Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-10 / 186. szám

1979. augusztus 10. KEL'ET-MAGYARORSZÁG 5 Augusztus 14: Szabolcs megye napja Különvonat és 70 autóbusz a kiállításra A Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban augusztus 14. és 26. között rendezik meg a szovjet mezőgazdasági, élel­miszeripari és mezőgépipari kiállítást. A látogatók egyebek között megtekinthetik majd az AN—2-es mezőgazdasági repülőgépet, valamint a KA— 24-es helikoptert, a mezőgaz­dasági növényvédelem mo­dern eszközeit. Bemutatják az állattenyésztő telepek gé­peit, a különböző megoldású takarmányadagolókat és szál­lítószalagokat. Változatos ál­lategészségügyi anyagot állí­tanak ki: például „szülőszo­bai” és mozgó fertőtlenítő be­rendezéseket. Ezek mellett ál­lategészségügyi vizsgáló mű­szerek is helyet kapnak. A szovjet szőrmeipar legszebb mintáit küldi el Budapestre, többek közt nyérceket, mor- motábundákat, sötétezüst-, vörös- és sarki rókákat, nut- riát, fekete perzsát. Érdekes a Négyezer pár divatos férficiiiőt indított útnak a napokban Kanadába a Nagy- kállói Cipőipari Szövetkezet. Most újabb 4 ezer pár láb­beli vár kiszállításra ugyan­csak Kanadába. Gyermek görkorcsolyaversenyt rendezett a „Sipkay Bar­na” ifjúsági klub csütörtökön délután Nyíregyházán, a Zrí­nyi Ilona utca és a Sávház közötti útkereszteződésben. A helyszínen benevezett versenyzők gyorsasági és ügyességi futamokban mérték össze tudásukat. (Császár Csaba felv.) 'kiállítás textília- és élelmi­szeripart bemutatója, változa­tos konzervekkel, tartósított termékekkel. A szovjet kiál­lítás friss gyümölcs „anyagát” a Hungarofruct mélyhűtőiben tartják addig, amíg a látoga­tók elé kerül: déligyümöl­csöket, gránátalmát és külön­féle nemesítéseket tanulmá­nyozhatnak a vendégek és a szakemberek. Augusztus 14-e Szabolcs- Szatmár megye napja lesz a bemutatón. Ekkor elsősorban a mi megyénkből várják a lá­togatókat Eddig több mint ötezer érdeklődő jelentkezett: őket egy különvonat, mintegy hetven auitóbusz és számos személygépkocsi szállítja a fővárosba. A szovjet mező- gazdasági kiállítás megtekin­tése után a szabolcsi látoga­tók közül többen felkeresik a szentendrei skanzent, a budai várat, illetve a Nemzeti Mú­zeumot. $ Sóstói kirándulásra ké­szül a nagyari öregek nap­közi otthonának 20 lakója. Az idős emberek korábban már részt vettek egy kiruccaná­son: ellátogattak a szatmár- csekei öregek napközijébe. HÍREK I Kelet Magyarország KÉPEK Ifjú agrár szakemberek tanácskozása A fiatal agrár szakemberek tanácskozását augusztus 8-án tartották meg Kisvárdán, a járási KISZ-bizottság kezde­ményezésére. Értékelték a fia­tal agrár szakemberek helyze­tét, részvételükét a közélet­ben, a KISZ körükben végzett munkáját, s meghatározták e téren a következő feladatokat. Ismertették a termelőszövet­kezetekben dolgozó ifjúsági brigádok között meghirdetett és a kiváló ifjúsági brigád cí­mért indított verseny ered­ményeit. Ebben első helyen az eperjeskei Alkotmány Ter­melőszövetkezet Esze Tamás Szocialista Brigádja végzett. A tanácskozáson elhatározták, hogy legközelebb 1980-ban, az ifjúsági parlamentek előtt hívják össze a járásban a fia­tal agrár szakembereket. Szabolcsról a nyári egyetemen Szabolcs-Szatmár megye társadalmi-gazdasági fejlődé­se. Ezt a címet viseli az V. nyíregyházi irodalmi és tör­téneti nyári egyetem prog­ramjának előadása, melyet szombaton délelőtt 9 órakor tart Szilágyi Imre, a Közpon­ti Statisztikai Hivatal megyei igazgatója a tanárképző fő­iskolán. Délelőtt 11-kor a me­gyét bemutató kisfilmeket vetítenek. Este 20 órakor pe­dig összegezik a nyári egye­tem tapasztalatait, eredmé­nyeit, s ünnepélyesen bezár­ják a rendezvénysorozatot. A program ezzel nem ér véget, hanem egész napos kirándu­lással folytatódik augusztus 12-én. A résztvevők hétfőn utaznak haza. „Uborkadömping”. Ta­valy az egész idényben 70. vagonnal, az idén eddig már 75 vagonnal vásárolt fel ubor­kát a Csengeri ÁFÉSZ. Ez évben az 1978. évi termés duplájára számít a fogyasz­tási szövetkezet. A friss ubor­kát a ZÖLDÉRT-nek, illetve a konzervgyárnak küldik Csengerből. mátészalkai városi ta­nács V. B. értesíti a lakosságot és mindazokat, akiket illet, hogy a mátészalkai központi római katolikus temető keleti részéből 60 fm kiürítését kezdeményezi. Kérjük a hozzátartozókat, hogy áthelyezési igényüket a városi taJ nács terv- és munkaügyi osztá­lyán jelentsék be. Városi tanács vb, Mátészalka. (604) Fotókiállítás az úttörőtáborban A gyermekek nemzetközi éve alkalmából augusztus 8- án kiállítás nyílt a sóstói úttörőtáborban Gaál Béla, a Kelet-Magyarország fotóri­portere képeiből. Míg a tá­borozás tart, jelenlegi helyén, Sóstón tekinthető meg a tár­lat. Majd vándorútra indul a megyében, s valamennyi já­rásban közönség elé kerül. Ezt követően vagy a sóstói úttörőtáborban, vagy a nyír­egyházi úttörőházban kerül végleges helyre a kiállítási anyag. Koncert Nyíregyházán Koncertet ad a nyírbá­tori zenei tábor zenekara augusztus 14-én este 19 óra 30 perckor Jancsovics Antal vezényletével Nyír­egyházán, a megyei mű­velődési központ díszter­mében. A műsorban Schu­bert: Vili. (befejezetlen) szimfóniája, Liszt: Les Preludese és Mendelssohn: e-moll hegedűversenye csendül fel. Közreműkö­dik: Stefan Ruha román hegedűművész. FOGSORJA VITAS minden szer­dán és szombaton délelőtt 8—10 óráig. Nyháza, Makarenko u. 39. Hegyi Ferenc fogtechnikusnál. (197135) „Mátészalka múltjából és jelenéből, 1231—1979.” címmel nyílt kiállítás Mátészalkán a Szatmár Múzeumban, amelyet szeptember 1-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. (Császár Csaba felv.) Az európai gyermektalálkozó résztvevői Nyíregyházán Tizenkilenc nyugat-európai úttörő érkezik pénteken este Szabolcs-Szatmárba: az euró­pai gyenmektalálkozó részt­vevői. A hazánkban rendezett nagyszabású találkozó befeje­zéseként a részt vevő gyerekek csoportjai a megyékbe láto­gatnak a hét végébe, s itt is­merkednek magyar pajtásaik­kal. Az ismerkedésre kiváló alkalom, hogy a megyénkbe érkező kilenc francia és tíz nyugat-berlini pajtás nyír­egyházi családoknál lakik 'itt- tartózikodása alatt — többsé­gükben olyan nyíregyházi gyerekek családjainál, akik­kel megismerkedtek már zán- kai tartózkodásuk idején. Szombaton Nyíregyházával ismerkednek meg a külföldi gyerekek, kalauzaik vendég­látóik' lesznek. Délután, ha kedvük tartja, a sóstói ifjú­sági parkban szórakozhatnak. Fölkereshetik a strandot is, bekukkanthatnak a sóstói er­dőbe. Vasárnap délelőtt közös program vár rájuk: autóbusz- szal Vajára utaznak, ahol megtekintik a várkastélyt és a máris nagy hírnévnek ör­vendő úttörőhagy omány-őrző múzeumot. Vasárnap délután újra együtt lehetnek vendéglátóik­kal a francia és nyugat-ber­lini pajtások, majd este a sós­tói KISZ-iskolában találkoz­nak, ahol játékos, színes mű­sor várja őlket. Végül tábortűz mellett búcsúznak nyíregyhá­zi barátaiktól, s hétfőn Csil­lebércre utaznak. Segélyt kaptak ebben az évben is a nagycsaládosok a gyerekek beiskolázásához az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mátészalkai gyáregységében. Augusztus 9-én több, mint 53 ezer forintot osztottak szét 87 rászoruló között. A segé­lyek odaítélésekor figyelem­be vették a családok szociá­lis körülményeit, s az érin­tett dolgozók munkáját. Betörők Karajannál A Nice—Martin c. lap csütörtöki jelentése szerint 1 millió frank értékű ék­szert és más értéktárgyat loptak el szerdára virra­dóra Herbert von Karajan világhírű karmester saint- tropezi villájából. A jelen­tés szerint a betörők olyan ügyesek voltak, hogy hosz- szú órákon át „dolgozhat­tak” anélkül, hogy föléb­resztették volna az emele­ten alvó művészt. Saját autóbusz Uj Ikarus autóbuszt vásá­rolt a baktalórántházi Verti- kál Ipari Szövetkezet, amely­re azért volt szükség, mert a VERTISZ-hez nyolc környe­ző községből járnak a bejáró dolgozók, akiknek közlekedé­se eddig nem volt megoldott. Az új autóbusz megérkezése után, szeptembertől, beveze­tik a szövetkezet három rész­lege, (vasipari, textilruha­ipari és építőipari részleg) közötti lépcsőzetes munka­kezdést, s így a 34 személyes Ikarusszal, valamint a már korábban vásárolt 20 szemé­lyes autóbusszal pontos idő­re be tudják szállítani a be­járókat a szövetkezethez. Motorkerékpárból óra A neubrandenburgi Ger­hard Gartner egy régi motor- kerékpár hajtóművéből fali­órát készített. Ez már a 14. saját készítésű órája. Gartner órái nagy figyelmet keltenek a barkácskiállításokon. Sebességkorlátozás hazánkban A Minisztertanács felhatalmaz­ta a közlekedés- és postaügyi valamint a belügyminisztert, hogy 1979. augusztus 12-től az egész or­szág területén korlátozzák a sze- szélygépkoosik sebességét. A ren­delkezésnek megfelelően az autó­pályákon 100, az egyéb útvonala­kon 80 (kilométer lesz óránként a megengedett legnagyobb sebes­ség. Nem változik a lakott terü­leten belüli közlekedés rendje, a sebesség továbbra is az eddigi 60 kilomóter/óra marad. A rendelke­zés nem érinti a motorkerékpá­rok, tehergépkocsik, autóbuszok és egyéb járművek KRESZ-ben előírt sebességét sem. A közúti közlekedésben az utóbbi időben erőteljesen növeke­dett a súlyos és halálos sérülése­ket okozó balesetek aránya. Ezeknek 20, illetve 40 százaléka gyorshajtás miatt következett be. Emiatt már korábban is foglal­koztak a kormányzati szervek-' a jelenleg érvényben levő sebesség- határok módosításának gondola­tával, de sürgetővé és éppen most időszerűvé az energiatakarékos­ság szigorú követelménye tette. A hazai és a nemzetközi ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy mind a jármű fogyasztása és mű­szaki állapotának kímélése, mind a közlekedési morál, illetve a le­vegő tisztaságának védelme szem­pontjából óránként 70 és 90 kilo­méter közötti az optimális sebes­ség. A járművek nagy többsége jelenleg is ebben a sebességtarto- mánvban közlekedik hazánkban. A re’ndelkezés tehát a közutak forgalmára ma is jellemző tény­leges állapotot rögzítette. Egyben azt is figyelembe vette, hogy ha­zánk gépkocsiállományának ösz- szetétele nem indokolja a maga­sabb sebességi határokat. Az 1500 köbcentiméter motortérfogat alat­ti gépkocsik ugyanis — és gép­járműveink zöme ilyen — csak a fogyasztás több mint 25 százalé­kos növelésével képesek huzamo­sabb ideig magasabb sebességgel közlekedni. Európa országainak többségé­ben szintén korlátozások léptek életbe. Svédországban 70, Finnor­szágban, Jugoszláviában, Bulgá­riában, Lengyelországban 80, a Szovjetunióban 90, Ausztriában, az NSZK-ban és Romániában hozzánk hasonlóan 100 kilométer' óra a megengedett legnagyobb se­besség, s csupán Olaszországban magasabb — 100 kilométer óra — de ott is a közelmúltban csökken­tették ezt az értéket 140 kilomé­teróráról. Áz USA-ban, ahol pe­dig nemcsak a távolságok hatal­masak, hanem a gépkocsik telje­sítőképessége is lényegesen meg­haladja a magyar járműDarkét, már évek óta 90 kilométer óra a felső határ. A becslések szerint az intézke­dés mintegy 2—4 százalékos üzem­anyag-megtakarítást eredményez országosan. Ugyanakkor 20 kilo­méteres sebességcsökkenés ered­ményeként csaknem a felére csökken a gépjármű mozgási energiája, s ezzel talán éppen azokat a fiékútmétereket nyeri még a volánnál ülő, amellyel a saját és mások életét kíméli meg. A közlekedésrendészet a beve­zetés napjától kezdve szigorúan ellenőrzi a rendelkezés betartá­sát. Augusztus p 10., péntek KRÓNIKA LŐRINC NAPJA A Nap kél 4 óra 32 perc­kor — nyugszik 19 óra 06 perckor. A Hold kél 20 óra 30 perc­kor — nyugszik 7 óra 18 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1905. augusztus 10-én szüle­tett és 1961-ben halt meg Eugene Dennis amerikai tengerész, az Egyesült Álla­mok kommunista mozgal­mának egyik ismert vezető­je. Fiatalon lett tengerész, majd hosszabb ideig teher­gépkocsi-vezetőként ke­reste kenyerét. Huszonhá­rom éves volt, amikor 1927- ben tagja lett az Egyesült Államok Kommunista párt­jának. Agitátori képessége­ivel és szervezőkészségével hamar kitűnt és vezető pártfunkciókat töltött be Dél-Kaliforniában; 1933­ban beválasztották a párt központi bizottságába. Wil­liam Fosterrel együtt küz­dött a Browder-féle párt­vonal, (amely végül 1944- ben a párt önfeloszlatásá­hoz vezetett) ellen. Dennisnek is nagy része volt abban, hogy 1945-ben újjáalakulhatott a kommu­nista párt, amely Browdert leváltotta főtitkári tisztségé­ből, majd 1946-ban a párt­ból is kizárta. Dennis 1946 és 1959 között töltötte be a párt főtitkári funkcióját; politikai elveiért többször szenvedett börtönbünte­tést. 1959-től haláláig a párt elnöke volt. Időjárás Várható időjárás ma es­tig: keleten is megnövekvő felhőzet. Sokfelé eső, zá­poreső, zivatar. Időnként megélénkülő déli, délkeleti, a Dunántúlon északnyugati, északi szél. A zivatar ide­jén átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken: általában 20—25 fok között. Megér egy mosolyt — Tegnap a második felvonás után elmenekül­tem a színházból, ször­nyen unalmas volt a da­rab. — De miért nem mentél el az első felvonás után? — Mert akkor óriási sor állt a ruhatárban! ★ A hölgy meséli barát­nőjének: — A legutóbbi időkben olyan szórakozott let­tem ... Képzeld, tegnap például a férjem levelet kapott — és én elfelej­tettem elolvasni! ★ — Jackson, mi történt a karjával? — kérdezte a tiszt, amikor észrevette, hogy egyik katonájának a karja gipszben van. — Két helyen eltörtem a karomat, Sir. — Ezentúl legyen óva­tosabb, a jövőben kerülje az ilyen helyeket! HIRÜGYELETES Házi Zsuzsa Telefon: 11-425 Játszótéren. (Jávor László felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents