Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-05 / 182. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. augusztus 5. hiány izgatja, bosszantja. Az új kabinetnek, még ha „strandkormány” lesz ts, hoz­zá kell nyúlnia a benzinár és az üzemanyag-ellátás kényes kérdéseihez. © Merre indul el az új Nicaragua? ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: összesküvést lepleztek le az iraki kormány tagjai közt — Eredménytelen volt a kínai—vietnami tárgyalások kilencedik ülése is — Vance a szenátus hadügyi bizottságában megvédte a SALT—II. szerződést KEDD: A Biztonsági Tanács augusztus 23-ra halasztotta a palesztin kérdés vitáját — A portugál baloldal elégedett Pintassilgo asszony új kormányával — Előrehaladás Genfben a vegyi fegyverek betiltásáről szóló szovjet—amerikai tárgyalásokon SZERDA: Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu megbeszélése a Krímben — Lusakában megnyílt a Brit Nemzetközösség csúcsértekezlete — Államosították a British Petroleum nigé­riai leányvállalatát — Pandolfi visszaadta megbízatását Per­tini elnöknek CSÜTÖRTÖK: Az USA hajlandó tárgyalni a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezettel — Cossiga kereszténydemokrata politikus ka­pott Rómában kormányalakítási megbízást — Nicaragua fegy­vereket kér az Egyesült Államoktól PÉNTEK: Iránban megválasztották egy „szakértői gyűlés” tagjait, akiknek az alkotmánytervezet előkészítése a feladatuk — A baszk szeparatisták közölték: befejezik merényletsorozatukat — Mauritánia nem folytatja a harcot a Polisario ellen SZOMBAT: Zimbabwe-Rhódesia ügye áll a Brit Nemzetközösség vi­táinak, s a nemzetközösségi ülésre érkezett afrikai vezetők külön tárgyalásainak középpontjában — Nagy tüntetések Ma- naguában a sandinista front mellett A hét három kérdése O Miben vállalhatnak kö­zösséget a Brit Nem­zetközösség tagjai? Kétségtelen, laza szervezet napjainkra az a Common­wealth, amely az angol szó egyik jelentése szerint a „közjót” szolgálná. Természe­tesen volt ez a nemzetközös­ség valaha igen szoros köte­lékkel összefogott társulás is: 1926-ban Írország, Kanada, Űj-Funland, Ausztrália, Űj- Zéland és a Dél-afrikai Unió vállalt közösséget Nagy-Bri- tanniával. „A brit korona iránti hűség” jegyében. Har­minc éve Írország kilépett a nemzetközösségből, de aztán egyre szaporodtak a tagok: a brit birodalom gyarmatai egymás után lettek függet­len államok. A londoni gyar­matosítók, hogy megőrizzék befolyásukat, megtették eze­ket a nemzetközösség tagjai­vá. Viszont, ahogyan nőtt a Commonwealth taglétszáma, annál tarkább lett az össze­tétele, annál ellentmondáso­sabb. Az a legkevesebb, hogy a „brit koronához” nem hűek már azok az országok, ame­lyek köztársaságok lettek ... De jó néhány már politikai-' lag — vagy ami sokszor fon­tosabb! —, gazdaságilag is szembekerült Londonnal. Pél­dát most Nigéria szolgálta­tott: Afrika legnépesebb or­szága a maga olajkinesének kiaknázásából kirekeszteni kezdi a brit tőkét. Éppen a nemzetközösség csúcsértekez­letének előestéjén államosí­tották ott a British Petrole­um olajmonopóliumot... A politikai szembenállás főképp Zimbabwe-Rhódesia sorsa miatt jelentkezik Lon­don és több afrikai főváros között. A konzervatív Tha­tcher asszony azért ment Lusakába, hogy megpróbálja a többséget a maga (és a rhodesiai fehértelepesek) ol­dalára állítani. A jelek sze­rint ez nem sikerült neki. A vendéglátó Zambia tulajdon­képp a „mérsékeltek” közé tartozik, mégis Kaunda, a há­zigazda kemény antikolonia- lista köszöntővel fogadta az angol miniszterelnök asz- szonyt. Persze, a tőkés érdekek még jó ideig össze tudják tar­tani a nemzetközösséget, de csúcsértekezletről csúcsérte­kezletre csupán csökkenni tud már a közösségvállalás Anglia érdekeivel. O Lesz-e „strandkor­mány” Olaszországban? A hónapok óta tartó olasz kormányválság a vége felé közeledik? A hírmagyarázók még óva'fos kérdőjelet bigy^ gyesztenek a mondat végére, amely talán elhagyható lesz. A hét végén olyan hírek ér­keztek Rómából, hogy Fran­cesco Cossiga, volt belügy­miniszternek, aki csütörtökön kapott kormányalakítási meg­bízást, több az esélye, mint elődjeinek volt. A június ele­jén lebonyolított törvényho­zási választások nem tudták tisztázni az erőviszonyokat: a kereszténydemokraták nem erősödtek meg, a kommunis­ták némi szavazat- és man­dátumveszteséget szenvedtek, a szocialista párt, amely pe­A Biztonsági Tanács határozata értelmében kivonják a Sí- nai-félszigeten állomásozó ENSZ-csapatokat. Képünkön: az egyik első távozó svéd egység — útban a repülőtér felé. (Ke- let-Magyarország telefotó) dig abban bízott, hogy „har­madik erővé” nőhet fel, nem jutott túl a 10 százalékon. Sem Andreottinak, az ad­digi miniszterelnöknek, sem Craxi, szocialista párti főtit­kárnak, sem pedig a keresz­ténydemokrata Pandolfinak nem sikerült olyan kormányt összeállítania, amely a par­lamentben a többség támo­gatására számíthatott volna. Az utolsó miniszterelnök-je­lölt, Pandolfi már majdnem elkészült a kormánylistájá­val, amikor a szocialista párt nemet mondott... Most úgy látszik, hogy a szocialisták már több rokon- szenvet és együttműködési készséget mutatnak, legalább­is a párt lapja, az Avanti fel­tűnően dicsérni kezdte Cossi­ga személyes képességeit. A kommunista párt lapja, az Unita pedig azt írta, hogy a párt felelősségteljes magatar­tást fog tanúsítani Cossiga kísérletével szemben. Ha más nem, „strandkor­mány” létrejöhet Olaszor­szágban. így nevezi az olasz politikai nyelv a nyári idő­szak tartamára létrejövő kor­mányokat. Az bizonyos, hogy augusz­tusban az olaszokat már nem izgatja annyira a politika. „Ferragosto”, augusztus 15-e táján mindenki szabadságon akar lenni. Még a politiku­sok is. Az olasz polgárt most fő­képp a benzin-, gáz- és olai­A Somoza-diktatúra buká­sa utáni napokban, hetekben mind világosabbá válik, hogy a kis közép-amerikai állarn új vezetőinek nincs könnyű dolguk. Nemcsak azért, mert a fővárosban, Managuában hetekig folytak a harcok, sú­lyos veszteségek jelentkeztek emberéletben és anyagi ja­vákban egyaránt. Az ország félig-meddig elvérzett a ke­gyetlen küzdelemben. Nehéz helyzetében az új kormány mindenkitől kér és vár és elfogad segítséget — az Egyesült Államoktól is. Illú­zió lenne azt hinni, hogy a kis Nicaragua népe ilyen keser­ves helyzetben tudna-merne teljesen szembeszegülni az amerikai földrész vezető álla­mával, az USA-val. Látniva­ló, hogy a nicaraguai polgár­ság, amely képviselve van az új kormányban, az Egyesült Államokkal való kiegyezést szívesebben venné, mint azt, hogy újat húzzanak az ameri­kai kormánnyal, az amerikai hadsereggel, az amerikai nagytőkével. Természetesen akadnak igazi forradalmárok á mai nicaraguai vezetők kö­zött, de ők sem mindenáron kalandokat keresnek. Egyelőre pénz, pénz és pénz kell a békéhez, az újjáépítés­hez Managuában: a latin­amerikai gazdasági szervezet, a SELA caracasi ülésén _Ra- belo, Nicaragua képviselője közölte, hogy tíz év alatt két és fél milliárd dollár segítség­re van szüksége a háború súj­totta országnak. Ezt minde­nekelőtt a latin-amerikai or­szágoktól szeretné megkapni Nicaragua. Pálfy József Élő jelkép Az egykori Iparkamara épülete — ma emlckdóm. A számítások szerint pontosan felette történt a robbanás. H irosima... Több, mint egy emberöltő óta a japán nagyváros több puszta földrajzi névnél: jelkép is egyben. Ugyanúgy összeforrott az atombomba pusz­tításával, mint ahogy Oradour, Auswitz, vagy Lidice nevét sem idézheti fel senki a hozzájuk tapadó szörnyű történel­mi emlékek nélkül. A háborút, a megpróbáltatásokat, a halál poklait nem lehet rangsorolni. A borzalmat, a szenvedést lehetetlen skálán mérni, összehasonlítani. Miért van hát, hogy Hiro­sima mégis külön kategóriába sorolódik? A magyarázat sokrétű. Az 1945, augusztus 6-án majd félmilliós távol­keleti kikötővárosra ledobott bomba eddig nem sejtett, új rettenetét hozott az emberiség életébe, rövid percek alatt emberek tízezrei haltak, vagy sebesültek meg, váltak gyó­gyíthatatlan beteggé. A magasba emelkedő gombafelhő alatt kilométereken át csak romba dőlt, tűztől perzselt pusztaság maradt. A szenvtelen statisztikai adatok 140 ezer halottat említenek. És ez a halál nehezen távozik: a radioaktivitás láthatatlan sugarai évekkel, évtizedekkel később is szedték, szedik ál­dozataikat. A pusztulás súlyát az atomtámadás értelmetlensége csak fokozza. Az amerikai hadvezetés annak ellenére adta ki az új fegyver kipróbálására a parancsot, hogy tudta: Japán már felajánlotta hajlandóságát a béketárgyalások megkezdésére és a Szovjetunió hadba lépése is napokon belül várható. „A japán népért tettük, hogy megkíméljük a további pusztulástól” — hangzott a hivatalos amerikai magyarázat, amely képtelen elkendőzni a tényt: Hirosi­mát hidegvérrel az új fegyverfajta kipróbálásának színhe­lyéül szánták. Mint ahogy abban is egyetértenek a törté­nészek, hogy az atombomba bevetése már a Szovjetunióval szembeni világpolitikai fellépést, a hidegháború nyitányát is jelentette. A z atomtámadás mai, 34. évfordulója az emlékezésen, az emlékeztetésen túl másra is szolgál. Figyelmez­tet: a veszély nem múlt el. A világ arzenáljaiban ma is ezerszámra állnak a nukleáris fegyverek, amelyek pusztító ereje a Japán ellen bevetettek sokszorosa. S e fi­gyelmeztetés mozgósító erejével tud igazán élő jelképpé válni Hirosima. Azzal, hogy mindannyiunkban tudatosít­ja: e veszély ellen az egész emberiségnek küzdenie kell. Sz. G. G ALS AI PONGRÁC: fáajor (fizi játékai 39. Gizinek érzéke volt, hogy em­beri dekorációját a „hasznos” és a „kellemes” szabályai szerint keverje ki: az egyiket azért hívta meg, mert Ger­man előmenetelében „számí­tott”, a másikat azért, mert különösen kedvelte, a har­madikat pedig, mert pezsdí- tően hatott a társaságra. De Bajor a Pilsudszky úti otthon és a házasság nyugal­mában mellékhivatását, a karikatív emberszolgálatot is üzemszerűbben tudta gyako­rolni. Édesanyjával valóságos kultuszt művelt. Szinte a végletekig. A túlcsorduló ér­zelmekig. A giccsig. A színházban soha, de a magánéletében bizony előfor­dultak ilyen mértéktéveszté­sei. Egyik kedves „gegjét” Zilahy Lajos is fölhasználta Utolsó szerep című színmű­vében. Gizit az édesanyja beteg­sége szüntelen aggodalom­ban tartotta; rágta magát, hogy a baj súlyosságát az orvos, s a beteg eltitkolja előtte. Arra gondolt hát, hogy megismétli a régi, ótátrafü- redi játékot: arcát öreggé maszkírozza, beöltözik a Ma­ma ruhájába, és a sűrűn le­függönyözött szobában fo­gadja a doktor látogatását, így is történt. Gizi, a szín­padi változat szerint, oly élet­hűen játszotta szerepét — el­lesve az agyvérzéses betegek szájmozgását, hangját, gesz­tusait —, hogy az orvos ké­sőn kapcsolt, miután a titkolt diagnózist elárulta neki. De ez a történet nemcsak valóságnak volt valószínűt­len. Rossz volt darabnak is. Jellemző, hogy mihelyt a színpadi énjével szefnbesítet- te önmagát és ötletét a drá­ma -fiktív közegében valósí­totta meg — egyszerre visz- szahőkölt tőle. „Utáltam magam — mond­ta 1939 őszén, a Mama halála után —, és utáltam a sze­repet ...” • Fejedelemnői és szolgáló- leányi gondoskodását a roko­nokra, sőt a rokonként kezelt idegenekre is kiterjesztette. Keresztfia, Vajda Miklós — ma már ismert irodalomtör­ténész és műfordító — csak vendégként lakott a Pilsudsz- ky-villában. De ezek a napok magát a Gyermekkort, a ka­rácsonyreggelek ébredését, a megvalósult Ismeretlen Bir­tokot jelentették számára, amelynek hiányát a sors so­rozatos „happy end”-ekkel sem tudja pótolni. A Beyer és Germán család tagjai már nemcsak elfogad­ták,«! is várták, számon is tartották, meg is mérték Gizi jótéteményeit. Bajor Gizi ro­konának lenni egy banktőke kamatainál biztosabb össze­get jelentett a családi köny­velésben. Aztán a többiek: a barátok, kollégák, művésztársak! Gizi értette a módját, hogy adományaival senki érzé­kenységét meg ne sértse. Se­gítőkészsége tapintatos volt. Szinte szégyenkező. Ügy adott, mintha egy általa el­követett vétséget akarna jó­vátenni. Megkésve, s egyben bocsánatot kérve a késede­lemért. A harmincas évek derekán kezdte el híres képzőművé­szeti aukcióit is. Petrovics Elek, a Szépmű­vészeti Múzeum igazgatója havonta kiválasztott egy-egy kiváló, de rossz módú mes­tert, és műveiből házi tárla­tot rendezett. A színésznő pedig a szervezés munkáját vállalta. Felhívásokat, rész­vételi jegyeket nyomatott, s meghívta ismerőseit az ese­dékes festő, vagy szobrász műtermébe. Itt tombolával tarkított tárlatlátogatást ren­deztek. A legkisebb részvéte­li díj 20, 50, majd 100 pengő volt. De a meghívottak — neves közéleti férfiak, arisz­tokraták, iparbárók és part- nerükv— ezt az összeget is könnyen kivágták a zsebük­ből; ha nem is éppen mű­pártolói buzgalomból, hát a hozzáértés látszata, vagy egy gáláns délután kedvéért. A nyeremény különben a házi­gazda valamelyik képe, szob­ra volt. Bajor Gizi a negyvenes évek elején — e döntést, vá­lasztást kívánó korszakban — is a nagyszívű, nagykalapos „grand dame”-ot játszotta, aki mosolyogva integet át a válságok felett. De érzelmei­vel már a baloldalon állt. Még ha pontosan nem tudta is: hol van a baloldal? Ellentmondó szerepét hadd jellemezzük egy történelmi groteszkkel. Horthy 1949 februárjában országlásának húszéves jubi­leumára készült. E napot .ün­nepnek tervezték: rendkívüli parlamenttel, operaházi dísz­előadással, fogadásokkal és bankettekkel. Még a nép­konyhákat is utasították, hogy aznap háromfogásos ebédet osszanak. Aztán kezd­ték szőkébbre gombolni a gallért. (Folytatjuk) rí rfiinTfi -/ii >i*i

Next

/
Thumbnails
Contents