Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
TÁJÁK, KOROK, MÚZEUMOK-FILM JEGYZET Herman Ottó Múzeum < Az 1899-ben alapított múzeumot Miskolcon a Szinva patak partján találjuk. Ösrégészeti, hely- és várostörténeti gyűjteményét nehézipari és munkásmozgalmi anyag egészíti ki. Értékes a múzeum néprajzi gyűjteménye is, amely a matyó, a bánvölgyi palóc-barkó, a bükki és a Tisza-vidéki nép anyagi kultúrájáról és művészetéről tájékoztat. Második képünkön: cégérek és céhládák. Balról jobbra: a bodnár cégért, a „Zöld citromhoz” nevű miskolci füszerkereskedés cégérét, az óriás kaszát, egy helyi kovács cégérét és végül a Vörös rák fogadó cégérét láthatjuk. A múzeum tulajdonában számos, úgynevezett kismesterség eszközeit megtalálhatjuk, köztük a kovácsműhelyben volt használatos szerszámokat. — Egy másik sarokban tilót, fogastörőt, lazító gerebent, vagyis a kenderfeldolgozás háziipari munkaeszközeit, folyamatát ismerhetjük meg. A megyaszói templom eredeti festett mennyezetét ugyancsak átmentették az utókor számára. Az 1735-ben készített mennyezetdeszkák Asztalos Imre és Asztalos István keze munkáját dicsérik. A látogatóknak alkalmuk van a helyi, illetve környékbeli mezőgazdasági kultúrával is megismerkedni a tárlaton bemutatott tárgyak, rajzok, tablók és dokumentumok segítségével. Tízmillió tudományos cikk Kiszámították, hogy tudományunk eddigi történetében körülbelül 10 millió tudományos cikket publikáltak. Ezek száma évente 600 000-rel növekszik, vagyis tízévenként megkétszereződik. Ez azzal függ össze, hogy Földünkön átlagosan számítva 25 másodpercenként születik egyegy új találmány. Azokat a tudományos cikkeket már nem is veszik figyelembe, amelyeket csak korlátozott körben tesznek közzé, például konferenciákon, szimpozio- nokon stb. Ezek száma is körülbelül annyira becsülhető, mint azoké, amelyeket a folyóiratokban publikálnak. Győri Lajos képriportja Ha sportolóink sikeresek, akkor azért, ha versenyzőink kudarcot vallanak, akkor pedig azért vált ki a sportélet (Magyarországon legalább is) általános érdeklődést. Kell-e jobb bizonyíték erre, mint az, hogy Zsolt Róbert szociográfiai munkája, a Labdarúgók, sportolók, a hírek szerint már sok száz forintért cserél gazdát a feketepiacon. A sport társadalmi jelenség, nagyjából, egészéből a társadalmi-gazdasági élet viszonyait tükrözi, annak ismérveit hordja magán. Ezt sokan tudják és mondják, mégis évtizedeket kellett várni arra, míg egy rangos szakembert azzal bíztak meg, hogy térképezze fel a magyar sportéletet, próbáljon meg benne a lehetséges mélyre hatolni. A tény — egy ilyen könyv megjelenése — örvendetes, azonban egy másik tény, az, hogy évtizedeket Sugarlandi hajtóvadászat Steven Spielberg amerikai rendező a nagy mozimágusok, az ügyes sikeremberek közé tartozik. Még fiatal, de máris olyan művek fűződnek a nevéhez, mint A cápa, a Harmadik típusú találkozások és a Sugarlandi hajtóvadászat. Az előbbi két film még nem jelent meg nálunk, de a most bemutatásra kerülő harmadik alkotás alapján is képet alkothatunk magunknak a művész „receptjeiről”, felfogásáról, elveiről és tehetségéről. Miképpen vezeti Spielberg a néző szemét? Mindenekelőtt tiszteli a látványt. Könnyű együtt élni történeteivel, mert cselekményesek és mozgalmasak. Poénjait — természetesen nem viccekre gondolok, hanem eszmei hangsúlyokra, dramaturgiai fordulópontokra — mesterien késlelteti. A társadalmi mozgásról sem feledkezik meg, de nem ás mélyre, megelégszik az alapvető ösz- szefüggések felvázolásával. A mesterség trükkjei a kisujjában vannak. Professzorként taníthatná, miképpen kell feszültséget teremteni, izgalmat kelteni, atmoszférát megjeleníteni. Egy kis érzel- mességért sem megy a szomszédba. A Spielberg-filmek csillogó technikája a színészvezetés magas színvonalával párosul. Dicséretes a tematikai sokszínűség is. A rendező nem hagyta magát beskatulyázni, ellenkezőleg: felismerte az igények és az érdeklődés Változó divatjait, s ennek megfelelően gondoskodott a nézők kiszolgálásáról. A jellemzés nagyjából a Sugarlandi hajtóvadászat című filmdrámára is illik. Az alaphelyzet a következő. Clovist, a lopásokért elítélt férfit felesége meglátogatja a Büntető Osztály Előzetes Szabadonbocsájtási Központjában. (Amerikában furcsa nevük van az intézményeknek és szervezeteknek: ez sem akármilyen gyöngyszem!) Lou Jean, a temperamentumos feleség szabályos ultimátumot szegez férje mellének. Követelése így hangzik: vagy azonnal felkerekednek — meglépnek — az „enyhített börtönnek” nevezhető helyről, vagy pedig elválik tőle. A szökésre azért van szükség, hogy gyermeküket visszaszerezzék a hatóság által kijelölt nevelőszülőktől. Az elhatározást tett követi. A házaspár megkezdi vesszőfutását. Cél és irány: Sugar- land. Ha tudnák, hogy mi vár rájuk, valószínűleg százszor is meggondolták volna a vállalkozást. Csakhát az USA- ban gyorsan illik cselekedni. Clovis és Lou Jean rábízza magát a vaksorsra. Előbb kocsit szereznek. Aztán karamboloznak. A merész nő ellopja az időközben az eseményekbe beavatkozó rendőr pisztolyát. Autós hajsza kezdődik, melynek egyre több a résztvevője. S persze nagy a tét is. Clovis úgy próbál úrrá lenni a helyzeten, hogy túszként használja fel a hatósági közeget. Autócsorda veszi üldözőbe a menekülőket. A bűnügyi show az összlakosság érdeklődésének középpontjába kerül. A hírközlő szervek folyamatosan beszámolnak a fejleményekről. Tanner kapitány irányítja a törvénysértők elleni akciót. Amennyiben csupán „mutatványról” lenne szó — idegek csatájáról, szédületes tempójú hajszáról —, a Sugarlandi hajtóvadászat ot a szuperprodukciók közé sorolhatnánk. Spielberg azonban ezúttal nagy gondot fordít a személyiség összeroppanásának folyamatára és a társadalmi hangulat állandó érzékeltetésére. Az üldözés úgyszólván mindenki szeme láttára történik, Lou Jeant és Clovist általában a tömeg rokonszenvtüntetése kíséri. „Drukkolnak” értük, gratulálnak nekik, valósággal hősnek tartják őket. A végkifejlet tragikus. Nincs családi happy end a Sugarlandi hajtóvadászat záróképein. Noha a házastársak nem a bűnözők agresszivitásával vívták küzdelmüket a hivatalos hatalom túlerejével, szükségszerűen vesztenek. A film cselekménye megtörtént eseményeken alapszik, az élet azonban néha meglehetősen giccses dolgokat produkál. Spielberg ott követte el a legnagyobb hibát, hogy lemondott az egységes stílus megszervezéséről. A Sugarlandi hajtóvadászat könnyed kikapcsolódásnak indul, aztán fokozatosan elkomorodik. A vidámság tüzei fellobbannak, hogy a vérfagyasztó tragédia hangulatai adják meg később az alaphangot. Szellemesen állapította meg a Variety kritikusa: a film készítői elegáns kardszúrások helyett feszítővasakhoz és csatabárdokhoz nyúlnak, s elég alacsonyra helyezik a mércét. Zavaró az ezúttal bombasztikus érzelmi sokkolás is: az anyai ösztönt, melynek a drámai fordulatok alakulásában meghatározó fontossága van, Spielberg szentimentalizmussal önti le a cselekvések motiválásakor. A szemet maximálisan „kiszolgálják” a műben, a gondolati tartalom azonban eléggé szimpla. A Sugarlandi hajtóvadászat mint helyzetjelentés kitűnő, mint műalkotás nem tartozik az időtálló értékek közé. Veress József A sportélet kórtünetei kellett egy ilyen mű születésére várni, már kevéssé vigasztaló. Ugyanis azt jelzi, hogy a magyar sportélet a maga visszásságaival, felemásságával életünk legnehezebben feltörhető dióinak egyike. Mert a szálak néha kibogozhatatlanul kuszák, mert az érdekeltségek nehezen földeríthetők. Misztikus köd borítja sportvilágunkat, és a könyv szele is csak részben fújja le róla ezt a fátylat. Nem lehet véletlen, hogy a cím mintegy kiveszi a sportolók köréből a labdarúgókat, a nálunk mindmáig legnépszerűbb játék művelőit, akikkel a könyv mintegy fele foglalkozik. Zsolt Róbert, miközben a labdarúgásról beszél, a focit a magyar sport beteg lovának tekinti, melyen szinte minden visszás tünet, betegség fellelhető, melyek sportéletünk egészét jellemzik. Profik, vagy amatőrök? — kérdezi. És a válasz — az élsport túlnyomó részére érvényes: legtöbbször profik, sokszor amatőr vezetéssel. Ennél lesújtóbb véleményt a pillanatnyi helyzetről mondani aligha lehet. Rendkívül izgalmas, mondhatni fájdalmas, amit a sport „nehéz embereiről”, a Széchi Tamásokról, Papp Lászlókról ír, akiknek kálváriája közismert, de mintha a tanulságok nem eléggé ivódtak volna bele a közgondolkozásba. Hiszen az ő esetükben sincs másról szó, mint arról, hogy aki az állóvizet felkavarja, aki a megszokott kényelmességből kibillenti a sportvezetőket és a versenyzőket, aki úgy véli, hogy a pénzért produkálni is illik, az — ha nem is mindig, de nagyon gyakran — áldozattá lesz. Kellenek-e erre frappánsabb példák, mint azok az úszóedzők, akik a montreáli úszókudarcok feletti örömükben pezsgőt bontottak, ittak a vereségre, egyik társuk átmeneti kudarcára. Az ő szemükben egy pillanat alatt semmivé lett mindaz, amit Széchi Tamás a magyar úszósportért tett Igaz, soha nem is örültek sikereinek. A sportra, az élsportra szükség van — szögezi le Zsolt Róbert. De az élsport — labdarúgásban pedig sokszor a megyei bajnokság is — üzleti jellege, a nagy pénz és a kis produkció közötti ellentét mindenképpen felszámolandó. Ehhez persze a sorok rendezésére van szükség, arra, hogy a sportban — a labdarúgásban is — megvalósuljon az, amire a gazdasági élet törekszik: az áru — esetünkben a sportteljesítmény — az értékén keljen el. Tűnjenek el az ügyeskedők, a zavarosban halászok, a sportból és nem a sportért élők, szűnjenek meg az indokolatlanul felduzzasztott sportapparátusok, tűnjenek el az állam, a köz pénzét suttyomban a gyenge teljesítményt nyújtók zsebébe dug- dosók, mert felsőbb szintre egyébként nem léphetünk. Zsolt Róbert közel 500 oldalon keresztül tárgyalja a jelenségeket, taglalja a rosz- szat és a kevesebb jót. Üdvös lenne, ha a sporttal bármilyen szinten foglalkozók forgatnák a „Magyarország felfedezése” sorozatban megjelent kitűnő munkát; és nem a szerző fejét követelnék, hanem elgondolkoznának mindazon, amit leírt. Ha a sportot, a sportvezetést, az edzőséget valóban hivatásnak és nem könnyű kenyérkeresetnek tekintik, minden bizonnyal meg is teszik. Ennyivel a közvéleménynek is tartoznak. Speidl Zoltán KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1379. június 24. 1 Könyvespolc j
