Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-14 / 215. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. szeptember 14. Napi külpolitikai kommentár Nyugat-Szahara: rendezési kísérlet E gyes jelek szerint Ra- batban kezd tudatosulni az a felismerés, hogy a volt spanyol gyarmattal, Nyugat-Szaharával, Marokkó „törököt fogott”. A foszfátban gazdag, 266 ezer négyzetkilométernyi területen 1975-ben a spanyolok távozása után Marokkó és Mauritánia megosztozott, de az alig 100 ezer lakosú ország a Polisario Front nevű felszabadítási szervezet vezetésével fegyveres függetlenségi harcot indított a két annektáló állam ellen. A helyzetet tovább bonyolította az, hogy a Polisario a szomszédos Algéria erőteljes támogatását élvezi, ez csaknem háborús feszültséget idézett elő Marokkó és Algéria között. A Polisario gerillaharca oly hatékonynak bizonyult, hogy a „gyengébbik láncszem”, Mauritánia jobbnak látta lemondani Nyugat- Szahara hozzá került részéről a front javára. Marokkó válasza: csapataival megszállta ezt a területrészt is. Ugyanakkor néhány napja kivonta Mauritániából katonai alakulatait. Nyilvánvalóan ennek az az oka, hogy most jóval nagyobb sivatagi területet kell ellenőriznie. Marokkó katonai pozíciója azonban — elsősorban utánpótlási vonalai jelentős meghosszabbodása miatt — még inkább sebezhetővé vált. M afokkó a diplomácia frontján is egyre inkább elszigetelődik. Az el nem kötelezett országok havannai csúcskonferenciája marasztalta el, s felszólította, kezdjen tárgyalásokat a« Polisario Fronttal Nyugat-Szahara függetlenségéről. Úgy tűnik, hogy Rabat újabban már nem zárkózik el olyan mereven ettől a gondolattól.' II. Hasszán marokkói uralkodó kedvezően nyilatkozott Habib Burgiba tunéziai elnök közvetítési javaslatáról, hogy az algériai és a marokkói államfő Tuniszban találkozzék és kísérelje meg a konfliktus politikai rendezését. Mohamed Fitu- ri tunéziai külügyminiszter ez ügyben Algírba utazott, ahol Bendzsedid Sadli elnök fogadta őt. így hát némi remény mutatkozik arra, hogy az arab világ nyugati végén dúló konfliktus esetleg békés megoldást nyerhet. Pálfi Viktor Lázár György és Piotr Jaroszewicz találkozója Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön találkozott Piotr Jaroszewicz- cel, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnökével, aki szabadságát tölti Magyarországon. A miniszterelnökök szívélyes, elvtársi légkörben eszmecserét folytattak a két ország kapcsolatairól. lasszer Arafat Madridban Csütörtökön Madridba érkezett Jasszer Arafat a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője. Jasszer Arafa- tot az esti órákban fogadta Adolfo Suarez spanyol miniszterelnök. Ez lesz a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetőjének első hivatalos találkozása egy nyugati kormány fejével. Arafatot két hónappal ezelőtt Bécsben fogadta ugyan Bruno Kreisky osztrák kancellár, de ezt akkor nem kormányfői minőségben, hanem a Szocialista Internacio- nálé vezetőjeként tette. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője madridi tartózkodása idején találkozni fog a spanyol ellenzéki politikai pártok, a Spanyol Szocialista Munkáspárt és a Spanyol Kommunista Párt vezetőivel is. Irak: olaj és iparosítás Irak az egyik leggazdagabb fejlődő ország. A gazdaság alapja az ásványi kincsek — elsősorban a kőolaj — bősége. Az ország olajkészleteit már 1977-ben 4,7 milliárd tonnára becsülték, s azóta több új olajmezőt fedeztek fel. Az átlagos évi olajtermelés nem haladja meg a 120 millió tonnát, mert a kormány a termelés szabályozásával kívánja elejét venni az olajmezők korai kimerülésének, s elhárítani a kereslet csökkenésének gazdasági visszahatását. Irak olajból származó bevétele egyre növekszik. 1976-ban megközelítette a 10 milliárd dollárt, mely összeg a költségvetési bevétel 50, a devizabevétel 85 százalékát jelenti. 1976 óta az olajbevétel tovább növekedett, mert az olaj világpiaci árának emelkedésén túlmenően, egyre növekvő mennyiségben exportálnak feldolgozott olaj- származékokat is. A kőolajon kívül igen jelentős a földgáz és a réz kitermelése is (1976-ban 13,3 milliárd köbméter, illetve 1,2 millió tonna). Irak az olajból származó bevételeket a modern ipar, mezőgazdaság és infrastruktúra (építmények, közlekedés, szállítás, hírközlés stb.) megteremtésére és fejlesztésére fordítja. Elsősorban ezeket a célokat szolgálja az 1976—1980-ra kidolgozott ötéves terv is. Az iparfejlesztés legfontosabb területe a nehézipar, ezen belül is a petrolkémia, a műtrágyagyártás, a kohászat és a gépipar, melyet elsősorban Basra városa köré telepítenek. A két új műtrágya- gyár — Basra és Az Zubair — belépése a termelésbe azt eredményezi, hogy Irak rövid időn belül műtrágyaexportáló lesz. Az Zubair-ben ezen kívül acélmű (évi 1,6 millió tonna teljesítmény) és alumíniumkohó is épül. A könnyűiparon belül elsősorban az élelmiszeripart és a jelentős hagyományokkal rendelkező textilipart fejlesztik. A közlekedés és a szállítás fellendítése igen fontos feladat az ipari fejlődés folyamatában. Az 1979-es terv 3,3 milliárd dinár (egy dinár egyenlő 3,4 dollár) beruházásainak jelentős részét is erre a célra fordítják, megépítenek többek között 1980-ig 5500 km utat, bővítik a basrai kikötőt, sőt új kikötőket is építenek. A gazdaság egyik leggyengébb ága a mezőgazdaság. Az adottságok’ ellenére — elsősorban a szakszerűtlen irányítás, a szakemberhiány, valamint az évszázados szokások miatt — nem képes a lakosság ellátására. Ezért nagy erőfeszítéseket tesznek a mezőgazdaság fellendítésére. 1978-ban 500 millió dinár támogatást folyósítottak, mintafarmot szerveztek Kirkuk közelében, gátakat építettek a Tigrisen és az Eufráteszen, valamint csatornahálózat építésével, alagcsövezéssel növelik az öntözhető területet. Irak az olajból származó jelentős bevételeit motorként használja a modern gazdaság megteremtéséhez, az olaj utáni időszak gazdasági alapjainak megteremtéséhez. A fejlődés üteme azonban egyenetlen és elmarad a tervezettől. Ennek oka elsősorban a szakemberhiány, a szűk építőipari kapacitás, de fékezőleg hatottak az elmúlt időszak politikai eseményei is. A víztől meglehetősen távol él Palkó Géza, a tisza- adonyi halász. Háza, udvara nem túl nagy, de ahhoz azért elegendő, hogy unokái közül vagy három rajcsúrozzon ott. Ha nem tudtuk volna, akkor is rájövünk: a ház gazdája hivatásos halász, mert ezt elárulták a halászkészségek, a szárítani kiterített és a még félig kész hálók. Akinek csak passzió a víz, annak ennyi szerszámja nemigen lehet. — Amikor révész voltam, akkor kaptam rá a halászatra. Két-három damillal kezdtem, aztán vagy 15 éve úgy alakult, hogy hivatásos halász lettem. Varsával és hálóval dolgozom. Régi könyvek ábrái rémlenek fel, miközben a szobába invitál. Szigonyosok, furfangos eszközökkel halászók láthatók azokon a képeken. Míg a kávét kortyolgatjuk, a szívesen kínált süteményt esz- szük, megkérdem: — A szigonyozás már kihalt? — Nagyapám idejében még előfordult, de ez a módszer elsősorban az állóvizeken, a lápos helyeken volt honos. Itt elsősorban kenderáztatás- kor dívott. Nem tudom, mi volt az,. ami kiázott a növényből, de tény, hogy a halak megbolondultak tőle, eleresztették magukat, ilyenkor aztán lehetett szigonyoz-- ni őket. Villaágból csinálták hozzá a szerszámot. Később aztán felderül bennem a titok. A kender, szívva, régen ismert kábítószer. Neve hasisként él a köztudatban. — Vannak modern eszközeink is — hoz vissza a jelenbe Palkó Géza. — Halászunk árammal is. Van hozzá egy szerkezetünk, akkumulátorral működik. A műszerládát évente ellenőrzik és leplombálják. Nem veszélyes holmi: ha bekapcsoljuk, úgy 2 méteres körzetben elkábítja a halakat, de sietni kell a kiszedéssel, mert hamar magukhoz térnek. Télen léket vágnak a folyón. Ott, ahol a hal el van vermelve. Néha hatásos módszer ez. Két éve Gulácson 5 —6 óra alatt 14 ezer forint értékű halat szedtek ki. — Ritka eset — mondja Palkó Géza. — A kevés