Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

Fapecsét Hollókőről „...Hátamon a házam" Gyalogos vándortáborok úttörőknek Az irigyelt cigánygazda Kétkezi szerencse lyünk. Az ebédlőben, a szín­padon szoktunk dolgozni — fejtegeti a műszerész. — Raktárinak egy üresen ha­gyott mellékhelyiséget hasz­nálunk. Sajnos beázik, és már kétszer is víz öntötte el az értékes anyagokat. Sze­rencsénk, hogy a vállalat sokat segít. Januártól évi 6 ezer forintból gazdálkodunk. Valószínű, hogy végleges he­lyet is kapunk a volt KISZ- klulbban. Intarzia az ebédlőbe Ha megkapják a műhelyt, végre megvalósulhat a 12 lelkes klubtag programja. Tervezik, hogy diaképeket kölcsönznek majd a városi művelődési központtól. Mű­vészeket hívnak meg beszél­getésre. Kérnek egy szák­mai tanácsadót is, aki rend­szeresen segíti a munkát. i Szilagyi István egy nonfi­guratív kompozíció tervét mutatja. A 'klubtagok az ebédlő falára szánják a 8 méter hosszú intarziát. Olyain lesz, mint egy üveg­berakás, és több hónapos munkával valósulhat meg. Feltéve, ha az ötlet megtet­szik a vállalat vezetőinek, s a hivatalos zsűri is elfogadja a tervezett mintát. — Nem akarunk giccseket gyártani — szögezi le a klubvezető. — Köztünk senkinek sincs ugyan képző- művészeti végzettsége, de munkáinkat kivétel nélkül zsűri Zteitjük a VMK-ban. Legalább 5 év kell, míg el­dől, hogy egyáltalán érde- mes-e ezzel a hobbival fog­lalkoznunk. Az intarziákat egyébként nem eladásra, hanem a magunk kedvére készítjük. Házi Zsuzsa Nem zökkenő nélkül, nagy türelemmel, sok fáradozás­sal, de változik a cigányság. A munka teszi őket is em­beribb emberré. Készül az intarzia. (Gaái Béla felvétele.) Csikós Balázs Nem ördöngösség az intarzia Zsűrizett kedvtelés Borotvapenge szalad a furnériemezen. Furcsa alakú csíkok, hullámok szakadnak ki az alapanyagból, és Szilá­gyi István keze alatt értel­mes formát öltenek. A vá­mosatyai fatornyot mintáz­zák. „Csak megrajzoljuk..." Nem ördöngösség az in- tarziakészítés. A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat­nál egy egész klub: 4 nő és 8 férfi állítja ezt. — Mi „csak” megrajzol­juk, kivágjuk, fölragasztjuk a képet — fejtegeti Szilágyi István klubvezető. — A ne­hezét, az asztalosmunkát a Mátészalkai Szatmár Bútor­gyár vállalta. Bútorlapra pré­selik, hengerük, fóliázzák, fölcsiszolják az intarziát. — Végezetül egészen fi­nom csiszolópapírral lesimít­juk a felületet, majd len­olajakkal kenjük át — szól Bodnár Jutka. —. Ettől tom­pa fényt kap. és az olaj elő­varázsolja a fa gyönyörű, természetes színeit. Nem úgy, mint a nitrátlakk, amely tükrös felületet ad. Legjobb a diófurnér Az alapanyag: a bútorok borítására használt furnér- lemez. Mikó Sándorné, Bo­dor Tibor, Tóth László és a többiek úgy tartják, hogy a diófurnér a legjobb. Megfe­lelő a cseresznye, a kőris, de használnak tölgyet, já­vort, mahagónit is. Tavaly 4 ezer 300 forint értékű anyagot kapott a Mub a szakszervezeti bizottságtól. Ez 12—14 embernek egy esz­tendei munkára elég. — Legnagyobb gondunk, hogy nines megfelelő műhe­büszke hangsúllyal mond­ja, hogy amit látunk — a bútorok, a fürdőszoba, a te­levízió, a hűtőgép, — a mun­kájuk után van. — És mit szólnak ehhez, akik a telepen maradtak? — Hát kérem szépen, le­gyek-e őszinte? Nem na­gyon járunk össze. Irigyked­nek. Azt mondják szeren­csénk van. Mondom nekik, dolgozni kell. A termelőszö­vetkezetben nem irigyked­nek a tagok, a vezetők is szeretnek. Akármikor meg­szorulok. én mehetek az el­Csak a második háromlép­csős feljárón nyílik az ajtó, ez a konyhába vezet. Egy húsz év körüli lány tesz- vesz a tűzhely körül. — Horváth Ilona vagyok — mutatkozik be. Jaj, ne tessenek a konyhába jönni, nem itt szoktuk a vendéget fogadni. Jöjjenek az első be­járóihoz. A Horváth család már régebben kikerült a cigányte­lepről. A Szabadság Tsz-ben dolgoznak. Reggel olyan ko­rán kelnek, hogy mire munkába kell menni, már ellátják a háztáji állatokat. Április 10-én adtak le négy szerződött bikát exportra, amelyért 74 ezer 990 forintot kaptak. Bár többen követnék példájukat — írja levelében Müller Fe­renc, a gávavencsellői Szabadság Tsz háztáji bizottságá­nak elnöke. Amíg Ilona ki kulcsol ja az előszobaajtót és elhelyezke­dünk a mai kornak megfelelő berendezésű, szőmyeges szo­bában, elhadarja: „Azt hit­tam, Pestről jönnék, a mun­kahelyemről. Egy hónapja táppénzen vagyok. Üzem­élelmezésnél dolgozom. Ahogy szállítottuk ki az Gávavencseilő, Báthori út 42. Betonlábazaton zöldre festett kerítés. A takaros, kétszobás ház udvarán szé­pen gondozott fiatal gyü­mölcsfák, hátul istálló, vele szemben sertésól. Az épüle­tek mögött — a tavaszi sze­lek ellenére is — mértani pontosságú szénakazal áll, fogyasztó végén a vágóval nyesett meredek fal takaré­kos gazdára vall. Ennyit látni az utcáról Horváth Já­nos, az egykori hatgyerme­kes telepi lakos, most nyug­díjas tsz-tag portájából. mentek, megnősültek, ott is laknak. Két dologra büsz­kék: Pesten valamennyien befejezték a nyolc általá­nost, és egyikőjük sem ré­szeges. A szülők az utca végén se­gítettek egy ismerősüknek Horváth János kedvenc hízóit eteti. nőkhöz előleget kérni, tud­ják, hogy ledolgozom. Közben a szomszéd kapu előtt egy fogat állt meg, a háztáji részére hoztak vala­mit. Két szép ló, mind a kettő mellett egy-egy csikó nyargal ász. — Itt a Feri fiam! — ki­ált örömében Horváth Já­nos. Módunkban van meg­győződni, hogy mindaz igaz. amit korábban az apja be­szélt róla. Nagyon szereti a ’lovakat, még a szabad va­sárnapokon sem nyusszik. legtöbbször néhány órára bemegy, megnézi hogy van­nak a csikók, ellátta-e ren­desen a lovakat, a váltótárs. Ferinek beceneve is van: Hüsi. így hívja a többi fia­tal. Sörre, konyakra nem tudják becsábítani az ital­boltba, különösen nem mun­ka közben. Ha megszomja­zik, lehajt egy hűsít a presz- szó küszöbén, hogy félsze­me akkor is a fogaton le­hessen. Horváth János idő előtt lett nyugdíjas, gyomorbeteg­séggel leszázalékolták. A nyugdíj nem nagy pénz, 1165 forint havonta. Télen éjjeli- őrséget vállal, ez is jelent 1300—1400 forint pótlékot. Ezekben a hetekben pedig már az időjárást kémleli, mikor lehet kihajtani a ház­táji gulyát. Őszig ez ad mel­lékkeresetet. Nemcsak Müller Ferenc levele dicséri a Horváth csa­ládot, a termelőszövetkezet vezetői és a községi tanács­nál is hasonlóan beszélnek róluk. Végső Zoltán tanács- titkár elmondta: a nagyköz­ségben két évvel ezelőtt szá­molták fel végleg a cigány­telepet. Gávavencsellőn 450 cigánylakost tartanak szá­mon. A munkaképeseknek mintegy 35—40 százaléka rendszeres, állandó munkán dolgozik. Legtöbben a költ­ségvetési üzemnél helyez­kedtek el. Itt külön cigány­brigád jván, közülük lett a brigádvezető is. Többen dol­goznak az ipari szövetkeze­tékben és a két termelőszö­vetkezetben is. Sokan van­nak eljárók. Velük több a gond, mint akik helyben eresztettek gyökeret. Horváth Feri („Hüsi”) büszkén mutatja lovait. (Mikita Viktor felvételei.) ebédet, a gépkocsival ka­ramboloznunk, óltört a lá­bam.” A falon színes fényképek. Középen a gazda katonakori képe. Ilona gyorsan számot ad öt testvéréről, a három fiúról és két nővéréről. Egye­dül Feri van itthon, fogatos a tszrben. A többiek Pesten dolgoznak, építőiparban, üzemben, ki hol. Férjhez­háztáji krumplit ültetni. Ahogy hazakerültek, porta- vizitre invitáltak. — Miért nem jöttek két héttel ezelőtt? — sajnálko­zik a gazda. — Láthatták volna a négy bikát. A kitakarított istállóval szemben a disznóól nem üres. Hogy jobban lássuk, az öt hízót kiengedték. — Kérem szépen, nekem olyan anyám volt, aki gye­rekkoromban iskolába jára­tott — magyarázza élete sorsát Horváth János. A te­lepen laktunk, de én nem sütkérezhettem a napon. El­jártunk a gazdákhoz dolgoz­ni. Amikor jött a tsz, 1961- ben anyámmal együtt az el­sők között léptünk be és ott miniket szívesen is fogadtak. A másik évben már ide köl­töztünk a cigánytelepről. A telket megkaptuk a község­től, a tsz fuvarral, mivel se­gített. Akkor még nem volt az a nagy kölcsön, mint amit most adnak a cigányoknak. Magunk erejéből van min­den. Nem panaszkodik, inkább A SZOLOK ELŐ­SZÖR ELREMÜLTEK. HALLANI SEM AKAR­TAK RÓLA, HOGY 10—14 EVES LÁNYOK SÁTRAT VEGYENEK A HÁTUKRA ÉS A NYAKUKBA VEGYÉK A VILÁGOT. TÁBO­ROZNI A FIUKKAL? MÉG MIT NEM?! öt évvel ezelőtt ilyen kép rémlett fel a buji szülők előtt, amikor megtudták, hogy a gyerekek gyalogosan elindulnak táborozni. Az ál­talános iskola egyik fiatal tanára, Császár István ked- veltette meg az itteni gye­rekekkel a természetjárást. Ötödik éve készülnek a gya­logtúrára, az idén a Pilis­ben töltenek két hetet. T uristaszakkör A megyei úttörőelnökség táborozási és turisztikai szakbizottságában a gyalogos vándortáboroik egyre népsze­rűbbek. Évekkel ezelőtt csak a buji gyerekek, ma pedig már 16 úttörőcsapat fiataljai jelentkeztek me­gyékből a vándortáborba. Közülük csak 13-at fogadott el az országos úttörőelnök­ség. Meghatározott útvona­lat jelölnek ki az ország kü­lönböző részem, és szállást turistaház-atoban, kollégium­ban, sátorban, iskolában, er- dészházban adnak. Az ellá­tást viszont a gyerekek old­ják meg. Amikor az első csoport ©1* indult Bujiról, alig jött ösz- sze 10—15 úttörő-turista. A zempléni kiránduló helye­ken töltött ikét hétről vi­szont alig győztek beszámol­ni a résztvevők. Az iskolá­ban turistaszakkört alakí­tottak Császár István vezeté­sével. Megismerkedtek a tér­képjelekkel, a jelzéseikkel, és a következő nyárra már komoly terveket szövöget­tek. Most már készültek a lányok is, mindenki szerzett hátizsákot. (Először volt, aki egy szatyorral indult el.) Szilvásvárad környékét cserkészték be, majd a kö­vetkező évben már mesz- szebhre, a Cserhát - eldugott vidékeire szervezték az utat. Bátorság­próba — Nemcsak romantikus körülményeik közt töltenek a gyerekek két hetet, hanem közben sok érdekeset halla­nak az adott helyről — mondja a fiatal pedagógus. — Ösagárdom például — Váctól nem messze — egy eldugott kis szlovák faluban a helybeliek megtanítottak néhány szlovák kifejezést a gyerekekkel. Másnap Rom- hányban pedig megkerestük a 250 éves mogyorófát, amit a legenda szerint Rákóczi Rodostóról küldött haza. Megnéztük a „döntetlenre” végződött 1708-as csata he­lyét is. Noha itt győztek a szabadságharcosok, mégis ekkorra tehető a visszavonu­lás kezdete. A gyalogos vándortábo- roknák van egy kialakult „törzsgárdája”, akiik már negyedik alkalommal tarta­nak a többiekkel. Most már válogatni kell a jelentkezők közt. Elsősorban azok men­nek, akik tudnak alkalmaz­kodni egymáshoz, és 20—25 kilométeres túrákon is fe­gyelmezetten vesznek részt. A fáradtsággal imég nem kell számolniuk, hiszen pihenők beiktatásával az ötödik osz­tályos kislányok is bírják a tempót. — Egynegy ilyen kirándu­lás jó aslkalom a nevelési cé­lok megvalósítására is. Az egyik gyerek javasolta, hogy éjszakai túrát is szervez­zünk. Jó ötlet volt, kettő­kor keltünk és az erdőből nézhettük végig a napfelkel­tét. Bátorságpróbának ne­veztük el azt a vállalkozá­sunkat, hogy egy pár száz méteres erdei távot éjszaka egyedül kell megtenni min­denkinek. Nem kötelező, de soha nincs, aki kihagyná. - Este. egyedüli egy erdei ös­vényen, ha ennek valaki egyedül nekivág, nem fog félni máskor sem az erdő­ben. Főzőcske a táborban Bányai Mária és a húga, Marianna már harmadik al­kalommal túrázik a többiek­kel. Eleinte őket is nehezen engedték el. — Pedig nagy élmény va­lamennyi út — meséli Ma­rika — Hollókőn fapecsétet készített nekünk egy fafaragó bácsi. Jó dolog volt együtt lenni a barátnőkkel. — Főztünk is mindig, né- hányan maradtunk ott lá­nyok, és friss vacsorával vártuk a többieket a tábor­ban — teszi hozzá Annamá­ria. » — Olyan élményekben le­het részünk, amilyenekből egyébként kimaradnánk — folytatja Urr Géza. — Becs­kén például a bányászkocsi- val jöttünk le a kőbányából. Évente az országban 18 ezer gyerek vesz részt ván­dortáborozáson, megyénk­ben 400-an töltik a szünidő egy részét gyalogos túrá­kon. A gyerekeik fizikailag megedződnek, idegen tája­kat ismernek meg, nem utol­sósorban pedig az egymás­rautaltság révén jó közös­ségi emberré válnak. Tóth Kornélia KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1979. április 30.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents