Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-11 / 187. szám

1979. augusztus 11. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEK fl szív ára M agyarországon minden ötödik halál oka a szívin­farktus. Aki ezt az adatot olvassa, még él. De kérdés, hogy nincs-e veszélyben? Ezt mindenki­nek meg kell kérdeznie önmagától. A tudomány és az egészségügyi fejlesztés nagyon sokat tud tenni a megelőzés tökéletesítéséért. A veszé­lyeztetett korcsoportokban szűrést szerveznék, hogy kü­lönös gonddal ügyelhessenek a magas vérnyomásos be­tegekre, a cukorbetegekre. Minthogy az infarktus halá­lozások nagy száma a tragédia első órájában követke­zik be, mentőszolgálatunk arra törekszik, hogy már a kórházba kerülés előtt segíthessen.. Mivel a halál ma­gas százalékban ritmuszavarok miatt sújt le, speciális részlegek állnak szembe a tragédiával. Kiterjesztik az egészséghez visszavezető gondozó hálózatot, hiszen az egyszer már bekövetkezett infarktus a jövőre nézve is a legsúlyosabb veszély. Mindezt kívánja és könnyen elfogadja a társadalom. Természetesnek tartja, hogy minderre ne sajnálja a pénzt a kormányzat. De vajon miért nem hajlandó az ember önmagával is törődni? Ugyanis a tudomány, a technika, az egészségügy bármily magas színvonalú köz- beavatkozása sokkal kisebb hatásfokú a szívhalál szám­űzésénél, mint az ember egészséges életmódja. Feltehetően nem tüntetik ki azt az embert, aki nyit­va hagyja a vízcsapot és az utcát elönti a feleslegesen zúduló víztömeg. Az sem kap dicséretet, sem otthon, sem a társadalomtól, aki oktalanul égeti a villanylám­pákat, forróvá fűti a szobalevegőt, majd kinyitja az ab­lakot. Bosszúsan emlegetjük azokat a hétköznapi esete­ket és jelenségeket, amikor valahol és valakik pazarol­nak, pocsékolnak, herdálják a közösség értékeit. De miért nem takarékoskodunk a szívünkkel? Mi­ért nem kíméljük azt az öklömnyi emberi szerkezetet, amely az élet szempontjából talán a legfontosabb és a legérzékenyebb? Amely fantasztikus munkateljesít­ménnyel megállás nélkül dolgozik. Percenként 4,9 liter vért továbbít a sűrű érhálózat kacskaringós, szövevé­nyes csatornáin. Hetven évi teljesítménye 189 millió liter. El tudjuk-e képzelni, hbgy micsoda erő és energia szükséges ehhez? El tudjuk-e képzelni, hogy milyen gondos ápolást, óvó őrzést és figyelmet kíván ez az ámulnivaló emberi műszer? Lehet, hogy értelmünk felfogja, de szokásvilágunk mégis ellenkezően cselekszik: pazarolja a szívet. Pedig ez élet-halál kérdés Ha valaki égve hagyja a villanykörtéket, pocsékba futtatja a vizet, hőenergiát, benzint, vagy akár mást, anyagot pazarol, legfeljebb drágán fizet érte. De jóvá­tehetetlen kárt nem okoz. Visszavonhatatlan tragédia nem származik belőle. De aki a szív energiáját pocsé­kolja, az úgy fizet rá, hogy soha többé kártérítésre nem számíthat. Már közhely számba megy, hogy mi mindennel ron­gáljuk a szívet, s mi mindennel tesszük ki olyan meg­rázkódtatásoknak, amelyek energiáját herdálják. Ezek között változatlanul emlegetik a szakemberek, pszicho­lógusok és szociológusok a dohányzást, a fizikai reny- heséget, a fizikai és szellemi túlterheltséget, a fokozott kávéfogyasztást, a mérték nélküli evést és írást. Nem önmagát az elhízást, hanem az olyan táplálkozást, amely