fogás a gyakoribb, de ha nehezen is, meg lehet élni a halászatból. Kimegyünk az udvarra, megnézzük a hálókat, megmutatja, miként köti őket. Keze gyorsan jár. — Műszálas fonalat használunk. Jó, de gondját kell ennek is viselni. Nem árt időnként kiteríteni, hogy a rárakódott vízkőtől meg tudjuk szabadítani. Később az eszpresszóba invitál minket. Míg megyünk, nem győzi fogadni a köszöntéseket. Ügy látszik, tisztelik őt. A presszóban egy kissé kapatos férfi lép hozzánk. — Azt is kérdezzék meg, mi volt Amerikában? Mert Géza bácsi ott született. Kérdőn nézünk Palkó Gézára. Nem sokat szabódik, mesélni kezd. Története a presszótól a házáig tart. És ez időben, útban nem kevés. Hálót készít Palkó Géza. Apja 1912-ben ment ki Amerikába. Egy rézgyárban dolgozott, kínt született mindhárom fia. Palkó Géza a középső volt. Az első világháború után, a nagy gépesítések idején sok embert eresztettek szélnek. Igaz, ők maradhattak volna, de a szülők úgy döntöttek, hazajönnek. — Nekem nagy élmény volt Magyarország — emlékezik a halász. — Addig nem tudtam én, hogy a szilva, a dinnye hol terem, a városban a piacról éltünk csak. Amikor Németországon jöttünk át, ott olyan nagy gyümölcsös volt, hogy az ágak a vonatablakon hajoltak be, és mi ölelni akartuk őket. De anyánk féltett minket, hogy kiránt a gyümölcsfaág. Már itthon jártunk, amikor láttunk egy dinnyés szekeret. Kérdeztük, mi az? A fuvaros adott egyet, mi, gyerekek pedig, belemásztunk kézzel, lábbal. Itthon élte a szegény emberek életét. Iskolába járt, olyan utakon, hogy a bátyja néha a hátán vitte oda. Aratott a másén, s ha úgy alakult, a szószóló volt, védte a közös érdeket a bérlővel szemben. Aztán katona lett. — Fronton nem voltam, mert akkor már négy gyermekem volt, összesen pedig nyolc született. Határvadászként szolgáltam, három évig katonáskodtam kint a határon, ott tudtam meg, mit szenved egy ember. Kint a havasokban, a Kárpátokban kezünk lábunk összefagyott, őrület volt kiállni. A háború alatt Erdélyben telepedett meg, ott gazdálkodott. Két kis lovával regénybeillő kalandokon át jutott haza családjával. — Tíz nap, tíz éjjel jöttünk. A borzasztó úton féltünk, sok útonálló volt a hegyekben. Felégetett falvakon jöttünk, hegyeket másztunk; azt tudom, hogy amikor a magyar határra értünk, én megcsókoltam a földet, aztán szeszt vásároltam, pálinkát csináltam, de még a gyerekeimet is berugattam. Egész úton csak őket sajnáltam. Amikor hazaértünk 1945 júliusa volt. Két lova volt, de neki legalább volt. Egész nap a falunak dolgozott, szántott, szállított. Saját élete beindításához a szülei adtak búzát, lisztet. — Csak föld volt, mi osztottuk. Én öt holdat kaptam, ehhez felébe felfogtam ugyanennyit, ebből éltünk. Bátyám a parasztpárt elnöke volt, én a kommunista pártot szerveztem. Sokszor a családommal sem jutott időm törődni, de ez lett a szívügyem, ezt kellett csinálni. A pártharcokról szóló emlékei feldolgozást érdemelnének, bennük van minden, ami a kort jellemezte. — Sokat dolgoztam — meséli. — A földművesszövetkezet alapításakor az apámat le akarták szúrni, engem is meg akartak verni; 1956-ban feketelistára kerültem, de egy barátommal megbeszéltük, itt nem történhet semmi. Nem is történt. Élete ezután sok munkával, de nyugalmasabban telt.^ Volt révész, majd kerülő. Az’ átszervezéskor a felesége belépett a téeszbe, ő pedig elment az ország más részeibe pénzt keresni. Hatvankettőben hazajött, bulgárkertésze- tet csinált a szövetkezetben. Aztán halász lett. Az év eleje óta pedig nyugdíjas. — Már míg élek, valami csak lesz. Ha egészségem lesz dolgozok — mondja, amikor ismét belépünk a házába. (Folytatjuk) Súlyos vasúti szerencsétlenség történt csütörtökre virradóra Szerbiában. A sztalacsi pályaudvaron a Szkopje—belgrádi gyors összeütközött a Krusevas—Sztalacs között közlekedő tehervonattal. A halálos áldozatok száma több mint ötven. (Kelet-Magyarország te- lefotó) Halászélet 8. csónakkal a fmii BÜRGET LAJOS ÉS SPEIDL ZOLTÁN RIPORTSOROZATA
