Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-09 / 106. szám

1979. május 9. KELET-iyi AGYARORSZÁG 5 Átereszek A múlt év tavaszán úgy döntött a Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság mátészalkai szakaszmér­nöksége, hogy kiszélesíti, mélyíti a Kispalád alatt húzódó Palád-patak med­rét. A munkához hama­rosan hozzá is fogtak, s azt becsületesen el is vé­gezték. Itt akár pontot is tehet­nénk az ügy végére, hi­szen a kis patak azóta ráncba szedve folydogál medrében. Igen ám, csak a munka során a szakasz- mérnökség emberei fel­szedték a patak hídjait, átereszeit, s azóta a pata­kon túli terület megköze­líthetetlen. Pedig több mint száz tsz-tagnak itt van a háztáji földje, amit most csak 4—5 kilométe­res kerülővel tudnak meg­közelíteni. Itt a május, megkezdő­dött a földeken a munka. Csak az a kérdés, hogy a vízügy, a paládi tsz és a kölesei tanács mikor tud megegyezni abban, hogy ki fektesse le a patak híd­jait. Ugyanis most egy­másnak passzolgatják át a feladatokat. Az idő sür­get! B. G. Próbálják az Elbát A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Válla­lat nyíregyházi. Tünde utcai telepén jó ütemben halad a betongyártó üzem rekonstruk­ciója. Május 8-án elkezdték az új Elba—45-ös betonkeve­rő gép próbaüzemelését. A nagy teljesítményű gép órán­ként 45 köbméter beton ke­verésére alkalmas. A próba­üzem a terv szerint egy hétig tart, aztán teljes kapacitással keverik a betont. Kitüntetések A vöröskeresztes világnap alkalmából május 9-én Nyír­egyházán kibővített ülést tartott a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár megyei ve­zetősége. Ekkor adták át a mozgalomban kiemelkedő munkát végző aktivistáknak az országos vezetőség által adományozott kitüntetéseket. Vöröskeresztes Munkáért arany fokozat kitüntetést ka­pott Katona Sándorné kocsor- di nyugdíjas és özv. Sónyák Józsefné győrteleki nyugdí­jas. Ezüst fokozat kitüntetést nyújtottak át Fábián Gyulá­nak, a Vöröskereszt fehér- gyarmati járási titkárának. Kovács Károlyné panyolai hivatalsegédnek, dr. Pataki Béláné, dr. Baráth Ida vásá- rosnaményi körzeti orvosnak, Sorossy Anna nagyhalászi kendergyári könyvelőnek, Tudja Borbála nyírtassi vé­dőnőnek. Bronz fokozat kitüntetés­ben részesült Ács Jánosné nyírmeggyesi körzeti orvosír­nok, Adamóczky Tibor pol­gári yédelmi alkalmazott, Borbély Júlia, a Nyírségi Nyomda mátészalkai részle­gének kéziszedője, Fülöp Já­nosné tiborszállási háztartás­beli, Kozma Andrásné biri vé­dőnő, Kosa Károlyné gulácsi bölcsődevezető, Mészáros í László, a Kisvárdai 2-es sz. I Általános Iskola szakfelügye­lője, Nagy Béláné, a Minőségi Cipőgyár nyírbátori üzemi ápolónője, Ruszka Ferencné, a Mezőgép vállalat fehérgyar­mati könyvelője, Tóth István­ná, a Fémmunkás vállalat balkányi könyvelője, valamint dr. Tóth László, a Pedagógus Továbbképző Intézet felügye­lője. A NYÍRBÁTORI CIPŐ­GYÁR csengeri üzemében ki­lenc lány, illetve asszony a tűzés „tudományát” tanulja. A tanfolyam csaknem há- j rom hónappal ezelőtt kezdő­dött és május középén ér véget. A tanfolyam után va­lamennyien betanított mun­kásként dolgozhatnak. Volánosok Lengyelország­ban. Az 5. sz. Volán Vállalat