amelyek nem sok jóval biztatnak. Mik ennek a kínai magatartásnak az uralkodó elemei? Erich Mückenberger, az NSZEP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Német— Szovjet Baráti Társaság el­nöke a TASZSZ tudósítójá­nak adott nyilatkozatában a többi között hangsúlyozta: az NDK dolgozói rendkívül örülnek annak és nagyon büszkék rá, hogy államuk megalakulása 30. évforduló­jának ünnepségein szovjet párt- és kormányküldöttség vesz részt Leonyid Brezsnyev vezetésével. — Ebben a látogatásban ba­rátságunk megbonthatatlan­1. A pekingi külpolitika deklarált legfőbb célja a szovjetellenesség, a Szovjet­unió „katonai és politikai be­kerítése”. 2. Ebből kiindulva Peking nemcsak lehetővé teszi az enyhülés legreakciósabb el­lenfeleinek, hogy kijátsszák a „kínai kártyát”, hanem minden eszközzel ebbe az irányba kívánja befolyásolni a nyugati külpolitikát. 3. Kína állandó, konkrét katonai veszélyt jelent köz­vetlen szomszédaira és a tá- gabb ázsiai térségre. Nem­csak arról van szó, hogy ép­pen ezekben a napokban so­kasodnak újra a vietnami ha­táron tapasztalható kínai ka­tonai mozgásokról szóló je­lentések, hanem arról is, hogy Peking — az afgán lázadók­tól egészen az indiai szepa­rál istákig — szüntelenül be­avatkozik szomszédai belső életébe. A SZOVJETUNIÓ — annak ellenére, hogy Peking nem újította meg a két ország ba­rátsági szerződését — egye­temes külpolitikai elvei je­gyében szorgalmazza az ál­lamközi kapcsolatok norma­lizálását. A tárgyalásokon — hangzott a hivatalos szovjet vélemény — „a békés egymás mellett élés elvei alapján ki kell dolgozni a két ország kapcsolatainak irányelveit.” A szovjet szándék egyér­telmű és világos. A megálla­podáshoz azonban ketten kel­lenek. Harmat Endre ságának meggyőző bizonyíté­kát látjuk. Leonyid Brezs­nyev látogatása, a két állam vezetőinek találkozói és meg­beszélései ismét csak pártja­ink, államaink és népeink egységét, megbízható harci szövetségét tanúsítják. Két­ségtelen, — fejezte be nyilat­kozatát a baráti társaság el­nöke —, hogy Leonyid Brezs­nyev látogatása és berlini tárgyalásai tovább szélesítik és mélyítik a barátságot és a sokoldalú együttműködést az NDK és a Szovjetunió kö­zött. TELEX RÓMA Siker koronázta az olasz közalkalmazottak több hetes sztrájkharcát, amely három és fél millió dolgozó szeptem­ber 13-i munkabeszüntetésé­ben csúcsosodott ki. A Cossi- ga-kormány maradéktalanul teljesítette a szakszervezetek követeléseit. A CGIL, a CISL és az UIL képviselőivel hét­főn megállapodott, hogy azon­nali fizetésemelésben részesí­ti a közalkalmazottakat, to­vábbá — a mozgó bérskála révén — hat hónap helyett háromhavonként igazítja hoz­zá fizetésüket az infláció üte­méhez. BEIRUT A beiruti rádió hétfőn dél­ben adását megszakítva je­lentette, hogy izraeli harci gépek hatoltak be az ország légterébe, és hogy a Szíriái lé­gierő vadászgépei a libanoni fővárostól délkeletre felvették velük a harcot. A rádió — szemtanúkra hivatkozva — hozzátette, hogy a harcban két vadászgép lezuhant. Azt egyelőre nem tudták megál­lapítani, melyik félhez tar­toznak. Rendőrségi közlés szerint egy pilóta katapultált és ejtőernyőjével a Beirut közelében fekvő hegyekben ért földet. Az izraeli katonai parancsnokság hétfőn délben Tel Avivban kiadott közle­ménye a támadást semmivel nem indokolta, de azt állítot­ta, hogy Libanon légterében lelőtték a szíriai légierő négy gépét. BELGRAD Ivan Arhipov, a miniszter- tanács elnökhelyettese veze­tésével hétfőn szovjet kül­döttség érkezett Belgrádba a jugoszláv—szovjet gazdasági együttműködési bizottság 17. ülésszakára. Az ülésszak ta­nácskozásainak középpontjá­ban a két ország 1981—1985. évi gazdasági együttműködési szerződésének előkészítése áll. MANAGUA James Carter amerikai el­nök hétfőn a Fehér Házban fogadta az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakára utazó nicara- guai küldöttséget. A közép­amerikai ország delegációjá­ban Miguel d’Escoto külügy­miniszter, valamint a kor­mányzó tanács három tagja — Daniel Ortega, Sergio Ra­mirez és Alfonso Robeli — kapott helyet. A nicaraguai vezetőkkel megbeszélést foly­tat majd Walter Mondale amerikai alelnök is. Berlin várja a szovjet küldöttséget Kompromisszumos javaslatok a Zimbabwe-konferencián A londoni Zimbabwe-kon­ferencián a hazafias front hétfőn lényegi engedményt tett, hogy elősegítse a megál­lapodást a leendő független­ségi alkotmányról. Elfogadta azt a brit javaslatot, hogy a nemzetgyűlés mandátumai­nak húsz százalékát a fehér­telepes kisebbségnek tartsák fenn. Ugyanakkor ragaszko­dik ahhoz, hogy ez az arány a szenátusban se legyen ma­gasabb és hogy a második ka­mara halasztó hatáskörét leg­feljebb három hónapban szab­ják meg a britek javasolta hat hónappal szemben. A brit sz ő üdvözölte a kompromi' • os javaslatot. A hazai. nt azt java­solta, hogy emzetgyűlési képviselők gy többségét közös lista álasszák meg, köztük a fel; . k kisebbik fe­lét is. Ha a brit fél makacsul ragaszkodik a külön faji név­jegyzékhez, akkor azt a front végső soron elfogadja. Edison Zvogbo, a hazafias front szóvivője kijelentette, hogy a hazafiak csak vona­kodva szánták rá magukat e kompromisszumra, mert ez mélyen sérti igazságérzetüket. A brit kormány azonban ezen a ponton merevnek bizonyult, hogy a további haladás más­képp elképzelhetetlen lett vplna. Londonban tovább folytatódtak a tárgyalások Zimbabwe jövőjéről. Képünkön: a megbeszélések résztvevői: Muzorewa püspök a bábrezsim „miniszterelnöke”, Carrington brit kül­ügyminiszter, Nkomo és Mugabe a hazafias front társelnökei és Ian Smith a fehértelepes kisebbség vezetője. (Kelet-Ma- gyarország telefotó) Turizmus, ami nincs 17. Tiszabercel előtt öt kilo­méterre, kissé nehezen emel­gettük a lapátokat. A nap is hétágra sütött, sugarai kor­bácsként szaggatták a bőrün­ket. A levegőt a pára tette nehézzé: egyszóval minden bajunk megvolt, ami ilyen körülmények között egy hosz- szabb út után, közel a célhoz, elővehetett minket. — Csónak jön mögöttünk — mondta egyikünk. — Várjuk meg — szólt a másik. Nem volt nehéz közös meg­egyezéssel egy kis pihenőre ürügyet teremtenünk. A víz egy komótosan sé­táló öregember lassúságával csordogált, rábíztuk magun­kat a folyóra, csak akkor vet­tük kezünkbe az evezőt, ha kormányozni kellett, mert az akaratlan partot érés lehető­sége fenyegetett minket. Fél óra alatt tán egy kilométert jutottunk előre. Ha nem is túlzott lendület­tel, de közeledett a másik csónak. A benneülők időn­ként megpihentek, fényké­peztek, látcsövet vettek a ke­zükbe. Ugyanazt a fekete gó­lyát figyelték, mint mi, len­csevégre kapták a madárvi­lág e kivesző félben levő pél­dányát. Hosszú percek után egyvo- nalba kerültünk. — Hahó, jó napot! — kiál­tottuk. — Hahó, jó napot! — hang­zott a válasz, mintha vissz­hang lett volna. — Bércéiig megyünk ... — Mi is — felelték a csó­nakosok, egy férfi meg egy nő. Aztán beszélgetni kezdtünk miközben a csónakok béké­sen mendegéltek egymás mel­lett. — Táborozókkal találkoz­tak? — kérdeztük. — Csak a Tisza-túrások­sétálunk, nézzük a fákat, vi­rágokat, madarakat. Azonban van a Tiszánál is ember, összezsúfolódva né­hány helyre, ahol jószerint úgy élnek, mintha a városban maradtak volna, csak a strand medencéjét helyettesí­ti a folyó. A legnagyobb baj tán az, hogy az üdülők pár száz méteres körzetben mo­zognak csupán, fogalmuk sincs, mi van látnivaló a kör­nyéken. Szót váltottunk a Tisza- menti magánüdülőben levő hölggyel, aki évek óta tölti nyarai jó részét saját, módos házukban, de nem tudta, hogy egy kilométerrel lejjebb sziget van a folyón, aki csó­nakjukkal még sosem reggeliztek sört, mint tejet Pappéiktól aztán újabb ada­lékokat kaptunk: — A többség — mesélik — kulturált volt, de akadtak kivételek is. Tdszakanyáron az öreg Benk Béni bácsi var­sáit kiforgatták, mások pe­dig a Tisza közepén álltak fel a kajakban, szemmel látha­tóan részegen. Amerre ez a néhány ment, ordítozás, üvöl­tés verte fel a tájat. Az öreg Béni bácsi önkéntes rendőr, de még neki sem voltak haj­landók .magukat igazolni. Nem sok a vízi túrázó, de gond a kevéssel is akad. A folyóról könnyű azt hinni, hogy ez nem közút, tehát szigorú szabályok sincsenek. Pedig vannak, csak épp tudo­mást nem akarnak venni ró­luk. Ezért történik meg, hogy a motorcsónakok huílámveré­Pihenőben. (A szerzők felvétele) kai. Túl sok társunk addig sem akadt a vizen. Halászok evez- gettek legfeljebb, de csak szó­rakozásból csónakázók szinte nem voltak. Néha egy-egy sátor a vízparton, a tivadari és az ugornyai tábor, a toka­ji és tiszalöki üdülők, több víz mentén pihenő alig akadt. Mintha nem tudnák — még a megyében élők sem —, hogy van egy Tiszánk, pom­pázatos erdőkkel tarkított pártái, selymes fövennyel. Később Tiszabercelen erről beszélgettünk a Papp házas­párral. — Messzebbre gyerekfővel eljutott az ember — mondja a fiatalasszony —, de ezt a szép tájat még nem ismerte meg. Mi is most szántuk rá magunkat először ilyen útra, Tokajtól mentünk Tiszaka- nyárig és most vissza, ez 110 kilométer. Talán nem szé­gyen, de készültünk erre, el­olvastuk Fekete István köny­veit, tanulmányoztuk a ma­dárvilágra, növényzetre vo­natkozó tudnivalókat. — A táj és az emberek — szólal meg a férj —, egyen­rangú élményt nyújtottak. Talán az a baj — vált té­mát —, hogy kicsi korban nem ültetik a gyerekekbe a természetszeretet. Pedig ko­rán kell kezdeni. Van egy kis­fiúnk — legközelebb őt is hozzuk —, vele ha máshová nem, hát a nyíregyházi ha­tárba megyünk ki, a dűlőkön járt a túlparton. És ekkor ér­tékeltük igazán nagyra Bá­thory György tanár urat, aki Ugornyán táborozó kisdiák­jait beregi biciklitúrára vit­te. Nem vitás: sikk lett a ti­szai nyaraló. A telepeken egymást érik a házak, szem­mel láthatóan folyik a ver­sengés, ki tud szebbet és na­gyobbat építeni, jobban be­rendezkedni. Kocsi kocsi há­tán áll, de nagyon sok em­bernek fogalma sincs arról, milyen nevezetesség van kö­zelében? Motorcsónakok robaja veri fel a vizet — Rakamaz és Tiszaiük környékén különö­sen — és tisztelet a kivétel­nek, vajmi kevesen tartják be a szabályokat. Igaz, tíz év körüli gyereket is láthattunk, amint ámuló szülei nagy büszkeségére vezetgette a mo. torcsónakot. Noha nem volt éppen fel­hangok nélküli a Tisza-túra sem, mégis öröm volt látni a száznál több vízi alkalma­tosságot, sátortáboruk tarka foltjait. De — a jövőre való tekin­tettel — ne hallgassuk el a visszásságokat sem. Azt mi is láttuk, hogy az ugornyai táborban indulás előtt többen se majdnem leszakítja a ki­kötött csónakokat, de még a partnál álló hajóikat is meg­dobálja. A standok közelé­ben nem veszik le a sebessé­get. A dombrádi pontonhídnál hiába látható az egyértelmű jelzés, ami a csónakok átha­ladási útját mutatja, mindig akad aki másutt próbálkozik és csak a hídőröknek köszön­heti, hogy többnyire nagyobb baj nélkül megússza a vigyá­zatlanságot. Tiszalöknél táblák figyel­meztetnek: eddig és ne to­vább csónakkal, mert a víz sodra veszedelmesen nagy. Hiába minden intés, sokszor az utolsó pillanatban hárítha­tó el a tragédia. Húzott ki már embert a fo­lyóból Imre Lajos, az öreg Riiczu József és majd min­denki, aki a víz mellett él, dolgozik. Életmentő kitünte­tése szinte egyiknek sincs. Nem folyamodnak érte, mert embert menteni ezen a tájon természetes dolog, olyannyi­ra, hogy néha alig jutnak eszükbe az esetek. De aligha­nem annak örülnének a leg­jobban, ha mások életének megmentésével nem lehetné­nek hősök. (Folytatjuk) CSŐIAgKAL A TISZÁIM BÜRGET LAJOS ÉS SPEIDL ZOLTÁN RIPORTSOROZATA

Next

/
Thumbnails
Contents