Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
1979. május 19. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Gyermekvédelem G yenmdk- és ifjúságvédelmi napok kezdődnek május 21-én megyénkben. Szükséges, hogy a kiskorúakról való gondoskodásunk köziben egy kicsit többet törődjünk azzal a néhány ezer gyermekkel, akit az iskolában hátrányos helyzetűnek és veszélyeztetett körülmények között élőnek tartanak. Azzal a több mint háromezer gyermekkel. akikről az állami intézményeink keretén belül kell gondoskodnunk. Arról a közel kétszáz gyermekkorúról és 500 fiatalkorúról, akik már bűncselekmény elkövetésével hívták fel magukra a figyelmet. Ahhoz, hogy a veszélyeztetett helyzet ne válhasson veszélyes állapottá, és hogy a háromezer állami gondozott családi háttér nélkül is kiegyensúlyozott személyiséggé fejlődjék — a gondoskodó állam mellett — a társadalmi és tömegszervezetek nagy és szervezett összefogására is szükség van. Az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény szerint „A gyermek- és ifjúságvédelem feladata a kiskorúak egészségi, szellemi és erkölcsi veszélyeztetésének megelőzése, a veszélyeztető okok feltárása és felszámolása, a veszélyeztetett fiatalok védelme és nevelése...” E törvény ugyanakkor kimondja azt is, hogy „A gyermek- és ifjúságvédelemért felelős szervek a társadalmi és tömegszervezetek segítségére támaszkodnak, velük együttműködve látják el feladataikat.” A fentiek azt mutatják, hogy 'hazánkban a gyermek- és ifjúságvédelem elveiben megalapozott. Gyermekvédelmi politikánk gyakorlati végrehajtása azonban még nem általános: egyes területek, egy-egy érdekelt szerv résztvállalása változó. A gyakorlati végrehajtása elmarad a jogszábályaink által biztosított lehetőségek és a követelmények mögött. A gyermek- és ifjúságvédelmi napok rendezvénysorozata megyénkben azt a eélt szolgálja, hogy felhívja az állami, társadalmi és gazdasági szervek vezetőinek figyelmét: ez a munka nem egyszerűen neveléslélektani tevékenység, nemcsak a pedagógusok és pszichológusok, a bűnüldözés területén dolgozók feladata, hanem komplex tevékenység, amely gazdasági, jogi, szociális, oktatási, egészségügyi és igazgatási alapfeltételek megteremtésével segíti a felnövekvő fiatalok nevelését. Á megyei tanács végrehajtó bizottsága az elmúlt években többször foglalkozott a gyermekvédelem társadalmasításával. Határozatot hozott az üzemi ifjúságvédelmi felelősök hálózatának kiépítéséről. Jó és haszn os volna ha az ipari üzemek, a termelő- szövetkezetek vezetői e napok során önvizsgálatot tartanának: hogyan is tettek eleget a határozatnak; mit.tehetnének még az üzemen belül a már veszélyeztetett helyzetben lévő kiskorú dolgozójuk érdekében. Mit tehetnének az olyan dolgozóik érdekében, akik elhanyagolják gyermekeik nevelését. Dr. Toronicza Gyula SÁRI FERENC, A TISZALÖKI TSZ NÖVÉNYVÉDŐ AGRONÓMUSA A VOLÁN MÖGÉ PÖCCEN. MOST SZÁLLT LE A MOTORJÁRÓL. LELKESEN MONDJA: SZÍVESEN MEGYEK A REPÜLŐKHÖZ! IMÁDOM A GÉPEKET! HA ÚJRA KEZDENÉM, TALÁN PILÓTÁNAK MENNEK! RODEÓZUNK A TÖLTÉSEN. tudnánk rámenni a talajra most sem. És az idő! Ez a megfizethetetlen! Tornán András bácsi jön hozzánk. Hatvan év körüli, igen derűs ember. Régi földműves. Kérdem is tőle, mit szól a repülőhöz. Hunyorít, majd így felel: — Frontot járt ember ez itt mind. Csak hát itt nincsen gépfrásza az embernek. Jó dolog, sok éve szolgáljuk ki. Nem is tudom, mi lenne nélküle. Sári Ferenc kontráz rá. Elmondja: a növényvédelem is csak így képzelhető el. — Csak így tudunk végezni a kalászosok gyomirtásával, a kukoricával, a napraforgóval. Mondják: drága. Hát ez így nem igaz! Egy repülőára 9 ezer forint körül van. Ha mindent átszámítunk hektárra, nem esik több egyre, mint 68—72 forint. Szántóföldi géppel sem olcsóbb, de ha igen, az idő! És megismétli Gaál felkiáltását: ez megfizethetetlen. Nyugodtan tücsköz a gólya a réten. A mellette felbőgő AN—2-es sem zavarja. Láthatóan megszokta ezt a hangos, nagy madarat. A tiltó táblánál megállunk az autóval, s megvárjuk, amíg az 5P—WKB jelű, lengyel felségjelzésű repülő a magasba emelkedik. Műtrágya, 500 hektárra Gaál Sándor, a tsz takar- mártytermesztési ágazatának vezetője megtörli homlokát. A nap perzsel, meleg van. Szél alig. — Szerencsére! így legalább tudunk végre dolgozni — mondja, miközben szívélyesen kezetráz. A gép után néz. — Ha minden jól megy, ma délre végzünk — teszi hozzá. Három napja dolgoznak már. Nem volt egyszerű, hiszen a szél fel-feltámadt, s csak keddre lett olyan az idő, hogy egyre-másra szánhattak fel a géppel. Az ötszáz hektár legelő műtrágyázásával különben egy fél nap alatt végezni lehetett volna. Közben a gép visszakanyarodik a reptér fölé. Lassan teszi le a pilóta. Ahogy megáll, máris indul felé a vontató. hogy a konténerből feltöltse a mohó, 12—14 mázsát elnyelő rakteret. A rakodók, sok év beidegzett mozdulatával dolgoznak. A gépből, néhány perces nyújtózásra kiszáll a két pilóta. Nagy Tamás és segítője, a gyakornok Jenei Zoltán. Csupán perceik vannak a beszélgetésre. A tartály gyorsan telik, s akkor indulni kell. Hatvan felszállás — A szél Pista? — Kiváló. Alig mozog. Jobb mint reggel — feleli Boros István szerelő Nagy Tamás kérdésére. Boros egyben a reptér biztonságáért is felelős, figyeli a műszereket, s állandóan ellenőrzi a gépet. — Miért lengyel felségjelű a gép — kérdezem a főpilótától. — Béreljük. Kevés a masinánk, s ötöt így szereztünk. Jók ezek az AN—2-esek — mondja Nagy, s a szemével szinte megsimogatja a gépet. — Sok van még hátra? — Délutánra végzünk. Élvezet dolgozni ilyen időben. A műtrágyaszórás különösen passzió. Egy idő óta irodai munkára osztottak be, de minden alkalmat megragadok, hogy repülhessek. Olyan szenvedély ez, amitől nem lehet szabadulni. Azt se bánom, ha egy nap ötvenszer- hatvanszor kell felszállni. Pedig a munka nem köny- nyű. Egy rétről felvenni a gépet, alacsonyan repülni a táj fölött, figyelni magasfeszültségre, fasorra, minden magas pontra. Aztán a tsz által készített térkép segítségével megtalálni a kijelölt terepét, s ott pontosan lerakni a terhet. — Tizennyolc és huszonöt méter közötti szélességben szór a gép — mondja Nagy. Egy idő után már a jelzőkaró sem kell, az ember pontosan tudja, hol hagyta abba, hol kell folytatni. Start Közben megtelik a gép. A pilóták beülnek. Jenei feltartott hüvelykujjal jelzi: felszállásra készek. Boros visz- szajelez. A gép motorja felbúg. Tíz óra nulla hét a pontos idő. Bekerül a naplóba. Az AN nekiiramodik. Boros biztosítja a terepet. Kilencven kilométeres sebességnél már emelkedik a masina. — Átlagosan nyolc perc egy forduló — mondja Gaál. — A Felsőlegelőt trágyázzuk. Képzelje el: a gép 18—20 méterről szórja a műtrágyát. Remek munka. Géppel nem Tíz óra tizenöt Tíz óra 13-kor tűnik fel a gép. Két perc, s máris a kifutón landol. Pontosan nyolc perc volt a forduló. Menetrendszerűen siklik mellé a konténer. Boros bejegyez a naplóba. A műtrágya újra áramlik a gép belsejébe. — Fél egyre készen is leszünk — mondja a szerelő. Még nyolc-tíz felszállás. Integetünk a pilótának, s indulunk visszafelé. A gép újra indul, s pontos időközökben fordul. Délben az étteremben találkozunk a stábbal. Végeztek az ötszáz hektárral. A szerkocsi, az üzemanyag, a szélzsák, a műszerek, tartályok rövid idő után autóval indulnak. S felszáll az AN—2-es is, hogy áttelepüljön Görbeházára. Szerdától ott van dolga. Nincs egy perc pihenő sem. Géppel akarják utolérni az időt, amit a zord tavasz ellopott. Sári Feri a volán mellett még kiegészíti a látottakat, így fogalmaz: a repülőgépes szolgálat nélkül eev nagyüzem ma alig tudna létezni. Akár Nagv. akár a másik pilóta, Garai András, vagy a gyakornok, mindent tudnak, amit ma ebben a szakmában tudni lehet. Az agronómusnak ott kell lenni minden felszállásnál végig. Nem egyszerűen segítőnk, kiegészítők a munkában. Jön az AN vissza. Megbillenti szárnyát. Repülős módra köszönnek: viszontlátásra! Bürget Lajos Mi a véleménye Lakatos József Zomborszki István Juhász Imre A terméskiesés pótlásáról „A természeti feltételeknek jobban megfelelő termelési szerkezet kialakításával nagyobb hatékonyságot és növekvő termelési eredményeket kell elérni.” (Az MSZMP XI. kongresszusának határozatából.) Lakatos József, a nagy- cserkeszi Kossuth Termelő- szövetkezet elnöke. — A megye legtöbb termelőszövetkezetéhez képest nekünk szerencsénk volt. A belvíz mindössze harminc, míg a fagy 28 .hektár búzát pusztított kj határunkban. Persze, ha azt számítjuk, hogy ez összesen majdnem 2500 mázsa terméskiesést jelent, láthatjuk, ez sem kevés. De ha azt vesszük, hogy a megye mezőgazdasági üzemeinek többségében több száz hektárt sújtott a belvíz, mi tényleg nem szólhatunk egy szót sem. Elnöke Vagyok a TESZÖV ifjúsági bizottságának, így gyakran van alkalmam a termelőszövetkezetek vezetőivel találkozni. Alig van olyan megbeszélés, ahol ne kerülne szóba a belvíz és a fagy okozta kár. Sajnos, sok helyen ki kellett szántani a búzát, de a legtöbben lucernát, vagy lóherét vetettek rá. Ezt igen okosan tették, hiszen így megmaradt — igaz, hogy gyenge — búzájuk, s nyertek a lóherén és a lucernán is. Persze, ezt a módszert nem alkalmazhatták mindenütt, hiszen ez a talaj állapotától függött. Zomborszki István, a termelőszövetkezet főagronó- musa. — A kipusztult területek pótlására két megoldást tudok javasolni. A tömegtakarmányozás segítésére silókukoricát lehet vetni, vagy zöldségfajtákat lehet termeszteni: uborkát illetve káposztát. Igaz, ezek nagyon munkaigényesek, így ezzel nem lehet mindenütt foglalkozni. — Nálunk összesen 50 hektáron állt a víz, s foltokban pusztította ki a búzát. Ezt, valamint a fagycsípte területeket borsóval és zabbal pótoltuk. Szerencsére a fagy a gyümölcsösünkben nem okozott kárt, már a hatodik permetezésnél tartunk, s szép termés ígérkezik. Visszatérve a búzára, hogy miért is fagyott ki a megyében olyan sok helyen. Általános tendencia az egész országban, hogy csökkentik a hosszú, s növelik a rövid tenyészidejű fajták területét. Ez mind szép, hi-, szén így általában ki lehet kerülni a nyári aszályt, de van ennek hátulütője is. Mégpedig az, hogy a rövi- debb tenyészidejű búzafajták sokkal érzékenyebbek a fagyra, ezek sínylik meg a legjobban a hideget. Ezért tartozik ősszel a legfontosabb munkák közé a talajnak, az időjárási tényezőknek legjobban megfelelő növényfajták kiválasztása. Juhász Imre, a szövetkezet traktorosa. — Tizennyolc évvel ezelőtt léptem be a szövetkezetbe, előtte én is, mint itt a legtöbben, egyéni gazdálkodó voltam, össze tudom így hasonlítani a két gazdálkodási formát. A mi határunkra igazán nem lehet panasz, magasabban fekszik, mint a környező termelőszövetkezetek földjei, s nálunk a belvíz soha nem okozott annyi gondot, mint máshol. — Ma sem panaszkodhatunk erre, mégis azt mondom, mintha régebben kevesebb lett volna a belvíz. A megyét járva látom, hogy igen sok helyen elhanyagoltak a levezető csatornák, s a táblák szélén áll a víz. — Igaz, a kisgazdaságoknál könnyebb volt az árkokat tisztán tartani, meg akkor minden embernek érdeke volt, hogy a földjéről minél hamarabb eltűnjön a víz. S a gazdák nemcsak a napra, meg a szélre vártak, hogy majd azok felszárítják a földet. Ha én vezető lennék, sokkal nagyobb figyelmet fordítanék a belvízlevezetésre, hiszen ezzel rengeteg kárt lehet megelőzni. Balogh Géza H allgatom a három embert. Már megint hevesen dolgoznak. Ebben megértik egymást. A hetvenkedő nagybeteg már lenyelte az imént kapott sértést, amit a lábadozó olvasott a fejére: — Huncut embert táplálsz te akkor, amikor eszel. A huncutnak nevezett duzzogott, de amikor a zetoros belekezdett, hogy nem lesz aki a füvet a bikának lekaszálja, akkor megkérdezte: — Hát nincs fia magának? — Van — mondta a zetoros —, de az még életében nem fogott kaszát a kezébe. — Gyerek? — Már ugyancsak nem. — Akkor miért nem tanította meg kaszálni? A huncutnak nevezett hosszan ismertette azt az emberformáló véleményét, miszerint ha valaki parasztként született, és ha később Á kasza úr is lesz belőle, legalább kaszálni tanuljon meg: Nem árt az. — Mert kaszálni nem könnyű. Másként kell vágni a füvet, a lóherét, a lucernát. Ekkor avatkozott a beszédbe Sándor bácsi. Felkelt az ágyról, bütykös ujjával a levegőbe szúrt és egészen a huncut ágyáig nyomult előre, jelezve, most ő akar szólni. — Az semmi — mondta — nem kaszálni, kaszát kalapálni kell tudni. Mindennek másként kell kalapálni. A fűnek is másként, de a búzának is. Én, látják, sosem voltam erős legény, de mindég úgy vertem ki a kaszámat, hogy fele erővel vágtam a rendet, mint más. Mindég én voltam az első kaszás. Ezt soha senki nem vitatta el tőlem, a tempót én diktáltam. Egy pillanatra vadvirágos rét, széna illatú kaszáló lett a kórterem. Nem csoszogott, de peckesen lépkedett az öreg. Jobb láb előre, karlendítés. Bal láb előre, karlendítés. Mutatta, hogy kaszált. — Egyforma rendet fogjon tata — jegyezte meg a huncut — maga nem egyforma rendet vág, így hamar elfárad. A megjegyzés kizökkentette a kaszálás ritmusából a 77 éves embert. Megtorpant, a huncutra nézett: — Eh — legyintett — te talán még kalapálni sem tudsz, csak a szádat jártatod. A kasza sem állna jól a kezedben. A huncut ismét megsértődött. Az öreg visszafeküdt. Csend lett. Súlyos csend, de idő múltán a zetoros már nem bírta a némaságot: — Már rendes kaszát sem lehet kapni — jegyezte meg. — Még hogy kaszát — mondta a lábadozó — kapa sincs a boltban. A következő félórában már nem kaszáltak, kalapáltak. Hiába na. Tavasz van, nyár eleje, ilyenkor sok a munka. Seres Ernő Repülőtér a Füzesréten
