Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-21 / 92. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. április 21. Tízéves város Évtizedek óta fizetek elő a Kelet-Magyarországra, s januárban örömmel láttam, hogy ismét közöl mátészalkai oldalakat, hasonlót a néhány évvel ezelőtti melléklethez — írja levelében Kovács János mátészalkai olvasónk. — De nemcsak a mirólunk szóló oldalakat olvasom figyelmesebben, mint a lap többi írását, hanem más városok oldalait is kedvvel nézegetem, mit terveznek ott másképp, mint nálunk, és milyen nálunk is alkalmazható javaslatokról adnak hírt. Tudom, mindössze négy mátészalkai oldal jelent meg az idén, tehát nem is írhattak mindenről, amit szívesen látnánk. Ezért is javasolnék néhány témát. Jólesett látni, mi mindent is készítenek már városunk üzemei, menynyi minden kerül exportra és a hazai boltokba. Munkatársaimmal viszont már arról is beszélgettünk, hogy vajon miként indult az év (hiszen eltelt az első negyedév), a mi városunk iparában jobb. vagy rosszabb a kép, mint amit a népgazdaságról országos sajtóból olvashatunk. írhatnánk arról is, vajon nálunk mennyire veszik komolyan az üzemekben és a háztartásokban a takarékosságot. Szívesen olvasnánk a társadalmi tulajdon védelme érdekében tett intézkedésekről, mert e téren sok helyen van nálunk is tennivaló. S nem utolsósorban szeretnénk még többet olvasni az idén tízéves városunk fejlesztési terveiről — ajánlja olvasónk. Köszönjük a kedves levelet, a javaslatokat. t Bérházak környéke Tisztelt szerkesztőség! Cikküket, amely a lakótelepi bérházak helyzetével foglalkozott, lakógyűlésen beszéltük meg. Nagyon örültünk, hogy végre szóvá tették, milyen nehéz, sőt terhes az együttélés olyanokkal, akik az elemi normákat sem tartják meg. Kár, hogy nem terjedt ki mindenre a figyelmük. Néhány dolgot most kiegészítésül leírok, bár lehet, hogy levelem olvasatlanul kerül valahová félre, — írja levelében M. Sándorné, Nyíregyháza, Május 1. téri lakos. — Vegyük először azokat, akik a ház előtti parkolóhelyeket autószerelő műhelynek nézik, s vasárnap, ünnepkor, szombat délutánonként kalapálással, csörgéssel zavarják százak nyugalmát. Ha szólunk, rendszerint durva visszautasítás a válasz. A másik: figyelte-e valaki, hogy milyen gátlástalanul használják az autósok a kö.- zös vizet mosásra? Hát nincsen takarékossági mozgalom? Miért fizetjük mi, nem autósok, mások mosóvízét? Aztán a durva játékok a tereken, utcákon. Nem lehetne egy-két nyugdíjas pedagógust alkalmazni, akik a gyermekek között járnának, s ügyelnének a rendre? Kár, hogy erről nem esett szó. Nagyon örülnénk annak, ha a városi tanács elnöke is válaszolna a hozzá írt levélre, s megtudhatnánk, mennyit ér a közügy felvetése az újságban —• zárul M. Sándorné levele. Áru vagy kirakat? A Kelet-Magyarországban 1979. március 28-án „Áru vagy kirakat?” címmel, B. M. nyíregyházi lakos panaszos levele jelent meg, amely vállalatunkat érintette. Március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából virágüzletünk is — mint a városban sok üzlet — kirakati dekorációt készített. A panaszos számára valóban kellemetlen lehet, hogy a kirakati virágtálban gyönyörű szegfűt lát, ezzel szemben a vázában, amelyből