Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-26 / 147. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. június 26. Budapesten tárgyal a burmai küliiavminiszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Budapestre érkezett U Myint Maung, a Burmai Unió Szocialista Köztársaság külügyminisztere. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes fogadta, jelen volt U Maung Maung, Burma budapesti nagykövete. A délutáni órákban a külügyminisztériumban megkezdődtek a magyar— burPuja Frigyes külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Budapestre érkezett U Myint Maung burmai külügyminiszter. (Kelet-Magyarország telefotó) mai hivatalos tárgyalások. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Púja Frigyes és U Myint Maung vezetésével a két külügyminisztérium több vezető munkatársa. Újabb sandinista sikerek Nicaraguában Somoza nem mond le Kommentár Változó idők N icaraguában változatlan hevességgel folynak a harcok, a közvéleményt e pillanatban elsősorban mégis bizonyos diplomáciai fejlemények foglalkoztatják. Washingtonban — latin-amerikai szempontból a szó szoros értelmében „az oroszlán barlangjában” került sor az amerikai államok szervezetének Nicaraguával kapcsolatos ülésére. Ami ezen történt, az két szempontból is rendkívül figyelemre méltó: egyrészt arról kaphattunk képet, ami nem változik, másrészt pedig arról, hogy mi változik, sőt változott Nicaraguában. Az ülésszakon Somoza megbízottja — a dolog jellegénél fogva nem meglepő — nem egyszerűen képviselője, hanem valósággal megtestesítője volt a változatlanságnak: az események kapcsán szokás szerint „szovjet és kubai szálakról, kommunista veszélyről” szónokolt. Éppen a tagországok erre adott egyértelműen negatív válasza volt viszont az, amely az idők gyors változására utal a világnak ebben a térségében is. Egy olyan szervezetben, amelyet az Egyesült Államok alapított és „üzemeltetett”, nem csekélység, hogy az amerikai rendezési tervet huszonhat tagország közül egyik sem (!) támogatta. Talán legalábbis annyira az idők jele, hogy Carter elnök a döntés ellenére kijelentette: „elégedett” a határozattal, „hiszen az Somoza lemondását követeli” ... Ez azonban aligha nyugtathatja meg Nicaragua — és a világ — közvéleményét. Mivel Cartert kongresszusi ellenzéke a SALT után „lágysággal” vádolja, belpolitikai okokból sem lehetetlen (választási év előtt áll amerikai), hogy éppen „hazai pályán”, az amerikai kontinensen igyekszik majd „keménységet” mutatni. Va- shingtonban pedig éppen ezt nehezítette meg alaposan — ha lehetetlenné nem is tette — a huszonhat AÁSZ-tagor- szág egyhangú „nem”-je. H. E. Somoza nicaraguai diktátor vasárnapi rádióbeszédében „az ország belügyeibe való beavatkozásnak” minősítette az amerikai államok szervezetének a nicaraguai rendezésre vonatkozó, Wai shingtonban hozott határozatát. Bejelentette: nem hajlandó lemondani, és a harcot tovább folytatják. A sandinisták vasárnap kiadott közleménye szerint „a főváros keleti és északkeleti része továbbra is a hazafias erők ellenőrzése alatt áll. Sandinista sikerről számolt be vasárnap a Radio Sandino is: a hazafiak elfoglalták a fővárostól 25 ki- liméterre délre fekvő Masa- ya. városát, s elűzték a városi helyőrség nemzeti gárdistáit. A korábban elfoglalt Leon és a most bevett Masaya mellett a hétvégi harcok eredményeképpen a Managuától 42 kilométerre délre fekvő Diriamba, valamint a Nicaragua-tó déli partján fekvő Cardensas városok is sandinista ellenőrzés alatt állnak. GALSAI PONGRÁC: f&ajot1 ^izi j 8. Gizi cirkuszba vitte a szomszédék kislányát, s legközelebb, óraszünetben megismételte a műsort, a bohócoktól az akrobatikáig; de persze csak a szemével meg a karjával, anélkül, hogy fél centiméterre fölemelkednék a földről... Gizi kiment a zsibo- góra, s a tér minden figuráját elhozta a mozdulataiban: a blúza ujjával fölkente az orrát, vagy leült a padlóra, cigányosan meghúzta álla alatt a láthatatlan kendőt; s a kikiáltó, a halaskofa; a cigányasszony máris benn termett a szobában ... De sokszor szavakra sem volt szükség. Itt helye van a túlzásnak. Ha úgy hozná a sora: megjátszana ő egy zajos lépcsőházat is, egy zsúfolt autóbuszt, vagy a Váci utcát, vasárnap este, minden hölgyével, ficsurával... Hát érthető, hogy sok ellenséget szerzett. „Milyen tehetséges! — mondták. — Milyen szemtelen! Milyen zseniális! Milyen törtető! Évfolyamtársai már az első hónapokban pártot alakítottak: vele. vagy ellene. A .,Beyer-párt” tagjai fenntartás nélkül, túlzóan tisztelték, körmondatokban lelkesedtek érte, ellesték a sza- vajárását, mozgását, szokásait, utánozták. A Beyer-el- lenesek pedig — Bánki Juci, Gombaszögi Ella és mások — éppúgy fenntartás nélkül, sziszegve gyűlölték. A magasztalás szembe történt. Az acsarkodás hát mögött. De ő tette, mintha nem tudna semmiről. Egyszer mégis elárulta magát Péchy Blankának: „Én úgy irigyellek. Mert téged Bánki Juci is kedvel, pedig nem a klikkedhez tartozik ...” S közben terveket főzött: hogyan lehetne minél több hívet szerezni? Például, ha éhes ellenfeleit egyenesen a kávéház konyhájába, vagy raktárába terelné ____ De erre már a Báthory új épületében nyílt alkalom. A régi kávéház 1911 telén megszűnik. A Kecskeméti utcai sarokház tulajdonosa — a rosszul megépített kéményekre s a helyiség tűzveszélyességére hivatkozva — felmondja a bérletet. Beyer Marcell akkor minden anyagi erejét megfeszíti: a forgótőkéjéből részvényeket vásárol, külföldi hitelbankokkal tárgyal, uzsorások kegyeit keresi. így sikerül is megnyitnia az új Báthory kávéházat, a Kálvin tér közepén, a templommal szemben lévő pavilonépületben. Ez a kávéház valóban szebb, korszerűbb, tágasabb a réginél. Éjszaka úgy ragyog hatalmas, körbefutó tükörablakaival, mint egy kivilágított akvárium. Az ablakok mögött páfrányok, délszaki növények zöldellnek. Fent, az épület tetején terasz működik, a hold ingyenvilágításában. A tulajdonos heteket tölt Bécsben, maga válogatja össze a berendezést. Nem sajnálja a pénzt. Ezüst evőeszközöket vásárol: ezüst kávéstálcát, hamutartót, fogváj óhengert, sószórót — mindenből csak ezüstöt. De Beyer Marcell rosszul számít. A Báthory kávéház törzsközönségét nem tudja átcsalogatni. Az új közönség pedig nehezen verődik ösz- sze. A kamat nőttön nő. Az ezüstök meg a beugró vendégek miatt egyre fogynak. S Marcell bácsi mind ciniku- sabb, keserűbb lesz. Egyesek már „báró úrnak” szólítják. Ami egy üzletembernél rossz jel. Nos, Gizi ebbe a veszendő látszatragyogásba csempészi be a kolléganőit. Még sejtelme sincs, hogy nemsokára ő is a szegényebb sorsú diákok közé fog tartozni. Tóth Imre, a Nemzeti Színház igazgatója az 1911— 12-es évadban hozzájárult, hogy az Akadémia növendékei — az intézet felügyelőnőjének vezetésével — végignézzék a próbákat. A Nemzeti Színház az ország első színháza: az egész nemzeté. Ezekben az években a magánvállalkozások fellendülése idején mégis gyéren látogatták. A nézőtér, amelynek egy- egy széksorát raj vonalban A SALT—II lényégé: mindkét szerződő fél biztonsága Gromiko sajtótájékoztatója a bécsi csúcstalálkozóról Több mint kétórás, hatalmas érdeklődéssel kísért sajtókonferencián értékelte hétfőn Moszkvában Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter Leonyid Brezsnyev és Jimmy Carter csúcstalálkozóját, a SALT—II szerződés aláírásának jelentőségét. A szovjet külügyminiszter kitért az egyéb leszerelési tárgyalások állására is és képet adott a szovjet álláspontról számos nagy fontosságú nemzetközi kérdésben. Gromiko értékelése a bécsi csúcstalálkozóról: olyan nagy jelentőségű esemény volt, amely tartalmában felülmúlta az eddigi hasonló alkalmakat is. A szovjet külügyminiszter kifejtette: a bécsi csúcstalálkozót az egész világon, így a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban is nagyra értékelik. A szovjet vezető testületek állásfoglalása is aláhúzza a találkozó jelentőségét, megfelelően értékeli az ott elért eredményeket. Andrej Gromiko kijelentette: a szerződés mindenekelőtt tartalmilag is jóval bővebb, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között korábban létrejött megegyezés — nemcsak a szárazföldi telepítésű és tengeralattjárókra telepített hadászati rakétákra terjed ki, hanem magában foglalja a hadászati légierővel kapcsolatos rendelkezéseket is. A szerződés lényege — hangoztatta a szovjet külügyminiszter —, hogy a tárgyalások során mindkét fél az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvét tartotta szem előtt. Nem volt könnyű megteremteni a kompromisszumot, kiegyensúlyozni a két fél érdekeit, végül is azonban a felek megtalálták az elfogadható megoldást. A szovjet külügyminiszter bírálta azokat a nézeteket, amelyek szerint az új szerződés jobban szolgálja a Szovjetunió érdekeit, mint az Egyesült Államokét. Ez foglalták el az akadémisták, sokszor az előadáson sem nyújtott tömöttebb képet, mint a próbákon, s a teremnek este is délelőtti akusztikája volt; a színészek dikció- ja üresen zengett a fél- vagy negyedházak hangverő térségében. Az arisztokraták, akiknek nemrég még törzsszínházuk volt a Nemzeti, csak az Operaház földszinti páholysorát tartották rangjukhoz illőnek, a megtollasodott polgárok és újgazdagok a Vígbe öltözködtek ki, az úgynevezett „pesti közönség” — amelyet Ambrus Zoltán a földkerekség legléhább publikumának hívott — a Király Színházban lakott jól operettérzelgősséggel, a sznobokat a kísérleti színpadokra csábította jólértesültsé- gük, vagy a szimatuk, a külvárosok népe a szórakozóhelyek közül még csak a Ligetet meg a cirkuszt ismerte — a Nemzetinek tehát mi jutott? A konzervatív közép- osztály. A tanárok, tanítók, hivatalnokok lapos erszényű rétege. A Nemzeti ebben az időben arc nélküli színház volt.. Stílusában pedig hermafro- dita, sőt többnemű. A „maradiak” és „modemek” stílusháborúja ugyanis már eldőlt, de nem ért véget. Az egyik tábor vezére Ivánfi Jenő volt, példaképe a Commedie Francaise és jelvénye a kothurnus. Ivánfi, e nagy műveltségű, széles látókörű, ám halovány képességű színész-rendező a régi klasszikus-romantikus játékmódért lelkesült; azt hitte, a Nemzeti Színház akkor áll „hivatása magaslatán”, ha verses tragédiákat játszik. (Folytatjuk) — mondotta — enyhén szólva nem igaz megállapítás. — A Bécsben aláírt szerződés egyaránt megfelel a két ország és az egész világ érdekeinek. „A hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról aláírt szerződés megteremti az alapot a további haladásra, az újabb szerződés előkészítésére, a fegyverek további korlátozására. Éppen ebben van rendkívüli jelentőségű érdeme, — szögezte le a szovjet külügyminiszter, utalva arra, hogy a bécsi tárgyalásokon a közösen elfogadott különnyilatkozatban meghatározták a további tárgyalások fő irányvonalát, s ezzel mintegy hidat teremtettek a SALT—II és egy újabb szerződés között. Gromiko aláhúzta, a SALT —II jelentőségét tovább növeli, hogy nem csupán mennyiségi, hanem minőségi téren is korlátozza a hadászati támadó fegyvereket. „A Szovjetunió népe, az SZKP, a párt és az állam vezető testületéi ingadozás nélkül amellett foglalnak állást, hogy ne álljunk meg az elért eredményeknél, haladjunk tovább, érjük el a rakéta-nukleáris fegyverek további korlátozását. A jelenlegi szerződés előkészítése során a Szovjetunió álláspontja az volt — s van alapunk annak feltételezésére, hogy ezt a nézetet az Egyesült Államok is elfogadja — hogy minden fajta megállapodásnak az egyenlőségre, az egyenlő biztonság elvére kell alapozódnia. Ennek állnak útjában azok, akik az egyes országokban irányítják a külpolitikát, saját érdeküket népük, a béke érdekei elé helyezik. A Szovjetunió barátaival és szövetségeseivel együtt továbbra is folytatja a harcot a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a leszerelésért, nem sajnálja erejét, hogy tovább küzdjön ezért a célért. „Van türelmünk, határozottságunk és képességünk arra, hogy elérjük: vessenek véget a fegyverkezési versenynek, a nukleáris energiát csal^ békés célokra, az emberiség javára használják” — mondotta, rámutatva: a bécsi tárgyalások után ezt a harcot az.eddigieknél jobb kiindulópontról lehet folytatni. A szovjet külügyminiszter hangsúlyozta: Leonyid Brezsnyev és Jimmy Carter egyetértett abban, hogy a SALT—II. tárgyalásoknak ösztönzően kell hatniuk az egyéb leszerelési tárgyalásokra is. Ezzel kapcsolatban részben kérdésekre válaszolva, áttekintést adott ezekről a tárgyalásokról. Az MTI tudósítójának válaszolva kifejtette: a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon a haladás legfőbb akadálya most az a nyugati állítás, hogy a szocialista országok fegyveres erőinek létszáma Közép-Eu- rópában 180 ezer fővel több, mint amennyit közöltek. „Ilyen létszám azonban nincs — mondotta a szovjet külügyminiszter —, s ha megkérdezzük, honnan vették ezt az adatot, a válasz hallgatás. A Szovjetunió nem titkolja el fegyveres erőinek létszámát, ez a mai körülmények között nem is lehetséges. A megoldás érdekében azt is javasoltuk, hogy az Egyesült Államokkal állapodjunk meg a fegyveres erők létszámának egyelőre a javasoltnál kisebb mértékű, kétoldalú csökkentésében. Erre épp úgy, mint az általunk javasolt 'megoldásokra, nemmel válaszoltak. Az egyéb tárgyalásokról szólva kijelentette: a nukleáris kísérletek teljes eltiltásáról folyó eszmecserén a felek túljutottak a tárgyalás nehezén, bár van bizonyos elmaradás. A legígéretesebbnek látszik a közös álláspont kidolgozása a radiológiai fegyverekről. Ugyanakkor a vegyifegyverek eltiltásáról szóló tárgyalások nehezen haladnak. A szovjet külügyminiszter foglalkozott azokkal az állításokkal, amelyek szerint a Szovjetunió magatartása „katonai fenyegetést” jelent és nagy nyomatékkai, éles szavakkal utasította el ezeket a rágalmakat, rámutatva, egyesek ily módon próbálják megakadályozni a SALT—II. szerződés ratifikálását. A Közel-Keletről szólva kijelentette: Brezsnyev Bécsben kifejtette a Szovjetunió elvi álláspontját, megállapította, nem lehet szó arról, hogy a Szovjetunió támogassa az arabellenes izraeli— egyiptomi különmegállapo- dást, nem járulhat hozzá ahhoz, hogy az ENSZ-et felhasználják a szerződés támogatására. A Szovjetunió álláspontja továbbra is az, hogy ki kell üríteni minden olyan területet, amelyet az izraeli agresszió során szálltak meg. A palesztínai arab népnek jogot kell adni arra, hogy saját maga dönthessen sorsáról és létrehozhassa saját nemzeti államát. Minden országnak, Izraelt is beleértve, módot kell adni arra, hogy független, szuverén államként békében éljen. A külügyminiszter külön aláhúzta: a Szovjetunió nem ellenzi Izrael állam létét, annak idején maga javasolta az izraeli állam létrehozását. Az izraeli vezetőknek látniok, értékelniük kellene a szovjet álláspontot, politikájuk azonban rövidlátó. Afrikáról szólva Gromiko megállapította, hogy a szovjet és az amerikai álláspont e téren is eltér egymástól. A szovjet álláspont szerint Afrikának azokban a térségeiben, ahol a népek még nem nyerték el szabadságukat, biztosítani kell azt számukra, lehetővé kell tenni, hogy maguk dönthessenek sorsukról, társadalmi és állami rendjükről. A másik fél viszont olyan politikát folytat, amely gyakorlatilag a fajüldözőknek kedvez, és megakadályozza, hogy az érdekelt népek, Rhodesia, Namíbia népei kezükbe vehessék saját sorsuk intézését. A Rhodesiái „választás” a bábkormány létrehozása nem csökkentette, hanem növelte a feszültséget e téren. Szólt a külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról, ezzel kapcsolatban aláhúzta: a szovjet—amerikai tárgyalásokról kiadott közleményben a felek egyetértettek abban, hogy nem törekszenek erőfölény megszerzésére a másikkal szemben. A Szovjetunió külpolitikájának mindig is ez volt az irányvonala, mert az ilyen törekvés értelmetlen lenne, különösen ha a világ két legjelentősebb, katonailag is legerősebb országáról van szó — hiszen csak a fegyverkezési versenyt növelné. Befejezésül Gromiko kijelentette: a bécsi csúcstalálkozó után a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a most már kitaposott úton kell tovább haladnia, az új megállapodások felé. A hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról aláírt szerződés, a két ország kapcsolatainak javítása a béke és az enyhülés érdekeit szolgálja, a háború veszélyének csökkentésére irányul. „Aki erre szavaz, a békére szavaz, a békét, az enyhülést, a jóviszonyt szolgálja, ez pedig nemcsak a szovjet és az amerikai nép érdeke, hanem az egész világ minden népének érdeke is” — mondotta sajtókonferenciáján Andrej Gromiko.
