Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-22 / 195. szám
1979. augusztus 22. KELET-MAGYARORSZÁG 7 olvasóink leveleiből Postabontás Senki? V idéki levélírónk panaszkodik, hogy sáros az utcájuk. Nincs szilárd burkolata, így esős időben a jármüvek „felszántják” és tovább rontják a helyzetet. Megjegyezi: egy kis egyen- getés ráférne az útra, de a tanács nem intézkedik. Ezután azzal folytatja levelét, hogy az utcában a vízelvezető árkot senki sem tisztítja, így nincs semmi jelentősége. Emiatt is mást korhol, mástól várja a megoldást. Közben megemlíti még; a közkút környéke rendezetlen, elhanyagolt, mert senki sem gondozza ezt a területet. Észreveszi és megjegyzi levélírónk azt is, hogy bizony néhány facsemete és virágágy barátságosabbá tenné a házak elejét. Ezt is úgy említi, mint akinek ehhez semmi köze, ő e hiányosságoknak csak a „szenvedő alanya”. Valóban ez az egyszerűbb. Sopánkodni köny- nyebb, mint cselekedni. Sőt „okosnak” lenni is könnyebb, mint cselekvőnek. Könnyebb a dolgokat a közre, a tanácsra hárítani, mint megfogni a szerszámot, és néhány órai munkával rendet vágni. Pedig ebben levélírónk is példát mutathatna, bizonyára nem maradna egyedül, volnának követői. Az utca lakói elegyengethetnék az utat, járhatóvá tehetnék. A vízelvezető árkok tisztítása egyébként is a lakók feladata, mire való hát ennek elmulasztását is felhántorgatni? A jelentős állami támogatással épült vízmű, és kútja, igazán megérdemelne a közelben lakóktól annyi gondosságot, hogy környékét rendben tartsák. A zöldnövényzet pedig ugyancsak az utcában lakók örömére van. Érdemes lenne tehát ásót, gereblyét fogni, tenni önmagukért, meg egy kicsit a közért is valamit. Indokolatlan ilyen apró, sokszor személyes dolgokban is a tanácsra várni, és ölbe tett kézzel remélni a jót, a szépet. Idős, munkaszerető emberek egy hosz- szú élet tapasztalatait leszűrve azt mondják: „Amíg mozogni tudok, addig semmi baj”. Levélírónk valami másfélét vall. Nem szabad megfeledkezni; a cselekvéstől lettünk emberek és az embert tetteiben mérjük. A hivatalokban ügyeinket halogató ügyintézővel szemben nemcsak azért viseltetünk ellenszenvvel, mert lusta, kényelmes, hanem mert tudjuk; ha az ő dolgáról volna szó, ő is sürgetné az intézkedést. A cselekvés akarásában általában mindannyian azon'- ak vagyunk. Ezért elg' (ocitaio, hZ valaki e*v Aoztat, és aheiyeít, h /débb tenné azt a bizonyos gazszálat, csupán háborog. Soltész Agnes NEM VISZIK EL — Hát ennyi szemét még egykor, a huszárlaktanyában sem gyűlhetett össze. Több mint két hete, hogy a szemetet nem viszik el a Guszev-lakótelepről. A Kállai Éva, Asztalos János és a többi utcákban is „szeméthegyek” tornyosulnak. Melegben ennek különös veszélye van, fertőzéssel járhat. Sok gyermek van itt a lakótelepen, s a szünidőben, sajnos, a levegőt szennyező szemétdombok között játszadoznak. Ez megengedhetetlen! Az itt lévő üzemek, kereskedelmi vállalatok dolgozóinak munkakörülményeit is lassan elviselhetetlenné teszi ez a rendetlenség. K. Gy.