Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-20 / 91. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. április 20. Erősödjék a szocializmust építő népek együttműködése, egysége! fl szovjet kormány legfőbb törekvése a népjólét szüntelen emelése Koszigin beszéde a Legfelsőbb Tanács ülésén Európa határai Kommentár Kairói játék M em kétséges, hogy Egyiptom választópolgárainak a kormányzat önigazolása céljából kellett járulniuk a szavazóurnákhoz. A népszavazással — mint korábban többször — egy „csomagtervet” szentesített Szadat elnök, aki igényt tart a „nemzettel való közvetlen párbeszédre”. Ezúttal alattvalóitól „igent” kért az egyiptomi—izraeli különbékére, a parlament feloszlatására — s egyúttal a rendkívüli választások kiírására —, valamint az új, demokratikus polgárjogokat korlátozó belpolitikai intézkedések bevezetésére. A népszavazás végeredménye ugyan nem ismeretes még, de biztosra vehetjük, hogy a szavazók döntő többsége áment mondott arra, amit az ország elnöke már eleve eldöntött, s a parlamenttel jóváhagyatott. Nem kétséges, hogy a manipulált, „egységes népi támogatás” látszatát fel tudja kelteni az egyiptomi kormányzat. A politikailag iskolázatlan egyiptomi tömegek előtt úgy tüntették fel a kérdést, hogy ha nem a békére — valójában pedig különbekére — mondanak igent, akkor a háborúra szavaznak ... Márpedig, ki az, aki háborút akar? Hogy a különbékét illetően mégsem teljes az egyetértés Egyiptomban, bizonyítják az elmúlt napokban lezajlott, tiltakozó diáktüntetések. A mostani népszavazás eredménye aligha fogja eloszlatni a „Pax Americana” iránti kételyeket. P. V. A kormány megalakításával, a népi ellenőrzési bizottság és a Legfelsőbb Bíróság tagjainak megválasztásával, valamint a legfőbb ügyész kinevezésével ért véget csütörtökön délután Moszkvában a Szovjetunió új összetételű Legfelsőbb Tanácsának első ülésszaka. A csütörtök délutáni ülésen, amelyen Alekszej Sityi- kov, a Szövetségi Tanács elnöke elnökölt, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke terjesztette a parlament két házának tagjai elé a megalakítandó kormány tagjainak névsorát. Alekszej Koszigin szerdán kapott felhatalmazást a Legfelsőbb Tanács tagjaitól a kormánylista összeállítására. A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács tagjai együttes szavazáson egyhangúlag jóváhagyták a kormányfő által előterjesztett javaslatot. A szovjet kormány összetételében személyi változás nem történt, a minisztertanács elnökének első helyettesévé ismét Nyi- kolaj Tyihonovot választották meg. Ezt követően Alekszej Koszigin vázolta az új szovjet kormány előtt álló feladatokat. Elöljáróban a kormány tagjai nevében köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságának és a Legfelsőbb Tanácsnak a bizalomért. — A Szovjetunió minisztertanácsának tevékenysége a szocialista állam fő feladatainak megfelelően a jövőben is a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtésére, a szocialista tulajdonviszonyok tökéletesítésére, a haza nemzetei és nemzetiségei testvéri barátságának megszilárdítására, a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonala emelésére irányul, emelte ki Alekszej Koszigin, hangsúlyozva, hogy változatlanul a kormány figyelmének középpontjában állnak az ország védelmének biztosításával, a béke megszilárdításával és a nemzetközi együttműködés fejlesztésével kapcsolatos kérdések. A kormány programját ismertetve, Koszigin hangsúlyozottan szólt arról, hogy a minisztertanács nagy jelentőséget tulajdonít az új ötéves terv kidolgozásának. A kormány intézkedéseket hoz az állami irányítás tökéletesítésére, a munkaszervezés javítására és az állami fegyelem megszilárdítására. A szovjet kormány minden eszközzel elősegíti, hogy az állampolgárok aktívabban részt vegyenek az államügyek intézésében — mondotta a kormányfő. A szovjet kormány külpolitikai tevékenységéről szólva Alekszej Koszigin aláhúzta: az egyik elsőrendű feladat a barátság és az együttműködés további erősítése a szocialista közösség országaival. Ezekkel az államokkal a jövőben is együtt haladunk szövetségi kapcsolataink elmélyítésének, kollektív szervezeteink tevékenysége tökéletesítésének, külpolitikai lépéseink egyeztetésének útján. Alekszej Koszigin rámutatott, hogy a Szovjetunió a jövőben is a kölcsönösen előnyös gazdasági és műszakitudományos együttműködés fejlesztésére törekszik az ázsiai, afrikai, latin-amerikai fejlődő országokkal, Nyugat- Európa, Észak-Amerika és más térségek iparilag fejlett országaival. Ebben a gazdasági kapcsolatok fejlődésén túl az államok közötti bizalom megszilárdításának eszközét is látjuk — hangsúlyozta. — A szovjet kormány külpolitikai tevékenységének fő célja a béke megőrzése és megszilárdítása, az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusán kidolgozott békeprogram valóra váltása. A szovjet kormány minden lehetőséget, államunk egész tekintélyét és befolyását annak érdekében használja fel, hogy megállítsák a fegyverkezési hajszát, konkrét lépéseket tegyenek a leszerelés terén, meggyorsítsák az emberiség gazdasági és társadalmi haladását — mutatott rá Alekszej Koszigin. Alekszej Koszigin nagy tapssal fogadott beszédét követően a Legfelsőbb Tanács tagjai megválasztották a Szovjetunió népi ellenőrzési bizottságát, amelynek elnöke ismét Alekszej Skolnyikov lett. Ugyancsak megválasztották a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának tagjait. Az elnöki tisztséget ismét Lev Szmir- nov tölti be. A Legfelsőbb Tanács a Szovjetunió legfőbb ügyészévé újból Roman Ru- denkót nevezte ki. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának alakuló ülésszaka ezzel befejezte munkáját. HA VALAKI HIRTELEN megkérdezné bármelyikünktől: tudjuk-e, hol húzódnak Európa határai, csodálkozva néznénk rá. s ezt mondanánk: természetesen az Atlanti-óceánnál és az Urát tájain. így is van. Néha azonban nyugati politikusok beszédeit hallgatva, kommentárokat olvasva, zavart érzek. Rosszul emlékeznék az iskolában tanultakra? Nézzünk egy-két példát. Mondják, júniusban „Európa- választások" lesznek, létrehozzák a közös „Európa-par- lamentet”. De hát sem mi magyarok nem veszünk ebben részt, sem a spanyolok, svédek, a portugálok. Valójában a készülő nyugat-európai parlamentről van szó, ez is csak néhány országot, a Közös Piac tagjait foglalja majd magába. E nyugati szokás egyik oka visszanyúlok a történelmi időkbe. Valaha jó néhány kelet-európai nép valóban árnyékban, idegen uralom alatt élt, s nem vagy kevéssé szólt bele a nagy erők játékába. Maga Oroszország azonban Nagy Péter cár nyitása óta az európai színtér egyik döntő tényezője lett, majd a Szovjetunió szerepe világméretűvé nőtt. Ez utólbbi megállapítás átvezet oknyomozá- sunkban a imához, a nyugati névkisajátítás döntőbb okához. Szómágiáju'kkal azt akarják sugalmazni (ki szándékosan, ki a dolgot Végig sem gondolva), hogy Európát. a hagyományosát és valódit, csak a polgári rendszerek képviselik, a kommunisták vezette országok elkanyarodtak, nem „igazi” európaiak... NEM KELL TÚL SOKAT bizonygatnom, hogy e megkülönböztetés (amelyet nem mondanak ki. inkább szóhasználattal jeleznek) alaptalan. Európa földrajzi, kulturális és politikai egységet alkot. Európa Tolsztojtól Balzacon át Dickensig terjed. Bármi történik e tájakon az éppúgy érinti Moszkvát mint Rómát: vagy Londont. Nagyon sokszor mondták és írták le a Nyugaton ezt a kifejezést: Európa — valójában a háború befejezése óta egyetlen igazi átfogó értekezlet zajlott csak le: 1975-ben Helsinkiben, ahol harmincöt ország képviselői jelentek meg. A vezető nyugati tőkés országok csak önmagukat látó föiényérzetének szenvedő alanyai lettek a nyugati kicsik is. Ez a fölismerés ösztönözte a magyar kormányt, hogy a tavalyi belgrádi Európa-érte- kezleten javaslatot terjesszen elő és felhívja a részvevőket, tegyenek közös erőfeszítéseket a kevéssé ismert nyelvek és irodalmak jobb megismerésére. Ez ha nem is a legfon_ tosaibb, de igazi „Európa-gon- dolat”, egymás jobb megismerését. a bizalom erősítését szolgálja. NEM TAGADJUK az ideológiai különbségeket. Vannak szocialista és tőkés rendszerű államok, közöttük tényleges határok húzódnak. De Európa szülte mindkét társadalmi rendszert, ha az egyik mólóban van is. a másik fölemelkedőben. S hadd hívjam föl ezzel kapcsolatban a figyelmet valamire: bár soha ilyen nagy különbségek nem feszültek a világnézetek között mint most, — annyi szál sem kötötte össze gazdaságilag, emberileg a földrész országait, soha eny- nyire nem voltak nyilvánvalóak a közös érdekek, az együttes tennivalók, .mint korunkban. T. I. FRANCIA IDEGENLÉGIÓ Még mindig menetelnek „MI LESZ AZ IDEGENLÉGIÓVAL, HA ALGÉRIÁBÓL IS KISZORUL? MILYEN HELYET SZÁNNAK A TENGEREN TÜLI SZOLGÁLATRA HIVATOTT LÉGIÓNAK, HA FRANCIAORSZÁG TERÜLETE CSAK AZ ANYAORSZÁGRA KORLÁTOZÓDIK MAJD?” — TETTE FEL A KÉRDÉST AZ ALGÉRIAI HÁBORÚ VÉGE FELÉ GARDY TÁBORNOK, A ZSOLDOSSEREG EGYKORI PARANCSNOKA. Útban az akció színhelyén. A z Evianban 1962-ben megkötött francia— algériai egyezmény értelmében, az idegenlégió főhadiszállását, a hírhedtté vált Sidi bel Abbes-i támaszpontot, 118 év után kiürítették. Pierre Messmer akkori hadügyminiszter azonban kijelentette, az idegenlégió feloszlatásáról szó sem lehet; „új megbízatást” kap. Az új központ, a Marseilles melletti Aubegne-be került, a kiképzőbázisokat pedig Korzika szigetén (egy szigetről mindig nehezebb a szökés) építették ki. A légióban a tisztek szinte kivétel nélkül franciák. A legénység közé hivatalosan nem vesznek fel francia állampolgárt. Ezt azonban nem nehéz kijátszani: a franciák általában kanadaiként, belgaként, vagy svájciként diktálják be adataikat. A francia idegenlégiót 1831. március 9-én alapította Lajos Fülöp királyi rendelettel. Első szakasza így hangzik: „A királyság területén idegenlégiót lehet alakítani, de bevetni csakis a királyság kontinentális területén kívül lehet”. Az idegenlégiót azért alapította Lajos Fülöp, hogy törvényes keretben foglakoz- tassa Napóleon és X. Károly „munkanélkülivé” vált zsoldosait. A királyi rendelet értelmében először nemzeti zászlóaljakat állítottak fel. Ezen hamarosan változtattak, mert a különböző nációjú zászlóaljak közötti rivalizálás majdnem belháborúba csapott át. Az első parancsnoknak, a svájci származású Stoffel ezredesnek az is fejfájást okozott, miként zabolázza meg a légiót elárasztó „nehéz fiúkat”. Szökött fe- gyencek, gályarabok és köz- törvényes bűnözők szép számmal akadtak a királyi rendelettel alapított „tisztes szervezetben”. A börtönökben és a gályákon híre terjedt annak, hogy mesés kincseket rejtettek el azokban az észak-afrikai városokban, ahová majd küldeni fogják őket. A Toulonban 1832-ben behajózott első zászlóalj marta- lócainak azonban csalódniuk kellett: Stoffel ezredes azon a véleményen volt, hogy a „fiúkat” csak a legkeményebb munkával lehet megszelídíteni és vakfegyelemre nevelni. Tízórás, megállás nélküli ásást rendelt el az afrikai nap gyilkos tüze alatt. A Duale és Bugarik közötti mocsaras vidéken megépített utat a „Légió Útjának” nevezték. A túlélőkből olyan katonák váltak, akik vakon vallották: „Mi nem Francia- országért, hanem a Légióért harcolunk, a Légió a mi hazánk”. Persze a légió nem magáért létezett, az 1832—1935-ös hadjárat során lassanként azzá vált, aminek tulajdonképpen szánták: a gyarmati hadsereg „dárdahegyévé”. És ettől kezdve története egybefonódott a francia gyarmatosítás történetével. Megépítik a Sidi bel Abbes hírhedt erődítményét. Azután 1854-ben Észak-Afriká- ból a légiót „kirándulni küldik” a krími háborúba, ahol egységeik részt vesznek Sze- vasztopol bevételében. Az újabb kaland 1863-ban, a mexikói expedíció, egyben a légió első „kis Waterlooja”. III. Napóleon nagy ábrándja az volt, hogy Mexikó leigázásával és néhány dél-amerikai állam hozzácsatolásával — francia védnökség alatt — „latin-amerikai katolikus birodalmat” hoznak létre. A „nagy eszme” keresztes vitézei pedig az idegenlégiósok voltak. Három év után azonban megtizedelve indultak vissza Mexikóból a légiósok: a kolera, a sárgaláz és a mexikói szabadságharcosok golyói mintegy kétezrüket marasztalták ott örökre. Amit azonban magukkal vihettek, az a légió első legendája volt. A fáma szerint Danjou kapitány hatvan légionáriusa 11 órán át tartotta magát egy camerone-i nyomorúságos kis porfészekben háromezer mexikói katonával szemben, persze csak azért, mert parancsot kaptak arra, hogy ott maradjanak. Azóta minden év április 30-án a „Légió a mi hazánk” szólamai melleit emlékeznek és a legénységnek járó dupla alkoholadaggal adóznak a legenda teremtőinek. Danjou kapitány fakezét pedig a Mexikóból kiebrudalt franciák magukkal vitték, a légió múzeumában arany talapzaton állították ki. A „műkézereklye” előtt a légiós tiszteletadás kötelező. A kegyetlen .kiképzési módszereket, a testetlelket megtörő bánásmódot a legendák kialakításával, a hazug légiós romantikával próbálták ellensúlyozni. A porosz—francia háborúban vetik be az alapítóokmánnyal ellentétben először Franciaország területén a légiót, majd a versailles-i hadsereg kötelékében részt vesznek a Párizsi Kommün leverésében. E rövid kitérő után újból a gyarmatokon tevékenykedik tovább a hadsereg „lándzsahegye”: Indokína, Dahomey, Szudán, Madagaszkár. Marokkó ... A második világháborúban a szövetségesek oldalán harcolnak az észak-afrikai hadműveletekben, a háború után pedig éppen Rommel Afrika-Korp- sának katonáiból töltik fel a Franciaország számára Vietnamban újból fontossá váló idegenlégiót. Itt szenvedi el fennállásának legsúlyosabb vereségét — mintegy 15 ezer légiós veszett ott Vietnamban. A Dien Bien Phu-i katlanban körülzárt 5800 légiósból 1500 elesett és 4000 megsebesült. Vietnam után egy újabb kísérlet az összeomló félben lévő francia gyarmatbirodalom összedrótozására: Algériában szervezik újjá a légió egységeit. De a „fehérke- pisek” nem sokáig gyarapít- hatták itt sem a légió dicsőségnaplóját. A de Gaulle tábornok által aláírt eviani szerződés 1962-ben úgy tűnt, pontot tesz az idegenlégió algériai történetére. A több mint másfél évtizedes „Csipkerózsika-álom” után a légiósok napja azonban újra „felragyogott’5. Új megbízatást kaptak, a légió lassan visszaszivárgott Afrikába. Ma már nyolc afrikai országban állomásoznak francia csapatok. A „nagy visszatérés” idén tavasszal volt. amikor is Párizs Afrika szívében vetette be az idegenlégiót. A zaire-i Shaba tartomány fővárosát az idegenlégió 2. ejtőernyős ezrede foglalta vissza a felkelőktől. A z utolsó légiós 1962-ben esett el igazi tűzharcban Csádban. Azután a „hosszú unalom” évei alatt legfeljebb egymás kezétől, vagy feldühödött korzikai pásztorok vadászpuskáitól hullott el egy-egy hadfi. Zai- re-ban azonban újból voltak „hősi halottak” és így újabb lapokkal bővülhetett a légió porosodó emlékkönyve. (1)
