Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-14 / 87. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. április 14. Napi külpolitikai kommentár Figyelmeztetés Limákéból M eggyilkolt nők és gyermekek, lebombázott menekült- táborok, foglyok megkínzása, vérbe fojtott tüntetések, védtelen polgári lakosság ellen indított katonai akciók — így summázhatnánk az afroázsiai szolidaritási szervezet Lusakában, Zambia fővárosában pénteken véget ért konferenciájának éles hangú felszólalásait. Szolidaritási szervezetek és a frontországok, a hazafias erők felszabadítási szervezetei és az ENSZ apartheid bizottsága képviseltette magát a tanácskozáson. Valamennyi szónok egyetértett abban, hogy a nyugati hatalmak felelősek a rhodesiai és a dél-afrikai rezsimek gátlástalan terrorjáért, a többség kíméletlen elnyomásáért, a fajüldözés fenntartásáért. A világszervezet már évek óta több határozatot hozott arról, hogy a pretoriai és a salisburyi rendszert helyezzék bojkott alá. Ennek ellenére jó néhány tőkés ország változatlanul gazdasági támogatást nyújt Botha és Smith rendszerének. A lusakai konferencia mintegy végső figyelmeztetésben részesítette a gyarmatosítás végvárait: hagyjanak fel az agresszióval Zambia és Mozambik ellen, s szüntessék be a környező független államok fenyegetését. Szorosan a tanácskozás témájához tartozik az a hír, miszerint dél-afrikai katonák érkeztek Rhodesiába a keddi választási színjáték zavartalanságának biztosítására. Smith maga kérte a fegyveres támogatást, ami önmagában is elárulja, miféle „szavazás” színhelye lesz Rhodesia. Ezzel egyidejűleg mind a telepes rezsim megtorló akciói, mind a gerillaháború felélénkült. Egy fegyveres kommandó péntekre virradóra megtámadta Joshua Nkomo, a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) elnökének lusakai lakását. A rhodesiai légierő két legutóbbi bombázása Zambiában 136 halálos áldozatot követelt. A Namíbiát törvénytelenül megszállva tartó dél-afrikai csapatok nagyszabású csapatösszévonást hajtottak végre Angola határa mentén. B aljós jelek — mondhatnánk, ha nem lennénk tisztában azzal, hogy Afrika e bármely pillanatban robbanással fenyegető térségében a feszültség nem újkeletű. A lusakai szolidaritási konferencia éppen azt volt hivatott tisztázni, milyen módon lehet megelőzni a végsőkig elmérgesedett helyzet robbanását, ami az afrikai kontinens jelentős részét lángba borítaná. Ma talán még nem késő, ha az ENSZ határozatainak érvényt szereznek, ha a fajüldöző rezsimeket jobb belátásra bírják. A holnap azonban aggasztó a fehértelepesek számára: a frontállamok és a függetlenségi mozgalmak kapcsolatainak szorosabbra fűzése végnapjukat sietteti. Gyapay Dénes Nehéz helyzetben kitűnően vizsgáztak fl beszámoló elkészítésén dolgozik a Szojuz—33 legénysége Máris megkezdte a beszámoló elkészítését a szovjet— bolgár űrpáros. Nyikolaj Ru- kavisnyikov és Georgi Ivanov még a csütörtök esti órákban a bajkonuri központba érkeztek, ahol igen gondos orvosi vizsgálaton estek keresztül. Az orvosok egyöntetű véleménye: a rendkívüli szellemi erőfeszítést és erős fizikai igény- bevételt jelentő út egyáltalán nem viselte meg őket. Rukavisnyikov és Ivanov pénteken már sétára indult, majd a szakértőkkel együtt megkezdte a tapasztalatok gondos elemzését. Erre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy pontosan megállapítsák a hiba forrását, amelynek következtében nem sikerült befejezniük az összekapcsolási manővert és kénytelenek voltak visszatérni a Földre. A két űrhajós üzenetet kapott a világűrből, a Szaljut— 6 űrállomás állandó személyzetének két tagjától, Vlagyimir Ljahovtól és Valerij Rjumintól. Az űrexpedíció tagjai sajnálkozásukat fejezték ki, hogy a személyes találkozásra ezúttal nem kerülhetett sor, ugyanakkor nagy elismeréssel szóltak társaik telj esi tményéről. A Szojuz—33 személyzetének két tagja Bajkonurból rövidesen visszatér a csillagvárosba. Miközben a Szojuz—33 személyzete Bajkonurban tartózkodik, a Szaljut—6 űrállomáson folytatódik a munka. Bár Ljahov és Rjumin nem találkozhatott társaival, a megadott program szerint folytatta tevékenységét. A két űrhajós üzembe helyezte a A Szojuz—33 nemzetközi legénysége, a bolgár Ivanov (jobbra) és Rukavisnyikov (középen), röviddel a sikeres leszállás után. Mellettük Leonov, szovjet űrhajós. (Kelet-Ma- gyarország telefotó.) Splav kemencét, amely az űrállomás zsilipkamrájában van. Az automatikus vezérlésű kemencében is új összetételű anyagok előállítására végeznek kísérleteket. Mivel a jelenlegi kísérlethez a lehetőséghez képest minden zavaró tényezőt ki kell küszöbölni, az űrhajósok kikapcsolták még az automatikus orientáló berendezéseket is — az űrállomás ebben a szakaszban „sodródik” nem tartja meg feltétlenül ugyanazt; az irányt, bár természetesen a megadott pályán halad tovább- A Szaljuton egyébként minden a legnagyobb rendben van, a berendezések ki-1 fogástalanul működnek s a létfeltételek sok vonatkozásban hasonlóak a földiekhez: a hőmérséklet például 22 fok. Mára várják a küldöttséget Tárgyalások kezdődnek a Vietnam—Kína-határkérdésröl SZÓFIA Befejezte munkáját a Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsának 30. ülésszaka Szófiában pénteken befejeződött a Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsának 30. ülésszaka. A négynapos tanácskozáson 64 ország szak- szervezeti mozgalmának képviseletében több, mint 150 küldött vett részt. Az ülésszakon a Szakszervezeti Világszövetség (SZVSZ) tevékenységét elemezték a tavaly megtartott, kilencedik kongresszus óta és kijelölték az 1981-ig terjedő időszak legfontosabb feladatait. Az ülésszak végén a küldöttek elfogadták az SZVSZ 1979. évi munkatervét, s az 1981-ig terjedő időszakban végzendő tevékenység fő irányait, döntöttek több szervezeti kérdésben. Szombaton a déli órákra várják Hanoiba Han Nien- lung kínai külügyminiszterhelyettest és a nyolctagú kínai tárgyaló küldöttséget a vietnami—kínai határhelyzettel kapcsolatos sürgős kérdések, valamint a két ország kapcsolatainak megvitatására. A vietnami fél, amely az eltelt egy hónapban többször bizonyságot adott a délkelet-ázsiai béke iránt nagyfokú felelősségérzetéről, a tárgyalások megkezdésének időpontját sem köti további feltételekhez: a kínai delegáció óhajától függően a megbeszélések a Hanoi nemzetközi klubban akár már szombaton délután megkezdődhetnek. Az első megbeszéléseken várhatóan csak a további eszmecserék napirendjét vitatják meg, de már ebben az előkészítő szakaszban fény derülhet több homályos kérdésre. Ezek közül a leglényegesebb, hogy vajon a kínai fél mit ért az előzetes tárgyalási programjában indítványozott „egyéb kérdéseken”. Megbízható hanoi forrásból származó vélemény szerint ugyanis a VSZK a határkérdéseken, a két ország általános kapcsolatainak rendezésén kívül készséggel vitatná meg például olyan egyéb kérdéseket, mint a két ország közötti légi és vasúti közlekedés helyreállítása, a j postaforgalom, vagy akár aj „hoák” ügye. Mozambiki jegyzetek (2.) Az első erőfeszítések M aputo csodálatos tengerparti fekvése, rendezett utcái, csinos házai, mindig zöld . és virágzó parkjai, ligetei lenyűgözik az először Mozambikba látogató idegent. Az emberek termetén, arcvonásain látszik, hogy a főváros különböző népcsoportok keveredéséből tevődik össze. Az emberek csak egyben, fekete bőrük színében hasonlítanak egymásra. A csaknem 800 ezer km2 területű ország 8 milliónyi lakosának túlnyomó többsége a bantu nyelvcsaládhoz tartozik. E nyelvcsaládon belül azonban egy tucatnyi nyelvet beszélnek. A legnépesebb törzsek a makuak, a mala- wik, a makondék, a szonák. Ezek egymás nyelvét nehezen értik, ezért szükség van egy olyan egységesítő nyelvre, amely összefoghatja valamennyi törzset, lehetővé teszi az egymás közötti érintkezést, hiszen ez elengedhetetlen feltétele egy ország irányításának, építésének, egységes nemzetté válásának. Az 1974 tavaszán függetlenné vált ország vezetőinek dönteniük kellett az ország hivatalos nyelvének meghatározásáról. A választás a volt gyarmatosítók nyelvére, a portugálra esett, azért, mert a gyarmati adminisztráció több száz éves működése következtében a falvak, városok vezetői, a lakosság egy figyelemre méltó rétege az anyanyelve mellett megtanulta a portugált, tehát egy közös nyelv már adva volt. A portugál így a hivatalos nyelvvé vált, ezt tanítják az iskolákban is az ország minden részén, ahová már jutott portugálul tudó tanító. Mikor Chissano külügyminiszter segítségével eljutottam a mozambiki—rhodéziai határ közelébe, katonai biztosítás mellett ellátogattunk a Zambézi folyó partján lévő egyik törzshöz. A lakosság, nem tudván, hogy barát vagy ellenség közeledik, elbújtak az erdőbe. A kísérőm, a sofőr és a fegyveres katona különböző törzsi nyelveken próbálták előcsalogatni az embereket az erdőből, sikertelenül. Végül hat fiatal fiú merészkedett elő. Közülük csak a legnagyobbik, egy tizennégy éves fiú beszélt egy keveset portugálul, a többiek még nem. Kétnapl járóföldre — természetesen gyalog — nincs még iskola. Kísérőm szerint ez az állapot a városoktól távol eső törzsi településeken még eléggé általános. Nagyon sok még a tennivaló az egységes nyelv kialakításában. A 24 éves kísérőm, aki korábban hivatásos katona volt, s csak két hónapja kapott megbízást a hadsereg lapjának megteremtésére, meséli a közös nyelv hiányos elterjedéséből fakadt saját gondját. Közép-Mozambik legnagyobb városában, Nam- pulában a fafaragók vasárnapi vásárán találkozott egy lánnyal, aki nagyon megtetszett neki. De a lány nem beszélte a fiú törzsének nyelvét, nem ismerte a portugált sem. Bár közös nyelv nélkül is megértették egymás szándékát, de ahhoz mégis csak egy harmadik személyt, ha úgy tetszik tolmácsot kellett keresniük, hogy tisztázzák hosszú távra is szándékaikat, terveiket. A lány, elhatározásának komolyságát bizonyítva tanulni kezdte a portugált és a fiú, ma már vőlegényi minőségben, különórákon segíti a nyelvtanulását. Ezek az első erőfeszítések egy család és egy egységes nemzet kialakítására, ma egyik legjellemzőbb vonása a független Mozambik mindennapi életének. A másik jellemző erőfeszítés, ami az imént említettel szorosan összefügg, a szakemberképzés. A portugálok úgy uralták évszázadokon át gyarmataikat, hogy nem képeztek ki a helyi lakosságból szakembereket. A gyarmati igazgatáshoz, a természeti kincsek kiaknázásához szükséges szakembereiket az anyaországból szállították. Ezért a függetlenség kikiáltását követő menekülési láz után Mozambik szakemberek nélkül maradt. Nem maradtak szakképzett havatalno- kok, se kereskedők, se munkások, se pedagógusok. Az ország teljesen megbénult volna — egyébként ez volt a gyarmatosítók célja —, de az ország forradalmi vezetése, forradalmi intézkedésekkel megoldást talált. A szakemberképzés óriási munkájának elkezdése mellett segítségért fordultak a szocialista országokhoz. Kubaiak, németek, csehszlovákok, szovjetek, magyarok egyaránt találhatók a már dolgozó és egyben tanító külföldi szakemberek között. Nincs könnyű munkájuk, mert csaknem a zéróról kell kezdeniük a képzésben és a gazdasági élet beindításában is. A vagyonukat, kiváltságaikat vesztett portugálok ugyanis amire csak volt idejük, azt lerombolták: üzemeket, kereskedelmi központokat, kikötői berendezéseket. A mozambiki tárgyalások és az ország különböző ré- J szeiben tett látogatások hű képet adtak a megoldásra váró feladatokról, a tengernyi nehézségről,- de végül is az együttérző barátok optimista hangulatban összegezhetik a látottakat, s ítélhetik meg a jövőt, A felső vezetés ugyanis rendkívül józan és reális terveket tűz maga és az ország elé. Csak annyit markolnak, amennyit más feladatok elvégzésének veszélyeztetése nélkül biztonsággal tehetnek. Lassú ütemben megkezdődött a mezőgazdasági nagyüzemek szervezése. Egy egész sor mintaszövetkeze tét alakítottak, hogy a lakosság győződhessen meg a nagyüzemi termelés előnyeiről. Természetesen ebben a fokozatosságban benne van az is, hogy egyelőre csak korlátozott mértékben képesek ellátni a mezőgazdaságit korszerű gépekkel és azokhoz értő szakemberekkel. Ez a feladat óriási, hiszen a lakosság több mint 80 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban — főleg saját szükségletre termelve — s túlnyomó többségüknek csak egyetlen szerszáma van, a rövid nyelű, kis méretű kapa. A kapa olyan fontos szerepet tölt be az ország életében, hogy még a nemzeti zászlón is helyet kapott a könyv és a fegyver mellett. Kovács István Kinyíltak a kapuk A kkor is tavasz volt, napsütéssel, várakozással teli napok már április első napjai óta. A bergen-belseni tábor SS-legényei és SS-női már ezekben a napokban fehér karszalagot viseltek. A latrinán — a hírbörzén — hallottuk a hírt, hogy ha minden jól megy, két- három hét múlva felszabadulunk. Az orosi fogolylányokkal összedugtuk a fejünket, mit kellene csinálni? Ki németül beszélt, ki lengyelül, oroszul, ki franciául, ki magyarul, azért pontosan megértettük egymást. „Kitartani! Hitler kaput! A németek nem véletlenül hordják a fehér karszala- got!" Jómagam még elvonszoltam disztrófiától dagadt lábaimat és 38 kilóra lefogyott testemet az SS-konyha melletti szemétdombhoz. ahonnan krumplihéjat lehetett lopni, ha a konyhás SS-fö- nök nem vette észre. Az egyik SS-nö éppen tetvészkedett a szép napos időben a barakkjuk előtt és közben meglátta, hogy ott settenkedem a szemétdomb tájékán. Nem vette elő a revolverét, mint korábban ilyen alkalmakkor, csupán annyit mondott: „Te hülye állat, az arcodra van írva, hogy '■ holnap megdöglesz és még mindig ide jársz, mint a disznó krumplihéjért? Seisse!” Lassan elballagtam a közeli bazenhez, amelynek vize mint a tükör mutatta az ember arcát, ha felé hajolt. Vajon tényleg rá van írva az arcomra a közeli halál? Nem, ez nem igaz, én élni akarok és élni is fogok! Letöröltem a könnyeimet és visszamentem a barakkunkba. A napok számunkra csigalassúsággal teltek, de a szovjet lányok lelket öntöttek belénk. Április 15- én, vasárnap délben 12 órakor kinyíltak a tábor kapui. Felszabadultunk. Angol csapatok jártak akkoriban a Hannovertől 50 kilométerre fekvő Bergen- Belsenben. De már akkor is tudtam, hogy bennünket nemcsak ők, hanem a hosszú köpenyes, borostás arcú, sokat szendvedett szovjet katonák szabadítottak fel, akik eljutottak pár hét múlva Berlinig. Akik édesapámat Auschwitzban szabadították fel. Nekik köszönhetem, hogy a családomból — akik közül a hitleri fasizmus ötvenegy embert gyilkolt meg csecsszopó unokaöcsémtől a 76 éves aggastyán nagyapámig és a soha nem pótolható 42 éves drága édesanyámig — az apám hazajött és még élt huszonhét évig. Tegnap jutott eszembe áz a szép vasárnap. És az is: nem szabad hagynunk, hogy a bűnök elévüljenek! Garami Ágnes Husszein nyilatkozata A közel-keleti helyzet megoldása érdekében olyan nemzetközi kezdeményezést kellene elindítani, amelyben részt vesz a Szovjetunió is — jelentette ki Husszein, jordániai király egy bejrúti hetilapnak adott interjúban. Husszein leszögezte, hogy az általa szükségesnek vélt nemzetközi akcióban a térség valamennyi jelentős politikai erejének részt kellene vennie.
