Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-13 / 86. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. április 13 Leszállt a Szojuz—33 Csütörtök este, moszkvai idő szerint 19,35 órakor föl­det ért a Szojuz—33 űrhajó, amelynek kéttagú nemzetkö­zi személyzete, Nyikolaj Ru- kayisznyikov, parancsnok és az első bolgár űrhajós, Geor- gi Ivanov járt a világűrben. A leszállás a megadott utasí­tásnak megfelelően ment végbe, 320 kilométerrel dél­nyugatra a kazahsztáni Dzsez- kazgan várostól, a szovjet űr­hajók megszokott leszállási körzetében. A Szojuz—33 két nappal ez­előtt indult el a Bajkonuri űrrepülőtérről s az eredeti tervnek megfelelően össze kellett volna kapcsolnia azt a Szaljut—6 űrállomással, F élórás késéssel kezdték feltúráztatni a DC—8- as típusú gépünket Lisszabon repülőterén, hogy aztán egyetlen „ugrással” Afrika délkeleti részén lévő Mapütóba, Mozambik fővá­rosába juthassunk. Csak az vigasztalt bennünket a tíz és fél órás leszállás nélküli re­pülés előtt, hogy majd át- alusszuk az éjszakát, s az­zal lerövidül és könnyebbül a hosszú út. E vigaszba vetett remény azonban már a felszállás után kezdett oszladozni. A repülőgép ugyanis zsúfolásig megtelt. Jól tudom, hogy zsúfolásig csak egy villamos, egy autóbusz, vagy egy nem helyjegyes vonatszerelvény telhet meg, egy repülő — normális körülmények kö­zött — nem, hiszen osak any- nyi utas szállhat a gépre, ahály hely van. Csakhogy ez a járat, amely hetenként 1- szer repül Lisszabonból Ma- putóba, két dolog miatt is eltért a „normális körülmé­nyektől”. Egyrészt — nyil­ván véletlen folytán — mint­egy 20—25 csecsemő utazott édesanyja ölében és egyál­talán nem véletlen folytán mindenki fel volt málházva hogy a két űrhajós az állandó személyzet tagjaival együtt végezzen kísérleteket. A szer­da estére tervezett összekap­csolás azonban elmaradt, mivel az űrhajó korrekciós rendszerének működésében hibát észleltek. Mint szakér­tők elmondták, az egyik kor­rekciós hajtómű nem fejtett ki megfelelő tolóerőt. Elvi­leg lehetséges lett volna újabb 'kísérletet tenni az ösz- szekapcsolásra, azonban a program vezetői az űrhajó­sok biztonsága érdekében úgy döntötték, hogy az összekap­csolást nem hajtják végre, az űrhajót visszahozzák a Föld­re. A szovjet űrhajózás tör­ténetében már volt példa arra, hogy hasonló helyzet­szatyrokkal, kézitáskákkal, bennük mindenféle enniva­lóval. Az utasok egy része euró­pai szakember, akik kor­mányközi megállapodás alap­ján munkát vállaltak a szo­cializmus útját választó Mo­zambik építésében. Másik ré­szük, a nagy többség olyan portugál családok tagjai, akik korábban, Mozambik függet- lehné válása előtt Mozambik- ban élteik, dolgoztak. A gyar­mati rendszert megszüntető függetlenségi harc győzelmé­vel azonban — az ellenséges portugál propaganda hatására — elmenekültek. Portugáliá­ban azonban nem kaptak munkát, sokuknak még la­kásuk sem volt, így a helyzet konszolidálódásával megkezd­ték vásszaszivárgásukat Mo- zambikba, ahol szívesen fo­gadják őket, mert szakem­berben igen nagy a hiány. A portugál gyarmatosítók ugyanis valamennyi gyar­matosítón túltettek a gyar­mati népek oktatásának, kép­zésének elhanyagolásában. Mikor a portugál gyarmatbi­rodalom összeomlott, az új, független államok ott álltak szakemberek nélkül. A rosszindulatú propagan­ben mindenekelőtt a bizton­sági szempontok figyelembe­vételével döntöttek a kísérlet folytatása ellen. Ilyen jellegű hiba egyébként első ízben fordult elő, s már csak azért is az volt a döntés, hogy Ru- kavisnyikov és Ivanov térjen vissza a Földre. A nemzetközi expedíció 2 tagja a nem könnyű helyzet­ben is pontosan, a meghatá­rozott előírásoknak megfele­lően járt el. A földi irányító­központtal tanácskozta meg teendőit és részt vett a dön­tés meghozatalának előkészí­tésében is. A megadott időpontban a visszatérő fülke levált az űrhajó többi részéről és bejutott a légkörbe. A sűrűbb légrétegekben működésbe lé­pett az ejtőernyő-rendszer, majd a Föld felszíne fölött közvetlenül bekapcsolódtak a kis fékezőrakéták, hogy biz­tosítsák a lágy földetérést. Az űrhajó Visszatérését pontosan követni tudták, s ennek alapján a fogadócso­port igen rövid időn belül el­érte az űrhajósokat. A fülke jelzőlámpái jelezték a pontos földetérés helyét s helikop­terekkel már a fogadócsoport tagjai tíz percen belül az űr­hajó mellett voltak. A két űrhajóst azonnal rövid orvosi vizsgálatnak vetették alá. Az eredmény: egészségesek, jól vannak. A két űrhajós maga szállt ki a kabinból, s a helikopter­rel érkező mentőcsoportot már a földön várta. A visz- szatérés során a terhelés va­lamivel nagyobb volt, mint az irányított leszállások so­rán. de ez nem jelentett szá­mukra nehézséget. A leszál­lás során végig rádiókapcso­latot tartottak a Földdel, ez csak akkor szünetelt, amikor a kabin a sűrűbb légrétege­ken haladt át. Üj ideiglenes kormány Ugandában Nyugati hírügynökségek kampalai jelentései szerint folytatódnak a fegyveres ösz- szetűzések az ugandai fővá­rosban, amely szerdán került a tanzániai hadsereg és az Idi Amin kormánya ellen fel­lépő Ugandai Nemzeti Felsza- badítási Fronthoz tartozó erők ellenőrzése alá. A front végrehajtó bizott­ságának elnöke, az ugandai néphez intézett felhívásában, Dar1 es Salaam-i rádiónyilat­kozatában bejelentette, hogy megalakult Uganda ideigle­es kormánya. da és bizonyos mértékig az új, független államban elő­fordult, az egyszerű portugál dolgozóikat is gyarmatosító­ként 'kezelő helyi tisztségvi­selők túlkapásai, a megkü­lönböztetett emberi bánás­mód, a jövőtől való félelem összeredményeként több 100 ezer portugál hagyta el pá­nikszerűen a volt gyarmato­kat. Mint mondják, hogy a gyarmati időkben Mozamibdk- ban 400 orvos dolgozott, közvetlenül 'a függetlenné vá­lás után alig 120 maradt, azolk is a fővárosban. Elkép­zelhető,. hogy miilyen súlyos helyzetbe jutott az ország egészségügye, a betegek gyó­gyítása., Két-három évnek kellett eltelnie, hogy ezek az egyszerű portugál szakembe­rek — az új, független álla­mok helyzetének tanulmá­nyozása alapján — bátorsá­got kapjanak a visszatérés­hez. Mint a mellettem ülő, 6 hónapos kisfiával bajlódó anya elmondja, férje már egy éve visszautazott Mozamfoik- ba, ahol valamikor egyszerű bányász volt. Előrement fel­deríteni a terepet. Bgy éve dolgozik már és néhány hete műszakvezetői beosztást ka­pott, azonkívül bányászkép­ző iskolán is tanít, segít a mozambiki bányászok kép­zésében, amit Portugália a 400 éves gyarmatosítás alatt elmulasztott. Van tehát biz­tos munkája, jó keresete, la­kása, így a család egyesül­het. Napi külpolitikai kommentár Libanoni barométer M em okozott különösebb meglepetést, hogy az izraeli légierő kedden és szerdán két ízben támadta a dél­libanoni Damour városát. Ugyancsak szerdán be­kapcsolódott a provokációsorozatba az izraeli tüzérség is, amely tüzet zúdított a közös határ libanoni oldalán 8 kilométerre fekvő, a korábbi izraeli támadások következ­tében félig romokban heverő Nabatije városra és a körü­lötte levő falvakra. Mindez várható volt a palesztin ge­rillák legutóbbi fegyveres akciói — különösen a kedden Jeruzsálemben történt bombamerénylet — után: az izraeli hadvezetés régi elve, hogy egyetlen palesztin harci cse­lekményt sem szabad „megtorlás nélkül” hagyni. De hát ez utóbbi izraeli vállalkozás, amely nemkülönben polgári célpontok ellen irányult, nem maradt válasz nélkül: a pa­lesztin harcosok Dél-Libanonból sorozatvetőikkel „meg­szórtak” néhány izraeli települést. A fegyveres akciók e legújabb eszkalációja miatt Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár „mélységes aggodalmának” : adott hangot. Arra is rámutatott: az értelmetlen emberi ál- \ dozatok és anyagi károk mellett ezek az ellenségeskedések tovább nehezítik a közel-keleti válság általános rendezé­sét. A főtitkár ezért — ki tudja hányadszor? — arra szó­lította fel az érdekelt feleket, tegyenek újabb erőfeszíté­seket az átfogó közel-keleti rendezés eléréséért. Az ENSZ-főtitkár állásfoglalásával egyet lehet érteni, de más kérdés már, hogy mennyi reális alapja van az át­fogó rendezés szorgalmazásának. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy Libanon, amely negyedik éve a pol­gárháború és az egymást keresztező külföldi érdekek ket­tős harapófogójában vergődik, érzékeny barométerként re­agálja le a térségben lezajlott akár pozitív, akár negatív fejleményeket. Emlékeztetni kell arra, hogy a két korábbi — a csapatszétválasztásokról szóló — különmegállapodás nyomán Libanonban automatikusan fellángolt a polgárhá­ború pislákoló parazsa. B ármennyire is tragikus ez a libanoni lakosság és az ott élő palesztin menekültek szempontjából, félő, hogy a legrosszabb most is bekövetkezik. Az Egye­sült Államok bábáskodásával létrejött egyiptomi—izraeli különbéke minden eddigi alkunál súlyosabban belegázolt a palesztin arabok nemzeti jogaiba. Pedig — ez már szinte axióma — a palesztin kérdés rendezése nélkül semmiféle átfogó és tartós békemegoldás nem valósítható meg a tér­ségben. A Biztonsági Tanács határozott fellépésére lenne végre szükség. A libanoni segélykiáltás már eljutott az ENSZ székhelyére. Pálfi Viktor Mozambiki jegyzetek (1.) Irány Maputo Szovjet—kínai viszony Az eltépett szerződés Van két olyan mondata a szovjet—kínai barátsági szer­ződés pekingi felmondását megbélyegző szovjet kor­mánynyilatkozatnak, amelyet joggal idéznek azok, akik szilárdan bíznak a szocialis­ta nagyhatalom békepoliti­kájában. „A Szovjetunióban változatlanul fennmarad az a mély megbecsülés, amelyet a kínai nép, e nép történelme és kultúrája iránt érez. Nin­csenek objektív okok arra, hogy országaink népei el­idegenedjenek egymástól, vagy különösen arra, hogy szemberüljenek egymással” — állapítja meg a szovjet kormánynyilatkozat. A szovjet- ellenesség jele Az 1950 februárjában kö­tött szovjet—kínai barátsági, szövetségi és kölcsönös segít­ségnyújtási szerződés egyol­dalú felbontása Peking részé­ről a mai kínai vezetés rég­óta kialakult, mindinkább mélyülően szovjetellenes stratégiájának megnyilvánu­lása. Ha a szerződésfelbontás formálisan csak most történt is meg, csak összegező kifeje­zése egy hosszabb folyamat­nak. Aki az elmúlt 29 év törté­netét vizsgálja, felidézve a szerződés megszületésének idejét, leszögezheti: ez volt az új Kína számára az első igazi fellépés a világpolitiká­ban, hiszen az aláírás idején még csak néhány hónap telt el a Kínai Népköztársaság ki­kiáltása — 1949 októbere — óta. A barátsági szerződéssel együtt írták alá azt a meg­állapodást, amely a Csang Csüng vasutat a Kínai Nép- köztársaság tulajdonába adta és amelynek értelmében a szovjet csapatokat kivonták Port Arthurból. Aláírtak egy olyan megállapodást is. amely több száz millió rubel hosszú lejáratú szovjet hitelt nyúj­tott Pekingnek. A szerződés megszövegezésére és aláírá­sára Moszkvába érkezett Mao Ce-tung a pályaudvaron az előzményekről így beszélt: „Az Októberi Szocialista For­radalom után a szovjet kor­mány elsőnek szüntette meg azokat az egyenlőtlen szerző­déseket, amelyek a cári Oroszország és Kína között fennállottak. A szovjet nép és a szovjet kormány csak­nem 30 éven át több ízben Az asszony körül három degeszre tömött szatyor, mindben élelem. A férje ír­ta, hogy sokmindenben hi­ány van még, ezért a 'kezdés­hez, az átállás időszakának megkönnyítéséhez legyen ele­gendő „hazai”, ha nem is mindnyájuknak, legalább a piciinek. A gyerek sírni kezd. Any­ja cumisüveget húz elő az egyik szatyorból. Tapintja kezével az üveg hőmérsékle­tét, s hidegnek .találja. Szól a lógikisasszonynak, aki szol­gálatkészen veszi át az üve­get, viszi a konyhába felme­legítem. Talán még a Földközi-ten­gert sem repültük át, mikor a síró gyerekek valóságos kó­rusa jelzi, hogy közeledik a vacsora ideje. A lég iski sasz- szonyok fáiradhataitlanul in­gáznak a cumásüvegekkel Az éhes felnőtteket türelemre intik. Számukra vacsora csak a gyereikhad etetése után. A fedélzetet betöltő gyereksí­rás előre jelzi, lehet, hogy nem is lesz olyan egyhangú és a hosszú éjszakai utazás. Tizenegyezer méter ma­gasságból is észrevesszük, mikor érkezünk Afrika fölé, mert Algéria nyugati szögle­tében, a tengerparton fekvő Órán fölött repülünk el. A villanyfényen város gyémánt ékszerként csillog a sötét éj­szakában. Aztán már csak apró fények villannak fel a Szahara sivatag homoktenge­' laT"*! „j 1950. február 14. Visinszkij szovjet külügyminiszter aláírja a szerződést. A háttérben Sztálin és Mao. nyújtott támogatást a kínai népnek szabadságharcában. A kínai nép sohasem fogja elfelejteni azt a testvéri se­gítséget, amelyben nehéz megpróbáltatásai idején a szovjet nép és a szovjet kor­mány részesítette.” Á segítség értéke A szerződést aláíró két fél egyike az elmúlt 29 esztendő­ben igyekezett a legteljeseb­ben megfelelni szerződéses kötelezettségeinek. A Szovjet­unió az 1950-et követő évti­zedben 198 korszerűen felsze­relt hatalmas ipari vállalat felépítésében nyújtott segít­séget Kínának; a többi kö­zött olyan Kína számára tel­jesen új iparágakban, mint a gépkocsi-, a traktor- és repü- lőgépgyártó-ipar. Huszonegy- ezer szovjet tudományos-mű­szaki dokumentáció került a Kínai Népköztársaság tulaj­donába; közöttük több mint 1400 nagyvállalat teljes terve. Még 1963-ban is — ekkor már egymást érték Peking szov­jetellenes megnyilvánulásai! — nyolcvannyolc ipari válla­lat és objektum építésénél nyújtottak műszaki segítséget szovjet vállalatok és szak­emberek. 1950 és 1960 között a Szovjetunió által szállított berendezésekkel állították elő Kínában a vas és acél 30 —50, az alumínium 100, a te­hergépkocsik, traktorok 85, a villamos energia 50, az elekt­romos berendezések 45, a né­péből. Nyilván kicsi város­kák, villanyfény elérte oázi­sok, olaj- és gázlkutak világí­tanak bele az afrikai éjsza­kába. Átrepülünk míég Niger, Ni­géria, Benin, Egyenlítői Gui­nea, Gabon, Kongó, Zaire, An­gola, Botswana, a Dél-afrikai Köztársaság felett, majd ez utóbbi fővárosa, Pretoria kö­zelében fordulunk el keletre, hogy Swazilondon át Mozam- bik fővárosába, Mapütóba ér­kezzünk. Az Indiai-óceán végtelenjükre visszaveri a felkelő nap fényét. A ten­gerparton hosszan elnyúló főváros ítéljes képe csak akkor bontakozik ki a repülőgép ablakán át bámuló szemünk előtt, miikor a nap irányába, a tenger fölé repülünk, hogy elérjük a város közelében lé­vő repülőteret, egész éjszakai repülésünk célját. A hosszú és fárasztó utazás után alig várjuk, hogy kinyíl­jon a repülőgép ajtaja, hogy újra a szabad levegőn lehes­sünk. Az ajtónál azonban valósággal belehőkölünk az álmosságtól gyűrött arcunk­ba csapódó trópusi hőség el­ső hullámába. — Szerencsétek van — mondják vendéglátó­ink —, tegnap a ciklonok el­vitték a hőséget, ma csak 38 fok meleg van. Az európai hidegből érkez­ve mindenesetre jó ízelítő ahhoz, hogy ráébredjünk az afrikai valóság egyikére. Kovács István hézgépgyartás termékeinek 35 százalékát. A Szovjetunió állandó se­gítséget nyújtott Kínának az ország védelmének erősítésé­ben és a-korszerű honvédel­mi ipar megteremtésében. A szerződés „döntő szerepet töl­tött be abban, hogy 1950-53- ban a koreai háború éveiben és az úgynevezett tajvani vál­ság idején, 1958-ban meg­akadályozták a KNK elleni nyílt imperialista agressziót” — állapítja meg a szovjet kormánynyilatkozat. Az elmúlt közel három év­tizedben, akárhol és akár­hányszor volt szó a Kínai Népköztársaság nemzetközi szerepéről, jogairól, képvise­letéről, a szovjet politika mindig teljes súlyával fellé­pett a kínai nép oldalán. Elég csak arra a hosszú küz­delemre visszaemlékezni, amelyet a Szovjetunió azért vívott, hogy az ENSZ-ben (és más nemzetközi szervezetek-! ben) ne bitorolhassa Peking jogos helyét Tajvan, s a KNK végre elfoglalhassa helyét. Szakadár lépések Kínában egy időtől fogva másként pillantottak a szer­ződésre és a szovjet—kínai viszonyra. Mao Ce-tung már 1958-ban arról beszélt, hogy „fel kell készülni a szakadás­ra”, „nem szabad félni a szoci­alista táborban és a nemzetkö­zi kommunista mozgalomban bekövetkező szakadástól”. A hatvanas évek elejétől fogva a pekingi vezetés — Mao éle­te végéig az ő, halála után a ma élen álló politikusok irá­nyításával — nyílt a nemzet­közi szintéren szinte naponta elhangzott szovjetellenes rá­galmakkal és támadásokkal fordult szembe az 1950-ben aláírt szerződéssel. Az ENSZ közgyűlésein, a kínai külügy­miniszter, Teng Hsziao-ping tokiói és amerikai beszédei­ben, Hua Kuo-feng jó né­hány megnyilatkozásában a legszélsőségesebb imperialista hecclapok modorában be­szélt a Szovjetunióról. Moszkva már 1971-ben, majd 1973-ban javasolta, hogy a romló viszony megjavítása céljából kössenek megálla­podást az erő alkalmazásá­nak eltiltásáról, illetve a kölcsönös meg nem támadás­ról. Peking akkor a most fel­mondott szerződésre hivat­kozva mint szükségtelent uta­sította el a javaslatokat. Most magát a szerződést mondta fel. Annak idején a dokumen­tum 6. cikkelyébe belefoglal­ták: a 30 évre kötött szerző­dés, ha csak a felek egy évvel az érvénytartam lejárta előtt nem közlik a felbontásra va­ló kívánságukat, további öt évig érvényben marad. Pe- kingben mostanában már csak azt az egyetlen pontot te­kintették betartandónak, hogy a huszonkilencedik évben kell közölni a szerződés fel­mondására irányuló szándé­kot. G. M,

Next

/
Thumbnails
Contents