Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-28 / 175. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. július 28. Napi külpolitikai kommentár Győzelem a dzsungelben HAT HÓNAPIG TARTOTT KAMBODZSÁBAN a forra­dalmi fegyveres erők harca Pol Pót szétvert hadseregé­nek maradványaival. A ban­dák fél éven át nyugtalaní­tották a falvak lakosságának életét, a dzsungelból ki-ki- törve gyilkolták az új rend­szer katonáit, megnehezítet­ték a békés hétköznapok nyugalmának feltételeit. Egy eleve kudarcra ítélt stratégiai elképzelés ért most dicstelen véget. Peking és egykori kambodzsái csatlósai olyan reményeket tápláltak, hogy a Vietnam támogatásá­val lépésről lépésre stabili­zálódó Kambodzsai Népköz- társaságra hosszú partizán­háborút kényszerítenek. Kína számára a Pol Pót—leng Sa- ry-klikk elvesztése kihever- hetetlen csapás. Egyrészt ka­tonapolitikai terveik omlot­tak össze: Vietnam déli ha­tártérségének nyugtalanítása Kambodzsa térségéből csak addig vált lehetségessé, amíg Phnom Penh-ben kínai ori­entációjú vezetés uralkodott élők és holtak fölött. (A ki­fejezés ezúttal szó szerint ér­tendő: a polpotista „varjak”, vagyis a vörös Khmer fekete egyenruhás katonái valóságos népirtást végeztek, s honfi­társaik közül legalább két­milliót meggyilkoltak.) Más­részt a „maoizmus lombikjá­hoz” fűzött hiú ábrándok is szertefoszlottak. Kambodzsa népe nemet mondott a pekin­gi ihletésű társadalmi rend­szerre, s most végleges csa­pást mért e rezsim banditák­ká züllött utolsó védelmezői­re is. Más kérdés, hogy Kambod­zsa fölemelkedése, gazdasági talpraállása nem megy — nem is mehet — egyik napról a másikra. Nyomasztó az örökség: a januárban meg­döntött rezsim teljes káoszt hagyott maga után. Biztató azonban, hogy lassacskán is­mét benépesülnek a városok és a falvak, helyreáll a vil­lany- és a vízszolgáltatás, normális medrébe terelődik az élet. Az ENSZ, a Nemzetközi Vöröskereszt és az UNICEF képviselői nemrég körutat tettek Kambodzsában, meg­tekintették a hajdani kon­centrációs táborokat és a tö­meges népirtás színhelyeit. Az ENSZ delegátusa a láto­gatás nyomán kijelentette: a Népi Forradalmi Tanács a kambodzsai nép egyedüli, igazi képviselője. Tapaszta­latairól szólva elmondta, hogy az ország sürgős nem­zetközi segítségre szorul gyógyszerekből és élelmisze­rekből. A KÍNAI VEZETÉS még mindig nem vonta le a szük­séges következtetéseket a kambodzsai kudarcból. Pe­king igyekszik megjátszani az utolsó kártyát, s az el nem kötelezettek berkeiben za­vart keltve, változatlanul a dicstelen végét ért Pol Pot- rendszer képviselőit próbálja rájuk kényszeríteni. Vagyis azokat, akik mérhetetlen gyászt és káoszt maguk mö­gött hagyva most már a dzsungelekben vívott utóvéd­harcban is megsemmisítő ve­reséget szenvedtek. Gyapay Dénes Képtávírőn érkezett puja Frigyes külügyminiszter fogadta a japán parlamenti küldöttséget, amelyet Yasui Ken, a felsöház elnöke veze­tett. (Kelet-Magyarország tel efotó) (Folytatás az 1. oldalról) leti, az idei esztendő mást és mást jelent számukra a különböző társadalmi rend­szerekben. A CIMEA jelenle­gi 54 haladó és demokratikus tagszervezete közé sem le­het minden tekintetben egyenlőségjelet tenni, hiszen más feladataik vannak a fej­lődő országokban tevékeny­kedőknek, mint a szocialista vagy a fejlett tőkés orszá­gokban lévő gyermekszerve­zeteknek. A fejlődő orszá­gokban például a nemzetközi gyermekév azt is jelenti, hogv az UNESCO és az UNICEF nagyobb eszközöket fordít az oktatás és a műve­lődés fejlesztésére, illetve a különböző járványos gyer­mekbetegségek leküzdésére. Az itt élő kicsinyek élményei nem hasonlíthatók össze a szocialista országokban fel­növekvők életével, hiszen ez utóbbiak számára szinte min­den esztendő „gyermekév”. Társadalmi program, hogy sokoldalú gondoskodásban, mindenre kiterjedő figye­lemben részesüljenek. Mást jelent a nemzetközi gyer­mekév a chilei, a dél-afrikai gyermekeknek vagv a palesz­tin menekülttáborokban élők ezreinek is. — Sajnos, a világ több tér­ségében ez az esztendő tra­gikus eseményeket hozott A szocialista Vietnam kínai ag­resszió sújtotta területein például a földdel tették egyenlővé a gyermekek szá­mára nagy áldozatok árán, társadalmi összefogással épí­tett bölcsődéket óvodákat és iskolákat s a bűnös agresz- szió a gyermekek életét sem kímélte. A DIVSZ-szel, s a nemzetközi ifjúsági önkéntes szolidaritási és barátsági szolgálattal közösen felhívás­sal fordultunk tagszerveze­teinkhez. Azt kértük: segít­senek! Ennek nyomán sok­sok felszerelési tárgy érke­zett a Hanoiban épülő ifjú­sági és úttörőház berendezé­séhez; iskolai felszerelések, gyógyszerszállítmányok kel­tek útra a világ számos or­szágából Vietnamba. A finn demokratikus úttörőszerve- zettő! a gyerekek papírgyűj­tési akciójának ellenértéke: tanszer, játék érkezett, s ha­sonlóképpen segített az NSZK-beli ifjú úttörők szer­vezete. Nicaraguái kormányküldöttség tartózkodik Havannában. A képen: a delegáció tagjai Fidel Castróval a Jósé Marti nemzetközi repülőtéren. (Kelet-Magyarország telefotó) A közélet hírei — A nemzetközi gyermek­év nem egyszerűen csak a felnőttek éve a gyermeke­kért, a gyermekek útját is egyengeti a felnőttek társa­dalmához. — Az év kiemelkedő ese­ménye lesz a szeptemberi ** moszkvai világkonferencia is. Ezenkívül Helsinkiben nem­zetközi szemináriumot rende­zünk, amelyen a gyermekek egészséges nevelését tűzzük napirendre. A lengyelországi Olesnicában októberben a film és a televízió egyéniség- és személyiségfejlesztő szere­pét vitatják meg a gyermek- szervezetek képviselői — mondotta befejezésül Hor­váth Éva. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke, Aczél György, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese és Apró Antal, az országgyű­lés elnöke fogadta Almási Alfrédot, hazánknak a Kam­bodzsai Népköztársaságba akreditált rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik ál­lomáshelyére. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke pénteken az Országházban fogadta Ivan Vasziljevics Arhipovot, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettesét. A találkozón jelen volt Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, és Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete. GALSAI PONGRÁC: főttjei1 (fizijátékai 32. Később, az előadáson viszont is láttam őket, csak akkor már »„nagyban”, kibontva, a szó és a mozdulat teljes szép­ségében. Szereptanulás köz­ben sohasem árulta el, hogy mit akar. De a jelekből meg- éreztem: itt valamit csinálni fog a színpadon. Azt mond­ják, ösztönös színésznő volt. Valóban. Játékötletei, ame­lyekkel nemcsak jellemezni tudott, hanem légkört terem­teni is, úgy csapódtak ki a pillanatból, mint a repülő halak. De ezeket az ötleteket ritka tudatossággal kerítette hálójába, helyezte el a szín­padi térben és időben. Pon­tosan tudta, hogy mi a sok és mi a kevés. Színészi gya­korlata megtanította: egy fölöslegesen elkapkodott gesz­tus, vagy kinyújtott szó el­lenkező hatást válthat ki... Emlékszem, az egyik darab­ban — szerzőjét és címét már elfelejtettem — így csat­tant fel: „Veled megyek, punktum!” Azzal a kplaptűt hirtelen belebökte nagy, tüll- fátyolos kalapjába ... Később elmagyarázta: ha a tű nem szalad be rögtön a kalapba, vagy a „punktum” szónál nem ereszti le a karját, a hatás elmarad ... Ezekből az ötletekből később sem fo­gyott ki. Még az ötvenedik, századik előadáson is hozott valami meglepőt, s ahogy csökkent a lámpaláza, a be­mutatótól a darabtemetésig, egyre gazdagabb színekkel játszott. A premier előtt kü­lönben alig lehetett ráismer­ni. Kötekedő volt, türelmet­len, ideges. Emlékszem, a Lili című Hervé-operett be­mutatója előtt — egyetlen operettszerepében nemcsak játszania kellett, hanem éne­kelni és táncolni is — az iz­galomtól nem tudta bekap­csolni a ruháját; fogta hát, a drága ruhát hirtelen kettér hasította, összegyűrte, majd a fürdőkádba vágta. Nekünk, mindenkori „házi partnerei­nek” pedig megtiltotta, hogy részt vegyünk a bemutatón. Nyilván attól félt, észrevesz- szük, ha hibázni talál... Az­tán furcsább babonái is vol­tak. Művésztársai mesélték, hogy a színpadra lépés pilla­natában az éppen kéznél lé­vő tűzoltónak, jelképesen há­romszor meg kellett köpdös- nie a ruháját. S talán az iz­galom szoktatta rá legkedve­sebb játékára, a passziánszra is. Babonás figyelemmel, szenvedélyesen csattogtatta a lapokat. Bebeszélte magának: ha a kártya „kijön”, sikere lesz... Bajor Gizi művészete a hu­szas évek végén jut a teljes biztonság állapotába. E rendkívüli színészegyéni­ség pályáján egyenletes fej­lődésről aligha beszélhetünk': Bajor nem „tehetséges kez­dőnek” indult, aki szerepről szerepre magát építve, fino­mítva, tisztes küzdelmek és kudarcok árán került egyre magasabbra; ő már A dadá­ban a saját példaképeivel egyenrangú művész volt, aki­nek nem másokat, hanem ön­magát kellett volna felül­múlnia. Időközben csak a színészi technikája tökélete­sedett. A mesteri tudástól a fölényes virtuozitásig. De ezentúl majd minden szerepében megtalálja azt a „nagy pillanatot”, amely a jellemet egyszerre élővé, je­lenvalóvá és utánozhatatlan­ná teszi. Bajor Gizi későbbi alakí­tásainak titka és módszere: a legfontosabb, a hősnő sor­sát egyszerre fénybe borító tulajdonság, gesztus, vagy hangszín megragadása; ráta- Iálás a nagy, koncentrált pil­lanatra. (Folytatjuk) BERLINI LEVELÜNK Tanárok nyáron A Német Demokratikus Köztársaságban is sok gon­dot okoznak a gyerekek, ám ezeknek a gondoknak a megoldásában a szülők egyáltalán nincsenek ma­gukra hagyva. Nemcsak a nagymamára, nagypapára tá­maszkodhatnak, az állam, az egész társadalom segít az új nemzedék nevelésében. A társadalmi segítség már a gyer­mekek megszületése előtt az ifjú házasok mellett áll, leg­többjük önálló lakásban, s anyagi segítséggel, ötezer már­ka ún. indulópénzzel kezdi az életet. Ezt az összeget, amelyből berendezhetik lakásukat, részletekben kell visz- szafizetniük, illetve a világra hozott gyermekek számától függően jóváírják. A két évvel ezelőtt törvénybeiktatott szociálpolitikai intézkedések értelmében a kismamák má­sodik gyermekük megszületése után már igénybe vehetik az egy év fizetett gyermekgondozási szabadságot. Sokan élnek a lehetőséggel, amit az a szám is jelez, hogy a pi­cinyeknek csak 45 százaléka jár bölcsődébe, később viszont már 90 százalékuk óvodás. S mi történik nyáron, amikor az óvodák nyári szüne­tet tartanak? Tulajdonképpen semmi sem történik, mert az NDK-ban az óvodák nem tartanak nyári szünetet. Az előfordul ugyan, hogy tatarozzák némelyiket, erre egy-egy óvodánál három—négy évenként kerül sor, ilyenkor azon­ban könnyű átcsoportosítani rövid időre a legközelebbi óvodába, hiszen nyáron mindenütt van elég szabad hely, mert a legtöbb szülő magával viszi a kicsiket nyaralni. Egyébként már az óvodások részére is szerveznek egy-két hetes nyaralásokat. Az iskolás korú gyerekek sem okoznak ilyenkor gondot, ugyanis a nyári szünidő csak tanítási és nem iskolaszüne­tet jelent. Az NDK-ban a pedagógusoknak ugyanannyi sza­badságuk van mint a többi dolgozóknak, többségük tehát a vakáció egy részét is munkával tölti. Az iskolai napközi otthonokban, az úttörő- és kulturházakban berendezett lakóhelyi szünidei centrumokban, nyári táborokban dol­goznak, vagy éppen országjárásra viszik tanulóikat. így tudták megoldani, hogy az NDK-ban ma már min­den gyerek szervezett formában töltheti el az egy és há­romnegyed hónap nyári szünetet. Az általános iskolások számára, akik nem utaznak szüleikkel, nem mennek út­törőtáborba, üzemi gyermeküdülőbe, országjárásra, reg­gel 6 és este 6 között lakóhelyi szünidei programokat szer­veznek az iskolai napköziotthonok. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerekek örökké az iskolában ülnek. Itt is, ott is gazdag programokról gondoskodnak a pedagógusok és az őket kisegítő tanárjelöltek. Elviszik a gyerekeket város­nézésre, játszóparkokba, uszodákba, moziba, kirándulni, sőt néhány napos táborozásra is. Mindez rendkívül olcsó. Havonta mindössze néhány márkába kerül az egész napos étkezési hozzájárulást is beleértve, (július 7-én) a tanév során. Amíg ugyanis is­kolába járnak a gyerekek — a szociális helyzet­től függően — rendkívül méltányos, mondhatni jelképes I összegért gondoskodnak róluk. Csak egy példát erről: az iskolatej-akció keretében a diákoknak mintegy 70 százalé­ka naponta tejet — pontosabban számos tejtermék vala­melyik változatát — fogyaszt a második óra utáni nagy­szünetben. Minisztertanácsi rendelet szabályozza ezt az akciót, akárcsak az iskolaétkeztetést, az ebédet és uzson- . nát, s miután az oktatási intézményekért és az üzemekért egyaránt a helyi tanácsok illetékesek, az ő kötelességük, j hogy az üzemi és az iskolai étkeztetést koordinálják. Ame­lyik iskolának nincs konyhája, illetve nincs a közelben ön- kiszolgáló étterem, ott a legközelebbi üzemi konyha szál­lítja az iskolába az ebédet. Az NDK-ban úgy tartják, hogy a gyerekek testi gondozása — ide tartozik az étkeztetés mellett a sport is, az úszás pl. az általános iskola második osztályától kötelező tantárgy — legalább olyan fontos, mint tanításuk. Tehát az iskolatej, az ebéd, az uzsonna ugyanolyan lényeges, mint a tanszer és a tankönyv. Á tanítás és a szabad idő szerves egységet képez, ezért látni a tanév során is szinte állandóan népes , gyermekcsoportokat az utcán, amint éppen vala­i melyik parkba, játszótérre, uszodába, múzeumba, moziba I igyekeznek tanáraik kíséretében. A szülőket tehát sem a ; tanév során, sem a nyáron, reggeltől estig nincs gondjuk | a gyerekkel, s nem kell a nagyszülők segítségét kérniük. Legtöbbjük nem is számíthatna erre, hiszen a nagyszülők : többsége ugyancsak dolgozik. Köztudott ugyanis, hogy az NDK-ban a nyugdíjkorhatár a nőknél 60, a férfiaknál 65 év. Természetes, hát, hogy az állam sok gondot fordít a holnap felnőttéinek nevelésére. Berlin, 1979. július. JCiiitwf- Jß&rim Műszaki hónap Szabolcs-Szatmárban (Folytatás az 1. oldalról) vitaindító előadását dr. Sza­bó Imre könnyűipari minisz­terhelyettes tartja, a Textil­ipari Tudományos Egyesület meghívására. A Bőr-, Cipő- és Bőrfeldol­gozó-ipari Tudományos Egye­sület szeptember 20—21-én az iparág ifjú mérnökeinek, közgazdászainak országos ta­lálkozóját rendezi meg Nyír­egyházán. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság­gal közösen urbanisztikai na­pokat rendez október 25—26- án Mátészalkán. Ugyancsak az SZVT tart ankétsorozatot szeptember 12-től nyolc hé­ten át minden szerdán a te­rület- és településfejlesztés távlati feladatairól. Az MTESZ a Szakszerveze-. tek Szabolcs-Szatmár megyei Tanácsával és az Állami Könyvterjesztő Vállalattal közösen műszaki könyvhóna­pot rendez, s ennek megnyi­tója alkalmából október 8-án műszaki könyvkiállítást nyit az ipari szakközépiskolábam A műszaki hónapon először vesznek részt az NDK szak­emberei: dr. Herbert Hanke egyetemi tanár, a berlini Humboldt Egyetem profesz- szora „Felnőtt szakemberek képzése, továbbképzése az iparban” címmel tart elő­adást, ismerteti az NDK-beli tapasztalatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents