Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-24 / 146. szám

1979. június 24. KELET-M AGYARORSZÁG 15 Hétfőtől: Felső-szabolcsi napok Kisvárdán Felső-Szabolcs népművészetének és néphagyományai­nak felkutatása és közkinccsé tétele a célja az immár év­ről évre megrendezésre kerülő Felső-szabolcsi napoknak. A program egyik fő rendezvénye az amatőr művészeti együt­tesek országos tábora. Az amatőr színjátszók mellett népi táncegyüttesek, pávakörök, népi zenekarok és szólisták vesz­nek részt a tábor munkájában. Az ország különböző részé­bői meghívott együttesek tizennégy csapatának mintegy két­százötven tagja lesz. Ugyanebben az időben — június 25-én — kezdődik Kisvárdán a Népművelési Intézet meghívásos, B-kategóriás amatőr színjátszó rendezői tanfolyama ötven résztvevővel. A táborban részt vevő csoportok június 25 és július 2 kö­zött a város üzemeiben és a járás községeiben mutatják be műsoraikat. A Felső-szabolcsi napok ünnepélyes megnyitására jú­nius 25-én 18 órakor kerül sor a Várszínpadon, rossz idő esetén a 111-es számú ipari szakmunkásképző intézet aulá­jában. A megnyitót Tóth László, a városi tanács elnöke tart­ja. A nyitó műsorban fellép a debreceni Alföld Színpad, a tiszabezdédi Asszony Kórus, a kisvárdai és gyulaház! egyesített citerazenekar és az ajaki népi együttes. A prog­ram keretében június 25-én, 17 órakor a művelődési köz­pont földszinti kiállítótermében dr. Erdei Sándor nyitja meg a IV. Országos Népművészeti Kiállítást, amely textil- minta-gyűjteményből, valamint fafaragásokból áll. A kiál­lítás július 30-ig megtekinthető. öreg diákok t Tiszaháton A munkásművelődés ér­dekében, az általános is­kolai tanulmányok befe­jezését tekintették egyik fontos feladatnak a Tisza- hát termelőszövetkezetei az elmúlt években. A kö­zös összefogás nyomán Ti- szabecsen 45, a milotai tsz-ben 93, Tiszakóródon 40 tag szerezte meg az általános iskolai végbizo­nyítványt. További fela­dat a három tsz-ben an­nak a 210 dolgozónak a beiskolázása, akik még nem rendelkeznek az ál­talános iskola 8 osztályát tanúsító végbizonyítvány­nyal. Iskolaavatás — tanácsüléssel Befejezték egy négy tan­termes iskola tetőhéjazatának cseréjét Nagyszekeresen. Az újonnan épülő két tantermes iskolaépület is tető alatt van, s már a belső szerelési mun­kákat végzik. Az augusztusi tanácsülést már itt tervezik. Egyben jelképesen itt köszö­nik meg Zsarolyán, Kissze­keres, Nemesborzova és Nagyszekeres lakóinak a kö­zel másfél millió forint érté­kű társadalmi munkát, amit az iskola bővítésénél végez­tek, ezzel is elősegítve a kör­zetesítés zavartalanságát. 259 ezret fizet a négyes lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négy találatos szelvények száma 27 darab, nyereményük egyenként 259 065 forint. Há­rom találatot 3379 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1035 forint. A két találatos szelvények száma 133 911 da­rab, ezekre egyenként 30 fo­rintot fizetnek. A nyeremé­nyek a nyereményilleték le­vonása után értendők, a kö­zölt adatok tájékoztató jel­legűek. (MTI) # A MÓR1CZ-CENTENÁ- RIUM jegyében kerül sor a megyei kórház rendelőintéze­te művelődési bizottsága ál­tal szervezett művelődési szabadegyetem következő elő­adására. Az orvosszállóban, június 25-én, hétfőn 14 óra­kor kezdődő rendezvényen dr. Katona Béla főiskolai ta­nár, Móricz Zsigmond szüle­tésének 100. évfordulója címmel tart előadást. # Üj kereskedelmi egysé­gekkel gyarapodott Pátroha. A község központjában léte­sített hús-, élelmiszer-cseme­ge és zöldség-gyümölcs bolto­kat június 21-én adta át ren­deltetésének a Dombrád és Vidéke Áfész igazgatósága. A MÁTÉSZALKAI NÖ­VÉNYTERMESZTÉSI ÉS Állattenyésztési szak- középiskola levelező ta­gozatára július 31-ig lehet je­lentkezni. Jelentkezési lapot és részletes felvilágosítást szóban vagy írásban az isko­la ad. (748) p- A TISZAHÁT első köz­művesített nevelői lakása lesz a tiszakóródi. A pedagógus szolgálati lakás felújítására, korszerűsítésére százezer fo­rintot költ a tanács. £ Újra zavartalan a víz­szolgáltatás Mátészalkán. A korábban érvénybe lépett korlátozó tilalmakat a városi tanács végrehajtó bizottsága június 23-tól feloldotta. Vadászok küldöttközgyűlése A Magyar Vadászok Orszá­gos Szövetsége Szabolcs-Szat- már megyei Intéző Bizottsá­ga június 23-án Nyíregyhá­zán, a Móricz Zsigmond me­gyei könyvtár előadótermé­ben tartotta évi rendes kül­döttközgyűlését. A testületi beszámolóban elhangzott, hogy a megyében 39 vadász- társaság 1277 sportvadásszal, 455 ezer hektár területen va­dászik, illetve folytat vad- gazdálkodást. A küldöttköz­gyűlés megtárgyalta az 1979- es év soron következő felada­tait. Különös hangsúlyt ka­pott a vadkímélés, mely sze­rint a fogoly vadászatát meg­tiltják, nyúlra pedig csak két alkalommal engedélyezik a vadászást. TANULJON MEG ÚSZNI! A Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalat a kisvárdai strandfürdőben ingyenes úszásoktatást biz­tosít minden kedves vendég számára. Jelentkezés: egyé­nenként vagy csoportosan a fürdő vezetőjénél. (750) HtRÜGYKLETKS Tóth Árpád Telefon: 11-425 Bujtosi csendélet. (Cs. Cs. felv.) A határtól Penyigéig megszépültek a korlátok a 475-ös szá­mú közút mentén. A KPM dolgozói festékszóró berendezé­seikkel ezt követően Rakamaz környékén végeznek hasonló munkálatokat. (M. K. feiv.) Hoppá! (Császár Csaba felvétele) Üjra megyénkben a tanyaszínház Szombaton még Jósaváros- ban, ma pedig már Mándon játsszák Plautus: A bögre cí­mű 'komédiáját Székely Gá­bor rendezésében a Népszín­ház fiatal művészei. A me­gyei művelődési központ és a helyi művelődési házak szervezésében turnézó tanya­színház ezután a megye vi­déki településein mutatja be műsorát. Repülőmodellező verseny Nyíregyházán Június 24-én, Nyíregyhá­zán, a repülőtéren reggel 8 órától rendezi a Magyar Honvédelmi Szövetség Köz­ponti Repülőmodellező Klub­ja a szabadon repülő repülő- modellek megyei versenyét. Nyolcszáz éves, hatalmas épü­letek maradványaira — a Johan- nita kereszteslovagok konventjé- nek alapjaira — bukkantak a ré­gészek Székesfehérvár legrégibb városrészében, a hajdan mocsa­rakkal körülvett szigeten, ahol nagyszabású leletmentő ásatáso­kat folytatnak. Megtalálták a lo­vagokat kiszolgáló, ellátó job­bágyközség, a Szent István falu­nak nevezett település nyomait is. A Johannita kereszteslovagok Székesfehérvár „szigetén” a XII. században telepedtek le, ahol előbb Martirius esztergomi érsek, majd annak halála után Eufro­zina királyné, II. Géza felesége támogatásával építették fel biro­dalmukat, amelyhez rendház, templom, iskola és ispotály tar­tozott. A rendi település hiteles helyként is működött, az írástu­dó keresztesek dolga volt a kü­lönböző bizonyítványok, igazolá­sok kiállítása. Az óriási épületek a törökök ostromának estek ál­dozatul. A Johanniták hajdani konventjeinek feltárását folytat­ják. FELVESZÜNK segédmunká­sokat a nyíregyházi TITASZ vál­lalatnál lévő munkahelyünkre. Jelentkezni: TITASZ erőmű, Bükkszegi György. (719) Készül a Kelet-katalógus Negyvenoldalas kiadásban Kelet-katalógus készül. A Kelet-Szövker. Vállalat és a Magyar Hirdető gondozásá­ban készülő kiadvány ha­sonló lesz a nyugati Burda, Neckermann, vagy Jelvoli katalógusokhoz. Szerepel a katalógusban a konzervgyár, a Kemév, a Száév, a vendég­látó, a Kisvárdai Szeszipari Vállalat, a Nyírkémia, a Zöl­dért, a Coop- és a Nyírtou- rist. Foglalkozik a kiadvány a megye nagyobb ipari szö­vetkezeteivel, mint például a Szamos menti, a Nyírség Ru­házat, Nagykállóból a Kal- lux, Rakamazról a Racita, Nyíregyházáról a cipőipari szövetkezettel, és benne lesz a megye 25 áfésze. Az áruház nyolc oldalon, a többi kereskedelmi egység egy-egy oldalon jelentkezik. A Kelet-Szövker. kishatár- menti árucsere, az áruházi hetek és a megbízásos nagy- ker. szintén egy-egy oldalon jelenik meg. Támogatja a ki­adványt a Hungarocoop, a felsőruházati nagyker., a Triál, a MÉH, az Éger-Gyön­gyös vidéki Borforgalmi Vál­lalat, a bocsi sörgyár, a Di- ruváll, a Taurus, a falumú­zeum és a VSZM kisvárdai gyáregysége is. Anyukák, apukák, gyerekek Figyelem! Június hó 24-én 15 h-tól a KPVDSZ Művelődési Házban (Nyíregyháza, Szarvas u. 95.) a TOLCSVAI-EGYÜTTES gyerekeknek szóló műsora látható! Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat szeretettel várja a gyerekeket és a szülőket, akik a Nyírfa Áruházban és a Tanácsköztársaság téri gyermekboltban 200,— Ft-on felül vásároltak gyermek kötöttárut! MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VARUNK! Június 24., vasárnap KRÓNIKA IVAN NAPJA A Nap kél 3 óra 47 perc­kor, nyugszik 19 óra 45 perc­kor. A Hold kél 4 óra 02 perc­kor, nyugszik 19 óra 26 perc­kor. Hatvan évvel ezelőtt, 1919. június 24-én ludovikás el­lenforradalmárok puccsot kíséreltek meg Budapesten a Magyar Tanácsköztársa­ság megdöntésére. A sikertelen puccskísérlet előzménye az volt, hogy a bécsi és a szegedi ellenfor­radalmárok, hogy tekinté­lyüket az antant előtt nö­veljék, az intervenciósok ellen harcoló Vörös Hadse­reg hátában ellenforradalmi felkeléseket próbáltak ki­robbantani. ^Ezek sorában volt jelentős a június 24-i budapesti puccskísérlet. Ezt a hadügyi népbiztosságon dolgozó monarchista kato­natisztek szervezték, a Lu- dovika Akadémia, az akko­ri Engels-laktanya, vala­mint a dunai monitorok el­lenforradalmi tisztjeinek be­vonásával. Tervük az volt, hogy a laktanyából leadott ágyulövések jeladására a ludovikások egy része meg­szállja a józsefvárosi tele­fonközpontot, elfoglalja a Ráday utcai autógarázst, az akadémia körül gyülekező ellenforradalmárokat fel- fegyverzi, majd a lefoglalt autókkal tüntetés céljából a városba sietnek, s ezzel egyidejűleg a monitorok is felvonulnak a Dunán. A proletárdiktatúra meg­döntését és a hatalom átvé­telét célzó, gondosan kiter­velt ellenforradalmi puccs­kísérlet azonban kudarcba fulladt, a lakosság nem csatlakozott a felkelőkhöz. A tisztek elszigetelődtek éá' a helyzetet felmérve, a jobboldali szociáldemokra1- ta Haubrich József város- parancsnok maga volt kény­telen parancsot adni az el­lenforradalom leverésére. A munkásmilícia, a Vörös őrség, s a Vörös Hedsereg egységei a felkelést néhány óra alatt elfojtották. 1979. június 25., hétfő VILMOS NAPJA A Nap kél 3 óra 47 perc­kor, nyugszik 19 óra 45 perc­kor. A Hold kél 4 óra 52 perc­kor, nyugszik 20 óra 13 perc­kor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1884. június 25-én született az 1917 júniusában orosz hadifogságban meghalt Gyó- ni Géza költő, eredeti ne- ván Áchim Géza. Első versei fővárosi la­pokban jelent meg, s ezek Petőfi, Vajda és Reviczky hatását tükrözték. Későbbi köteteiben (Szomorú szem­mel, Élet szeretője) egyre inkább Ady hatását fo­gadta magáévá. Miután 1914-ben bevonult katoná­nak, kezdetben hatottak rá a háborús propaganda szó­lamai. Később azonban egyre jobban kiábrándult a háborúiból: a harctéren szenvedő, hazavágyó kato­nák kétségbeesését és vá­gyait szólaltatta meg. Prze- mysl ostromakor ő is a várba szorult, s onnan küldte haza — romantikus körülmények közt, repülő­gépen — nagyhatású verse­it Lengyel mezőkön, tábor­tűz mellett címmel. Amikor a vár elesett, orosz fogságba került és a krasznojarszki fogolytábor­ba vitték, itt írt verseiben már végképp leszámolt ko­rábbi illúzióival és 1917-ben „távoli nép bús, keserű fia­ként” üdvözölte a februári orosz forradalmat. A testi­leg, lelkileg összetört költő nem sokkal ezután halt meg, háborodott elmével. IdSjérds Várható időjárás ma es­tig: lassan a Dunántúlon is felszakadozik a felhőzet, majd országszerte változóan felhős idő lesz. Több he­lyen zivatar. Mérsékelt, Időnként megélénkülő észa­ki, északkeleti szél. || Kelet* roagyaropszág I KÉPEK

Next

/
Thumbnails
Contents