növeli a vér koleszterintartalmát. Mindezek az okök kü- lön-külön, annál inkább együttesen, gyorsan, fiatal kor­ban is létrehozzák az infarktust. Beidegződés? Megváltoztathatatlan szokások? Miért kellene csak akkor megriadni, amikor már majdnem vagy teljesen késő? Takarékoskodj a szíveddel, amíg megteheted! • Soltész István Környezetünkért K inek a szeme ne akadna meg a Nyírbogdányon átvezető 4-es fő közlekedési út mentén a virító, színes petúniákon, a Jármi utcáit díszítő rózsák egész nyáron át nyíló virágán? Ki ne gyönyörködne Má­tészalkán, a MOM-ban a parkosított, virágosított gyár­udvarban? Mindez nemcsak a szemnek kellemes, azt is bizo­nyítja, hogy a megye lakossága mennyire szereti, óvja lakását és környékét, gondozza munkahelyét, környeze­tét. Az emberek környezetszeretetére, óvására építve szervezi a Vöröskereszt a tisztasági mozgalmat, melyben a községek, városok, üzemek egész sora mutat példát. A tisztasági mozgalomban példát mutatók egyike a háromszáz házból álló, ezer lakosú Panyola. A kis köz­ségben évente száz új „Tiszta udvar, rendes ház” tábla kerül a portákra. A jövőben a vezetékes vízzel együtt járó szennyvíz elvezetését kell megoldani, hogy az se rontsa a környezet tisztaságát. Nagy gond a községben — és ez szinte valamennyi szabolcsi településre áll — a nagymérvű állattartás miatti légyinvázió. Ezen a terüle­ten a KÖJÁLL segíthetne. A környezeti higiéné szép példáját lehet találni Ti- szalökön. A nagyközség változásait tükrözi az ötvenöt­ezer négyzetméternyi park. Tiszaiakon egy lakosra át­lagosan 8 négyzetméter park jut. Ebben az évben ed­dig tízezer virágpalántát ültettek el. Fásítottak egy hét- hektáros területet. Az üzemi, munkahelyi vöröskeresztes alapszerve­zetek is sokat tesznek a tisztaságért. Nyíregyházán a MÁV-pályaudvaron a várótermek, a mellékhelyiségek, a munkahelyek, a vasutaslakitanya tiszta, rendezett. A pályaudvar környéke parkosított. A zöldövezet létesíté­sét és gondozását a szocialista brigádok végzik. A pá­lyaudvar az igazgatóság tisztasági mozgalmában mél­tán nyerte el az első helyet. Tiszavasváriban az Alkaloida vörös'keresztes alap­szervezeteinek hatszáz fős tagsága segíti a gyáron be­lüli tisztasági mozgalmat. A környezet óvása, a köz­egészségügyi helyzet állandó javítása része a szocialis­ta brigádok vállalásainak is. Az állandóan végzett környezetóvó, tisztaságot, ren­det tartó vöröskeresztes munka mellett a megelőzés a fő feladat. Ezt kell segíteni otthoni környezetünkben és munkahelyünkön egyaránt. Sigér Imre Panasz Csegöldről Rendnek kell lenni, de... Kétségbeesett hangú, pa­naszos levél érkezett a na­pokban. Feladója a csegöldi Varga Sándor, többek között ezt írta: „Kérem, vizsgálják ki ügyünket, a családom ér­dekében. Munka nélkül va­gyok több mint egy hete ... Itt a cigány nem ember!” Felkereste szerkesztősé­günket is Varga Sándor, s a következőképpen mondta el a levél előzményeit. Fegyelmi, eljárás nélkül — Úgy kezdődik nálunk minden nap, hogy reggel felmegyünk a tsz-telepre, ott kiosztják a munkát. Így volt ez július 17-én, kedden is. Deák Gyula brigádvezető el­mondta a feladatokat — szal­mahordás a földekről —, de az öcsémnek nem jutott mun­ka. Kérdeztem, hogy neki mi­ért nem adtak, erre Deák