Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-11 / 160. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. július 11. Magyar vezetők üdvözlő távirata a Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, és Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke a következő táviratot küldte Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkárának, valamint Zsambin Batmönhnak, a Mon­gol Nép'közítársaság Minisztertanácsa elnökének: Mongólia ünnepén Tegnapból a mába K özépkori viszonyok, vallási béklyók, több évszázados függőség — ez jellemezte a huszadik század fordu­lóján Mongóliát. 1921-ben, amikor a szovjet Vörös Hadsereg segítségével az antifeudális és imperialis­taellenes forradalom győ­zedelmeskedett és meg­született a népi hatalom, az ország a legelmaradot­tabbak közé tartozott a világon. Szuhe Bator csa­patai július 11-én foglal­ták el a fővárost, Urgát (ma Ulan-Bator) — e na­pot azóta is Mongólia nemzeti ünnepeként tart­ják nyilván. A hazánknál tizenhatszor nagyobb (vi­szont csak másfél millió lakosú) ország élete a fél századnál alig hosszabb idő alatt gyökeresen meg­változott. A mongol forra­dalom eredményei az el­múlt 58 évben világtörté­nelmi jelentőségű példa­ként elsőként bizonyítot­ták: a kapitalizmus kiha­gyásával, a fejlődés egy alacsonyabb fokáról köz­vetlenül is lehetséges a szocializmusba átlépés. Megtörték a lámák ural­mát, kulturális forrada­lom zajlott le — az írás­tudatlanság ma már a múlté — kialakult a mun­kásosztály. Egységes szo­cialista gazdasági rend­szert hoztak létre, s jelen­leg agrár-ipari országként már a szocializmus anya­gi-műszaki bázisának megteremtését tekintik központi feladatuknak. Ezt írják elő a Mongol Népi Forradalmi Párt utolsó, 1976-ban megtar­tott XVII. kongresszusá­nak határozatai is, ame­lyeknek valóra váltása az­óta is sikeresen folyik. A közép-ázsiai szocialista or­szág nemzeti jövedelme 1970 óta másfélszeresére bővült, az ipar fejlődése pedig még ennél is dina­mikusabb volt; az elmúlt 30 évben a tizenötszörö-_ sé re nőtt. Változatlanul döntő fontosságú az állat­tenyésztés, (Mongólia az egy főre jutó állatállo­mány terén világelső!) a mostani, hatodik ötéves tervben viszont fontos fel­adat lett belterjesebbé té­tele. Ennek hozzá kell já­rulnia az évszázados no­mád, pásztorkodó életfor­ma átalakításához is. Mongólia ma már csak földrajzilag számít távoli­nak; az ország 1962-ben csatlakozott a KGST-hez^ s azóta hazánkkal is évről évre bővülnek kapcsola­tai. Magyar szakemberek (például geológusok, tér­képészek és hidrológusok) százai vettek és vesznek részt számos gyár üzem­behelyezésében, az ás­ványkincsek feltárásá­ban, kutak fúrásában. A komplex program — amit 1971-ben fogadtak el — kü­lönös súlyt fektet Mongó­lia további gyorsütemű fejlődésére. Az összekötő szálak erősségét jelzi, hogy Mongólia külkeres­kedelmének mintegy 96 százalékát a szocialista gazdasági közösség tagál­lamaival bonyolítják le. Fiatal lakosságának ere­jére támaszkodva (a né­pesség majd fele még 16. életévét sem töltötte be) Mongólia megalapozottan dolgozhat nagyszabású, ám reális terveinek való­ra váltásában. Sz. KEDVES ELVTÁRSAK! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Miniszter- tanácsa, a magyar nép és a magunk nevében szívből jö­vő jókívánságainkat és elv­társi üdvözletünket küldjük önöknek és a testvéri mongol népnek nemzeti ünnepük, a mongol népi forradalom győ­zelmének 58. évfordulója al­kalmából. A magyar nép mély rokon- szenvvel kíséri a Mongol Népköztársaságban folyó szo­cialista építőmunkát, és őszinte örömére szolgál, hogy Mongólia dolgozó népe, ki­próbált élcsapatának, a Mon­gol Népi Forradalmi Párt­nak a vezetésével sikeresen váltja valóra a XVII. kong­resszus határozatait. Ennek eredményeként gyors ütem­ben fejlődik a mongol társa­dalom és népgazdaság, emel­kedik a nép életszínvonala. Mongóliának a testvéri szo­cialista országokkal kialakí­tott sokoldalú együttműködé­se, aktív részvétele a KGST- ben egyre hatékonyabban szolgálja gazdag természeti erőforrásainak kihasználását, mind jobb feltételeket te­remtve ahhoz, hogy viszony­lag rövid időn belül ipari­agrár országgá váljék. A Mongol Népköztársaság szilárd elvi alapokon nyugvó békeszerető külpolitikája, A Román Szocialista Egy­ségfront Országos Tanácsá­nak hazánkban tartózkodó küldöttsége, Mihai Daleának, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizott­sága póttagjának, a Szocialis­ta Egységfront alelnökének vezetésével kedden Szolnok megyében tett látogatást. Út­jára elkísérte Sütő Gyula, az Országos Béketanács titkára és Victor Bolojan, Románia magyarországi nagykövete. A küldöttséget Szolnokon a Hazafias Népfront megyei bizottságának székhazában Szűcs János, az MSZMP Művészi felfogását csak töre­dékesen tudja megvalósítani. Ott, ahol a belső elragadta­tás úrrá lesz bizonyos játé­kosan kedveskedő, csengety- tyűző modoron. „Csak azokon a helyeken szerettem volna kissé keményebbnek és erő­sebbnek látni ezt az új érde­kes színésznőt — írja Kosz­tolányi —, amikor a szenve­dély hangja elcsuklik és a pátosz kiabál. Az aranyhoz és az ezüsthöz kis ércet kel­lett volna hozzáadni.” De Bajor Júlia alakjából nő ki az a teljesebb Júlia, aki Shakespeare módján már nemcsak érezni tud, hanem emberien szenvedni is. A forradalom alatt az eltá­vozottak: Rudi, Duczi és ka- tonabajtársai hazatértek. Az otthonlevő meg nemsokára eltávozott. Október végén, hetvenegy éves korában, váratlanul meghal a Papa. cselekvő hozzájárulása a szocialista világrendszer erő­sítéséhez, a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom egységéhez, nemzetközi béke és biztonság ügyének követ­kezetes szolgálata kivívta a haladó és békeszerető világ elismerését. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a közös szocialis­ta célok felé haladva mind jobban kiszélesedik, és egyre gazdagabb tartalmat kap pártjainknak, országainknak és népeinknek a marxizmus —leninizmus és a proletárin- temacionalizmus elvén ala­puló sokoldalú együttműkö­dése, testvéri barátsága. Nemzeti ünnepükön kí­vánjuk önöknek és a testvéri mongol népnek, hogy érjenek el új, az eddigieknél is na­gyobb sikereket a szocializ­mus építésében, hazájuk fel­virágoztatásában, a szocializ­mus és a béke nemes ügyé­nek szolgálatában. Ük APRÓ ANTAL, az ország- gyűlés elnöke az évforduló alkalmából táviratban kö­szöntötte Nyamin Luvszan- csültemet, a Mongol Népköz- társaság nagy népi kurdijá­nak elnökét. A Hazafias Népfront országos tanácsa, a SZOT, a KISZ, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban üdvözölte mongol partnerszervezetét. ■Szolnok megyei bizottságának titkára és a Hazafias Nép­front megyei vezetői fogad­ták. Oláh János megyei nép­fronttitkár tájékoztatást adott a terület politikai gaz­dasági és társadalmi helyze­téről, fejlődéséről. A küldött­ség látogatást tett a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárában, majd a cserkesző- lői Magyar—Román Barátság Tsz-t kereste fel, s a község­ben koszorút helyezett el a felszabadító harcokban el­esett román hősök síremlé­kén. A hirtelen megdöbbenés egy lélek működéséről nem adhat hű képet. A halál té­nye, amellyel szemben vala­mennyien gyámoltalanok va­gyunk, ideig-óráig mindenkit azonossá tesz a jobbik énjé­vel. A lélek igazi működését a vállalkozások jelzik. Az, hogy a fájdalom milyen fi- nomítási műveletet végez el bennünk; hogy a hiányérzet kihívása milyen feladatokra kényszerit. Gizi a Papa halála után szinte észrevétlenül foglalta el a családfő szerepét. A „pa­ter familias” helyére a „filia familias” kerül. Érvényesülni mások szeretetében: minden­kit meghódítani, elgyöngíte­ni, lekötelezni; a ragaszkodás és a hála érzésével magához kötni; alattvalóvá tenni kör­nyezetének tagjait, úgy, hogy ezt a függőséget ne vegyék észre, sőt boldoguljanak is általa — már kezdettől fog­va szenvedélyes erénye és gyönyörű gyöngéje volt. Gizi az önzetlenségben megnyil­Román népfront­küldöttség Szolnokon GALSAI PONGRÁC: fSajot1 $izi játékai 18. HEW YORK-1 EXPERIMENT (5.) Polgári körzet — Pénzt! Adj pénzt! — Egy dülöngélő, kiéhezetten vagy éppen betegesen vézna férfi áll előttem, és maka­csul ismételgeti: — Pénzt! — Nem fenyegetően, inkább egykedvűen. — Mi lesz? — kérdezi. — Pénzt! — A New York-ot 650 kilométer hosszúságban behálózó földalatti egyik vo­nalán utazom, éjszaka egy óra van, Queensből tartok Manhattanba. Ketten va­gyunk a kocsiban. Amikor felszálltam, üres volt. Rossz jel, nem tanácsos így közle­kedni, de nem válogathat­tam, egyébként is indították a szerelvényt. Bizonytalan állású útitár­sam nem vesz elő revolvert, nem ránt kést. Szelíden erő­szakos. Amennyire felmér­tem esélyét, az enyémek sem rosszabbak az övénél. Meg­makacsolom hát magam, és nem nyúlok a kikészített dollárok után. A férfi sze­mébe nézek, várom, mit kí­ván tenni. Egy ideig még sürget, aztán — nyilván nem tud másra gondolni, mint hogy egy hasonszőrű kábító- szeressel hozta össze a sorsa — az ajtóhoz tántorog, szé- deleg, és a legközelebbi meg­állónál leszáll. * Két ember, aki sosem lát­ta egymást, sose hallott a másikról, mégis ennyire egy­formán fejezze ki magát... Mister Gaal idegenvezető, az American Express idegen- vezetője, a New York-ból Washingtonba vezető Ki- lencvenötödik úton egy ezüstszürke autóbusz fedél­zetén: — Ebben az ország­ban, a gazdagokat leszámít­va, mindenki el van adósod­va John, Kinga barátja: — Amerika az adósokból él. A rejtély, „a fából vaskarika” a bank. Aki befeketíti magát a banknál, az elveszett em­ber. Az akassza fel magát, költözzön el az államokból, utazzon Európába, de leg­alábbis változtassa meg a nevét, fgy még lehet remé­nye az életre. Pénzhez más­ként nem jut... * Az idegen kétszeresen el akarja harapni a nyelvét. New York-on kívül pompás utak, folyamszerűen széle­sek, kitűnő állapotban. Utat A washingtoni Fehér Ház. építeni ugyanis több mint jó üzlet. Mister Gaal szerint, ha így halad, néhány éven belül lebetonozzák, aszfal­tozzák az egész államokat. A gigantikus metropolis­ban viszont kátyú kátyú há­tán, óriási gödrök az utakon. Bénító a forgalom és a zsú­foltság New York-ban, bizo­nyos órákban teljesen meg­bénul a forgalom. A Queensboro hídon hala­dunk Johnnal, amikor egy- szercsak valósággal felborul a kocsi. Nagynehezen meg­állunk, valósággal szétrobban a bal oldali első kereke. Éj­szaka van, előttünk öt kocsi vesztegel, kereküket szerelik. Ugyanaz a gödör szerencsél­tethette őket. — Beperelem ezt az átko­zott várost — így John, s ez az egyetlen, amit megtehet. New York útjainak egy ré­sze magánkézben van, pénzt kell fizetni a hidak, az alag­utak használatáért. A felújí­tás, karbantartás a város gondja lenne, a város viszont évek óta csődben van. Mi­közben száz és ezer kilomé­terszámra építik az államok közötti sztrádákat, New York-nak nem sikerül kapni ezekből a pénzekből. így hát John, a millió és millió au­tós szitkozódik, átkozódik. * Láttam a washingtoni Ca- pitolt, a Lincoln emlékmű­vet, betértem, inkább csak levegőt szívni két múzeum­ba, s most úgymond hazafe­lé, New York-ba tartunk. Egynapos kirándulás, 370 ki­lométeres út oda és vissza, fáradt a társaság. Pilótánk, Richard rádiózás­sal szórakoztatja magát. Szá­ja előtt mikrofon, a mellet­tünk haladó, velünk szemben jövő autósokkal társalog az úgynevezett polgári körzet sávján. — A Watergeettől jövök, és megyek a nagy al­mához — közli Richard. — Most hagytam el két nagy főnököt. — Mister Gaal for­dítja a jelbeszédet: — A sö­tétbőrű emberünk azt akarta közölni, hogy Washingtonból jön, és New York-ba hajt. S mögötte rendőrök állnak lesben, akik mérik a sebes­séget. Erre figyelmeztette a többieket. Gaal úr a mi szórakoztatá­sunkról igyekszik gondos­kodni. Amilyen tárgyilagos­nak mutatkozott, amikor az állampolgárok pénzügyi helyzetéről számolt be, most annyira elfogult. Magyar fü­lek számára talán még nem hallott alapállásból tart po­litikai kiselőadást. Űtitársa- im egy részét már a legke­vésbé sem zavarja, javában alszanak. A Magyarországról velünk jött idegenvezetőnk, az IBUSZ alkalmazottja azonban már piros az indu­lattól. A nem várt politikai délutánt ő fejezi be. Elkéri a mikrofont társától, és ennyit mond: — Hölgyeim és ura­im, mister Gaalt hallották, New York-ból. Mister Gaal legközelebb New York-ba érve vette ke­zébe a mikrofont. (Folytatjuk) Ferenczi József vánuló önzés legmagasabb rendű művészetét gyakorol­ta. Nemcsak kötelességből vállalta a másokkal törődés gondját, hanem gyönyörű­ségből, élvezetből, lelkese­désből is; olyannyira, hogy sohasem tudta megmérni a különbséget jótetteinek igazi haszna s az érte hozott áldo­zat súlya közt. Lapozzuk fel újra dr. Ba­rát Irén tizennégy évvel ké­sőbb írt följegyzéseit. „Van egy fenyőtobozom, amit a Papa melléről vettem le, amikor már halott volt. Miért kellett őt elveszíte­nem? Most nyolcvanhat éves lenne, kis sovány ember; de szörnyű is elveszíteni azokat, akiket szeretünk! Néha — s többnyire olyankor, amikor a legjobb kedvem van — föl­rémlik bennem egy koporsó. Apám iszonyú vastag szem­üvegét látom, finom, száraz kezét, vagy Mariska nővé­rem sápadt, szenvedő kis ar­cát a kórházi ágyon, amint az ajtó felé fordulva várja, hogy jövök-e, és mesélek-e neki első sikereimről? Sok­szor szinte eszméletemet vesztem a fájdalomtól... Tudod, ilyen hangulatban valóságos kín vígjátékban szerepelni. Míg ha derűs a kedvem, szívesen játszom drámai szerepet is, mert ak­kor igazán játszik az ember; tökéletesen beleélem magam a hős tragikus sorsába, de közben — a lelkem mélyén — érzem, hogy nincs semmi baj. Ha azonban a kín ösz- szeszorítja a torkomat, ha a fájdalmat érzem valóságos­nak és az örömöt csak játék­nak — a komédiázás ember- fölötti szenvedést jelent... Aztán egyszerre felocsudok. Hirtelen meleg lesz a szí­vem: milyen jó, hogy az én tiszta kis anyám megmaradt, és Rudi is mellettem lehet! Az életemet adnám értük. Ma már ott tartok, hogy túl akarom élni valamennyiüket. Mióta- vállamra vettem a család gondját, úgy beleszok­tam a teherhordásba, mint egy öszvér. Mi is lenne ve­lük, ha én előbb halnék meg?...” A jegyzet csak a mamát és Rudit említi, de ez a mondat: „túl akarom élni valameny- nyiüket!” elárulja, hogy töb­bekről van szó. Rudi 1919. májusában megnősült. Egy csinos arcú és kedves lányt választott; Gizinek is jó barátját. Há­zasságukból leánygyermek született: Lívia. Vajda Duci, a vőlegény pedig ezidőtájt vitte fel a Baross utcai lakás­ba házasságon kívül született gyermekét, a kilencéves Vaj­da Erzsikét, ök valamiképp mind á családhoz tartoztak. S hogy hősnőnk túl akarta élni a nála fiatalabbakat is? Ez már a szeretet patétikus túlzása. Gizi a bátyját — kinek életében épp a tanulás, fel­készülés éveit hasította ki a háború — úgy támogatta, mintha ez az embernyi em­ber, komoly, jó tagba nőtt férfi még gyámkodásra szo­rulna; az olasz bankban, a színházi UNIO-nál s másutt szerzett állást neki; de ő, az államszerző, egyik beosztás­sal sincs megelégedve; rábír­ja hát bátyját, hogy hagyja ott hivatalát: addig is, amíg újat nem kerít, gondoskodni fog róla. Rudi feleségét meg partnerének használta a sze­reptanuláshoz; óradíjat ugyan nem fizetett neki, de a „végszavazásért” juttatott ajándékokból kisebb színész­gázsi is kitelt volna. Rudiék kislányát, Líviát meg szinte a maga gyerekének tekintet­te. S Vajda Erzsiké még az előkelő svájci intézetből is folyton visszavágyódott a Baross utcai lakásba. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents