Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-22 / 117. szám
KELET-MAGYARORSZÁG 1979. május 22. Meglepetések az NB ll-ben Bz NYVSSC bravúros győzelme A meglepetések sorát hozta a labdarúgó NB II Keleti csoportjának vasárnapi, 34. fordulója. A legkellemesebb a kazincbarcikai rangadón született, ahol az NYVSSC bravúros győzelmet aratott. A táblázat alsó feléhez tartozó csapatok gyanúsan megtáltosodtak. . . A Szolnoki MÁV és a Borsodi Bányász — az utóbbi idegenben — az Egerrel illetve a Hódmezővásárhellyel döntetlenezett. A Miskolci VSC a Lenin- várost, a Gyula pedig — Békés, Csabán — a TASK-ot verte meg. Az osztályozóra kerülésért küzdő Gyöngyös nagyarányban nyert a már kiesett KSE-vel szemben. Eredmények: NYVSSC _ KAZINCBARCIKA 2:1 (1:0) Kazincbarcika. 2000 néző, v.: Urbán. NYVSSC: Buús — Szekrényes, Sziics, Ambrusz, Czeczeli, Cséke, Moldván, Kléninger. Lukács, Kiss M., Farkas II. Edző: Temesvári Miklós. K.-barcika; Bencze dr. — Bacsó, petercsák. Helgert (Moch- lár). Tamás, Fekete. Kálmán, Kendi, Koleszárik (Kiss L.), Móricz, Simkó. Edző: Szentmarjay Tibor. Mindkét együttes óvatosan kezdett, de már az első percekben kitűnt -az NYVSSC nagy játékkedve. Az 5. percben Kiss M. a félpályáról vezette kapura a labdát az alapvonalról beadott, s Lukács csak centiméterekkel lőtt a kapu fölé. Továbbra is a vendégek támadtak és a 16. percben gólt értek el. Farkas II. baloldali szögletét Czeczeli öt méterről fejelte a Vegyész kapujába, 1:0. A második félidőben is a nyíregyházi csapat volt a kezdeményező. A 63. percben a kitűnően játszó szekrényest szabálytalanul szerelték. A legurított szabadrúgást Farkas II. vezette kapura és a kimozduló kapus fölött a hálóba emelte a labdát. 2:0. Ezután is többet támadott az NYVSSC, s az újabb góltól csak Bencze dr. jó védései mentették meg a hazaiakat. A 75. percben Kiss L. a 16-oson belül elesett, s meglepetésre Urbán játékvezető ll-est ítélt. A büntetőt Tamás értékesítette, 2:1. A találkozón végig az NYVSSC irányította a játékot. Korszerű, támadó futballt játszottak, s ezzel meglepték a hazaiakat. Egy két átadással már a kazincbarcikaiak kapuja előtt volt a labda. A hátvédsor közepén pedig kitűnően mutatkozott be Szűcs. A nyíregyházi együttes valamennyi tagja dicséretet érdemel. Különösen Szekrényes, aki a mezőny legjobbja volt. A hazaiak közül csak Bencze dr-t lehet kiemelni. Sípos Béla GYÖNGYÖS—KSE 4:0 (1:0) Gyöngyös. 900 néző, v., Dudás. Gyöngyös: Kovács — Eisemann, Adonyi, Acs, Kelemen. Ulmann, Galgóczi dr., Ferenc, Horváth (Szilágyi), Gábor (Szabó), Farai. Edző: Czimmermann Gyula. KSE: szabó — Takács. Kovács M., Baksa, Szűcs, Szilágyi, Gólyán Komáromi, Bori (Tóth), Földesi, Kubik. Edző: Baksa Gyula. A várakozásnak megfelelően hazai támadások vezették be a mérkőzést és a 8. percben megszületett a gyöngyösiek első gólja. Ferenc jobb oldalról adta be a labdát, a védők közül Horváth emelkedett a legmagasabbra és 10 méterről a kapu jobb olTotó 1. Dunakeszi VSE—SZEOL 0-3 2 2. Kecskemét—Balassagy. 3-0 1 3. Vác—22. Volán 0-2 2 4. Pénzügyőr—Budafok 3-3 X 5. Kazincb.—Nyíregyháza 1-2 2 6. Szolnoki MÄV—Eger 4-4 X 7. Fűzfő—Pécsi VSK 1-0 1 8. Bauxitb.—Kaposvár 0-0 X 9. Cesena—Foggia 2-0 1 10. Genoa—Lecce 1-1 X 11. Nocerina—Udinese 0-0 X 12. Spal—Pescara 1-2 2 13. Ternana—Cagliari 1-1 X +1 Pis tolese—Brescia 1-1 X dalába fejelt, 1:0. Ellaposodott a játék, egymás hibáiból éltek a csapatok. A 17. percben Szűcs buktatta Ferencet, s a játékvezető elhamarkodottan kiállította a kisvárdai játékost. A hátralévő Időben szinte alig történt valami a pályán ... Szünet után a 10 emberrel játszó KSE elfáradt, s a hazaiak egymás után szerezték góljaikat. A 60. percben Szabó 1ó labdával szöktette Adonyit, aki a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt, 2:0. A 67. percben Párái átadását Ferenc lőtte kapura. a kisváradi kapus kiütötte a labdát, a berobbanó Szabó pedig az üres kapuba gurított, 3:0. Két perc múlva Paraj átadását Szabó kapásból lőtte a hálóba. 4:0. A 73. percben Tóth belerúgott Eisemannba, s ezért a bíró leküldte a pályáról. Az erősen közepes, sok hibával tarkított mérkőzésen a kiállítások eldöntötték a két pont sorsát. A hazaiak a második félidőben tíz perc alatt három gólt értek el, s végeredményben megérdemelten nyertek. Jók: Kovács, Szabó, illetve Komáromi és Kubik. Nagy T. András A labdarúgó NB II Keleti csoportjának további eredményei: Szolnoki MÁV—Eger 4:4, szabó Lajos SE—Debreceni MTE 0:0, Özd—Lehel SC 1:1, Békéscsabai TASK—Gyula 1:2, Miskolci VSC— Leninváros 2:1 Szarvas—Szolnoki MTE 2:1, Debreceni VSC— Papp József SE 2:0. Hódmezővásárhely— Borsodi Bányász 1 :l. A bajnokság állása: 1. DVSC 34 25 5 3 77-19 57 2. Nyfregyh. 34 22 7 5 51-16 51 3. Eger 34 19 9 6 59-33 47 4. Papp SE 34 16 11 7 58-34 43 5. Kazincb. 34 16 9 9 55-33 41 6. SZMTE 34 16 8 10 50-42 40 7. Szarvas 34 15 9 10 45-31 39 8. DMTE 34 15 9 10 54-37 38 9. Özd 34 15 7 12 47-40 37 10. Lehel 34 12 10 12 42-40 34 11. Leninv. 34 11 11 12 42-45 33 12. BTASK 34 12 6 16 41-48 31 13. Hódmv. 34 10 9 15 45-59 29 14. Szabó SE 34 9 10 15 25-36 27 15. Gyula 34 11 4 19 33-70 26 16. MVSC 34 8 9 17 37-53 25 17. SZMAV 34 7 10 17 35-57 24 18. Gyöngyös 34 8 7 19 27-48 23 19. Borsodi B. 34 6 8 20 31-52 20 20. Kisvárda 34 2 10 22 22-73 14 BAJNOK AZ ASZTALOS SE A megyei I. osztályú labdarúgóbajnokságban még három forduló van hátra, de a bajnoki cím sorsa már eldőlt, hiszen az Asztalos SE hét ponttal vezet. Hátralévő találkozóit már akár el is veszítheti... A sereghajtók közül győzött Tiszalök és Kótaj, míg Balkány és Csenger kikapott. Eredmények: Nyíregyházi SZAEV-MEZOGÉP SE-----Asztalos SE 2:2, Nagykálló—Tiszavasvári 2:2, Záhony—Fehérgyarmat l :l, Rakamaz—1Tyúkod 4:1, Kótaj—Nyírbátor 3:2, Nagyhalász—Tuzsér 2:0, Tiszalök —Balkány i :0, Csenger—Mátészalka 0:1. A bajnokság állása: 1. Asztalos SE 27 19 4 4 78-27 42 2. Nagyhalász 27 15 5 7 44-33 35 3. T.-vasvári 27 14 6 7 45-28 34 4. Záhony 27 12 9 6 41-29 33 5. M.-szálka 27 11 8 8 34-28 30 6. Tuzsér 27 11 6 10 49-41 28 7. Nyh.SZ.-M. 27 10 8 9 32-37 28 8. Nyírbátor 27 11 5 11 43-39 27 9. F.-gyarm. 27 6 14 7 35-37 26 10. Nagykálló 27 9 6 12 42-40 24 11. Rakamaz 27 10 4 13 33-43 24 12. Tyúkod 27 7 9 11 45-53 23 13. Tiszalök 27 7 7 13 24-46 21 14. Kótaj 27 5 10 12 30-44 20 15. Balkány 27 7 6 14 36-57 20 16. Csenger 27 6 5 16 34-63 17 NAGY HARC A FELJUTÁSÉRT A megyei II osztályú labdarúgó-bajnokságban nagy harc folyik a feljutást jelentő első két helyért. A Mándok vasárnap rangadót nyert Vásárosnamény ellen és ezzel a Nyíregyházi Vo- lán-Dózsának kedvezett, aki előlépett „trónkövetelőnek”. Eredmények: Mándok—vásárosnamény 3:0, Nyíregyházi Volán-Dózsa SC— Jánkmajtis 6:0. Ajak—Nyírtass 2:2, Baktalórántháza—Ojfehértó 0:0. Nagyvarsány—Gávavencsellő 2:1, Kisléta—Nyírmada 2:1, Nagy- ecsed—Ibrány 0:1, Nyíregyházi VSSC II.—Kemecse 2:1, Kisvár- da II.—Hodász 3:1. A bajnokság állása: Vasárnap Nyíregyházán rendezték meg a Béke Kupa úttörő birkózóverseny III. fordulóját, melyen 208-an vettek részt. A szabolcsiak közül aranyérmet nyert az NYVSSC-s Tallárovich, Buschor és Révész, valamint az ibrányi Szilágyi. Második helyen végzett az ibrányi Roma, illetve az Nyh. VSSC-s Kéki, Pocsai és Bezerédi. Bronzérmes lett a nyíregyházi Botos, Lajtos, Újlaki, az ibrányi Bilai, Kulcsár és a zá hőnyi Sebők, Tóth. Felvételünkön a 38 kilogrammosak győztese, Tallárovich Tibor (felül) tussal győz az ugyancsak nyíregyházi Léka ellen. (Kálmán József felvétele) Kézilabda, kosárlabda, röplabda, sakk Veretlenül az élcsoportban A hét végén jól szerepeltek a szabolcsi második vonalbeli kézilabda-, kosárlabda-, röplabda- és sakkcsapatok. Az Asztalos SE sakkozói folytatták sikersorozatukat, s ezúttal Budapesten győztek az ÉLGEP ellen. Az ASE így veretlenül, az élcsoport harmadik helyén várja az őszi folytatást. NYÍRBÁTOR NYERTE A RANGADÓT A kézilabda NB I B-ben és NB II-ben hat szabolcsi csapat játszott bajnoki mérkőzést. A Volán-Dózsa javuló teljesítményt nyújtva vereséget szenvedett a jobb képességű KÉV Metrótól. Az NYVSSC—DMTE találkozón Albert Mária (szemben) leütése elszáll az egyszemélyes sánc keze mellett. (Kálmán József felv.) Az NB II-ben Nyírbátor nyerte a megyei rangadót a tanárképző férficsapata ellen. A tanárképző női együttese viszont hazai pályán győzött és továbbra is az* első helyen áll. Nyert a Mátészalkai MTK és a Tiszavasvári Lombik is. "Eredmények: NB I B-s női mérkőzés: Bp. KÉV Metró—Nyh. Volán-Dózsa SC 16:12 (6:5). Volán-Dózsa: Forgó — Szilágyi Zs., Nagy Zs., Tállas, Buzásy, Mezősi, Niklainé. Cs.: Szilágyi K., Marozsán. Edzők: Szabolcsi György és Sallai Ernő. Gólszerzők: Tállas 6, Nagy Zs., Buzásy, Niklainé 2—2. A visszahívott főiskolások nélkül kiálló vendég nyíregyháziak lelkesen és jól játszva, nagy küzdelemre késztették a Metrót. Jók: az egész nyíregyházi együttes! NB II-es női mérkőzések: Mátészalka—OSC i»:ll (7:7). A budapesti mérkőzésen szünet után jobb erőnlétével felülkerekedett a szálkái csapat és ilyen arányban is megérdemelten győzött. Ld.: Földvári 10, Bemáth 4. Nyh. Tanárképző Főiskola—VM KÖZÉRT 10:8 (5:3). A vártnál nehezebben szerezte meg a két bajnoki pontot a hazai gárda. NB II-es férfimérkőzések: Nyírbátor—Nyh. Tanárképző Főiskola 23:14 (8:5). Szünet után jobban játszott az NYBSC és biztosan nyert. Ld.: Hegedűs 7, Pál 6, illetve Zubor 4, Rácz 3. Jók: Kása, Hegedűs, Molnár, illetve Balázsi és Baricska. Tiszavasvári—DMTE 25:16 (12:6). A hazaiak jobbak voltak. 135 PERCES KÜZDELEM A röplabda NB II hét végi fordulójából az NYVSSC—DEAC férfi-, és az NYVSSC—DMTE női rangadó emelkedett ki. A férficsapatok mérkőzése 135 perces, drámai küzdelmet hozott és végül hazai győzelmet. A női találkozón az NYVSSC megfosztotta veretlenségétől a DMTE-t, amely legutóbb a bajnokjelölt MTK-VM ellen is nyert. Eredmények: Női mérkőzések: NYVSSC— DMTE 3:1 (15:9, 15:8, 15:17, 15:0). A lelkesen és jól játszó nyíregyháziak a harmadik játszmában \kiengedtek, három mérkőzéslabdáról vesztettek. A negyedik játékrészben aztán valósággal „kiütötték” a DMTE-t. Jók: Goldenics, Máté M., Albert M. NYVSSC—Nyírbátor 3:0 (15:3, 16:14, 15:3). Pénteken játszották! A hazai nyírbátoriak csak a második játszmában tudták megszorítani az NYVSSC-t. Sátoraljaújhely—Nyh. Tanárképző Főiskola 3:0 (15:13, 15:6, 15:10). Az első játékrészben 13:13-as állásnál több esetben nyitást rontott a vendég TK. A mérkőzés során többször vezetett a nyíregyházi gárda, de a rutinos hazaiak mindig fordítottak. MTK-VM—Tiszavasvári 3:0 (15:12, 15:9, 15:12). A gyenge színvonalú mérkőzésen az egységesebb MTK-VM győzött. Bp. Építők—Nyírbátor 3:0. Jobb volt a bajnokesélyes. Férfimérkőzés: NYVSSC—DEAC 3:2 (15:12, 13:15, 15:12, 15:17, 15:9). A dobogós helyezésért harcoló csapatok kitűnő mérkőzést vívtak! Óriási volt a küzdelem, a negyedik játszma például 40 (!) percig tartott. A döntő, ötödik játékrészben az NYVSSC színvonalas csatában nyert. Jók Nagy A., Prékopa L., Parti J. TANÁRKÉPZÖS SIKEREK A kosárlabda NB II-ben a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola csapatai szerepeltek a legjobban, mindkét találkozójukat megnyerték. A Mezőgazdasági Főiskola női gárdája hazai pályán hosszabbítás után győzött. Eredmények: Női mérkőzések* Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—DASE 52:50 (44:44, 21:22). Az Mg ezúttal gyenge napot fogott ki, s csak a hosszabbításban mutatott valamit igazi képességéből. Ld.: Rajka 13, Balogh 10. Nyh. Tanárképző Főiskola Karcag 80:30 (44:20). A szabadtéri pályán is igen jól ment a Tk-nak. Ld.: Beliczay 25, Tő- zsér 20. Jók: Tőzsér és Beliczay. Férfimérkőzések: Nyh. Tanárképző Főiskola—Karcag 88:64 (48:27). A vendégek győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Ld.: Törcsvári 20, Buskó 19, Kovács, Hegedűs 16—16. Jók: Törcsvári, Hegedűs, Kovács és Buskó. DASE—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola 85:63 (32:28). A II. félidőre elfáradt a hazai csapat. Ld.: Szerdahelyi 18, Kozslai 15. VÉGET ÉRT A TAVASZI IDÉNY Befejeződött az OB II-es sakk csapatbajnokság tavaszi idénye. Az Asztalos János SE csapata vasárnap Budapesten, az ÉLGÉP ellen mérkőzött és 11:3 arányban nyert. Az ASE győzelmeit Orgo- ván, Szabó, Radics, Abri, Szilágyi, Trembácz, Benicsák, Bánhá- zy és Hochvárt szerezte. Korsós, Deák* Mile és Kerékgyártó döntetlent játszott. Salakmotor VB Továbbjutás Vasárnap Miskolcon 10 ezer néző előtt rendezték meg a salakmotoros világbajnokság egyik előfutamát, melyen Bulgária, Olaszország, Szovjetunió és Magyarország vett részt. A továbbjutást jelentő első két helyért nagy küzdelmet láthattak a nézők, különösen az olasz— magyar párharc volt érdekes. Végül a magyarok 3 ponttal megelőzték az olaszokat és a szovjet csapattal együtt továbbjutottak. A VB-előfutam végeredménye: 1. Szovjetunió 34, 2. Magyarország (Szirácz- ki, Szőke, Mészáros, Tám- csu, Danka) 28, 3. Olaszország 25, 4. Bulgária 8 ponttal. Tornász EB Egy arany, egy ezüst összességében jól szerepeltek a XIII. férfitomász Európa-baj- nokságon a magyar versenyzők. Különösen a 18 éves Guczoghy tett ki magáért, aki lólengésben Európa-bajnoki címet szerzett, holtversenyben a szovjet Gyiitya- tyinnal! Kovács Péter szintén érmes lett, ő nyújtón végzett az előkelő második helyen. Az EB egyébként a szovjetek sikerével végződött, öt Európa-bajnoki címet szereztek. A szerenkénti F.urópa-bajnokok és a magyar helyezettek, talaj: Sztojan Delosev (Bulgária) 19,60. Lólengés: Guczoghy György (Magyarország) és Aleikszandr Gyityatyin (Szovjetunió) 19,15—19,15. Gyűrű: Alekszandr Gyityatyin 19,35, .. . 5. Kovács Péter (Magyarország) 19,05. Lóugrás: Bogdán Makuc (Szovjetunió) 19,50. Korlát: Bogdán Makuc 19,55. Nyújtó: Alekszandr Tkacsov (Szovjetunió) 19,55, 2. Kovács Péter (Magyarország) és Sztojan Delcsev (Bulgária) 19,45—19,45 ponttal. Mai műsor Labdarúgás: Nyírbátori BSC—Kisvárdai SE, megyei serdülő bajnokság döntő mérkőzése Nyírbátorban, 16,00 órakor. V.: Fodor. Súlyemelő EB Oláh és Stefanovics A súlyemelő Európa-bajnokság első és második versenynapján — a várakozásnak megfelelően — a magyarok ott voltak a jobb helyezésekért folyó küzdelmekben. Az 52 kilogrammosok versenyében a nyírvasvári születésű Oláh Béla két érmet szerzett, míg a tiszalöki születésű Hor- nyáik Ferenc lökésben negyedik lett. Az 56 kilogrammos kategóriában Stefanovics ismételte meg Oláh teljesítményét, szintén két érmet nyert. Eredmények: 52 kg, Európa-bajnok: Voronyin (Szovjetunió) 245, 2. Lelet- ko (Lengyelország) 232,5, 3. Oláh Béla (Magyarország) 232 kg. Szakításban: 1. Voronyin 110, 2. Le- letko 102,5, 3. Golik (Lengyelország) 100, 4. Oláh 100 (a testsúlykülönbség döntött!)- Lökésben: 1. Voronyi-n 135, 2. Oláh 132,5, 3. Leletko 130 kg. 56 kg, Európa-bajnok: Kodzsa- basev (Bulgária) 262,5, 2. Dembonczyk (Lengyelország) 260, 3. Stefanovics Imre (Magyarország) 252,5. Szakításban: l. Dembonczyk 115, 2. Kodzsabasev 115, 3. Skorupa (Lengyelország) 110. 4. Stefanovics 110. Lökésben: 1. Kodzsabasev 147,5, 2. Dembonczyk 145, 3. Stefanovics 142,5 kg. Hétfőn — lapzárta után került sor a 60 kilogrammosok küzdelmére, ahol a nagykállói születésű Száraz László révén érdekelt volt Magyarország is. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-423, 11-323, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—3. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hőra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 23 05» HU ISSN 0133—2038 Kosárlabda EB Csak az 5. helyen A kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjében nem sikerült a továbbjutást kiharcolni a magyar férfiválogatottnak. A csapat csak az ötödik helyen végzett, s miután a csoportból az első három helyezett jutott tovább, a mieink ezúttal sem lesznek ott a torinói döntőben. A jól rajtoló együttes — Görögország ellen 62:61 — a hajrára nagyon visszaesett. Finnországtól 72:70-re, Svédországtól 72:63-ra, Törökországtól pedig 87:81-re kikaptunk. Közben egyszer — hosz- szabbítás után — 84:82-re sikerült nyerni Ausztria ellen, de ennek már nem sok jelentősége volt. A magyar férfiválogatott egy évtizede hiányzik a kontinens legjobbjainak küzdelméből... 8_ 2. V.-namény 26 16 4 6 64-29 36 3. Nyh. V.-D. 25 13 7 5 55-21 33 4. Hodász 25 13 5 7 49-33 31 5. Kisléta* 25 13 5 7 39-26 30 6. Ibrány 25 12 5 8 50-32 29 7. Kemecse 26 9 8 9 40-42 26 8. Bl.-háza 26 9 8 9 40-47 26 9. Ojfehértó 26 9 7 10 33-32 25 10. Ajak 25 10 4 11 45-40 24 11. Nyírtass 26 8 8 10 41-50 24 12. N.-ecsed 26 5 12 9 25-30 22 13. Nyírmada 27 8 4 15 25-48 20 14. Jánkm.*** 26 7 7 12 35-53 18 15. Gávav. 26 4 5 17 17-55 13 16. Nagyv.** 25 4 3 18 24-71 9 NYVSSC II 29 25 2 2 139-28 52 KSE II 29 12 7 10 64-66 31 *=egy, i kettő, =három büntetőpont levonva. Tóth i József' y KaletRagyarország A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 20. heti totón 13 plusz 1-es szelvény 2 darab akadt. A nyeremény és a jutalom együtt í millió 151 ezer 92 forint. 12 találatos szelvény 46 darab volt, nyereményük egyenként. 19 598 forint. A 729 darab 11-esre 1237 forintot fizetnek. A 6383 darab 10-es egyenként 212 forintot ér. A közölt adatok tájékoztató jellegűek.