Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. augusztus 12. Tisztelt Tankóczi elvtárs! Közelmúltban folytatott beszélgetésünket utólagos engedelmével közzéteszem. Igaz, a téma nem afféle könnyű nyári csevegés, de hát ezen a nyáron hozzászoktunk ahhoz, hogy még az izzasztó kánikulában is foglalkozzunk meleg dolgokkal. A fehérgyarmati ruházati szövetkezetről volt szó, amelynek ön az elnöke. Tudom, ez az üzem nem a magyar könnyűipar fellegvára, de a példák, amelyeket elmondott, arra késztetnek, hogy beszéljek róluk. Bizonyára emlékszik arra, hogy a könnyűipari miniszterasszony júliusban, a Hét egyik műsorában kissé rezignálton szólt az iparág rekonstrukciójáról a televízióban. Elmondta: főleg a vidéki telepítések körül vannak gondok, sok helyütt nem nőttek fel a nagyobb követelményekhez. Lehet, hogy a kivétel valóban erősíti a szabályt, ezért is izgatott fel az önnel folytatott beszélgetés. Mert az ilyen kivétel valóban sztori, mégpedig a javából, s talán nem túlzás, ha azt mondom, napjaink igazi szenzációi közé sorolható. Mint mondotta, ipari szövetkezetük immár évente 23 milliót exportál, főleg nyugati piacokra. Hogy ez miként sikerült, annak indoklására hozzátette: minden termelő munkásuk teljesítménybérben dolgozik, munkásaik több mint 85 százaléka szakmunkás. Eredményeik és erőfeszítéseik, valamint terveik olyannyira meggyőzőek voltak, hogy a bank exportnövelő hitelt is nyújtott, melyet megtoldva a saját erővel, 8 és fél milliós beruházást is megvalósítottak. Korszerű gépek sora szolgálja a termelést. Tudom, ennek híre van Fehérgyarmaton és a környéken is: szövetkezetükhöz bekerülni rangot jelent. Módjuk van válogatni a végzett szakmunkások között, képesek megkövetelni és betartatni a szigorú munkafegyelmet. Évről évre növekednek a bérek, a jól és még jobban dolgozók jól és még jobban keresnek. Mindez összességében normális, mondhatja valaki, ez a természetes. És hogy a szigor, a fegyelem nem riasztó, arra példa az is, hogy a kiváló termelés mellett — nem helyett — dolgozóiknak nagy a kedve, hogy művelődjenek, bekapcsolódjanak a város kulturális életébe, részt vegyenek a társadalomért végzett munkában is. A minap egy Tisza menti üzemben az üzemvezető nevetve mondta: „zárdának neveznek minket. Mindez csak azért, mert fegyelem van. Pedig az emberek ezt szeretik. Jönnének is ide. De mi válogatósak vagyunk”. Ezt a kis kitérőt csupán azért tettem, hogy bizonyítsam: a fegyelmezett munkahely megtartja, sőt mi több, csábítja a jó dolgozót. A teljesítménybér, mely lehetőséget ad a kiváló munka révén a nagyobb keresetre, vonzerőt jelent. Az üzem céljainak ismerete felkelti a tevékeny és tudatos munka vágyát és hozza a sikert. Egy nagyüzemünk vezetője nem is olyan régen lezser eleganciával közölte, hogy egy negyedév alatt sikerült összeszedniük több tíz milliós exportveszteséget. Ugyanitt egy munkás nem sokkal ezt követően így fogalmazott: szemléletváltozásra lenne itt szükség igazgatótól kezdve a melósig minden poszton. A szervezetlenségre aztán adócjptt egy másik példa is innen: egy-egy terméket a kooperálóktól többször is megrendeltek, aztán sehol sem fizettek, mert odalett a hitelük. így talán még érthetőbb, hogy miért találtam megírásra méltónak az önök példáját. Nem a szövetkezet nagyságrendje, nem a hatalmas termelési érték sarkallt erre. Hanem az a felelősségteljes gondolkodás, mely jellemző az üzemükre. Mert a szervezés, a fegyelmezés, az igényesség nem egy-egy gyár nagyságától függ, hanem attól: munkás és vezető érzi-e azt a nagyon komoly terhet, melyet a mai piaci és termelési körülmény reá rak. Fehérgyarmatot — szerintem helytelenül — úgy emlegetik, mint várost a világ végén. Tény, hogy nincsenek közel a tűzhöz, de a távolságot vagy közelséget nem csak kilométeCsermely Tibor kultúrpolitikai munkatárssal az értelmiség szerepéről A Megyénkben az értelmiségre nagyobb ^ tennivalók várnak, mert a lakosság számarányához viszonyítva kevesebben vannak, mint az ország más megyéiben. Véleménye szerint hogyan segíthetik eredményesebben a megye gazdasági, társadalmi, kulturális, egészségügyi fejlődését? — Az utóbbi időben két testület állásfoglalását is alkalmam volt áttekinteni. Ez év márciusában a Hazafias Népfront megyei bizottsága vizsgálta az értelmiség részvételét a közéletben, majd pedig júniusban a TIT megyei szervezete értékelte az értelmiség között végzett társulati tevékenység helyzetét és időszerű feladatait. Lényegében mindkét jelentés számot ad arról, hogy megyénk társadalmi-gazdasági struktúráját tekintve a közel negyedmillió aktív kereső népességen belül az iparban, építőiparban, közlekedésben és a szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya 52—53 százalék, a mezőgazdasági dolgozók 23—24 százalék, a szellemi dolgozók pedig 17 százalék. (Ez utóbbiak aránya prszágosan 24 százalék.) — Az is nyilvánvaló, hogy társadalmunkban egyre jelentősebb lesz az értelmiség szerepe, anélkül természetesen, hogy ez a munkásosztály vezető szerepét csorbítaná, hiszen a számában és jelentőségében növekvő értelmiség túlnyomó többségében a dolgozó osztályokból kerül ki, általános és politikai műveltségénél fogva pedig pontosan ismeri helyzetét és feladatát a társadalmi munka- megosztásban. — Szívesen mondok példákat is — hiszem azonban, hogy sokan nagyon is evidensnek tartják ezeket —, éppen ezért a saját szű- kebb szakterületemnél maradva, a pedagógus munkájára tennék egyetlen megjegyzést. Szabolcs-Szatmár iskolái ma olyan pedagógusokat várnak, akik szilárd politikai elkötelezettséggel, magas általános és szakműveltséggel rendelkeznek. Nem könnyű megvalósítani, de a katedrán állónak az adott szituációban a legbiztonságosabb ideológusnak, a legtudatosabb pedagógusnak, a legprecízebb szaktudósnak kell lennie, hogy feladatának maradéktalanul eleget tegyen. S ma ez a legfontosabb! Az tesz ma ^többet az asztalra” minden szellemi pályán, aki a kor igényei szerint tudja megragadni a „következő láncszemet”, s ezért eredményesen kész munkálkodni. A Megfelelőnek tartja-e az értelmiség w utánpótlását, a főiskolások és egyetemi hallgatók megyei arányát? — Ha lehetne a kérdésre kategorikus választ adni, akkor igennel válaszolnék, azonban nem ilyen egyszerű a dolog. Nyilván arra gondolt, amikor a kérdést feltette, hogy bizonyos statisztikák ' szerint szabolcs-szat- mári fiatalok viszonylag kevesebben vannak az egyes felsőoktatási intézményekben, mint amilyen mértékben szükség volna utánpótlásra megyénkben. — Messzire vezetne ez a beszélgetés, hä az egyetemi és főiskolai felvételik — lényegében tehát a kiválasztás — kérdésébe belebonyolódnánk. Az utóbbi időben egyébként is sokat vitáznak ezen az illetékesek, hiszen pillanatnyilag a lexikális tudáson túl alig van lehetőség a rátermettség, a hivatástudat, az elkötelezettség mértékének kitapintására. Pedig azt hiszem, hogy az értelmiség utánpótlásának ügye valahol a kiválasztással, sőt azt megelőzve a jó pályaorientáló munkával kezdődik. — A megye értelmiségi utánpótlását nagymértékben segíthetik azonban a munkahelyek is, nemcsak a tanulási időt könnyítő társadalmi ösztöndíjakkal, hanem a munkakezdés gondjait enyhítő anyagi eszközökkel, s nem utolsósorban a munkahelyi, és társadalmi beilleszkedéshez adott erkölcsi segítséggel. A Jól élünk-e megyénk értelmiségének w szellemi kapacitásával? — Nem tudom pontosan, de azt hiszem lehetne sokkal jobban is. Arra gondolok, hogy sohasem optimális a kihasználtság, ha az értelmiségi képzettségének és tapasztalatának nem megfelelő munkát végez. Többnyire azt jelenti ez, hogy kevesebbet, jelentéktelenebbet, mint amire képes lenne. Meggyőződésem, hogy minden értelmiségi munkavégzés alkotó tevékenység a szó igazi értelmében. Ha ettől az alkotásélménytől megfosztjuk az embert, könnyen szellemi ki- zsákmányoltnak érezheti magát. — Ügy gondolom, hogy az a gyógyszerész, aki nemcsak a receptekre felírt gyógyszerárakat adja össze, vagy az a mérnök, aki tervező munka helyett csak rajzmásolást és adminisztrációt végezhet, vagy az a tanácsi dolgozó, aki maga kénytelen ügyiratait az írógépen pötyögtetni, Vagy a jogász, akinek csak „tyúkperek” jutnak — és folytathatnám a sort — kevésbé érzi át az alkotás, a „felfedezés” élményét, mint aki „igazi” feladatokat kap. 0 Ki ezért a felelős? — Mindenekelőtt a vezetés igényességét kell e tekintetben is felvetnünk. Olyan közvetlen irányítókra, vezetőkre van szükség, akik differenciált módon, a rábízottak szellemi kapacitásának és ambíciójának ismeretében tudják a munkafeladatokat szétosztani. Hiba lenne azonban mindig csak a vezető felelősségét emlegetni, hiszen gyakran a munkavégző értelmiségi igénytelensége, közömbössége, nem egyszer más irányú munkában őrlődő anyagiassága is oka lehet a nem kívánatos átlagon aluli munkavégzésnek. 0 Mi a jellemző a művelt értelmiségire? — Közhelyként emlegetjük már, hogy a polihisztorok kora régen lejárt, de az igazság másik oldalához az is hozzátartozik, hogy az úgynevezett szakbarbár sem jelent ideált az értelmiségi pályákon. Egyre többet vetődik fel szakemberek körében is a korszerű műveltség tartalmának kérdése, úgy tudniillik, hogy kit tekinthetünk ma korszerűen művelt embernek. — Annyi bizonyos, hogy a probléma nem egyenlő a ki, mit, mennyit tud kérdéssel. Több ennél. Etikai, világnézeti összetevői is vannak, s a képességek és készségek állapotát is jelenti. JA Mik a fő motívumok az értelmiség to- w vábbtanulásában? r — Sokfélék! A magasabb jövedelem, a doktori cím elnyerése, a szakmai, hivatali előrejutás, a belső igényesség, mind fellelhető a motívumok sorában. Többnyire nem önmagukban szerepelnek, hanem összetett módon befolyásolják az értelmiségiek továbbképzését. — Naponta kénytelen tapasztalni orvos, mérnök, pedagógus és más szakember, hogy az egyetemen, főiskolán elsajátított ismeret- anyag elegendő lehet a pályán történő elinduláshoz, de a felelősségteljes alkotó munka a permanens önképzést és sok esetben a szervezett továbbképzést igényli. A Munkahelyén, lakókörzetében milyen w pluszt adhat az értelmiségi dolgozó? — Megvallom, vártam ezt a kérdést. Azért, mert — sokakkal egyetértésben én is — nem elsősorban diplomához vagy munkavégzéshez kötöm az értelmiségi minőséget, hanem alapvetően életmód, életvitel kérdésének tekintem. Ebbe éppen úgy beletartozik a politikai aktivitás, a társadalmi, gazdasági érzékenység, a közügyek iránti érdeklődés, mint a szakmai ambíció, a példamutató magánélet és a jó közösségi szellem. Aki környezetében kultúrára fogékony légkört tud indikálni — úgy hiszem, az az igazán értelmiségi. A Milyennek tartja az egyes értelmiségi w csoportok anyagi megbecsülését? — Bár az utóbbi időben határozott törekvést érzékelhettünk a nagy anyagi különbségek közelítésében — még mindig igen nagyok a differenciák. Az is igaz viszont, hogy semmi sem indokolna valamiféle egyenlős- diséget. — Annyi bizonyos, hogy társadalmunk általában az orvosokat, jogászokat és a műszaki, (újabban) az agrárértelmiségieket tekinti anyagilag a legmegbecsültebbnek, míg általában a pedagógusokat, népművelőket, hivatali apparátusban dolgozókat anyagilag szerényebbnek. — S itt kapcsolódik a másodállás, mellék- foglalkozás dolga. Ebben a kérdésben az a lényeges, hogy mi motiválja a túlmunka végzését. Vannak esetek — s szerencsére ez a többség —, amikor egyértelműen a társadalmi igény. Ha azonban ez a tendencia kizárólag az anyagi előnyök hajszolását jelenti — társadalmilag károsnak minősíthető. JA Mennyire közéleti, politikus a szabolcsi w értelmiség? — Próbáljuk meg sorba venni! Műszaki és agrárértelmiségünk elsősorban tudományos egyesületekben fejt ki eredményes tevékenységet. Imponáló az MTESZ-ben 1978-ban elhangzott 162 előadás 7000 hallgató előtt. A fentieken túl társadalmi munkában építési, adaptálási tervrajzokat, költségvetési dokumentációkat készítenek, s nem utolsósorban gazdaságpolitikai agitációt fejtenek ki, s a munkahelyi politikai légkört pozitívan befolyásolják. — Jogászaink, közgazdászaink nagy része aktív társadalmi munkás. Jogpropagandában, gazdaságpolitikai munkában, ingyenes tanácsadásban, ismeretterjesztésben vesznek részt. Az egészségügyben dolgozók főleg a népfrontban, a Vöröskeresztben, a szakszervezetben és a TIT-ben tevékenykednek. A körzeti orvosok mindegyike részt vesz a helyi tanácsok munkájában. — Sokszínű és szerteágazó a kulturális közélet, amelyben az oroszlánrészt a pedagógusok vállalják. Számuk ma már megközelíti megyénkben a kilencezret. Kétségtelen, hogy az évek legnagyobb fegyverténye az oktatási és a köaművelődési párthatározat végrehajtása volt. — Az igazsághoz tartozik, hogy ebben a felsorolásban most elsősorban a pozitív és jellemző tapasztalatok jutottak szóhoz. Nem lennénk korrektek, ha elhallgatnánk, hogy gyakran le kell még küzdeni az érdektelenséget, a bezárkózottságot, s nem mindig jár sikerrel ez az igyekezetünk. A Mit tesz a népfrontmozgalom az értelmiség összefogásáért, tájékoztatásáért? — A Hazafias Népfront a társadalom valamennyi rétegével, így az értelmiséggel is igyekszik közvetlen és intenzív kapcsolatot létesíteni. Hosszúra nyúlna a felsorolás, de néhány jelentősnek mondható tendenciát ki kell emelnem. A különböző népfronttestületekben a megyében 1082 értelmiségi, a tagság 16 százaléka tevékenykedik. Különösen jelentős a társadalmi bizottságokban: a pedagógiai, közművelődési, jogi, várospolitikai, nő- és rétegpolitikai, honismereti, gazdaság- politikai, béke-barátsági, olvasótábori munkabizottságokban való részvételük. — Különösen jelentősnek tartjuk, hogy az utóbbi időben részben megvalósítottuk, részben tervezzük a megye művészeti életének képviselőivel való baráti beszélgetéseket. így került sor a fiatal írókkal, képzőművészekkel, az amatőr filmesekkel való találkozóra, s tervezzük a megye zenei életének vezetőivel való beszélgetést. — A rendszeresen működő politikai vitafórumok előadói is többnyire értelmiségiek, akik így a politikai ismeretterjesztés munkájából is kiveszik részüket. Megyei bizottságunknak az is feladata, hogy rendszeres gazdasági, politikai tájékoztatót tartson az egyházak papjai számára. A Mint értelmiséginek és a népfront kultúr- w politikai munkatársának, milyen kapcsolatai vannak az értelmiségi társakkal? Milyennek szeretné látni a holnap értelmiségét? — Pályám az iskolában kezdődött. Nem messze Nyíregyházától feleségemmel együtt tanítottunk magyar nyelvet és irodalmat. Az első igazi értelmiségi tűzkeresztség az volt számomra, amikor rám bízták a körzeti magyar szakos tanárok munkaközösségének vezetését. A csoportban akkor én voltam a legfiatalabb! Aztán úgy alakult, hogy csaknem 15 évig a megye oktatásügyében dolgoztam, s társadalmi megbízatásként a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozatának titkári teendőit láttam el 1968 óta. — A megyei népfrontbizottságban jelenleg kultúrpolitikai munkát végzek. Alkalmam volt hosszú időn keresztül igen széles skálán kapcsolatot teremteni értelmiségiekkel, s főleg pedagógusokkal. Az utóbbi időben munkám révén ez a kör szélesedik, s örömömre többször van alkalmam jogászokkal, orvosokkal, gyógyszerészekkel, közgazdászokkal, mérnökökkel, művészekkel való eszmecserére. Egyébként, mint család sem tartozunk a bezárkózottak közé, baráti körünket is többnyire a kollegiális kapcsolatok határozzák meg. Sok friss szellemiségű, nyitottságra kész ismerőst szereztünk. — Ami a kérdés második részét illeti, nem igen vállaikozhatom valamiféle értelmiségi futurológiára. Szeretném hinni azonban, hogy bár e beszélgetésben többnyire a máról esett szó, mégis némileg kirajzolódott egyfajta értelmiségi ideál, amelynek kiteljesedése a jövő feladata. A Köszönöm az interjúi. Páll Géza KM Vasárnapi LINTERJÚ e
