Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. június 24. Események címszavakban HÉTFŐ: Bécsben véget ért a szovjet—amerikai csúcstalálkozó, Le- onyid Brezsnyev és Jimmy Carter aláírta a SALT—II, megállapodást — Deszai indiai miniszterelnök Jugoszláviába érkezett KEDD: Kádár János vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség tárgyal Szófiában — Bagdadban befejeződött Asszad Szíriái és Al-Bakr iraki államfő tanácskozása a két ország egyesítéséről SZERDA: Zűrzavaros helyzet Ugandában: Lule államfő lemondásáról érkeznek hirek, de Lule ezt cáfolja, Godfrey Binaisa ügyvéd személyében új elnök veszi át a hatalmat — Az olasz képviselőházban ismét kommunistát választottak meg elnöknek. Nilde Jotti képviselőt CSÜTÖRTÖK: A szovjet vezető testületek állásfoglalása a bécsi csúcstalálkozóról — Managuában meggyilkoltak egy amerikai újságírót — Plenáris ülést tartott a Kínai Országos Népi Gyűlés PÉNTEK: Strasbourgban összeült az úgynevezett Európai Tanács, a közös piaci országok állam- és kormányfőinek értekezlete _ Nagyszabású vasassztrájk és -tüntetés Rómában SZOMBAT: Elhúzódik az Amerikai Államok Szervezetének washingtoni vitája a nicaraguai helyzetről — Az Egyesült Államokban ellátási nehézségeket okoz a teherautó-tulajdonosok sztrájkja — Teheránban összetűzés volt a jobb- es baloldali tüntetők között az új alkotmány tervezete körüli vita során A hét három kérdése O Milyenek ma a SALT —II. szenátusi ratifikációjának kilátásai? Amikor a SALT—II. megállapodást Leonyid Brezsnyev és, Jimmy Carter Bécsben aláírta, az ünnepélyes aktusról adott helyszíni közvetítés után az Osztrák Televízió megszólaltatta Kreisky kancellárt. Többek között arról is kikérte a tévériporter az osztrák kormányfő véleményét, hogy az amerikai szenátus ezek után ratifikálni fogja-e a megállapodást? Kreisky meglehetős élesen válaszolt, mondván, hogy a nemzetközi kapcsolatok lehetetlenné válnának, ha a kormányok megállapodásait a parlamentek megkérdőjeleznék ... A bécsi csúcstalálkozó során Carter elnök és az amerikai delegáció számos tagja igyekezett biztosítékokkal szolgálni, hogy a washingtoni kongresszus a könnyűnek és simának nem ígérkező vita végén mégiscsak el fogja fogadni a SALT—II.-t. A tárgyalások során jelen volt az az elnöki tanácsadó, akinek a feladata a szenátussal és a képviselőházzal a kapcsolatok fenntartása. S még valaki volt a bécsi tárgyalóasztal amerikai oldalán, akinek a szava súllyal esett a latba: David Jones „négycsillagos” tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, ö a katonák véleményét fogalmazhatta meg, nemcsak a szovjet tárgyalóféllel szemben, hanem az amerikai szenátorok irányában is. Washingtonban szinte napra készen számlálgatják, hány szenátor helyesli, hány ellenzi a SALT—II. ratifikálását, s hogy hányán ingadoznak még. A három csoport közül az „igen” hívei vannak a legtöbben, a „nem” hívei a legkevesebben, de számosán vannak, akik ma még nem döntöttek, de — az ő szavuk lesz a döntő. Hiszen kétharmados többség kell a ratifikáláshoz, a 100 szenátorból 67-nek kell „igen”-nel szavaznia. Hogy mikor? Lehet, hogy csak hónapok múlva. Hiszen amilyen hevesnek, éppoly hosszúnak is ígérkezik a szenátusi vita. © Mit jelent Nicaraguában az amerikai politika „fájdalmas felülvizsgálata”? A nem sok híján fél évszázados uralma során a So- moza-dinasztia kezdettől végig amerikai támogatással zsákmányolhatta ki a másfél magyarországnyi közép-amerikai ország népét, harácsolhatta össze Nicaragua nemzeti vagyonának körülbelül egyharmadát. A családfő, Anastasio Somoza Amerikában végezte tanulmányait, amerikai kapcsolatai segítették ahhoz, hogy hazája politikai életében szerephez jusson. Ne feledjük, 1912 és 1937 között Nicaragua többször volt amerikai megszállás alatt, mint sem. A dinasztiaalapító halála után fiai, előbb Luis, később az eddigi diktátor, Anastasio Somoza Debayle szintén a lehető legszorosabban kötődtek az Egyesült Államokhoz. Politikailag éppúgy, mint katonailag és természetesen a maguk gazdasági tevékenységét is az észak-amerikai monopóliumokkal összefonódva végezték. Mi több, még a legszemélyesebb dolgaikban is megmutatkozott Ame- rika-barátságuk, így például a mai Somozának a felesége amerikai nő volt, amikor aztán a házasság felbontása nélkül otthagyta, akkor is új amerikai szeretőt keresett és talált is Dinorah Simpson személyében... A diktátor gyermekei mind amerikai egyetemeken tanultak, illetve a negyedik, Julio, a West Point katonai akadémián, mindaddig, amíg ki nem zárták onnan. (Jelenleg Kansas City-ben pszichiátriai kezelés alatt áll, az Inter Press Service hírügynökség nicaraguai ellenzéki forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a kábítószerek rabja.) A sandinista mozgalom, amely nevét César Agusto Sandinóról, a 45 éve meggyilkolt népvezérről kapta, határozottan, elszántan imperialista-ellenes mozgalomnak indult, a „gringók”, a jenkik gyűlöletének jegyében. Az a népszerű követelése, hogy Somozának és egész pereputtyának távoznia kell, a polgárság jelentős részét is a sandinisták oldalára állította, viszont ezáltal felhígult és heterogénné vált a mozgalom. Washington politikájának „fájdalmas felülvizsgálatára” kényszerült, feladva eddigi szövetségesét, Somozát. Az amerikai kormány előbb még megpróbált „közvetíteni” és valamilyen „koalíciós vezetést” létrehozni a Somoza család egyes tagjainak és a sandinistáknak a részvételével, de ezt a katonailag mind erősebb sandinista mozgalom elutasította. így aztán Somozáék sorsa beteljesedett, az USA pedig keresheti a lehetőségeket, a kapaszkodókat a felülkerekedő ellenzék soraiban. Időbe telik, míg talál. Az amerikai „furkósbot- politikát”, ahogyan azt a század első felében éppen Nicaraguában is alkalmazták, ma már nyíltan és egyértelműen nem lehet elképzelni. Legfeljebb „amerikaközi” alapon, tehát például az amerikai államok szervezetének zászlaja alatt. De azok, akik az USA erejét szeretnék bizonyítani, szívesen látnák egy „tűzoltó egység” felállítását és a mindenkori veszélyzónákba, így például most Nicaraguába való kiküldését. © Mit hoz Nyugat-Euró- pának az új parlamentje? Strasbourgban, a francia Elzász fővárosában nemrég ultramodern palotát építettek az úgynevezett Európa Tanács befogadására, amely még harminc éve alakult és az európai tőkésországok amolyan tanácskozó jellegű szervezeteként működik. Ez az Európa Tanács nem' sok vizet zavar ... Nem is nagyon érdemelte meg az óriási új székházat. Arról viszont hamar kiderült, hogy tulajdonképp más célra szánták: az új „európai parlament”, vagyis a Közös Piac kilenc országa ezután egyidejű választások alapján kijelölt képviseleti szervének a céljaira. Most június 7-én és 10-én választották meg az NSZK- ban, Francia-, Olasz- és Írországban, a Benelux-álla- mokban, Dániában és Nagy- Britanniában az „európai honatyákat”, akik a hét végén vonultak be strasbourgi székházukba. Ünnepélyes kereteket akartak adni az eseménynek, ezért aztán ugyanakkor ült össze az úgynevezett „európai tanács”, amely nem tévesztendő össze a 18 ország tanácskozó szervével: ez ugyanis a kilenc közös piaci ország állam- és kormányfőinek értekezletét jelöli. Évente legalább kétszer ad alkalmat ilyen közös piaci csúcstalálkozóra az „európai tanács” összehívása. S mert ebben a fél évben a soros elnököt Franciaország adja, az „európai tanács” Strasbourgban kettős okból is ülésezhetett. Az ünnepélyességen csorba esett. A Nyugat-Európára nehezedő gondok: olajválság, infláció, munkanélküliség, a válság elhúzódása, mindmind ünneprontóan hatottak. A tény, hogy Strasbourgban a csupaüveg, csupabeton palotában majdnem ötszáz parlamenti tag szónokolhat ezután, vajmi keveset segít a gondok eloszlatásában. A kilenc állam- és kormányfő sem tudott más döntéseket hozni, mint — mondjuk — az energiatakarékosság szorgalmazását. Tollhegyen öt éve, hogy Portugáliában a „szegfűk forradalma” megdöntötte a majdnem félévszázados fasiszta rendszert. öt év alatt nem kevesebb mint tíz kormány váltotta egymást Lisszabonban. öt évvel ezelőtt — e sorok írója a szemtanú jogán is mondhatja, hiszen egy érdekes lisszaboni látogatás napjaiban maga is látta, érzékelte — antifasiszta politikusok, börtönből szabadult veteránok és csillogó szemű diákok, földhöz jutott parasztok és államosított gyárakban dolgozó diákok lázasan dolgoztak egy demokratikus rendszer megvalósításán. öt év elteltével azok a szocialisták, akik akkor hajlandók voltak együttműködni a kommunistákkal, először — Soares kormányfői működése idején — elfordultak tőlük, majd — Soares bukása után ellenzékbe szorulva is — haboznak összefogni a megteremteni a baloldal egységét. Pedig a lisszaboni parlamentben a 10l szocialista és a 40 kommunista képviselő a többséget alkotja, el lehetne hát képzelni szocialista—kommunista koalíciós kormányt. Egy hely, ahol ezt elképzelhetetlennek minősítik és ezért vétót emelnek ellene: Washington. Annak idején Kissinger is keményen fellépett ez ellen. Most pedig a napokban Vance külügyminiszter járt a portugál fővárosban. Támaszpont-megállapodást írt alá, dollár- milliók tucatját téve le az asztalra. Persze, Portugália NATO- tag is, de ráadásul ott is ismerik a közmondást: pénz beszél. Pálfy József BONNI LEVELÜNK W Érdekek... I ngerült olvasói levelet közölt a minap a General An- zeigel: szerzője amiatt volt felháborodva, hogy a bonni városi hatóságok a tilosban várakozó autók súlyos megbírságolásával akarják csökkenteni a deficitet, amit nagyvonalú költekezésük okoz. Ne építsenek annyit feleslegesen és akkor az autósokat is békén hagyhatják — így a levélíró, aki természetesen választ is kapott: „Mihez kezdene a kocsijával, ha a város felhagyna például az útépítéssel?” Ennek az érvelésnek azonban érdekes módon egyre kevesebb megértője akad. Észak-Raj na-Westfáliában, az NSZK legnépesebb tartományában újfajta közhangulat kezd kialakulni: az autópálya-elleneseké. Ezek az emberek, akik maguk is mind gépkocsitulajdonosok és a hét végén szívesen kirándulnak mindenfelé, inkább vállalnák a kevésbé kényelmes és gyors utazást, mint a további természetrombolást. A Rajnát kétoldalról övező hegyek megcsonkítását, az erdőknek az útépítés miatt történő kiirtását, a friss hegyi levegőnek kipufogó gázzal való elegyítését ugyanis egyértelműen károsnak, ember- és természetellenesnek tartják. Vitájuk a hatóságokkal a közelmúltban odáig fajult, hogy a tartományi kormány egyik tagja: Deineken mezőgazdasági miniszter egyszerűen lemondott, amiért egy korábban természet- védelminek nyilvánított területen keresztül most autópályát építenek. Aki már járt az NSZK-ban, ismeri, hogy milyen fejlett ez a hálózat, mennyivel gyorsabban jut el az ember a sokhelyütt kétszer-háromsávos autópályán az ország egyik végéből a másikba. Itt, ahol több, mint 20 millió személyautó szaladgál, elképzelhetetlen lenne a közlekedés az autópályák nélkül. Akörül azonban már megoszlanak a vélemények, hogy szabad-e ezeket a jelenlegi tempóban tovább építeni, a földeket „kibetonozni”. Különösen most, amikor egyre inkább drágább az üzemanyag és az embereket sem kellene tovább ösztönözni autózási kedvük'élén- kítésére. De nemcsak a benzin és a dízelolaj kerül többe, hanem maga az autópályaépítés is. A környezeti ártalmak ellen küzdők ugyanis annyit már elértek, hogy a lakott területek közelében vezető utakat zajfogóval látják el. Ez tulajdonképpen valamilyen speciális téglából húzott fal, aminek kétségtelen előnye — zajcsökkentő hatása — mellett számos hátránya is van. Rontja az összképet, elfogja a vezetők elől a kilátást, amitől hamarabb elfáradnak és már nem tudnak olyan gyorsan haladni, és nem utolsó sorban: költséges, rendkívül megdrágítja az útépítést. I lyen körülmények között eléggé nyilvánvaló volna, hogy az úthálózat bővítését az eddiginél megfontoltabban folytassák. Ehhez azonban nemcsak a már kialakult szokásokat, magatartást kellene alaposabban megváltoztatni, hanem egy fontos gazdasági tényezőt: az áruszállítás gyakorlatát is. Az elmúlt két évtizedben ugyanis a kamionok legyőzték a tehervonatokat. Hiába a vasút minden propagandája, hiába az autópályákon összetorlódó kocsisorok, hiába a drágább üzemanyag és emiatt a na- nagyobb szállítási költség: aki gyorsan, frissen akar az árujához jutni, továbbra is a közúton fuvaroztat. A gazdaság érdekei ma még erősebbek a környezetvédők szempontjainál ... Bonn, 1979. június. JÍLfLOOíc.z. Qoán GALSAI PONGRÁC: fflajoP (fizi játékai 7. Emberi ellenszenvet egyedül Beyer Giziké matrózblúza kapott. Ki vagy te? — kérdezték a tekintetek. — Honnan jössz, és mit keresel itt? Az arca nem különösen szép, állapították meg haladéktalanul. Mongol-vágású szemei mintha túl közel lennének egymáshoz. Szája finoman ívelt. De ezt jóvá teendő, az arccsontja kissé kiugrik; vonásai a korához képest élesek. A feje tetején pedig, ahol. a többieknél komolyabb építkezéseket végzett a sütővas, nagy sötétkék masni ül. Valóban, ki ez a furcsa gye- reklányszerzet? Azt mindenesetre gyorsan megjósolták róla, hogy tehetségtelen. A vizsgát tíz órára hirdették. A jelölteket Reszegi bácsi egyenként szólította a helyiségbe. Az öreg irodatiszt személytelen hangon ejtette ki a neveket, amelyeknek hallatán ma már fölkapnánk a fejüket: Bánki Judit, Greiner (Péchy) Blanka, Gombaszögi Ella, Tarnay Margit, Földényi László, Mikovényi Attila. Beyer Gizii a felvételi vizsgán Szép Ernő Gyermekjáték című versét mondta el. Nyilván a vers tartalmához illően öltözött is a korához nem illő matrózblúz- szoiknyába. „Mikor én kis fiú voltam, Kis lovon nem lovagoltam, Nem volt nékem ponnüovam, Panni lovam, Ponnilovam, Pedig de szép, mikor rohan.” A választás Sztrakoniczlky Károly kritikusi leleménye volt. Hiszen Szép Ernő elbá- jolóan együgyü versét, amelyet Karinthy utóbb klasz- szikussá ficamított, akkor senkisem ismerte; a szerelméért buzgó kritikus a kéziratot még tinitás-nedvesen húzta ki a Báthory-kávé- házban a költő keze alól. Föltehetően arra gondolva, hogy a vers ijedt, dadogó hangneme megfelel majd az előadó vizsgadrukkjának. S ráadásul az ilyen verssorok: „Kérem, én még nem játszottam, Nem játszottam, Nem játszottam, Játszani szeretnék mostan!” — úgy hatottak, mint valami érzel- mességbe burkolt provokáció. Igen, erről a tehetséges kislányról el kellett hinni, hogy egy naív mennyországba kívánkozik, ahol játszani' is tehet; vagyis: be akar kerülni a színiakadémiára. A bizottság tagjai ellenszavazat nélkül a fölvétel mellett döntöttek. Az akadémián a tizes években még nem alakult ki a színésziképzés óraműszerű- en pontos elméleti és gyakorlati rendszere. Csillag Teréz elsősorban a szép magyar artikulációra, Császár Imre a beszéd és a mozdulat összhangjára, Gál Gyula a jellemábrázolás technikájára ügyelt; de voltaképpen ki-ki a maga tapasztalatait adta át a fiataloknak, módszeresség nélkül, s gyakran a másiknak ellent mondva is. Ahány színészelőadó, annyi önálló színésziskola működött ugyanabban az épületben. Ignácz Rózsa megírta, hogy a tanárak az első órán sorra felküldték növendékeiket az Egressy-terem háziszínpadára. Ott újra el kellett mondaniók a felvételi vizsgára hozott verset, monológot, vagy drámarészletet. Először egyvégtében, majd a tanárok helyesbítő közbe- szólása miatt, tagról-tagra, ízről ízre is. S a színész- előadók nyilván a saját felfogásuk szerint ítélték meg és játszatták el újra ugyanazt a részletet: Csillag Teréz az érzelmek Császár Imre az intellektuális finomságokra, Gál Gyula a drámai- ságra helyezve az előadás nyomatékét. Sőt, Gál tanár úr először sem hagyta végig mondani a szöveget. Ceruzájával minduntalan lekopogta a beszélőt, hogy egy-egy — látszólag oda nem illő kérdést — ékeljen a szünetbe. Állítólag csak Beyer Gizi szavalatát hallgatta végig félredöccent fejjel, karját a mellén összefonva s ajkát élvezettel meg- megnyálazva. Azután így szólt: „Űgy-e, lányom, te félsz?” Gizi a szemét tágra meresztette: „Nagyon!” „Azt látom — folytatta Gál. — Különben nem nyomor- gatnád folyton a kezedet.. S másnap egy tyúktojást hozott az órára. „Ezt nyomkodjad, lányom, úgy felelj!” Mire Gizi, társai ámulatára: „Remélem, keményre főzte a tanár úr. Különben izgalmamban összetörném, és bepiszkítanám a ruhámat...” Péchy Blanka is egykori növendéktársának rögtönzéseiről számolt be nekünk. De már a nagyszerű megfigyelés, az élethű utánzás és a felszabadult játékosság szintjén. Gizi bement az adóhivatalba, hogy apja helyett befizesse a Báthory-kávéház havi adóját, s másnap egy imagánjelenettel tűnt fel az akadémián: megjátszotta a kis irodakulit, ahogy összedrótozott szemüvegével, pici mókusprémbajuszával az ügyfélre néz, majd a főkönyvibe ,megint az ügyfélre, megint a főkönyvbe; aztán összecsücsöríti a száját, mintha meg akarná szagolni a bajuszát, és beírja az összeget... (Folytatjuk) { i I 111 "Jai >!• J H I ___I ■ I I itll__A 4