árusítunk, gyengébb minőségű vágott virágból választhat a vevő. Az eladó hibát követett el, amiért a vevő kérését nem teljesítette, ezért figyelmeztetésben is részesítettük. Eddig nem tapasztaltuk, hogy ez-a kiszolgálási mód általános lenne, és szeretnénk, ha továbbra sem fordulna elő hasonló eset. Ezúton is elnézést kérünk a kellemetlenségért, reméljük, hogy ezután üzletünk mindig megelégedésére fogja önt kiszolgálni. Dr. Jenser György igazgató TARTÓS HIDEG — JELENTŐS VESZTESÉG Fáztak a méhek Akácvirágzás: 1 hónap múlva Évek óta nem szenvedett az ideihez hasonló veszteséget télen a megyei méhállomány. A 40 ezer szabolcsi méhcsalád 10—45 százalékát pusztította el a hirtelen jött, kemény és hosszan tartó hideg. Jelenleg 36 szakcsoport működik megyénkben, s a tagság kezelésében több, mint 32 ezer méhcsalád van. * Fenyeget a varroaatka Az elmúlt két nyár sem kedvezett a méztermelésnek. Tavaly 35,8 vagon mézet adták át a HUNGARONEK- TÁR-nak a szabolcsi szakcsoportok — mindössze 6 vagonnal ‘többet, mint az ezt megelőző éviben. Az idei termelésre most zajlanak a szerződéskötések. Eddig 15 áfész 38,5 vagon méz átadására kötött megállapodást. Ebben az éviben is fenyegeti az apró rovarokat vérszívó kártevőjük: a varroaatka. Hogy az esetleges fertőzés ne terjedjen, szigorúan egészségügyi rendszabályokat léptettek életibe. Az országhatár mentén 10 kilométeres körzetben a méhészek nem vándoroltathatják a méhcsaládokat. A sávon belüli közel 7 ezer méhcsalád található — ezek csak a 10 kilométeres sávon beWil mozoghatnak. A kártevőkkel szemben nincs tökéletes gyógyszer. Hazánkban külföldi készítményeket — füstölőszert — használnák, amely csak részben jelent védelmet az atka ellen. Megporzótelep Flóratanyán A méhecskéknek ezekben a napokban a szirmait bontaga- tó kajszibarack, egres és cseresznye Virágai adnak táplálékot. Kissé késve érkezett meg a tavasz, így az akác virágzása csak közel egy hónap múlva várható. A gyümölcsösök, s más növények megporzásában ez évben is részt vesznek a méhek. A HUNGARONEKTÁR vállalat 1977-ben hozta létre Baktalár ántháza-Flóratanyán a megporzótelepet. Itt szervezik a Nyírkert társulással közösen a méhes meg- porzást — azaz közvetítenek a méhészek és termelőszövetkezetek, . gazdaságok 'között. A telepen egyúttal bemutató méhészet is .működik, ahol munkájukhoz sok hasznos szakmai tanácsot kaphatnak az érdeklődők, (házi) Hi újság az országban? Testvérlapjaink írják Szociális otthon alkoholistáknak ÉszakMagyarország Borsod megye jó horgászóvizeiben, elsősorban a sebes folyású, kristálytiszta patakokban megkezdődött a zsenge pisztrángivadékok kihelyezése. Az elkövetkező hetekben megközelítőleg másfél millió.sebes és szivárványos pisztrángivadékot telepítenek a többi között a Ménes- és Jósva-patakba, valamint a Tengerszem-tóba. Sok pisztrángivadék kerül a Garadna- patakba, amelyből „leúszva” a lillafüredi Hámori tóban fejlődnek majd „méretes” halakká. Nógrád Bottyán Gábor, a mátrave- rebélyi MHSZ modellezőklub tagja elkészítette annak a repülőgépnek a kicsinyített változatát, amellyel Szamuely Tibor 1919. május 21-én Budapestről Leningrádba repült. Az elkészült mesterremeket Budapesten mutatták be és a napokban hozták Salgótarjánba. Itt adták át a „Brandenburg” típusú egykori gépmadár modelljét a Nógrád megyei Munkásmozgalmi Múzeumnak. Dolgozók Lapja (Komárom) Érdekes és kalandos sorsú dokumentumokra bukkantak a Komárom megyei Levéltárban. Mintegy 500 olyan okmány került elő, amelyek legtöbbjének mindkét oldalát teleírták. Az egyikre a Tanácsköztársaság időszakában az akkori Komárom vármegye munkástanácsainak működésével kapcsolatos feljegyzések kerültek. Ezek sok érdekességgel gazdagítják a dicsőséges 133 nap helyi művelődéspolitikájáról alkotott képet. A másik a Tanácsköztársaság leverése utáni megtorló perekről és intézkedésekről is tanulságos képet ad. Az ellenforradalmi rendszer ugyanis hiába hozott döntést kiselejtezésükre és a megsemmisítésükre. A húszas évek papírhiánya miatt rájuk fanyalodtak. Utasítást adtak a korábban üresen maradt oldalak felhasználására. így — akaratlanul — a „tiltott” szövegeket is megmentették az utókornak. Dunántúli Napló Siklós város új látványossága egy miniatűr, de működőképes szélmalom, amelyet Gertner Mátyás hajdani szélmolnár épített háza kertjében. Az építmény alapjával együtt három és fél méter magas, egy-egy szélvitorlája 220 centiméter hosszú. A háztáji szélmalom azonban nemcsak látványosságot jelent, hanem hasznos is: valahányszor feltámad a szél és meghajtja a vitorlaszerkezetet, kukoricát darálnak vele az állatok számára. Egy óra alatt 20—25 kiló terményt darál meg tetszés szerinti minőségben. Veszprémi Napló Restaurálják a magyar nyelv legrégibb hiteles és eredetiben fennmaradt szórvány nyelvemlékét, a Tihanyi Apátság alapítólevelét. A tihanyi alapítólevelet I. Endre király adta ki 1055-ben. A latin nyelvű oklevél 58 magyar szót tartalmaz. A restaurálás után jövőre — előreláthatólag augusztus 20-án — kiállítják, s a Pannonhalmára látogatók eredetiben láthatják. Mosás után... Egy kis beszélgetés ... (Elek Emil felvételei) Nagycserkeszi tanyabokrokban / Tavaszi napban sütkérezés... HEH 3ÓL FOGTÁK Á NYAKÁT... Kotlótolvajok A három kotló ötven kacsatojáson ült Nyíregyházáin, a Szélsőbokor egyik házának fáskaimrájában. Már csak néhány map hiányzott a kiskacsák kikeléséhez, amikor egy éjszaka a három kotló egyszerre viirtyogni kezdett. Az éjjeli látogató nyakúknál fogva kapta el őket, az ötven tojást egy fazékba rakta, kiadogatta társainak, aztán elindultak hazafelé. Hármam volták, a kotlókon megosztoztak, a tojásokkal már nem tudtak mit kezdeni, mert ahányaít feltörtek, mindben kiskacsa volt. A tanya szélén elköszöntek egymástól, s másnap délelőtt mindhárom családban fazékba került a kotló. Még javában főtt a leves, amikor mindhármuk, hoz rendőrök érkeztek, s elmaradt az ünnepi ebéd. A tolvaj Hendre Zoltán 20 éves István-fookori lakos volt, akit a bíróság 4 hónapi börtönre ítélt. Az egyik orgazda Hendre 28 éves István nevű bátyja és Farkas Pál 31 éves, Nyíregyháza, Asztalos János utcai lakos volt, akiket 2500— 2500 forint pénzbüntetésre ítéltek, s kötelezték őket a kár megtérítésére. Az ítélet jogerős. Búcsú a ELSŐKÉNT AZ Az ország első, alkoholisták részére .alapított szociális otthonra 15 hónappal ezelőtt nyílt meg Szamosangyaloson. Jelenleg 33-am élnek itt, nők és férfiak — javarészt öregek. — Valamennyien krónikus alkoholisták, s szakorvosi vélemény alapján kerültek ide — fejtegeti Gaál Ibolya, a megyei tanács szociálpolitikai csoportvezetője. — Jó néhá- nyan már több intézetben megfordultak, de szenvedélyük miatt nem találtak maguknak állandó helyet. Itt speciális gondozásban részesülnek. Első út a kocsmába A kezelés egyik fő eleme: nem szabad megvonni tőlük az alkoholt. Az otthonban van egy büfé, ahol szeszes italt is vásárolhatnak — persze mindenki csak meghatározott mennyiséget: fél vagy 1 decit naponta. Hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap kapnak kimenőt korlátozott időre. — Sokan vannak, akiknek első útja a kocsmába vezet. Főleg nyugdíjfizetéskor fordul elő, hogy jó páran erősen ittas állapotban térnek visz- sza az intézetbe. Ilyenkor rosszul járnak, hiszen elfogy a pénzük, s a hónap végén már nem ju|t a szokásos adagpohártól ORSZÁGBAN ra. Van, aki az itt töltött hónapok alatt egyszer sem nyúlt pohárhoz, s a kocsmába sem tért be. Más lehetőség pedig nincs a környéken szórakozásra. Mikor felvetődött a szakosítás gondolata, a régi gondozónők közül sokan el akartak menni Szamosangyalos- ról, ahol a 20 éve működő szociális otthont alakították át az alkoholisták részére. Kezelési módszer: a munka — Tapasztalataink azt mutatják, hogy eltúloztuk a nehézségeket. Éppen a kezdeti félelem a részegek kötékedé- sétől, a botrányoktól olyan szilárd közösségbe kovácsolta a gondozókat, amilyenhez hasonlót alig találni. Jó a kapcsolat a dolgozók és a gondozottak között is. Feladatunk : rehabilitálni — vagyis visszahozni a társadalomba — ezeket az embereket. Ez nem könnyű, mivel többségüket a család kivetette magából. Sokukhoz látogatóba sem járnak. Érdekes, hogy itt a gondozottak között egy- egy összeveszés után nincs harag, s eddig lopás sem történt. Ez egyedülálló a szociális otthonok vonatkozásában. Itt létfontosságú „kezelési módszer” a munka. A Budapesti Kézműipari Vállalat megrendelésére többen lemosókendőket szerelnek, 3 nő kézimunkákat készít. Április 10- től a csengeri göngyölegellátó vállalat részére hatan almaládákat szegeznek. Szép teljesítménybért kapnak. S bár ebben az otthonban a szokásosnál több lehetőséget kínálnak a munkára — ez mégis kevés. Több hasonló intézetet! — Egy nap sem telhet el beszélgetés nélkül. Ezt igénylik is a gondozottak. Iltt nincs alkoholelvonó kezelés, de még kijózanító szoba sem. Ezekhez szakember kell. Orvos hetenként egyszer, egy szomszédos községből jár át. Az elmúlt 15 hónap csak a próbálkozásokra volt elég. Az alkoholisták első szociális otthona előtt nincs kitaposott út de az eredmények arra biztatnak, hogy még több hasonló intézetre van szükség. A szaimosangyalosi példa mintájára, ahol szívesen át is adják a tapasztalatokat. E célból kétnapos tanácskozás színhelye volt április 18 —19-én megyénk. Közel 50 szociálpolitikával foglalkozó szakember vett részt a tanácskozáson. Az első napon a sóstói szociális otthonban előadást hallgattak az alkoholizmusról, majd a szamosangyalosi (tapasztalatokról. Másnap a kis szabolcsi községben személyesen is meggyőződhettek a körülményekről. A szakemberek elbeszélgettek a gondozottakkal, akik maguk állították: jól érzik itt magukat. Házi Zsuzsa