-né, Nyíregyháza, Guszev-lakótelep KISADAG NINCS? Szeretném tudni: a fagylalt árának emelése óta miért nem adnak kisadag — azaz 1,50-ért — fagylaltot az Omnia cukrászdában? Kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt megkérdezni, mivel a cukrászdában nem' kaptam magyarázatot rá, s amikor a Vásárlók könyvét kértem, azt is megtagadták. Szabó Ferenc, Nyíregyháza, Szabadság tér 3—4. szám VÍZELVEZETŐ Nyíregyházán, a Derkovits utca 101. és 102. számú házak előtti vízelvezető akna javítását már több ízben kértük, sajnos, erre még a mai napig sem került sor. Most már aggódunk, hiszen lassan itt van a csapadékos ősz, s mi lesz a házakkal, a kerítésekkel, a járdával és nem utolsósorban a járókelőkkel? A víz ugyanis az úton megáll, s az elhaladó járművek szétfröcskölik. Mi is szívesen csatlakoznánk a „Tiszta, virágos Nyíregyházáért” mozgalomhoz, de amíg a vízelvezetés meg nem oldódik — vagyis az akna a helyére nem kerül — addig lehetetlenség. Fullajtár György, Nyíregyháza, Derkovits utca 102. szám ÖVODA, ÖSSZEFOGÁSSAL Jármi községben 1978 őszén egy 50 személyes, tornatermes óvoda építését kezdte meg a helybeli Alkotmány Termelőszövetkezet építőbrigádja. A gyermekekért, társadalmunk féltett kincséért szívesen vállalták a munkát, a szabad időben végzett túlmunkát is. Tudták, hogy vállalásuk nem >sz könnyű, az intézmény felépítése gondos, kitartó munkát ígéíl££!^Az idén augusztus elejére á^b€rSjezés- hez közeledtek. A szocialista brigádok szorgoskodtak, hogy határidő előtt teljesítsék vállalásukat. E hónap 3- án volt az épület ünnepélyes átadása, melyre természetesen az építésben részt vevő munkások is eljöttek. Felejthetetlen élmény marad számunkra ez a közös öröm. Az óvoda dolgozói és a gyermekek mindig hálával gondolnak majd az építkezésben tevékenykedő munkásokra. Györfiné Szilágyi Gyöngyvér, vezető óvónő, Jármi „ELMENT AZ ÉTVÁGYUNK” Kisfiamnak fagylaltot akartam venni Beregsurány- ban, az ott „Gyöngyvirág”- nak nevezett cukrászdában. Félóráig vártunk, mire morcosán megkérdezte egy szőke hölgy, hogy mire várunk. Majd még barátságtalanab- bul meghozta a fagylaltot. Kényelmetlenül éreztük magunkat, de még inkább, amikor gyermekem a fagylaltban idegen anyagot talált. Étvágyunk végképp elment, ráadásul amikor megláttuk, hogy a hűtőpult tetején mosogatnak, egy más célt szolgáló edényben. Nagy Jánosnc, Vásárosnamény „ÖNKISZOLGÁLÓ” POSTA Fábiánházán, a Kossuth utcában lakunk, ahol mindösz- sze négy lakóház van. Bár közel- vagyunk a postahivatalhoz, mégsem kapjuk rendszeresen az újságot, a képeslapokat, folyóiratokat. Legtöbbször nekünk kell érte menni, de előfordul, hogy már másnak odaadják, de nem tudjuk, hogy kinek, így vissza sem tudjuk kérni. Gyakran tehát újság nélkül maradunk, bár nekünk, idős, beteges embereknek ez hozza közelebb a világot. Tóth Béla, Fábiánháza, Kossuth utca 31 B. LASSAN KINŐ A FOGA... Ez év június 27-én bevittem a GELKÁ-hoz egy, korábban 519 forintért vásárolt turmixgépet javításra. Többször érdeklődtem, sürgettem a javítást, hiszen nyolchónapos kisgyermekünk etetéséhez igen fontosnak bizonyult. Három hét után a felvételi jegyről lehúzták, hogy garanciális és ráírták, hogy készpénzzel fizetendő. Én ebbe is belenyugodtam már, csak csinálják meg mielőbb. Hasztalan volt. Lassan már kinő gyermekünk foga és a gépre már nem lesz szükség. Ha nincs alkatrész, miért nem adnak cserekészüléket, amikor erre rendelet is van? Vagy miért hitegetik az embert > Kosina András, Nyíregyháza, Kovács-bokor 12. szám ZSÚFOLT UDVAR — Ez kérem, sávház és nem átjáróház!!! (Kiss Ernő rajzai) Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona utcai sávház udvara nyitott, így alkalmi parkírozóhely a lakókocsival érkező turistáknak, árut szállító teherautóknak, s mindazoknak, akik leleményesek — az előbbiekhez hasonlóan. Mindez persze korántsem kellemes a házban lakó családoknak, hiszen az amúgy sem nagy udvarból semmit sem élvezhetnek. Sőt, bosz- szúság származik belőle, mert újabban ide hordják a köz- tisztasági dolgozók az utcán összesepert szemetet is. Jó lenne tehát itt rendet teremteni, s ennek első lépése, hogy az udvart lekerítsék. A Zrínyi Hona utcai sávház második emeleti lakói Szerkesztői üzenetek Szabó György újfehértói, Bondor Géza domb- rádi, N. Fodor Lajos ti- szamogyorósi, Már Ferenc záhonyi, Rudolf Jolán nyíregyházi, Fodor János gégényi, Mészáros József tiszavasvári, Toldi Ferencné varsánygyü- rei, Máté Barnabás sza- bolcsveresmarti, Tóth Béla fábiánházi, Náni Jánosáé olcsvai, Balázsi Sándor ibrányi, Gyetkó József pusztadobosi, Rostás Sándor tiszavasvári, Kovács Katalin nyírmi- hálydi, Nagy Jánosné vá- sárosnaményi, Kulcsár Antal ibrányi, Bujáki Lajos cégénydányádi, Kuli- már Lajosné nyíregyházi, Tőkés Györgyné sényői, Révész Emma vámos- atyai; Dudás János má- riapócsi, Dudás József fehérgyarmati lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Koppányi Csaba nyír- szőlősi lakos kedves köszönő sorait megkaptuk. Örülünk, hogy segíthettünk. Id. Tóth András sóstó- gyógyfürdői olvasónkat értesítettük, hogy a háztáji terület mértéke, illetve annak természetbeni megváltása a termelőszövetkezet alapszabályában meghatározott, amelyet a közgyűlés hagyott jóvá. A sóstóhegyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben a természetbeni megváltás esetében 16 mázsa csöves, vagy 8 mázsa májusi morzsolt kukorica illeti meg a termelőszövetkezeti tagot. Olvasónk, amennyiben nem igényli a terményt, kérheti annak pénzbeni megváltását is. Berecz Miklósné bal- kányi lakos panaszát a termelőszövekezet orvosolta. Korábban valóban kevesebb összeget fizettek ki részére „zsírszázalék” címén. Levélírónk a különbözetet a termelőszövetkezet központi pénztárában felveheti. Szerdahelyi Miklósné nyíregyházi levélírónkat többek közt arról is tájékoztattuk, hogy a gyermekgondozási segélyre való jogosultság egyik feltétele az is, hogy a szülési szabadság megkezdését megelőző másfél éven belüli 12 havi munkaviszony, legalább napi hatórás terjedelmű legyen. Az illetékes válaszol NINCS A TERVBEN A Kelet-Magyarország augusztus 1-i Fórum rovatában Juhász Gyula nyírparasznyai lakos szóvá tette, hogy a Pusztadobos éü Nyírparasznya közötti útszakasz igen rossz állapotban van. Közöljük, hogy ez az útszakasz nincs kiépítve, szilárd burkolattal csak a két község átkelési szakasza. Az igazgatóság tervei között nem is szerepel az igen kis forgalmú útszakasz kiépítése, mivel itt csak igen kismérvű mezőgazdasági forgalom bonyolódik le. KPM Közúti Igazgatóság Nyíregyháza NEM TAKARÍT „Házmester” címmel augusztus 1-én Jenei Péterné Nyíregyháza, Ungvár sétány 23. szám alatti lakos szóvá tette, hogy a bérház lépcsőháza- it a házmester nem takarítja, illetve egyéb irányú feladatát sem látja el. Az elmúlt időben valóban több esetben tapasztaltuk, hogy a ház rendje és tisztasága nem kielégítő. A házfelügyelőnk a munkaterületét hosszabb időre igazolatlanul elhagyta. Emiatt ellene fegyelmi felelősségre vonást alkalmaztunk. Jelenleg az épület tisztítását külön takarítóval oldjuk meg, és intézkedtünk, hogy a levélíró által is szóvá tett állapot az Ungvár sétány 23—25—27. számú házakban megszűnjön. Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat A megbánásról Eléggé ritkán fordul elő, hogy büntetőjogi problémával fordulnak hozzánk, a leggyakoribb az állampolgároknak egymással, vagy különböző hatóságokkal kapcsolatban jelentkezett vitája, mellyel kapcsolatosan tanácsot kérnek. Zsámbéki Endre olvasónk viszont levelében azt kérdezi, hogy megfelel a valóságnak az, hogyha valaki elkövet egy bűncselekményt, de utána saját magát feljelenti, és a kárt megtéríti, akkor nem lehet megbüntetni. Ha egyetlen szóban válaszolnánk erre a kérdésre, akkor azt kellene mondanunk, ez nem így van. A kérdésnek azonban mégis van bizonyos alapja, mert a mi büntetőjogunk ismeri a megbánás fogalmát és az büntetőjogilag értékeli is, mégpedig két formában. Mind a régi, mind az új büntető törvénykönyvünk ismeri a tevékeny megbánás fogalmát, ami azt jelenti, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetése esetén, hogyha az elkövető még az előtt, mielőtt a bűncselekményt felfedték volna, a kárt megtéríti és a bűncselekmény elkövetését bejelenti, akkor a büntetését a törvény értelmében korlátlanul lehet enyhíteni. Sőt indokolt esetben a büntetést mellőzni is lehet. Alapvető dolog, amit ennél tudomásul kell venni, hogy szó sincs arról, hogy az elkövetőt ebben az esetben nem lehet megbüntetni, mert igen is meg lehet, csupán lehetőség van arra, hogy a büntetését korlátlanul lehet enyhíteni. A másik dolog, amit tudomásul kell venni, az, hogy tevékeny megbánást nem minden bűncselekmény esetében lehet tanúsítani, a törvény pontosan felsorolja azokat a bűncselekményeket, ilyenek a lopás, a sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, rongálás, orgazdaság, jogtalan elsajátítás és jármű önkényes elvételének bűntette. Más bűncselekményeknél tevékeny megbánásról nem lehet szó. A törvényalkotó ezt a jogi intézményt azért vezette be, hogy a kár minél előbb megtérüljön, a jogrend helyreálljon és az elkövetőnek érdemes legyen felfedni a cselekményét, mert így lehetősége van arra, hogy élvezze a törvény által gyakorolható valamennyi méltányosságot. Nyilvánvaló tehát, hogy vannak olyan bűncselekmények, ahol fogalmilag kizárt a tevékeny megbánás, mert egyszerűen a kár megtérítésére vagy még pontosabban az eredeti állapot visszaállítására nincs is lehetőség. Hogy egészen szélsőséges példát mondjunk, emberölés esetén nem kerülhet szóba a tevékeny megbánás, hiszen azt, hogy egy ember meghalt, jóvá tenni semmilyen körülmények között nem lehet. De ugyanez a helyzet a felsoroltakon kívül a többi bűncselekmény esetén is. A megbánásnak és az őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomásnak azonban minden bűncselekménynél komoly jelentősége van, mert ha ezekben az esetekben nincs is korlátlan enyhítési lehetőség, de enyhítési lehetőség van, hiszen a mi törvényeink meghatározzák a kiszabható büntetés legkisebb és legmagasabb mértékét és nem mindegy, hogy az elkövető a legkisebb, vagy a legmagasabb mértékű büntetést kapja, sőt ezen túlmenően a hatályos büntető törvénykönyv 87. §-a lehetővé teszi, hogy a bíróság még a törvényben előírt legkisebb büntetésnél is alacsonyabb büntetést szabjon ki, pl. kétévi szabadságvesztés helyett egyévi szabadságvesztést, vagy ha a minimális büntetés egy év, akkor helyette a javító-nevelői munkát, sőt még pénzbüntetést is kiszabhat a bíróság. Tehát, az önfeljelentés, a megbánás büntetlenséget nem biztosít, de lehetővé teszi, hogy az elkövető adott esetben mentesüljön a büntetés alól, vagy a lehető legkisebb büntetést kapja. Dr. Juhász Barnabás