Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-18 / 114. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. május 18. Megkezdődlek Brezsnyev és Tito tárgyalásai Díszvacsora a jugoszláv elnök tiszteletére A lüblini „fekete gyémánt” T ito jugoszláv elnök, aki szerdán baráti látogatásra és rövid pihenésre a Szovjetunióba érkezett, gyakori vendég Moszkvában. Legutóbb két éve járt ott s házigazdájával, Leonyid Brezsnyewel most találkozik hetedszer. Jugoszlávia és a Szovjetunió viszonya — mint néhány napja elmondott parlamenti beszédében Tito elnök is hangsúlyozta —, az 1955- ös belgrádi deklaráció, a moszkvai nyilatkozat és más közös dokumentumok alapján fejlődik. A partnerek szigorúan tiszteletben tartják a függetlenség, az egyenjogúság, a belügyekbe való be nem avatkozás és a szocialista fejlődés útjai szabad megválasztásának elveit. Jugoszlávia és a Szovjetunió álláspontja sok nemzetközi kérdés megítélésében azonos, vagy közel áll egymáshoz. A jó kétoldalú kapcsolatok során kiemelkedő helyet foglal el a gazdasági együttműködés A Szovjetunió Jugoszlávia első számú kereskedelmi partnere. Az év első öt hónapjának eredményei alapján a jugoszláv gazdasági kamara bizonyosra veszi, hogy az árucsere túlszárnyalja az erre az évre előirányzott 3,3 milliárd dollárt. Egy 1972-ben megkötött gazdasági-műszaki szerződés keretében a Szovjetunió vállalta, hogy 1984-ig legalább ötven jugoszláv ipari és egyéb létesítmény építésébe, illetve korszerűsítésébe kapcsolódik be, s ehhez 1,3 milliárd dollár értékű hosszú lejáratú hitelt biztosított. A gépek és berendezések mellett a Szovjetunió nagy mennyiségű nyersanyagot és energiahordozót is szállít Jugoszláviának. Tito és Brezsnyev csütörtökön kezdődött moszkvai tárgyalásait a hivatalos közlemény szerint baráti és nyílt légkör jellemezte. Az eszmecsere minden bizonnyal tovább bővíti a két baráti ország kölcsönösen gyümölcsöző együttműködését. P. V. Csütörtökön a Kremlben ■megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi köztársaság elnöke között. Tito elnök a szovjet vezető testületek meghívására szerdán érkezett baráti látogatásra és rövid pihenésre a Szovjetunióba. Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito tájékoztatta egymást országaik fejlődéséről, kölcsönösen ismertette az SZKP XXV. illetve a JKSZ XI. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásában elért eredményeket. A felek kifejtették véleményüket a legfontosabb nemzetközi kérdésekről, értékelték az enyhülési folyamatot, az annak útjában álló akadályokat és eszmecserét folytatták azokról a lépésekről, amelyeket az enyhülés elmélyítése, egyetemessé tétele érdekében kell tenni. Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito megkülönböztetett figyelmet fordított a sokoldalú szovjet—jugoszláv együttműködés helyzetére és fejlesztésének távlataira. A tárgyalást baráti, nyílt légkör jellemezte. A megbeszélést folytatják. A tárgyaláson szovjet Moszkvában szovjet—jugoszláv csúcstalálkozó kezdődött. A képen Leonyid Brezsnyev üdvözli Joszip Broz Titót, mellettük (bal oldalt) Gromiko és Ruszakov. (Ke- let-Magyarország telefotó) részről Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Konsztan- tyin Ruszakov, az SZKP KB titkára, jugoszláv részről pedig Sztane Dolanc, a JKSZ KB elnökségének tagja és Joszip Vrhovec, a JSZSZK külügyminisztere is részt vett. Tegnap este Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke díszvacsorát adott Joszip Broz Tito tiszteletére. (Folytatás az 1. oldalról.) tételezett vegyi csapás leküzdése sem jelentett elháríthatatlan nehézséget. Egy másik ponton hihetetlennek tűnő gyorsasággal szívták magukba az üzemanyagot a különböző harci járművek, közben még megcsappant lőszerkészletüket is kiegészítették a gyorsan mobilizálható töltőállomásokon. A Pajzs ’79 csütörtöki napja is a fegyvernemek óramű precízitású együttműködését bizonyította, a légierők, a tüzérség épp úgy kitett magáért, mint a gépkocsizó lövész, a műszaki alakulat katonája, Megnyílta Spanyol Szocialista Munkáspárt kongresszusa Csütörtökön délelőtt Madridban megnyílt a Spanyol Szocialista Munkáspárt 28. kongresszusa. A tanácskozás megnyitó ülésén