Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-16 / 112. szám
1979. május 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 ■ ■ Ot község sorsa Gondolatok egy rádiós dokumentumjáték után Olyan dokumentumjátékot sugárzott hétfőn este fő műsoridőben a Kossuth rádió, amelynek témája megyénk egy szegletében immár hat esztendeje okoz gondot öt község ezernél több lakójának, de foglalkoztatja a járás, a megye vezetőit is — ám a nyilvánosság előtt eddig kevés szó esett róla. Egy 1973-as kormányhatározat végrehajtásáról van szó, amely az 1970. évi sza- mosközi árvizet követően emelt védőgáton kívül lévő községek sorsáról intézkedett. A sűrűsödő helyi gondok és a nyilvánosság előtti határozottabb állásfoglalás hiánya a patthelyzetet jelzi: az öt község lakói közül sokan (a 150 ezer forintos kamatmentes hitel és az ingyen telek ellenére) az árvíz óta nem költöztek el. Az állam- igazgatási határozat pedig „befagyasztotta” a községek sorsát: nincs további építési, bővítési lehetőség, egészséges ivóvíz, kereskedelmi ellátás, iskola. A háromszáz- ezer forintos ingatlanok húszezret sem érnek. Érdekek csatáznak tehát az öt községben. Egyszerűbb lenne a dolog, ha mondjuk egyéni és társadalmi érdekek állnának szemben. Itt azonban azt mondhatjuk, hogy vélt és valós egyéni érdekek csatáznak egy jogszabállyal. A döntést pedig nem a helybeliek mondják ki, s ehhez a döntéshez az „adu” jó: egy olyan nagy, már elvégzett munka (az árvízi gát megépítése), amely alapvetően befolyásolja a körülményeket. Ügy vélem (s ebben a rádióműsor csak megerősített), hogy ez' olyan tipikus eset, amikor félmegoldással akarták elrendezni a gáton kívüli települések sorsát. Nyilvánvaló, hogy régen megoldódott volna a gond, ha annak idején nem maradt volna jelentős magántulajdon a községekben, mint ahogy más víztározók építése esetében rendszerint nem is marad. Az emberek azonban ez esetben régi lakóhelyükön maradhattak. Ki lakni, ki kertet művelni maradt. Nem szólt ugyan a rádióműsor arról, hogy a zárt kertként meghagyott ingatlanok többsége például itt jóval nagyobb, mint másutt lehet. Az egyik riportalany azonban érzékeltette, milyen jó a termőre forduló gyümölcsös jövedelme, ami azóta gazdagítja a családi kasszát, mióta „áldatlan” intézkedés történt. Nyilvánvaló a helyzet pa- radoxona: ingatlant ott elkótyavetyélni senki sem akar, s ez nem is várható el pusztán öntudatból. Érthető az is, a jól jövedelmező gyümölcsösöktől sem akarnak megválni — túl nagy pénzek forognak kockán. Az államnak 1973-ban sem volt plusz százmilliója a gátépítés egyébként is majdcsak kétszer akkora költségén kívül ingatlanszanálásokra — s azóta sem lett rózsásabb a népgazdaság anyagi helyzete. De túlságosan sokáig maradt rendezetlen — pontosabban csupán elvileg rendezett — az ügy, s az idő nagy úr — nincs az a jogász, aki ilyen hosszú huzavona és szinte kimutathatatlan szövevényes változások után megnyugtatóan le tudná zárni. A rádióműsor nem adott új, végleges megoldást, de talán ez nem is a riporter, újságíró feladata. Ám ráirányította a figyelmet egy ismert és újra meg újra jelentkező gondra, amelynek megoldásában az országos szerveknek mégiscsak érdemben kellene lépM^ mégpedig a illái'realitásoknak megfelelően. Akkor is, ha netán az új intézkedésnek vélt önkritikát is kell tartalmaznia. Marik Sándor Á verseny rangja É rdekes előadások, élénk viták hangzottak el azon a sóstói tanfolyamon, amelyet a munka- versennyel foglalkozó szak- szervezeti tisztségviselőknek tartottak május közepéig. Az egyhetes tanfolyamon különböző vállalatokat, üzemeket képviseltek az említett tisztségviselők. A vitákra részben az adott okot, hogy a szocialista brigádmozgalomra vonatkozó szabályokat, határozatokat a munkahelyeken még mindig nem egységesen értelmezik, s nem is egyformán alkalmazzák. A tanfolyamon is kiderült, hogy a Minisztertanács 1977- ben hozott, munkaverseny- nyel kapcsolatos határozatát néhány munkahelyen helytelenül hajtják végre. A címek odaítélése például több helyen szabálytalan. Előfordul, hogy a versenybe benevezett brigádoknak egy év elteltével odaítélik a szocialista címet. Ez helytelen, először a „munkabrigád” cím illeti meg a kollektívát, még akkor is, ha az kimagaslóan jó eredményeket ér el. Áz újabb egy év elteltével ítélhető oda a „szocialista” cím és megint egy újabb év elteltével adható a szocialista cím valamelyik fokozata. Ezeket a lépcsőfokokat nem szabad kikerülni, éppen a verseny tekintélye miatt. Az erkölcsi és az anyagi elismerés néhány helyen nem szabályos és nem is igazságos — hangoztatták a tanfolyamon. Felhívták a figyelmet a tartalom és a forma egyeztetésére is. Előfordul, hogy a díszes, cirkalmas betűkkel tálalt brigádnapló érdemtelenül magasabb fokozathoz juttatja a brigádot. Magyarán: a sok fénykép és a szépen fogalmazott beírás mellett nem rejlik sok pluszmunka. Más brigádok viszont jól eleget tesznek az ismert hármas követelménynek, de „nem adminisztrálják magukat”, s így elmarad a kellő elismerésük. Tanulság: a brigádnapló pontos, reális és tömör vezetése nem bürokrácia, szükséges az értékelő munkához. A jól felkészült előadók egyébként igyekeztek mindenre választ adni, a kérdések, a viták nem maradtak megválaszolatlanul. Különösen hangsúlyozták a szocialista brigádok termeléssel, gazdálkodással kapcsolatos tevékenységét. Fontos, hogy a brigádmozgalom a vállalati tervekre épüljön, segítse a vállalati célkitűzések megvalósítását. Kerüljön előtérbe a minőség javítása, az újító mozgalom fellendítése, a takarékosság. Nem kampányszerűen, hanem hosszú távon is figyelembe kell venni a különböző párthatározatokat, valamint a SZOT és a KISZ KB munkaversennyel kapcsolatos állásfoglalását. Mindez általános figyelmeztetésnek tűnik, ám az előadók és a vitázók konkrét, egy-egy üzemre „szabott” példákat is felsorakoztattak. Azt is hangsúlyozták, hogy a brigádmozgalomnak fontos szerepe van a szocialista életmód kialakításában. A dolgozók megnyerése, a lelkesedés ébrentartása szintén napi feladat. A tanfolyamhallgatók feladataik ellátásához sok hasznos útravalót kaptak. A tanfolyam haszna minden bizonnyal a gyakorlatban is megmutatkozik. Nábrádi Lajos Irány Moszkva! A BEAG kisvárdai gyára ebben az évben tavalyi megvalósított tervének 180 százalékát, — 83 millió forintos termelési érték előállítását — tűzte célul. A belföldi igények kielégítése mellett termékeik 35 százaléka szocialista exportra kerül. A napokban készült el az utolsó kommentátorasztal, mely az 1980-as moszkvai olimpián biztosítja majd a műsorvezetők kényelmét. Az akusztikai termékek gyártása mellett a hazai bútorigények kielégítésére ezer darab szekrénysor gyártását vállalták a BŰTORÉRT megrendelésére, melyek főleg szabolcsi piacon lesznek értékesítve. Mikita Viktor képriportja Készülnek a kommentátorasztalok összekötő kábelei. Az olcsó, de mutatós bútorok végszerelés közben. Csomagolják az utolsó kommentátorasztalt. TISZADOBI VÁLTOZÁSOK A gyermekvárostól az atomerőműig Özdon januárban a jeges áradat elsodort három hidat, melyek a város két részét kötötték össze. Az új hidakat május elsején birtokba vehették a borsodi város lakói. Hogy miért érint ez bennünket, szabolcsiakat? Mert két híd vasszerkezete megyénkben készült — mégpedig nem is akármilyen körülmények között. A tiszado- bi gyermekváros ifjú lakóinak keze munkáját viselik a vasszerkezetek! Vonzott a vasmunka — összehívott bennünket Fitos Sándor, a szakoktatónk. Elmondta, hogy mi történt Özdon, s hogy a mi munkánkra is szükség lenne ahhoz, hotgy mielőbb újra ösz- szekössék a város két részét. A gyermekváros ugyanis régóta kapcsolatban áll a Gyár- és Gépszerelő Vállalattal, s őket bízták meg a hidak újjáépítésével — mondja Elek József, a gyermekváros lakója, másodéves csőszerelő-tanuló. Figula István, az intézet igazgatója egészíti ki szavait, magyarázatképpen hozzáfűzi. — Ez a vállalat már igen régóta kapcsolatot tart a gyermekvárossal, több, mint húsz esztendeje. Itt Tiszado- bon egy évtizeddel ezelőtt csak néhány szakma tanulására nyílt lehetőségük a gyerekeknek, s ők felajánlották: segítséget nyújtanak, hogy vasas szakmákat is választhassanak gyerekeink. Azóta három új szakmát tanulhatnak a fiatalok: csőszerelő, hegesztő és vasszerkezeti lakatos. Ebben az a lényeges, hagy a gyermekváros adta a megfelelő körülményeket: műhelyt, helyet, és a vállalat a szakmai részt vállalta. Azaz az ő oktatóik keze alatt tanulnak gyerekeink. — Engem mindig vonzott a vasmunka — folytatja Elek Jóska. — Almikor két évvel ezelőtt az általános után Megyaszóról átkerültem T.iszadobra, örültem, hogy ezt a szakmát választhatom. Ha Végzek, úgy tervezem, Miskolcra megyek dolgozni. Szükséges támogatás Ez a munka — mely amellett, hogy fontos volt, komoly szakmai gyakorlatot is adott a fiataloknak — csak egy része annak a szoros kapcsolatnak, mely az intézet és a Gyár- és Gépszerelő Vállalat között fennáll. — Többrétű az ok, amiért tartjuk a ,(Szövetséget” — mondta Pekári Lászlóné, a gyér oktatási osztályának vezetője. — Az alapvető: tudjuk, hogy ezeknek a gyermekintézményeknek nagy szükségük van a támogatásra, minél töfebfelői kapják, annál jotbib. A másik: szakmunkás-utánpótlásunkban is segít, hogy itt vasas szakmákat tanulnak a gyerekek. A napokban kis ünnepség színhelye volt a tiszadobi gyermekváros Az Ózdi Városi Tanács és a Gyár- és Gépszerelő Vállalat képviselői megköszönték a végzett munkát, pénzjutalmat kapott az a húsz szakmunkástanuló, aki kivette részét a ^hídépítésből” — és egy jelentős megállapodást is aláírtak. Szeptemberben központi fűtés — Az intézetben régi gondunk, hogy hagyományos a fűtés. A központi fűtés beszerelése nem olcsó mulatság, mintegy kétmilliós (beruházás. A gyárral szocialista szerződést kötöttünk: az ő segítségükkel megvalósul ezen a nyáron a nagy munka. Vállalták, hogy az anyagköltségen kívül minden támogatást megadnak: szakembereket küldenek, hogy — természetesen a mi szakmunkástanulóink segítségével — elvégezzék a szerelést. Ügy tervezzük: szeptemberben működőképes lesz a központi fűtésünk! Tarnavölgyi György A kukoricavetéssel egy időben a talaj vegyszerezését is végzik a Balkányi Állami Gazdaság földjén. Képünkön: az elromlott szórófejet javítja Kóródi József. S okfelé hallom: ésszerűsítik a termelést, átszerveznek, szerveznek, azon igyekeznek, hogy növeljék a hatékonyságot, javítsák a minőséget, hogy behozzák azt, amit évtizedeken át elmulasztottak. Csak példaként sorolok most kettőt fel azon üzemek közül, ahol mindezt teszik: a METRIPOND fehérgyarmati gyárát és a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezetét. Kettőt a sok közül, ahol már új szelek fújdogálnak. A legtöbb helyen, míg idáig jutottak, a sok ésszerűtlen cselekedet, az idő, az emberi erő, az anyag rossz kihasználása és felhasználása volt inkább a jellemző. Nem állítom, hogy máris gyökeres változás állott be ezen a téren, de kétségtelenül megindult valami, ami reményt nyújt gondjaink enyhítéséhez. És, a legérdekesbb talán az, hogy sokfelé ugyanazok az emberek, ugyanazok a vezetőig lettek az ésszerűség harcosai, akik néhány évvel ezelőtt még több-kevesebb megelégedettséggel nyugtázták ami volt; csak mennyiségben gondolkoztak, nem számolgatva, mi mennyibe kerül és elfelhő- ződtek a darabszámoktól, miközben áruik sokszor senkinek sem kellettek. A változás nagyon jó, ami gondolkodásra késztet, inkább az, hogy az esetek többségében ehhez a központi instrukciót, sőt utasítást várták meg, holott a legtöbb módosítás, a hatékonyabb munka most felfedezett lehetőségei eddig is adottak voltak, csak észre kellett volna őket venni. De igen sokszor behunyt szemmel mentek el ezek mellett. T ávol álljon tőlem, hogy utólag bárkit is hibáztassak: inkább örülök, — nyilván milliókkal együtt — a változásnak. A legboldogabb azonban akkor lennék — gondolom, ezzel sem állok egyedül —, ha mind gyakrabban hallanám, olvasnám majd, hogy egyre többen lesznek azok, akik akár kockázatot is vállalva kezdeményeznek, változtatnak, szerveznek és átszerveznek a megkezdett út sikeres továbbviteléért. Meg lehet próbálni utasítás nélkül is! Speidl Zoltán Utasítási . nélkül J
