Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 8. Z avarban vagyok, mert több címzettem is lehetne. Írhatnám ezt a levelet szülőknek, pedagógusoknak, a művelődésügy hivatalos gazdáinak, de írhatnám a gyerekeknek is. A I továbbiakban ugyanis róluk (róluk?) lesz szó. A napokban történt, hogy lakótelepen élő barátom az ablak alatt rajcsúrozó gyerekekre azt mondta: „Reggeltől estig az utcán vannak. Belőlük lesz a hátrányos helyzetűek újabb hada.” Rájöttem: igaza van. Hiszen hátrányos helyzetűvé nem csak a zilált családi viszonyok és a nehéz anyagi helyzet miatt válhat egy gyerek; a lakótelepi tisztes lakások szűkölködést nem ismerve felnövő gyerekei is azzá lehetnek. Attól tartok, hogy az életben való elhelyezkedésükben sokuk valóban hátrányban lesz. Azt kérdezik, mire alapozom ezt? Miért adok más tartalmat is a jól ismert fogalomnak? Arra építem fel mondandómat, hogy nap mint nap látom — és bizonyára önök is tapasztalják —, hogy a gyerekék tetemes része az utcán éli le életének jelentős hányadát. Fociznak, trécselnek, „bandáznak”, néha a blattot verik, este pedig tizenévesekkel telnek meg a vendéglátó helyek. Nem, nem irigykedem rájuk, nem állítom: önmagukban káros cselekedetek lennének ezek. Játszani kell, beszélgetni is szükséges, persze zsugázni, este presz- szóban üldögélni, nélkülözhető lehetne. Miért teszem szóvá mindezt? A válasz: a nagyobb kamaszok közül soknak az iskolán kívüli idejét szinte kizárólag ezek a foglalatosságok töltik ki. Tartok attól: ők lesznek azok, akik, ha életük nem az elképzeléseik szerint alakul — amire esélyük bőségesen lehet —, akkor a felelősséget a szülőkre, az iskolára és végső soron a társadalomra hárítják majd. A szegénységet a többség nem emlegetheti sok év múlva mentségként, hiszen jó ruhában járnak, nem alultápláltak, általában megvan mindenük. Legfeljebb egy dolgot hiányolhatnának, ha egyáltalán az eszükbe jutna. (Önök is tudják, egy gyerek könnyen elfogadja a számára legkényelmesebbnek látszó megoldást.) Nehezen kívánható el tőlük, hogy szülőiktől a tanítást várják, bennük az ismeretek forrását lássák. Mert — igazolni sem szükséges ezt —, a szülők többsége is könyv nélkül nőtt fel, a televízióban csakis focit, krimit és híradót néz, a rádióban tánczenét hallgat. Feltehető tehát, hogy ez a szülő, a lá- nya-fia elé sem állít magasabb mércét. Az ilyen környezetben, hiába a viszonylagos jólét, hátrányos helyzetű gyerek nevelkedik. Aki erre azt mondja: ezek a szülők így nőttek fel, annak is igaza lehet, de a lényegen mitsem változtat. Egyébként az otthon — csak az egyik oldal. Hisz’ lakótelepeink zömében lehetőség sem lenne a lődörgéssel töltött órák egy töredékének ésszerű felhasználására. Nincs könyvtár, nincs játékterem, mozi, csupán az utca és a tér van, ahol focizni. ugrókötelezni és kerékpározni lehet csak megtanulni. És, ami komoly gojid, általában nincs területi ifjúsági szervezet sem! Nem hiánylistát szándékozom felfektetni, velem együtt sokan tudják, mi és miért hiányzik. De az okok ismerete sem másítja meg a tényt: létezik egy veszélyes senkiföldje, egy buktatókkal telt terület, ahova a szülők egy része nem tud és nem akar behatolni, ahol az iskola sem lehet jelen, ahol semmiféle pozitív hatás nem érvényesül. Ezen a senkiföldjén jobb sorsra érdemes, jó képességű gyerekek tengetik idejüket, holott kellő ráhatással, a lehetőségek bővítésével fejleszthetnék képességeiket. És, emellett, a kifáradásig játszhatnának még. Gondolom, önök sem számolták ki: mennyibe kerül anyagiakban és erkölcsiekben a társadalomnak az így felnövekvő „hátrányos helyzetű” nemzedék. De úgy vélem: az adottságok megteremtése, a szülői hatás kiigazítása sem kerülne többe, mint amennyibe a későbbi elsikkadt, csalódott felnőttek kerülnek; akik — érthetően —, nem lesznek ilyen értelemben jobb szülők, mint az övéik voltak. És, ha a külső adottságok sem változnak, félő: később nem fog csők; kenni az elmulasztott lehetőségek miatt elégedetlenek száma. A levelet végigolvasva rájöttem, ki lehetett volna a címzett. Címzett min- denik, státusztól függetlenül, aki az orvosláshoz segíteni tud. Széplaki Jánossal, a megyei HEB társadalmi elnökhelyettesével a közérdekű bejelentésekről A Többen gyanakszanak, hogy a közérde- w kőnek titulált bejelentések egy része magánérdeket takar. Ön szerint hogyan lehet kiválasztani, melyik bejelentés a közérdekű? — Ahogy a nevében van közérdekű az a bejelentés, amelyik egy közösség érdekében emel szót valamiért, vagy valami ellen. Az elválasztás nagyon, nehéz, hiszen minden közérdekben ott van a bejelentő, tehát az egyén érdeke is. Ha valakit becsapnak a boltban, az italboltban, ha az első nap leválik a cipő talpa, s bejelenti, az is közérdeknek tekinthető, mert a vásárlók érdekében tette. A tanácsok, a 'népi ellenőrzési bizottságok, de önök a szerkesztőségben is sok levelet kapnak, amelyekben az emberek a munkahelyükön, a lakóhelyükön elszenvedett sérelmeiket teszik szóvá. Ha ezeket a sérelmeket rendszerezzük, ezekből is kikerekedik valahol a közös érdek. Sok olyan esetről van tudomásom, ahol w a bejelentőt személyes bosszú vezette. Mit tesznek ilyenkor a bejelentést megvizsgáló szervek? — Valóban több olyan bejelentést kapnak népi ellenőrzési bizottságaink, amelyekből kiderül az ilyen szándék. Mondok egy példát. Egyik tsz-tag a háztáji föld elosztása miatt ragadott tollat. Azt írta meg: kik azok, akik nagyobb darabot kaptak, s hogy néhány embernek nem is sorsoltak, hanem a legjobb területeket adták. A vizsgálat ugyanazt állapította meg, de az is kiderült, hogy a bejelentő egy évvel korábban még a kivételezettek között yolt, s ha most is ott marad, bizonyára nem ragad az igazságtalanság miatt tollat. Más. Egy férfi egy italboltvezetőt jelentett fel, hogy az saját pálinkáját méri a kocsmában. Az italbolt-vezető azonnal kitalálta, ki jelentette be, mert néhány nappal korábban nézeteltérésük támadt. A két bejelentőt tehát a bosszúállás vezette, de amit bejelentettek, az igaz volt. 0 Kapnak-e alaptalan bejelentéseket? — Igen, kapunk, de nem ez a jellemző. Számokban kifejezve ez annyit jelent, hogy a bejelentéseknek 15—20 százaléka alaptalan. Az a tapasztalatunk, hogy olyan emberek tesznek alaptalan bejelentést, akik nem rendelkeznek kellő információval munkahelyük dolgairól, s szabálytalannak tartanak olyasmit is, ami nem az. Az egyik dolgozó azt tette szóvá nemrég, hogy a művezetőnek a vállalat kocsijával szállították az anyagot épülő házához. A bejelentés igaz volt, de a szállítás szabályos körülmények között, engedéllyel, megfelelő térítés ellenében történt. A Hány bejelentés érkezik évente a népi w ellenőrökhöz? — Tavaly 149, egy évvel korábban 159 érkezett, s körülbelül ilyen nagyságrendű bejelentés volt jellemző a még korábbi években is. Azt gondolom, a tavalyi csökkenéshez hozzájárult a közérdekű bejelentésekről szóló 1977. évi I-es törvény is, így a bejelentők egyre inkább az intézkedésre jogosult szervekhez küldik el bejelentéseiket. A Vannak-e tapasztalataik a közérdekű ^ bejelentésekről szóló törvény végrehajtásáról? — A múlt év második felében vizsgáltuk meg a törvény végrehajtását 89 helyen. Általános tapasztalatunk az volt, hogy még a tanácsoknál sem alakult ki egységes gyakorlat a bejelentések nyilvántartására, kivizsgálására és intézésére, pedig itt a legszabá- lyozottabb a bejelentések intézése. Okát abban láttuk, hogy a törvény megjelenése után a felügyeleti és érdekképviseleti szervek nem határozták meg a területi sajátosságoknak megfelelően a végrehajtás módját és teendőit. Sok helyen szóban intézkednek, s az eredmény ellenőrizhetetlenné válik. A Milyennek tartotta az önök vizsgálata a bejelentések intézését? — 80—85 százalékában érdemi intézkedés született: a bejelentések 2—3 százaléka fegyelmivel, két esetben büntető feljelentéssel, két esetben szabálysértési eljárással zárult. Kedvezőtlennek tartom, hogy a termelőszövetkezetekben például a bejelentések és panaszok 90 százalékát késedelmesen, 30 napon túl intézik. A Ha a népi ellenőrzési bizottságokhoz ér- w kezett bejelentések vizsgálata utáni felelősségre vonáshoz hasonlítjuk az előbb elmondott számokat, nem tűnnek valami erélyesnek az intézkedések. — Valóban nem, hiszen a 149 bejelentés vizsgálata után 19-kártérítési, 75 fegyelmi és 7 büntető eljárást kezdeményeztünk, 6 esetben az állam, 4 esetben magánosok javára javasoltunk kártalanítást. Ám különbség nemcsak az intézkedésekben, hanem a bejelentések „műfajában” és súlyában is van. Természetes dolog, hogy ha egy tanácstag, vagy egy falugyűlésen felszólaló állampolgár járdát kér, azzal nem a NEB-hez fordul. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a tanácsokhoz érkezett közérdekű bejelentések döntő többsége a település fejlesztésével, fejlődésével foglalkozik, hozzánk az élet árnyoldalai, a lakóhelyen, a munkahelyen előforduló fonákságok jutnak el. A A gazdasági élet mely területeiről érkezik a legtöbb bejelentés? — A mezőgazdaságban dolgozók tették a legtöbb bejelentést, második helyen a kereskedelem áll. A mezőgazdaság első helye összefügg azzal, hogy itt a legnehezebb a közös tulajdon védelme, itt található a leg- .több szabálytalanság a bizonylati fegyelemmel. A kereskedelemmel a megye minden lakója szinte naponta kapcsolatba kerül, az itt elkövetett hibák és mulasztások a legszembetűnőbbek. ^ Csökkent-e az új törvény életbe lépése óta a névtelen bejelentések, panaszok száma? — Ha egy évvel korábban beszélgetünk, azt mondhattam volna, hogy csökkent, de az elmúlt évben ismét emelkedett — 55-ről 69- re nőtt — a névtelen bejelentések száma, s több mint fele alaposnak is bizonyult. Okát két dologban látom. Az egyik az, hogy az új törvény életbe lépése óta a névtelen bejelentésekkel is foglalkozni kell, a másik pedig, hogy sokan félnek véleményükkel a nyilvánosság elé lépni. A A törvény védelmet is nyújt a bejelen- ^ tőknek, miért akkor a félelem? — A törvény szerint, ha a bejelentő a közérdekkel ellentétes tevékenységre, mulasztásra hívja fel a figyelmet, s emiatt hátrányt szenvedett, biztosítani kell, hogy megfelelő elégtételt kapjon, s az ügyből eredő anyagi kárát is meg kell téríteni. Sajnos akadnak rossz példák, s ezek azok, amelyek bátortalanná teszik a köz érdekében szót emelőket. Népi ellenőri vizsgálat volt, de már a Kelet-Magyarországban is olvastam, hogy a vásárosnaményi TÜZÉP-telep vezetője bosszút állt azokon, akik bejelentést tettek visszaélései miatt. A jogtalan felmondás miatt a bíróság igazságot szolgáltat, ám szerintem a jogi védelem nem mindig elegendő. Erkölcsi védelemre is szükség van, mégpedig ott, azon a munkahelyen. Sajnos tapasztalataim szerint ez gyakran elmarad: több bejelentő nem kér védelmet, inkább munkahelyet változtat, 9 Kértek-e már önöktől védelmet? — Az utóbbi két-három évre visszagondolva mindössze egyre emlékszem, őt. azonban nem tudtuk, s nem is akartuk megvédeni. Bejelentése igaz volt, felelősségre is vonták az elkövetőket, csakhogy a bejelentő olyan súlyos fegyelmezetlenség-sorozatot követett el, hogy ha nem tartják munkahelyén szem előtt a bejelentő védettségét, nem a negyedik, már az első fegyelmi ügy (munkahelyéről értékes anyagot lopott) utáTh elküld- hették volna. A Korábban azt mondta Széplaki elvtárs: ^ a bejelentések csökkenésének egyik okát abban látja, hogy a bejelentők az intézkedésre jogosult szervekhez küldik észrevételeiket. Én ennek ellenére soknak tartom a NEB-hez, a pártbizottságokhoz, vagy akár szerkesztőségünkhöz küldött bejelentések számát. — Azt hiszem ennek okai jó néhány évvel korábbra nyúlnak vissza, s hiába változott azóta sokat közéletünk demokratizmusa, szemléletünk nem követte ezt a változást. Van olyan bejelentő, aki négy-öt helyre is megcímezi sokszorosított beadványát, pedig a legtöbb esetben elég lenne munkahelye vezetőjéhez fordulni. Sajnos van példa az ellenkezőjére is: ismerek olyan bejelentőket, akik feletteseiknél kezdték az utat, s minthogy nem történt semmi, más szervekhez fordultak. Azóta munkahelyükön nincs megállásuk. Ami a kérdés második részét illeti : mind a pártbizottságoknak, mind nekünk, mind a szerkesztőségnek jó érzés, hogy az emberek bizalommal fordulnak hozzánk gondjaikkal, s ez önmagában is megköveteli ügyeik lelkiismeretes intézését. A Kérem, mondjon el néhányat a legsú- v lyosabb mulasztásokat feltáró bejelentések közül! — Égy záhonyi bejelentő a helyi sportkör pénzgazdálkodásában történt visszaélésre hívta fel figyelmünket. A vizsgálat kiderítette, hogy a sportkör létesítményfelelőse és gazdaságvezetöje sorozatos visszaéléseket követett el, s feljelentésünk nyomán a bíróság példás ítéletet hozott. A nagyecsedi tsz szárítóüzemének vezetője, a náluk dolgozó bábolnai kombinát szaktanácsadója és egy villanyszerelő manipulációi is bejelentés nyomán váltak ismertté. Bejelentésnek köszönhető, hogy a vásárosnaményi kórház egyik asszisztense sem értékesítheti tovább' az egyszer már felhasznált illetékbélyegeket. A A népi ellenőrzési bizottságoknak nincs felelősségre vonási hatáskörük. Hogyan fogadják ilyen irányú javaslataikat az illetékesek? — Véleményem szerint kedvezően, ezt tükrözik a javaslatainkra érkezett válaszok. Vizsgálataink alapján helyreállítják a törvényes rendet, meghozzák a szükséges intézkedéseket. Talán a kártérítések kiszabásában lehetnének következetesebbek. A Ha a népi ellenőrzési bizottságokhoz w tett és a közérdekű bejelentésekről szóló törvény végrehajtásának ellenőrzése során megvizsgált vállalatokhoz, intézményekhez, szövetkezetekhez küldött bejelentéseket összehasonlítjuk, azonos tapasztalatokat vonhatunk-e le belőlük? — Ha csak a fonákságokat feltáró bejelentéseket nézzük, akkor igen. Emelkedő tendenciát mutatnak a gazdálkodási tevékenységgel, a vezetők magatartásával, az áruellátással és a szolgáltatással kapcsolatban tett bejelentések, s csökkentek az ingatlan- kezeléssel, az államigazgatási határozatokkal, a nyugdíj- és egyéb szolgáltatási ügyekkel kapcsolatos bejelentések. Van viszont különbség az intézkedésekben. Nem általános, de nem is egyedi, ezért el mondok "egy példát. Egy nagyecsedi lakos a helyi tanácshoz fordult, mert az ABC-ben romlott húst kapott. A tanács az ÁFÉSZ elnökének adta át kivizsgálásra az ügyet, aki csak az áruház vezetőjét hallgatta meg és a panaszt alaptalannak minősítette. A Az új törvény szerint minden közérde- w kű bejelentőnek választ kell kapnia attól a szervtől, ahová bejelentésével fordult. Erről milyen tapasztalatokat szereztek? — Változó tapasztalatokat. Saját területünkről elmondhatom: népi ellenőrzési bizottságaink mindenkit tájékoztatnak intézkedéseikről, ám vizsgálatunk már felemás képet mutat. Nem találtunk például levél- másolatokat a válaszokról az ipari szövetkezeteknél, s mi más következtetést vonhattunk volna le, minthogy nem is tájékoztatták a bejelentőt. A nyíregyházi és a kisvár- dai járásban tapasztaltuk, hogy nem tájékoztatták a bejelentőt, ha az ügyintézés ideje meghaladja a 30 napot. Néhány tanácsnál és több szövetkezetnél nem adnak tájékoztatást a bejelentések hasznosításáról és a tett intézkedésekről.' • A Ön 21 éve népi ellenőr, és több mint Ifl w éve a megyei népi ellenőrzési bizottság társadalmi elnökhelyettese. Milyen jelentőséget tulajdonít a közérdekű bejelentéseknek? Pontosabban: elintézésüket hová sorolja a népi ellenőri munkában? — A bizottságaink által végzett vizsgálatok rendkívül fontosak a népgazdaság számára, hiszen felölelik gazdasági életünk minden területét, pontos információkat adnak az irányító testületeknek az ipari és mezőgazdasági üzemek gazdálkodásáról, a lakosság életkörülményeiről, az ellátásról, a gazdálkodó szerveknek pedig segítséget adnak a hibák megelőzésére és kijavítására. Ennek ellenére én legalább ilyen fontos tevékenységnek tartom a közérdekű bejelentésekkel való foglalkozást. Pártunk XI. kongresszusának határozata többek között megállapította: „Társadalmi rendszerünk kiteljesedésének egyik legfőbb feltétele a szocialista demokrácia növelése a társadalom minden területén. Néphatalmunk annál erősebb, minél nagyobb támogatást kap a tömegektől, minél szélesebb körű és minél mélyebb a szocialista demokrácia.” Nos, a közérdekű bejelentések, javaslatok alkalmasak arra, hogy az állampolgárok közvetlenül jelezzék, segítsék feltárni azokat a hibákat, fogyatékosságokat, amelyeket környezetükben észrevesznek. S ha az ellen szót emelnek, már részesei a közügyek intézésének. Köszönöm az interjút. Balogh József KM 'Vasárnapi’ . INTERJÚ L A