elhangzott beszámolójában Felipe Gonzalez, a párt első titkára pozitívnak ítélte a párt tevékenységét az előző kongresz- szus óta eltelt két és fél esztendőben, de elismerte: a vezetőség követett el hibákat is. Elkerülhetetlennek minősítette az átmenet időszakában a kongresszus a demokratikus pártok közötti egyetértés politikájának elfogadását annak ellenére, hogy az nem teljesen felelt meg a spanyol szocialisták elképzeléseinek. A jelenlegi gazdasági válság fő okát abban látja, hogy a jobboldal az infláció leküzdését tartja a fő feladatának és közben másfél millió fölé emelkedett a munka- nélküliek száma. A szocialisták a munkanélküliség elleni küzdelmet tartják a legfontosabbnak. A kongresszuson, amely vasárnap fejezi be munkáját, meghívottként számos szór cialista párt, felszabadítási mozgalom és a szocialista országok több kommunista és munkáspártjának küldöttsége — köztük Grósz Károlynak, az MSZMP KB osztályvezetőjének vezetésével magyar pártküldöttség is részt vesz. vagy a korszerű harckocsi vezetője. A hadgyakorlat délelőtti szakaszának befejezését követően a Központi Bizottság első titkárát köszöntötték a baráti országok katonái, és jelképes ajándékot nyújtottak át a vendégeknek. A gyakorlat szünetében Kádár János találkozott a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi minisztereivel, az egyesített fegyveres erők fő- parancsnokával és törzsének főnökével, s meleg szavakkal köszöntötte őket, elismeréssel szólt a hadgyakorlaton látottakról. A lublini vajdaság keleti részén már évek óta épül egy új kőszénbánya. Már a harmincas években megállapította a varsói egyetem professzora, Jan Samsonowicz, hogy ez a terület szenet rejt, ám csak a hatvanas években, az első feltáró fúrások bizonyították ezt be. A további kutatómunka során megbizonyosodtak arról, hogy a lublini föld mélyén óriási szénrétegek vannak. A hetvenes évek első fe- ♦ lében befejezték a térképezést és 1975-ben döntés született az első bánya felépítésére. A lublini kőszéntartalékot közel 40 milliárd tonnára becsülik, jó minőségű tüzelőanyag, kalóriaértéke kb. 6500 Kcal/kg. A medencét, melynek hossza 180 km, szélessége 18—37 km, három körzetre osztották: a központi, az északi és a déli körzetekre. Legjobban a központit ismerték meg, odatelepítették az első bányát is, Bogdanka faluba. év végére az első akna már 771 méterre mélyült, s az idei terv szerint 960 méterre kell lejutni. Folynak a munkálatok a második akna támpil- léreinek felállításán és a harmadik, immár 568 m mély akna, valamint a jelenleg 40 méteres negyedik akna fúrásán. A lublini szénmező kincse először 1980-ban kerül majd felszínre, egymillió tonna mennyiségben, összehasonlítva ezt az Alsó- és FelsőAz első aknák fúrása. Szilézia több mint 200 millió tonnás termelésével, meg kell állapítani, hogy egyelőre csak szimbolikus nagyságrendről van szó, de 1984-re már 3,6 millió tonnát irányoznak elő. S mivel ebben a körzetben még további 8 bánya létesül, egy évtized alatt évi 25 millió tonnára növekszik a termelés. A bogdánkai bánya építése közben minden szükséges Carter energiatörvénye Nemzeti ajándék a monopóliumoknak A Bogdanka-bánya építése. Carter hivatalba lépése óta az egyik legtöbbször emlegetett gond az egész amerikai gazdaság életét fenyegető energiaválság. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb energiatermelője és -fogyasztója. 1977-ben a felhasznált energia 49 százaléka származott olajból, 26 százalékát a földgáz, 18 százalékát a szén adta. Az atomerőművek részaránya 3,5, a vízierőműveké alig valamivel több mint 3 százalék volt. Az USA tíz évvel ezelőtt alig importált nyersolajat, azóta a belső olajtermelés visszaesett és a szükséglet csaknem felét-kül- földről szerzik be, évi mintegy 50 milliárd dollárért. Ennek döntő szerepe van az ország növekvő kereskedelmi és fizetésimérleg-hiányában, a dollár szüntelen gyengülésében. A Carter-kormány már 1977-ben terveket dolgozott ki az energiaválság megoldására. A terv egyrészt a takarékosságot, másrészt pedig a szénhidrogének — az olaj és a földgáz — helyett más energiaforrások fokozott fel- használását sürgeti. Ami az első teendőt illeti, Amerikában valóban energiapazarlás folyik. Az országutakon még ma is nyüzsögnek a „benzinfaló” személygépkocsik. A lakásokat, hivatalokat télen szinte elviselhetetlen melegre fűtik, nyáron dermesztő hidegre hűtik. A kormány energiatakarékossági tervét a törvényhozás másfél éves huzavona után mégis csak részben és erősen megnyirbált formában fogadta el. Mi maradt meg Carter tervéből? Mindenekelőtt az, hogy a túlságosan sok üzemanyagot fogyasztó gépkocsikat 1980-tól kezdve fokozottan megadóztatják. Adókedvezményt kapnak azok, akik hőszigeteléssel látják el házukat, vagy napenergiával fűtenek. Ugyancsak kedvezményben részesítik a gáz és olaj helyett széntüzelésre áttérő vállalatokat. Választási kampányában Carter még azt ígérte, hogy megvédelmezi az 1971. óta érvényben lévő olajár-ellenőrzési rendszert. Most ugyanez a Carter bejelentette, hogy 1979. június elsejével megkezdi a belföldön kitermelt olaj árának felszabadítását: az árak 1981 októberében elérik az OPEC-árfolyamot. Jelenleg az Amerikában kitermelt olaj barrelenként átlagosan 9,50 (1 barrel = 159 liter), az importolaj 16 dollárba kerül. Az olajáremeléstől a Carter-kormány a belső források fokozottabb kihasználását és a fogyasztás csökkenését várja. Az áremelés mintegy évi 300 dollárral növeli majd az amerikai családok olaj- és benzinszámláját. Ez a pénz — országosan 17 milliárd dollár — „nemzeti ajándékként” lényegében az olajmonopóliumok zsebébe vándorol. Carter ugyan javasolta, hogy a többletbevétel egy részét különleges adó formájában vonják el a vállalatoktól és létesítsenek belőle energiafejlesztési alapot. Nagyon kétséges azonban, hogy az elnöknek ez utóbbi tervét sikerül valóra váltania. Az energiaválság enyhítésére célszerűnek látszik az a törekvés, hogy — ahol ez lehetséges — az olaj- és gázfűtésről térjenek vissza a szénre. Ez annál is indokoltabb lenne, mert az USA energiatartalékainak 90 százaléka szén. Nehézséget jelent azonban, hogy a környezetvédelmi szervezetek sok helyen tiltakoznak a fokozott légszennyeződéssel járó, szénbázisú erőművek ellen. Ugyancsak számolni kell a profitjukat féltő olajmonopóliumok nyílt és burkolt ellenállásával. Hasonlóan nehéz a helyzet az atomenergia fejlesztésével: 1970-ben az amerikai kormány azt jósolta, hogy az évszázad végéig 1200—1500 atomerőmű működik majd az országban. Építésük azonban, úgy látszik nem bizonyult eléggé kifizetődő üzletnek, így a fejlesztés üteme erősen lelassult. Jelenleg mindössze 72 .atomerőmű ad áramot az USA-ban és a kormány 2000- ig már csak 200—400 erőmű működésével számol. (Ezek a villamosáram-fogyasztás egynegyedét biztosítanák.) Űj energiaforrások keresésére utal az a propaganda- kampány, amely a napenergia felhasználását tűzte zászlajára. A közvélemény-kuta- tások^ azt jelzik, hogy a lakosság nagy többsége kedvezően fogadja a napenergiát a lakások fűtésére, hűtésére, vízmelegítésre és aki — a még igen magas költségek ellenére — teheti, igyekszik is megszabadulni az egyre növekvő gáz- és villanyszámláktól. Az amerikai energiatakarékossági törvény legnagyobb gyengéje, hogy a kormány a monopóliumokra bízza a végrehajtást. Ezek — kongresszusi érdekcsoportjaikon keresztül — nem a lakosság tényleges érdekeit, hanem saját profitszempontjaikat érvényesítik. Ez pedig kétségessé teszi Carter céljainak megvalósulását. G. I. A bányaépítkezés gyorsan haladt előre, az első akna mélyítésekor minden terv szerint történt. Mégis, amint a bányászok leértek 500 m mélységbe, homok nehezítette munkájukat, fékezte az előírt tempót. Az aknát biztosították, aljára betondugó került, s megkezdődött a fagyasztás. Néhány hónap múlva már ki lehetett termelni a megfagyott homokot. fgy történt az első akna fúrásakor, a következőnél már nem ütköztek a munkások különösebb akadályba, terv szerint tudtak haladni. A múlt technológiai és üzemeltetési tapasztalatot megszereznek a további egységek létesítéséhez, s beindítása lakásépítkezéssel, szállókkal, kereskedelmi és szolgáltatási infrastruktúra kialakításával együtt lehetséges. 1981-ben az új bányaközpontban már 2000 bányász dolgozik, számuk az idő előrehaladtával fokozatosan növekszik. Ez a kis település lesz majd a szénmedence fővárosa. Tito Moszkvában