Gyula elkezdett káromkodni, hogy „mit akarsz te szakállas Krisztus, eddig csavarogtál, most rneg ugrálsz!” Persze, erre én is méregbe jöttem, az öcsém nem csavargott, be­tegszabadságon volt. Szó szót követett, ránktá­madt az üzemegység-vezető, Papp Emil is, s annak rend- je-módja szerint csúnyán összevesztünk. Végül az üzemegység-vezető azt mond­ta, mi tűnjünk el, ő nem ad nekünk többet munkát. Be is tartotta szavát, mindennap, feljártunk, s ő mindennap hazaküldött bennünket. Azt mondta, szalmát meg takar­mányt nem hordhatunk, men­jünk uborkát szedni. Persze, hogy nem mentünk, hiszen ott negyven-ötven forintot le­hetett csak keresni, míg a hordással 300^400 forintot is. Odáig fajult a dolog, hogy július 20-án Papp Emil alá­írásával fegyelmit kaptam, mindenféle hivatalos eljárás nélkül. „Betelt a pohár..." Ennyi tehát röviden a tör­ténet az egyik fél elmondá­sa szerint. A történet másik oldalát a helyszínen próbál­tuk tisztázni. A termelőszö­vetkezet vezetői szerint a Varga Sándor által elmon­dott eset tulajdonképpen igaz. Nem fölösleges azon­ban meghallgatni a történet­hez fűzött véleményüket. — Tudom, én is nagyon gyorsan méregbe gurulok, talán azért is fajult majd­nem verekedésig a dolog — mondta az üzemegység-ve­zető. — Tudni kell azonban, hogy Varga Sándor nem elő­ször becsmérelte, fenyegette a vezetőket, s július 17-én betelt a pohár. Már korábban is rengeteg gondunk volt Vargával, többször önkénye­sen otthagyta a munkahe­lyét, csak azt volt hajlandó csinálni, ami neki tetszett. — Azt mondta nekem — vette át a szót a brigádveze­tő —, hogy felborít a mo­torral. Pedig a faluban min­denki tudja, sokszor segítet­tem rajta. Hogyne esett vol­na rosszul, hogy ilyeneket mondott, ráadásul az öccse neve is szerepelt a szalma­hordók között, csak a nagy kapkodásban kihagytam a névsorból. A formával volt a baj Varga Géza, a termelőszö­vetkezet főagronómusa: — Nekünk mindenképpen meg kell szilárdítani a fegyelmet. Szerintem mindkét Vargának régen kijárt volna már a fe­gyelmi. — Most már mi is tudjuk, hogy nem az előírások sze­rint jártunk el — szólalt meg a termelőszövetkezet párttitkára, Juhos Sándor. — De visszavonni nem akartuk, mert ennek beláthatatlan kö­vetkezményei lettek volna. — A formával volt a baj', mert most is állítom, a fe­gyelmi büntetés jogos volt — vette át a szót a főagronó- mus. — Varga, kötekedő ma­gatartása mellett, megszegte kötelességét. Munkaköri le­írása alapján ugyanis köteles vezetőinek utasításait betar­tani, s ha szükség van rá. más területre is átirányítható. Feltétel: a szervezett munka Varga, aki eddig jobbára hallgatott: — Engem nem azért küldtek uborkát szed­ni, mert ott nagyobb szük­ség volt rám, hanem bosszú­ból. Ráadásul kaptam egy törvénytelen fegyelmit, ami­ért megvédtem az öcsémet, s magamat. Az meg nem igaz, hogy veréssel fenyegettem Deák Gyula bácsit, hiszen apámnál is jobban szeretem. Az igaz, gyakran volt velem probléma, nagy a szám, de miért nem akkor büntettek meg, mikor megérdemeltem volna. Itt akár le is zárhatjuk a történetet, anélkül, hogy az újságíró tenne pontot a vé­gére, hiszen ezt helyben, Cse- göldön kell megoldani, tör­vényes keretek között. A do­loghoz tehát csak annyit: a vezetőknek igazuk van, ami­kor azt mondják, a tsz-ben rendnek kell lenni. Ehhez azonban olyan feltételeket kell teremteni, ami eleve ki­zárja a rendbontást. Ha más­ként nem, változtatni kell a 20 évvel korábban még meg­felelő — ma viszont már el­avult — munkaszervezésen, hogy naponta reggel osztják ki a munkát, s ma este sen­ki nem tudja, mit fog csinál­ni holnap reggel. Akkor ele­jét vehetnék a Vargáékhoz hasonló fegyelmezetlensé­geknek is. Másrészt: nem ár­tana, ha a vezetők ismernék a termelőszövetkezet műkö­désére vonatkozó jogszabá­lyokat is. Ha ez esetben ez így lett volna, a csegöldi tsz-ben is minden bizonnyal elkerülik a kellemetlen napo­kat. Balogh Géza Mi a véleménye? Áz együttműködésről „A gazdasági tevékenység minden területén, az irá­nyítás és a végrehajtás minden szintjén az eddigi­nél következetesebb mun­kára, nagyobb határozott­ságra, gyorsabb előrehala­dásra van szükség.” (Az MSZMP Központi Bizott­sága 1979. június 29-i ülésé­nek közleménye.) Meichl Mátyás, a kisvár- dai vasöntöde igazgatója: — Egy évvel ezelőtt sok gondot okozott az öntöde egyes üzemei közötti kap­csolat. Az öntöde I. nem szállított folyamatosan anyagot a forgácsolónak, ezért ott sok volt az állás, és az ebből szükségszerűen eredő .kapkodás, hajrázás. — Alapvető oka ennek az volt, hogy az üzemek, il­letve vezetőik nem látták be: ez egy gyár, csakis egy — közös — érdek lehetsé­ges, ami mellett az egyes részlegek sajátos törekvései nem jöhetnek számításba. Nálunk azonban az történt, hogy az öntöde I. üzem fon­tosabbnak tartotta a bér­munkát, az áruöntvényt, mert az jobban fizetett mint azt, hogy a forgácsolót nap­ról napra, folyamatosan lássa ei tennivalóval. — Ez — mint az adatok is mutatják majd —, kiha­tott a munkára a termelés­re. Mivel ennek a problé­mának az összetevőit csak­is házon belül kereshetjük, itt is kellett rendet csi­nálnunk. Egy vezetés alá helyeztük az eddig egymás­sal mindig hadilábon álló üzemeket és megérttettük az emberekkel, hogy legfonto­sabb a minél szorosabb együttműködés. Nem mon­dom, nem megy még min­den simán, de sokat mond a tény: 1978 első fél évé­hez képest — változatlan létszámmal — a satuk gyár­tását majdnem tízszeresére növeltük és megtöbbszöröz­tük az ellensúlyok előállí­tását is. Az eredmény egyik összetevője a jó együttmű­ködés volt. Kovács Zoltán, az öntöde I. üzemvezetője: — Tavaly minden öntöde csak arra figyelt, hogy a saját, havi tonnamennyisé­ge meglegyen és nem tö­rődött a forgácsolóban dol­gozókkal. Kiderült, ez az állapot tarthatatlan, hi­szen 1979-ben a gyárt­mányszerkezet változása miatt sem lehetett a régi módon dolgozni. Ez egyebek mellett azt is jelentette: az öntvényeket naprakészen kell a megmunkálóknak ad­ni, gondoskodni kell a fo­lyamatos elfoglaltságukról. — A belső átszervezés sokat segített, de az igaz­sághoz tartozik, hogy né­ha az öntők elcsúsznak a munkával. Azonban — a jó együttműködés eredmé­nyeként — ma már előre szólunk a várható fennaka­dásról, így a forgácsolók is időben képesek szükség esetén átcsoportosítani a munkájukat. Szikszai Béla forgácsoló, a Gagarin Szocialista Bri- — gád vezetője: — Ebben az évben még nem volt hajrá, és ez a tény sok mindenről árul­kodik. Megszűnt az a szemlélet, hogy csakis a sa­ját teljesítmény az érdekes, más boldoguljon, ahogyan tud. Az eredmény még a szerszámok élettartamá­nak megnövekedésében is mérhető. Ma ugyanis az öntöde vigyáz arra, _hogy ne olyan kemény anyagot ad­jon nekünk, ami a munka­eszközöket tönkreteszi. — Nem állítom, hogy minden rendben van. Akad még selejt, rossz minőségű öntvény. Azonban, ahogyan a munka összehangolódik, úgy lesz ez is kevesebb. A mi brigádunk régi szocialis­ta brigád, de tavaly — pe­dig vállalásaink szépek vol­tak —, elmaradtunk a cé­lunktól. Ez is az akkori rossz együttműködésnek volt köszönhető. Idén vi­szont, az eddigieket néz­ve, aligha ismétlődhet meg a tavalyi eset: amit vál­laltunk, teljesíteni tudjuk. — Való igaz, sosem va­gyunk munka nélkül. És, ami nagyon fontos, az ön­tödében is bizonyság lett: nemcsak a régi módon le­het rendesen keresni. Sike­rült megértetni: ami húsz évig jó volt, az a huszon­egyedikben már nem az. Speidl Zoltán — Megkínálhatom valami­vel? — Talán egy kólát innék — szabadkozik az asszonyka. — Akkor megkérjük a fér­jét, szolgálja ki, utána fize­tünk. A férj gyorsan fordul a tálcával, egyensúlyozza az üvegeket, poharakat. Nem remeg a keze, biztosan dol­gozik, mintha évek óta pin­cér lenne. Távozáskor viszont a feleség viszi vissza az üvegeket, teszi rendbe az asztalt a vásáros- naményi Tisza-parton lévő presszóban. — Nem úgy jött ki a ke­reset, ahogy számítottunk rá. Rossz volt az idő. Ezért a férjem marad szeptemberig — kezdi a beszélgetést a fia­talasszony, Kaluha Zoltánná. — Én még pihenek egy ki­csit, mielőtt munkába áll- nék. — Hol? — Csarodán. Ott fogok ta­nítani. Én orosz-pedagógia szakon végeztem a főiskolán, a férjem matematika-fizika szakos. Neki egy éve van még hátra, de levelezőn fejezi be a főiskolát. — Mire kell a kereset? — Most kaptunk szolgála­ti lakást Beregsurányban. Azt kell berendezni. A Kaluha házaspár azért vállalt munkát, hogy a tan­év kezdetéig se legyen a szülők terhére. A feleség szüleinél, Jándon laknak, közel a Tisza-part, a mun­kaalkalom. — Engem már megismer tek a gyerekek — folytatja Kaluháné. — „Ott a tanár néni” — mondták, amikor megláttak. Ugyanis február­ban Vásárosnaményban vol­tam gyakorlaton. Meglehet, hogy ugyanígy ráismernek a lónyai gyerekek Bíró Juditra, aki ugyancsak itt dolgozik. Éppen az étter­mi részen felszolgáló, gyor­san fordul, hozza az ebédet. — Ilkre való vagyok, busz- szal jövök Naményba. A Hiltonból — így hívjuk a Bereg-szállót — az ÁFÉSZ kocsija hoz ki bennünket. Dip.urnával a zsebében munkát vállalt. Jó hónap múlva tanító néninek szólít­ják a gyerekek, most a fel­nőttek intenek, sürgetik a kiszolgálást. — Én minden nyáron dol­goztam valahol. Pincér elő­ször vagyok. Amit keresek, abból elmegyek két hétre nyaralni. Bár nincs nagy forgalom, de szót váltani mégis csak kutyafuttában, kiszolgálás közben lehet. A diplomás pincérek igyekeznek a ven­dégek megelégedésére dol­gozni. — Szakképzett felszolgá­lók mellé osztjuk be a főis­kolásokat — tájékoztat Varga István, a Bereg-szálló üzlet- igazgatója. — Nekünk segí­tenek a nyári szezonban, a nagyobb forgalom lebonyolí­tásában, de ők is jól járnak, hiszen a szünidőben pénzt keresnek. (lány?) MEICHL MÁTYÁS KOVÁCS ZOLTÁN SZIKSZÁI BÉLÁ Diplomás pincérek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents