Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-27 / 122. szám

1979. május 27. KELET-MA6YARORMÁG 15 || Kelet Magyarország | KÉPEK 1 Á gyermeknap programjából Városainkból, községeink­ből sok gyermeknapi ese­ményről kaptunk hírt. Min­den nyíregyházi iskola külön programot készített, újdon­ságnak számít, hogy több is­kola gyermekei a patronáló üzem dolgozóival ünnepelnek együtt. Nagyvállalataink is kive­szik részüket az ünnepségek­ből. A Mezőgép vállalat a sóstói üdülőbe várja dolgozói gyermekeit, egésznapos prog­ramra. A konzervgyárban bi­zonyára a konzervkóstolás lesz az egyik érdekesség. A dohánygyárban és a gumi­gyárban játékos vetélkedő­ket rendeznek. Felsorolni is lehetetlen volna, mennyi ajándék készült el erre az al­kalomra. Kettőt emelünk ki: a Mezőgép fehérgyarmati gyáregysége az 1-es számú iskolának libikókákat készí­tett, a tiszadobi gyermekvá­ros pedig egy „mókuskere­ket” ajándékozott a berkeszi nevelőotthonnak. Gazdag programmal ké­szülnek a gyermeknap meg­ünneplésére a megye gyer­mekotthonai, nevelőotthonai is. Berkeszen például az Il­lés-együttes szórakoztatja a gyerekeket, Cégénydányádon pedig szovjet pajtásokat lát­nak vendégül. Női kabát az NSZK-ba Kitüntetések Pénteken és szombaton ki­tüntették azokat a dolgozó­kat, akik a Szövetség gázveze­ték építésén kiemelkedő mun­Szürke, tiszta gyapjú, és lódenkabátok kerülnek le a gyártó gépsorokról május 28- tól a nyíregyházi Divat Ru­házati Vállalatnál. A nyugat­német megrendelésre a mo­dern vonalú, divatos női ka­bátokból először 1500, majd 2000 darabot exportálnak. Háromnapos Ifjú Gárda-szemlét rendeznek Nyíregyházán a hét végén. A programban alaki szemle, harci túra tábor­tűz és bál is szerepel, a rajversenyek legjobbjainak pedig vasárnap délelőtt adják át a jutalmakat. Képünk a meg­nyitón készült. (Jávor L. felv.) kát végeztek. Szombaton a KEMÉV-nél ünnepséget tar­tottak, amelyen részt vett Szemján Tibor, a nyíregyhá­zi városi pártbizottság tit­kára, Lencsés János, az épí­tők szakszervezete megyei bi­zottságának titkára. Varga András, a KEMÉV szb-titkára a SZOT székhá­zában a Szakszervezeti Mun­káért kitüntetés arany foko­zatát vehette át. Az Építés­ügyi és Városfejlesztési Mi­nisztériumban megtartott ün­nepségen kitüntették azokat a fiatalokat, akik a KISZ- védnökséggel épült gázveze­téknél példamutatóan dolgoz­tak. Kiváló ifjúsági vezető kitüntetést kapott Kassai Ist­ván, a KISZ megyei bizott­ságának munkatársa. Arany­koszorús KISZ-jelvényt ka­pott a KEMÉV négy dolgo­zója: Gégény András, Néme­ti Gyula, Popomájer Erzsébet és Takács Ildikó. A szombati vállalati ün­nepségen miniszteri Dicsérő Oklevelet kapott a KEMÉV öt dolgozója: Csók Árpád, Gyurkó Sándor, Nagy János, Orosz János és Sárközi Sán- dorné. ÚTLEZÁRÁS. Május 28-án 10 órától 13 óráig Rakamaz belterületén vágányépítési munkák miatt lezárják a 30. számú főúton a vasúti átjá­rót. A közúti forgalomra te- relőutat jelölnek ki. PEDAGÓGUS KÉPZŐMŰ­VÉSZEK pályázati munkái­ból nyílt kiállítás a megyei úttörőházban. A gyermekév alkalmából hirdetett pályázat díjnyertes munkái június 3-ig tekinthetők meg. Rókacsalád a kamrában Egy Ivanovo környéki (Szovjetunió) parasztasszony egyik éjszaka arra riadt fel, hogy nagy zaj hallatszik a szerszámkamrájából. Egy nős­tény róka keresett ott mene­déket a hideg elől. A háziasz- szony hiába próbálta elker­getni a hívatlan vendéget, az nem mozdult a helyéről. Ugyanis anyai kötelezettsé­geinek kellett eleget tennie: egy rongy halmazon három rókakölyök feküdt mellette. ítélet-végrehajtás villamosszékkel A Florida állambeli Starke börtönében villamosszékben ért véget a 30 éves John Spenkeling viszonylag hosszú bűnözői pályafutása. A Wa­shingtoni Legfelsőbb Bíróság ugyanis 4 perccel a kivégzés kitűzött időpontja előtt eluta­sította a gyilkosság miatt 1973-ban halálra ítélt férfi­nak az ítéletvégrehajtás fel­függesztését kérő beadvá­nyát. Gyómántüzemet épít a SZÁÉV Az Egyesült Izzó hajdúná­nási üzemének 70 millió fo­rintos beruházását kapta meg a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Mintegy 188 ezer a A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése sze­rint a 21. játékhéten ötta- Iálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 38 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 188 588 15 millió forintos értékben május végén adják át a gyé­mántüzemet, s ezt követi a többi üzemépület és szociá­lis létesítmény avatása. négyesre forint. Három találatot 5300 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 676 fo­rint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 180 533 darab ezekre egyenként 25 fo­rintot fizetnek. Kedden, szerdán: Gépkocsisorsolás Üzemi gyermekvédemi fe­lelősök tanácskoznak a me­gyei gyermek- és ifjúságvé­delmi napok alkalmából az aktuális feladókról. A ta­nácskozást május 28-án dél­előtt 10 órakor a nyíregyhá­zi papírgyárban tartják. 18 ÉVES DOLGOZÓKAT köszöntöttek a Nyíregyházi Konzervgyárban. A több éve hagyományos rendezvényen harmincöt ifjú dolgozót tá­jékoztattak a fiatalok jogai­ról és kötelességeiről, majd egy-egy szál virággal kedves­kedtek nekik. Hortobágy címmel 1935- ben Georg Höllering készített először filmet Móricz-műből. Azóta szinte minden jelentős alkotása filmvászonra került. Ezeket ismerteti a Móricz Zsigmond és a film című ki­advány, melyet a megyei mo­ziüzemi vállalat jelentetett Az Országos Takarékpénz­tár május 29-én es 30-án Bu­dapesten a MÉM művelődési termében rendezi a gépkocsi- nyeremény-betétkönyvek idei második, sorrendben 72. sor­solását. A húzáson a január 31-ig váltott és az április 30- án még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos nyeremény- betétkönyvek vesznek részt. Kedden a Budapesten váltott betétkönyvek között 381 meg az évfordulóra, 2500 pél­dányban. Ugyancsak az író születésének centenáriuma alkalmából tartanak emlék­műsorokat a megye több já­rásában, városában: a mozik öt Móricz-műből készült fil­met tűznek műsorukra. autót sorsolnák ki, a szerdai húzáson a vidéken váltott betétkönyvekre 625 nyere­ményautó jut. A kétnapos húzáson összesen 1006 sze­mélygépkocsi talál gazdára, az 5000 forintos betétköny­vekre 697, a 10 000 forinto­sokra 309 nyereményautó jut. A húzás összesített eredmé­nyét június 1-én, pénteken teszik közzé. Milyen legyen Kisvárda vá­rosközpontja? A rendezési terv ismertetése és társadal­mi bírálata szerepel az Épí­tőipari Tudományos Egyesü­let kisvárdai városi és járási csoportjának napirendjén a május 29-i tanácskozáson. A résztvevők ezt követően a vá­ros üzemeivel ismerkednek meg. Móricz és a film Radioaktív fertőzés az USA-ban Az Egyesült Államok Mississippi szövetségi álla­mának egyik körzetében, ahol a hatvanas évek­ben atomkísérleteket vé­geztek, az állatvilág erős radioaktív fertőzöttségét állapították meg. A ható­ságok sietve megkezdték a lakosság kitelepítését a szennyezett körzetből. KÜLPOLITIKAI FÓRU­MOT rendez a nyíregyházi városi művelődési központ a munkásművelődési hetek programjában május 29-én. Az érdéklődők kérdéseire délután fél háromkor a kon­zervgyárban, fél ötkor pedig a Mezőgép vállalatnál Hor- vát János, a tévéből ismert újságíró válaszol. Repülőgép-katasztrófa Chicagóban 272 halálos áldozatot kö­vetelt pénteken az Egyesült Államok történetének legsú­lyosabb légi katasztrófája: a chicagói repülőtér közelében, felszállás után néhány perc­cel lezuhant és kiégett egy óriás utasszállítógép. A sze­rencsétlenséget a 260 utasból és a 12 főnyi személyzetből senki nem élte túl. A szemtanúk szerint a DS—10-es típusú, négy hajtó­műves óriásgép egyik hajtó­műve közvetlenül a felszál­lás után levált. Ezt követően a gép a chicagói O’Hare re­pülőtértől néhány kilométer­re lezuhant, felrobbant és ki­égett. Mire a mentőszemély­zet meg tudta közelíteni az izzó roncsokat, már csak ha­lottakat találtak. A legújabb jelentések sze­rint nem 272, hanem 270 ha­lálos áldozata van a chicagói repülőtér közelében bekövet­kezett légikatasztrófának. Két amerikai állampolgár ugyan­is nem szállt fel a repülőgép­re, jóllehet helyüket már ko­rábban lefoglalták. Az eddigi legsúlyosabb amerikai légiszerencsétlen­ség színhelyén eddig 250 holt­testet sikerült kiszabadítani a roncsok közül. Halálos balesetek Gyoma külterületén, a fénysorompóval ellátott köz­úti vasúti kereszteződésben Oltyány Lajos 37 éves vonat­vezető gyomai lakos vonta­megállapítása szerint Szöge- di feltehetően vezetés közben rosszul lett. Az ügyben a rendőrség a vizsgálatot to­vább folytatja. Aszfaltrajz­versenyt ren­dezett a SZÄ- EV május 25- én, a vállalati dolgozók gyer­mekeinek. Ezt követően film­vetítés és báb­előadás szere­pelt a prog­ramban. Ké­pünkön: egy pillanat a rajz­versenyről. (Demeter Dé­nes felv.) tóval nekiütközött egy teher­vonatnak. Oltyány a helyszí­nen meghalt. A rendőrség eddigi megállapításai szerint Oltyány a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a ke­reszteződésbe. Kemence külterületén Al­pári Mihály 32 éves fodrász, diósjenői lakos segédmotor­kerékpárjával az útmenti árokba borult és a helyszín n meghalt. A rendőrség eddigi megállapításai szerint Alpári nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel vezetett. Üllőn Szögedi Tibor 52 éves főművezető, szomolyai lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és ne­kiütközött egy tehergépkocsi­nak. Szögedi a helyszínen meghalt. A rendőrség eddigi A Iudasi MÁV-állomáson egy személyvonatból kiesett Németh Józsefné 56 éves tsz- tag, Iudasi lakos. Németh Jó­zsefné a helyszínen meghalt. A rendőrség az ügyben to­vább folytatja a vizsgálatot. Márkáz határában, a víztá­rozóban fürdés közben egy gumimatracról a vízbe bo­rult Szekrén.vesi Zsolt 13 éves tanuló, markazi lakos és a vízbe fulladt. A vizsgálat ed­digi megállapításai szerint a gyermek halálát szívizom­görcs okozta. < HÍRÜGYELETES Baraksó Erzsébet Telefon: 11—425 Május 27., vasárnap KRÓNIKA s' HELLA NAPJA A Nap kél 3 óra 55 perc­kor, nyugszik 19 óra 28 perckor. A Hold kél 5 óra 22 perc­kor, nyugszik 20 óra 41 perckor. Hatvan évvel ezelőtt, 1919. május 27-én jelent meg a moszkvai Pravdában Lenin híres cikke, Üdvözlet a ma­gyar munkásoknak címmei. Mint ismeretes, Lenin -kez­dettől felismerte a Magyar Tanácsköztársaság történel­mi jelentőségét, s a rendkí­vüli nehézségekkel küzdő szovjethatalom minden le­hető támogatást megadott számára. Ilyen nagy hatású segítséget jelentett az emlí­tett cikk is. A repülőgéppel Moszkvából visszatérő Sza­muely Tibor népbiztos hoz­ta magával, s a Népszava 1919. június 1-i számában magyarul is megjelent. A cikkben Lenin nagy öröm­mel üdvözölte a két hónap­ja fennálló fiatal magyar ta­nácshatalmat, s azt a tényt, hogy a proletárdiktatúra el­vi platformján sikerült egyesíteni egy pártban az összes szocialistákat. Ezzel kapcsolatban felhívta a fi­gyelmet az esetleges ingado­zás kíméletlen leküzdésére. A Pravda híres cikke így fejeződik be: ,,Ti az egye­düli tisztességes, természe­tes forradalmi háborút vív­játok, az elnyomottak há­borúját az elnyomók ellen, a háborút a szocializmus győzelméért. Az egész világ munkásosztályának minden tisztességes tagja a mi ol­dalunkon áll. Minden hónap közelebb visz bennünket a világ-proletárforradalom- hoz. Legyetek kitartók. A győzelem a mienk lesz!” 1979. május 28., hétfő EMIL NAPJA A Nap kél 3 óra 54 perc­kor, nyugszik 19 óra 29 perckor. A Hold kél 6 óra 09 perc­kor, nyugszik 21 óra 31 perckor. Kétszáz évvel ezelőtt. 1779. május 28-án született Dub- linban, és 1852-ben hunyt el Thomas Moore ír költő, ze­neszerző. Első szellemi termékét, Anacreon-fordítását a walesi hercegnek ajánlotta. Két év múlva admiralitási tisztvise­lőként Bermudába nevezték ki, de állását csakhamar -megunta és otthagyta. E meggondolatlan lépése egész életére kihatott, később ugyanis , őt tették felelőssé az ott rejtélyes körülmé­nyek között elúszott hat­ezer font sterlingért; s hogy az adósok börtönét elkerül­je, menekülnie kellett. Ek­kor utazott Olaszországba, ahol Byron fogadta házába. Csak 1802-ben térhetett vissza hazájába. Ekkor azonban már híres költő~volt. Verseihez, éne­keihez dallamot is szerzett, te társaságban maga énekel­te azokat. Többet meg is zenésített, s később fő jö­vedelemforrása lett, hogy -zeneműveihez maga írt szö­veget is. A XIX. század po­litikai levegője szatírák írá­sára is sarkalta; ilyen mun­kái közül több nagy nép­szerűségre tett szert. Byron­hoz fűződő barátsága indí­totta őt a költő leveleinek és 'naplójának kiadására. Vi­szont az ő meggondolatlan­sága miatt lett szegényebb az utókor Byron emlékira­taival : ezeket ugyanis Moore elégette. Hájé'** Várható időjárás ma es­tig : időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan zápor, zivatar. Mérsékelt, napköz­ben megélénkülő, változó irányú szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet vasárnap 25—30 fok között.

Next

/
Thumbnails
Contents