szakszervezeti bizottsága el­készítette a sóstói vállalati üdülő nyári programját. A program szerint július 11-től augusztus 8-ig lengyel közle­kedési dolgozók érkeznek az üdülőbe csereüdülésre. Ezt megelőzően és ezt követően a nyári szünidőben a válla­lat dolgozóinak gyermekei vehetik igénybe az üdülőt. A szabolcsi „volánosok” július­ban két turnusban üdülnek Lengyelországban. BÁRÁNYEXPORT. A jánk- majtisi Dózsa Tsz a közel­múltban a gyapjúforgalmi vállalatnak 211, az állatfor­galmi és húsipari vállalatnak pedig 59 tejesbárányt adott le. Az értékes bárányok egy része exportra került. Kis muzsikusok ■Xis muzsikusok álltak a pódiumra. Zeneiskolások. Olyanok, akik tehetségükkel, zenei előrehaladásuk­kal érdemelték ki a nyilvános szereplés lehetősé­gét. A talán legnehezebb előadói formában mutatkoztak be: kamarazenét játszottak, Üjfehértói, nyíregyházi, nyírbátori, mátészalkai és kis­várdai zeneiskolások, többségükben általános iskolások ját­szottak klasszikus és modern zenét. Beethoven és Bartók, Purcell és Haydn egyaránt szerepelt a programban. Fi­gyelmet érdemelt a sok tehetséges fiatal előadása, a taná­rok magas színvonalú oktatása eredményeként született él­ményt adó koncert. Sok ilyen hangverseny tapasztalata után merem mon­dani: érdemes volna ezekre odafigyelni az üzemi műve­lődési szakembereknek, a nem zeneiskolák tanárainak. Az alkalom olyan, hogy képes megszerettetni a muzsikát a nem értővel, odaszoktatni a koncertterembe a ma még hú- zódozót, aki nem is tudja, mi a komoly zene. önmagában az a tény, hogy gyermekek a szereplők, rokonszenvessé teszi a hangversenyt a zenét alig ismerő számára. Feloldja a gátlást, nem várja a tökéletest, nem szorong a szakértők és sznobok társaságában. Leplezetlen lelkesedéssel írok a napokban lezajlott nyíregyházi hangversenyről. Jó lenne, ha a jövőben még több felnőtt, *sokkal több iskolás, középiskolás is (!) ott ülne a hallgatók között. Amikor gondban vagyunk a zenei nevelés módozatait illetően, kár lenne kihagyni ezeket a kínálkozó alkalmakat. Muzsikáljanak a fiatalok társaik­nak, s azoknak a felnőtteknek, akik rajtuk keresztül jut­hatnak el a zene magas szintű élvezetet adó öröméhez. (bürget) Moszkvában dolgoznak. A híres moszkvai tévétorony közelében épült egy technikai ház, amelybe ezekben a he­tekben rádió- és tévéstúdió­kat szerelnek. A szerelést az Universil Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi gyáregysé­gének dolgozói is segítik. A munkálatokat júliusra fejezik be. Megjelent az Újpesti Gyap­júszövőgyár újfehértói gyár­egysége üzemi híradójának legújabb száma. A híradóban egyebek között az újítások­ról is olvashatunk. A gyár­egységben tavaly 11 újítási javaslatot nyújtottak be, ezek közül nyolcat elfogadtak és be is vezettek. KOMBINÁT OLCSVA- APÁTIBAN. A lakosság je­lentős társadalmi munkájá­val Olcsvaapátiban a közel­múltban olyan sportkombiná­tot építettek, amely kulturá­lis rendezvények megtartásá­ra is alkalmas. ÖSSZEFOGÁS PANYOLAN. A lakosság idén is jelentős társadalmi munkát végez Pa- nyolán. Egyebek között tár­sadalmi összefogással épül a gyermekjátszótér, a helyi óvodának játékokat is készí­tenek. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hycomat Lim. (Bp) 8188 Trabant Lim. (Győr) 7876 Trabant Lim. (Bp) 19140 Trabant Lim. Spec. (Bp) 28176 Trabant Lim. Spec. (Győr) 16003 Trabant Combi (Budapest) 4597 Trabant Combi (Győr) 1446 Wartburg de Luxe (Bp) 17099 Wartburg Lim. (Bp) 13512 Wartburg de L. tolótet. (Bp) 5046 Wartburg Lim. tolótet. (Bp) 3104 Wartburg Tourist (Bp) 6189 Skoda 105 (Bp) 5707 Skoda 105 (Debrecen) 2454 Skoda 105 (Győr) 2495 Skoda 120 L (Bp) 5282 Skoda 120 L (Debrecen) 2089 Skoda 120 L (Győr) 3170 Lada 1200 (Budapest) 99707 Lada 1200 (Debrecen) 52621 Lada 1300 (Budapest) 12584 Lada 1300 (Debrecen) 7960 Lada 1500 (Budapest) 20544 Lada Combi (Budapest) 13175 Lada 1600 (Budapest) 2768 Lada 1600 (Debrecen) 1146 Polski Fiat 126 (Budapest) 14940 Dacia (Budapest) 13121 Polski Fiat 1500 (Budapest) 13927 Zaporozsec (Budapest) 28662 Moszkvics (Budapest) 4538 SZEDIK A SÁTORFÁT. A sóstói uszodáról május I4-én leszedik a sátrat. Ezt követő­en festésre és fertőtlenítésre kerül sor. Az uszoda május 20-tól nyitottként üzemel. Uborka Nyírbéltekről A Nyírbéltek és Vidéke ÁFÉSZ a közelmúltban a Debreceni Konzervgyárral kétszáz vagon uborkára kö­tött szerződést. A szövetkezet a miskolci hűtőházzal is szer­ződést kötött, amelynek ér­telmében a nyáron Nyírbél­tekről 45 vagon málnát szál­lítanak Miskolcra. Mind az uborkát, mind a málnát a háztájiban termelik a nyír- béltekiek. A le nem szerző­dött áruból a szövetkezet mű­ködési területén a helyi el­látást javítják. sziporkafesztivál címmel tréfás ötletparádét rendeznek május 10-én, 18 órától a nyíregyházi városi művelődési központban mű­ködő Sipkay Barna Ifjúsági Klubban. A színes műsorban tagavatási „szertartás” és diszkó is szerepel. Megér egy mosolyt A skót meg akarja ün­nepelni cége alapításának 50. jubileumát. Ezt mondja helyettesének: szeretnék ünnepséget ren­dezni, szeretném, ha min­den dolgozó jól érezné magát és ugyanakkor ez nem kerülne sok pénzébe a cégnek. — Azt tudom tanácsol­ni önnek, főnök úr — mondja a helyettes, hogy akassza fel magát. Ez ere­deti megoldás lenne, sem­mibe nem kerülne és ugyanakkor a beosztottak örülnének. ★ Egy tavaszi kirándulá­son mondja Margit kis­asszony Emil úrnak: — Érdekes, hogy egyre kevesebb gólyát lehet lát­ni... — Na és? Hiszen ma már úgy sem hisz senki a gólyákban! ★ — A férjem sírt, ami­I kor megölte a karácsonyi halat. I — Ilyen érzékeny? — Nem. Elvágta az uj- i ját! Műsoron a Ménesgazda Számos értékes filmmel járul hozzá a megyei moziüzemi vál­lalat a béke- és barátsághónap Szabolcs-Szatmár megyei rendez­vényeihez. Ebben az időszakban a megye majd minden normál és keskeny mozijában vetítenek háború- és erőszakellenes, a humánumra apelláló filmet. A bemutatásra kerülő filmek a friss hazai és külföldi filmtermés rangos alkotásaiból kerülnek ki. A nézők láthatják többek között Kovács András ..Ménesgazda” és az „Októberi vasárnap” című filmjét, Bernardo Bertolucci epi­kus alkotását, a „Huszadik szá- zad"-ot. Sára Sándor „80 huszár” című müvét, s az országszerte nagy közönségsikerrel játszott. Szinetár Miklós rendezte „Az erőd” című filmet A szovjet filmművészetet klasszikus és újonnan készült játékfilmek, a „Ballada a katonáról”, a „Fehér hajó" és a „Kálvária" képvise­lik. A nyíregyházi Krúdy moziban láthatják a nézők az 1977-es can- nes-i fesztivál nagydíját és a FIPRESCI díját elnyert, a Tavi- ani testvérek rendezte „Apám- uram” című filmet. A moziüzemi vállalat a Haza­fias Népfronttal együtt szervezi ezt az akciót: a filmvetítések előtt a helyi népfrontmegbízot­tak megemlékeznek a béke- és barátsághónapról. Pályázat — gyermekfoglalkozásokra Pályázatot hirdettek a nem­zetközi gyermekév alkalmá­ból megyénkben pedagógu­sok, közművelődési dolgozók számára. Gyermekfoglalko­zások forgatókönyveit várják a jelentkezőktől, olyanokat, melyekben a gyermekek al­kotókészségét aktívan fel­használó játékos formákat, módszereket mutatnak be. Szabadban és teremben meg­valósítható foglalkozások le­írását kérik a meghirdetők, s e foglalkozások időtartama ne legyen több, mint 15—20 perc. Természetesen csak olyan forgatókönyvet fogad­nak el, mely másutt még nem jelent meg. A beküldési ha­táridő 1979. november 1. A legkiemelkedőbb forgató- könyveket külön kiadvány­ban jelentetik meg — és persze díjazzák is az elbírá­lók. Orvosok-műszakiak talál­kozóját rendezték meg május 8-án Kisvárdán, a baromfi- feldolgozó üzemben. A talál­kozón a város kórházi és üzemorvosai. valamint a vállalatok igazgatói, főmér­nökei és munkavédelmi elő­adói vettek részt. Napirendre került az üzemegészségügy és a táppénzes fegyelem. KIÁLLÍTÁS GYERMEK­RAJZOKBÓL. A tiszaszalkai művelődési házban a tuzséri megyei gyermekrajz-kiállítás anyagából május 3-án kiállí­tást nyitottak. Az érdeklő­dök május 18-ig tekinthetik ■meg a kiállítást. Ismét üzemel a pontonhíd Dombrádnál a Tiszán. A nyír­egyházi közúti igazgatóság dolgozói május 7-én az utolsó úszó testet is a helyére állí­tották, s a kötelező üzempró­ba után 8-tól már zavartalan a- közlekedés Dombrád és a Borsod megyei Gigánd között. Jelenleg — a tiszadobival együtt — két pontonhidat üzemeltet az igazgatóság a Tiszán. Mindkét helyen késő őszig kelhetnek át az utazók, méghozzá időkorlátozás nél­kül. A hídkezelők 24 órás, fo­lyamatos szolgálatot tarta­nak. A Nyírségi Nyomdában a Vöröskereszt szervezésében kedden a vöröskeresztes vi­lágnap alkalmából ünnepi taggyűlést rendeztek. Megem­lékeztek a Vöröskereszt meg­alakulásáról, az önzetlen se­gítségadásról, valamint a gyermekek neveléséről. Telefondoktor A prosztata megbetegedé­seiről hallhatják az érdeklő­dők a telefondoktor előadá­sát május 10-én, csütörtökön 15—18 óráig a 10—800-as te­lefonszámon. KISVÁRDAI VÁROSI TA­NÁCS V. B. termelésellátás­felügyeleti osztálya értesíti a város lakosságát, hogy az ebek veszettség elleni pótoltá­sát 1979. május hó 11-én reg­gel 6 órától 12 óráig tartja a vásártéren. (523) A Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti a Gusxev-lakótelep lakosságát, hogy karbantar­tási munkák végzése miatt május 9-én, szerdán reggel 07,00 órától déli 12.00 óráig a lakótelepén vízhiánnyal kell számolná. Az említett időtar­tam alatt vállalatunk a fo­gyasztók megértését és szíves türelmét kéri. SZAVICSAV, Nyíregyházi Üzemvezetőség. (520) HUtÜGYELETES: Nábrádi Lajos Telefon: 11—425 szerda KRÓNIKA GERGELY NAPJA A Nap kél 4 óra 16 perc­kor, nyugszik 19 óra 06 perckor. A Hold kél 16 óra 12 perc­kor, nyugszik 3 óra 15 perc­kor. Harmincnégy évvel ez­előtt, 1945, május 9-én ért véget a csaknem hat esz­tendeig tartó második vi­lágháború, amelynek emlé­kére május 9-ét a győze­lem napjává nyilvánították. Történelmi tény ma már, hogy ennek a háborúnak legnagyobb terhét a Szov­jetunió viselte: felfogta a náci hadigépezet legsúlyo­sabb csapásait, majd sok ezer kilométeres fronton hátrálásra kényszerítve a fasizmust, azt végül saját barlangjában semmisítette meg. Ugyancsak történelmi tény, hogy a második vi­lágháború győzelmes befe­jezését, a német fasizmus megsemmisítését az a nagy szövetségi összefogás tette lehetővé, amelyben közre­működött az Egyesült Álla­mok, Anglia, Franciaország s több más antifasiszta ál­lam is. A háború utolsó szakaszá­nak krónikájához tartozik, hogy 1945 áprilisában. a szovjet hadsereg összponto­sított támadásának eredmé­nyeként már megközelítet­ték a német fővárost, s a szovjet egységek május 2-án elfoglalták Berlint. Néhány nappal később, május 8-án í Németország feltétel nélkül kapitulált. 1945. augusztus 9-én — a februári jaltai konferencia megállapodása értelmében — a Szovjetunió is megindította Japán elle­ni hadműveletét, s ennek, valamint a Hirosimára és Nagaszakira ’edobott atom­bombáknak a következmé­nyeként szeptember 2-án Japán is feltétel nélkül ka­pitulált. Idejárd» 4 Várható időjárás ma es­tig: az ország déli és keleti felén eleinte borult idő, el­szórtan esővel, később meg­szűnő eső és felszakadozó felhőzet. Máshol álta’ában kevés felhő, eső nélkül. A mérsékelt északi, északke­leti szél a nappali órákban helyenként megélénkül. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 14—19 fok között. Heti időjárás- előrejelzés Az elmúlt héten többnyi­re erősen felhős, csapadé­kos volt az idő, több helyen zivatar is volt. A hét köze­pétől kevesebb felhő, több órás napsütés jellemezte az időjárást. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet az Al­föld és a Tiszántúl terüle­tén 3—6 fok között vo't,. a talaj mentén a derült éjsza­kákon viszont több helyen is mértek 0 fok alatti hő­mérsékletet. A legmagasabb nappali hőmérsékletekben eleinte nagy különbség mu­tatkozott, a Tisza vonaláig 10—15 fok közötti értéket, míg a Tiszántúlon 18—21 fok közötti értékeket észleltek. Ez a különbség később el­I mosódott és egységesen 18— 20 fok között volt a hőmér­séklet a kora dé1 utáni órák­I ban. A hét végén, e hét ele­jén ezt kisebb lehűlés kö­vette, ekkor 15—17 fokra ? emelkedett a hőmérő hi­ganyszála. A következő hé­ten változóan, időnként erő­sen felhős időre kell számí­tani, szórványosan záporok, zivatarok kialakulása vár­ható. A nappali fe1 melege­dés a hét végéig csökkenő tendenciájú lesz, majd újra emelkedni fog. Eleinte 15— 20, az időszak közepén 12— 17, később 17—22 fok között alakul. A hajnali legalacso­nyabb hőmérséklet plusz 3— plusz 8, az időszak végén plusz 6—11 fok lesz. 11| Kelet* Magyarország I KÉPEK I ____ . — .... ■ _______ 9., szerda GUMIGRUND. (Császár Csaba felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents