Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-10 / 134. szám
1979. június 10. KELET-MAGYARORSZÁG is FARAGOTT HÁZOROM Szombaton befejeződött a tanítás a középiskolákban. Az I—II—III. osztályosok az idei tanévben utoljára már csak a tanévzáró ünnepélyeken gyűlnek össze bizonyítványosztásra, június 12—20. között. Először kap középiskolai bizonyítványt az ország 529 középiskolájában a gimnáziumok mintegy 24 ezer és a szakközépiskolák 31 ezer, első osztályt befejezett tanulója. A II. osztályt a gimnáziumokban több mint 21 ezren, a szakközépiskolákban 28 ezren, a III. osztályt a gimnáziumokban mintegy 21 ezren, a szakközépiskolákban 26 ezren fejezték be. Az I. és a II. osztályokba a tavalyinál 1—2 ezerrel többen jártak. Móricz a világban Ifjú Gárda-szemle Kilenc szakasz részvételével pénteken kezdődtek meg Mátészalkán és Csengerben a városi és járási Ifjú Gárdaszemle eseményei. A szemle pénteken úszással kezdődött, majd Csengerben terepváltófutással és lövészversennyel folytatódott. Szombat reggel korán ébredtek a tábor lakói, hogy végrehajtsák Csengerben és környékén a harci túrát, amelyen politikai, polgári védelmi elsősegélynyújtó felkészültségükről adtak számot. Ma Csengerben alaki és menetdalversennyel ér véget a háromnapos városi-járási Ifjú Gárda-szemle. Felújították a keverőüzemet Kisvárdán. A Szabolcs-Szat- már megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat felújított üzemében június 1-től naponta 240 tonna takarmányt tudnak feldolgozni. A régi üzem napi 150 tonna takarmány feldolgozására volt alkalmas. Elsejétől a városban és környékén javult a takarmányellátás. MAGOSLIGETEN 70 ezer forintos költséggel felújítják az egészségházat. A tiszabe- csi tsz építőbrigádja munkája nyomán hetenkénti rendszerességgel rendelhet a körzeti orvos a Tiszaháton. Ezzel a címmel rendez műfordítói tanácskozást a Sza- bolcs-Szatmár megyei Mó- ricz-emlékbizottság a megyei könyvtárban június 14-én, reggel 9 órai kezdettel. Az előadás és korreferátumok után Móricz-emlékkiállítást nyitnak, megkoszorúzzák a nagy író könyvtár előtti szobrát, majd Móricz Zsigmond és Szabolcs-Szatmár megye címmel hangzik el előadás. A SZÖKTETÉS A SZE- RÁJBÓL című 3 felvonásos Mozart-dalművet mutatja be hétfőn Vásárosnaményban, az Esze Tamás Művelődési Központban a debreceni Csokonai Színház Hungária Kamaraszínháza. Kis kocsik nagy találkozója Az idén ismét otthont ad a szabolcsi megyeszékhely az országos Trabant-találko- zónak. Egyesztendei szünet után szeptember 29-én és 30- án közel félezer Trabant- tulajdonost várnak az ország minden részéből. Számukra a napokban véglegessé vált programban a szervezők gondoskodnak műszaki szaktanácsadásról, ismét rendeznek találkozót a Trabant-gyár szakembereivel, vezető munkatársaival. A Trabant-fó- rumon az érdeklődők választ kaphatnak majd a gépkocsi üzemeltetésének kérdéseiről, a gyár közeli s távoli terveiről egyaránt. Lesz autósbál, s nem hiányzik majd a műsorból a kis kocsik tulajdonosainak ügyességi vetélkedője sem. Vetélkedő tűzvédelemből. A százmilliót is meghaladja a Nyíregyháza és Vidéke Áfész vagyona, s ilyen nagy értéknek a tűz elleni megvédése csak akkor lehetséges, ha minden dolgozó megfelelő tűzvédelmi ismerettel rendelkezik. A szabályok, utasítások tanulmányozására ötletes módon ösztönözte a dolgozókat a szövetkezet vezetősége: 30 kérdést tettek fel minden dolgozónak kérdőíveken és a legtöbb helyes választ adókat megjutalmazták. A kérdőívek kitöltésével a vetélkedő még csak félidejéhez érkezett, az év második felében szóban is ösz- szemérik tudásukat a szocialista brigádok, munkahelyi kollektívák. Június 6-án a mátészalkai úttörő- és ifjúsági házban nagy érdeklődés mellett nyílt meg a botpaládi Varga Zol- tánné, Gránátalma nívódíjas népi iparművész kiállítása. A zenés alaki bemutatón és az azt követő hangversenyen részt vesz a fesztiválon szereplő összes zenekar és Az elsőbbség meg nem adása miatt ütközött össze két autó szombaton délben Nyíregyházán a Bethlen Gábor és Bercsényi út kereszteződésében. A figyelmetlen vezetés ezúttal csak anyagi kárral járt. (E. E. felv.) Panyolán, a Számos-völgy utcában szép ház készteti megállásra az embert. Baranyi Miklós háza ez, melynek szép oromzata igen régi faragás. A tulajdonos saját erőből állíttatta helyre a művészi munkát, melyet ugyancsak megviselt már az idő. Ma teljes pompájában látható. Árulkodik arról a népművészetről, melynek mindig bölcsője volt e táj, s egyben tanúság arra, hogy a ma élő ember áldozatot sem kímélve menti az ősei által teremtett szépet. (Elek Emil felvétele) ^ Jubileumi park Vásárosnaményban. Két éve kezdték meg Vásárosnaményban a művelődési ház mögött a jubileumi park építését. A város lakói mintegy félmillió forint értékű társadalmi munkával föld- és rönkvárat, játékokat helyeztek el a területen. Az idén — a városijárási kiszesék védnökségével — újabb lendületet vesz a munka: kézi-, röplabda- és más sportpályák kialakítását tervezik a parkban. 222 ezret fizet a négyes lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 23. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 31 fogadónak volt, nyereményük egyenként 222 251 forint. Három találatot 3345 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1030 forint. A kéttalálatos szelvények száma 115 991 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Középfokú mezőgazdasági szakképzés indul a következő tanévben is a mátészalkai mezőgazdasági szakközépiskolában: tizenhét éven felüliek jelentkezését várják, olyan dolgozókét, akik legalább három éve dolgoznak mezőgazdasági üzemben. Növénytermesztő és állattenyésztő szaikközépiskolába jelentkezhetnek: négy év alatt érettségi bizonyítványt szerezhetnek, s ennek birtokában később technikusi vizsgát tehetnek. Augusztus végéig küldhetik be jelentkezésüket az érdeklődők — jelentkezési lapot és részletesebb felvilágosítást az intézetben kaphatnak. Az iskola címe: Mátészalka, Ságvári E. u. 30. Szolidaritási koncert A gyermekév alkalmából szolidaritási koncertet rendezett a napokban a KISZ Kis- várdai Városi Bizottsága a várszínpadon. A műsorban a kisvárdai Megafon és a záhonyi Szemafor együttes lépett a közönség elé. A bevétel teljes összegét befizették a nemzetközi szolidaritási alapra. Ctlezárás Nyírbátorban. Június 13-án, szerdán reggel 7-től 19 óráig a Nyírbátor— Nyírcsászári között lévő útvonalat a vasúti átjáró építési munkái miatt lezárják. A kijelölt terelőút: Nyírbátor— Nyírvasvári—Terem—Nyír- káta. A megkülönböztetett jelzést használó gépkocsik részére a behajtást engedélyezik. A napokban költözött át új helyére a mátészalkai Kraszna Áruház műszaki osztálya a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Alkotmány út sarkán lévő új épülettömbbe. A tízéves áruház — augusztusban ünnepli jubileumát — „kinőtte” a műszaki osztályt, a város és környékének vásárlói vonzás- körzete tette szükségessé a viszonylagos önállósodást. Felvételünkön az első vásárlók az igen gazdag árukészletben válogatnak. (Zsoldos Barna felvétele) Katonazenekari fesztivál Debrecenben Második alkalommal rendezi meg az idén a Honvédelmi Minisztérium, Debrecen megyei Városi Tanács és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ az országos katonazenekari fesztivált június 15. és 17. között Debrecenben. A nagy érdeklődéssel várt, látványosnak ígérkező rendezvénysorozaton tizenkét katonazenekar és három kórus szerepel. 16-án, szombaton délután ötkor térzenét rendeznek a város öt pontján: a Kossuth téren, a művelődési központ mellett, az Űjvigadó étterem előtt, a Fényes udvarban és a Vénkerti lakótelepen. Este nyolctól a Déri téren a Magyar Néphadsereg központi zenekarának hangversenye várja hallgatóit. Június 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor a második országos katonazenekari fesztivál záróünnepségére a nagyerdei stadionban. kórus, az összesített, több mint ezertagú együttest Auth Henrik vezényli, szólista: Krémer József. A fesztivál valamennyi rendezvénye díjmentesen látogatható. Környezet 71 Temrég szokatlan do/ y log történt reggel nyolc óra tájban az erdei tornapályán. MÁV-dolgozó lányok, asszonyok indultak el a pálya egyik, végéről a másik felé, s rövid egy óra alatt összegyűjtöttek minden szemetet. Kilenckor gyermeksereg lepte el a pályát, s itt tartották meg a vasutascsemeték gyermeknapját. A program, a játék, a vidámság egész délelőtt tartott, s amikor a gyermekek elvonultak, ismét útnak indultak az asszonyok, újból összegyűjtötték a szemetet, rendben hagyták ott a tomapályát. Pedig lehet nem is tudták, hogy környezetvédelmi világnap volt... (b. j.) Június 10., vasárnap KRÓNIKA MARGIT NAPJA A Nap ikéi 3 óra 47 perckor, nyugszik 19 óra 40 perckor. A Hold kél 19 óra 26 perckor, nyugszik 4 óra 03 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1879. június 10-én született Kolozsvárott és 1945-ben halt meg Budapesten Szabó Dezső író, publicista, a két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású, dg egyik legellentmondásosabb alakja. Kolozsvári protestáns kistisztviselő család fiaként a budapesti bölcsészettudományi karon mint Eötvös- kollégista, magyar—francia tanári diplomát szerzett. Éveken át a Nyugat és a Huszadik Század munkatársa volt, s első novellái is a Nyugatban jelentek meg. Egyebek közt Székes- fehérváron és Sümegen volt gimnáziumi tanár. Legnagyobb hatású regényét, a még 1918-ban befejezett Az elsodort falut az az ellenforradalom a maga igazolásának tekintette, s az 1920-as évek első felében a keresztény kurzus ünnepelt írója volt. Nagy hatású előadásokat tartott többnyire közéleti témákról, szuggesztív szónoki tehetséggel, nagy nyelvi erővel. Forradalmi megújulást hirdető kezdeményezései csakhamar romantikus parasztszemléletbe szűkültek; ő maga valósággal beleveszett önimádatába, a pillanatnyi hatásra számító nagyotmondá- sok és az öncélú retorika áradatába. A szélsőséges nacionalizmustól sem mentes, ideológiailag zavaros író önéletrajza Életeim címmel látott napvilágot. 1979. június 11., hétfő BARNABÁS NAPJA A Nap kél 3 óra 47 perckor, nyugszik 19 óra 41 perckor. A Hold kél 20 óra 27 perckor, nyugszik 4 óra 56 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1899. június 11-én született és 1972-ben halt meg Kava- bata Jaszunari Nobel-dijas japán regényíró, a mai polgári irodalom legrangosabb képviselője. Korán árvaságra jutott, osakai nagyszülei nevelték, de 16 éves korára őket is elvesztette. Támogatói jóvoltából jutott be az egyetemre, ahol irodalmi diáklapoknak dolgozott. 1920- ban írta első, sikeres elbeszélését, amely meghozta számára az elismerést. Különböző európai modernista irányzatok hatottak művészetére, témáira: utazók szerelme, emlékekben, műtárgyakban megőrzött emberi drámák, öregedő emberek mindennapjai stb. Kavabata hősei passzívan fogadják az elmúlás tényét. írásaiban nyoma sincs a cselekmény fejlődésének, így konfliktus sem létezik: sajátos formájú az önálló fejezetek körbezáruló lánca. Több könyve magyarul I is megjelent. Az irodalmi Nobel-dfjat 1968-han nyerte el „nemes elbeszélő művészetéért, mely gyengéd érzékenységgel fejezi ki a sajátos japán szellemet”. liiHliil Várható időjárás ma esI tig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványos záporral, zivatarral, változó irányú, napközben élén- kebb, zivatar idején átmenetileg megerősödő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál lx órakor 24 fok volt. HtRÜGYELETES Balogh József Telefon: 11-425 II KeletI Magyarország | KÉPEK