Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. március 11. Éppen egyet ugrott az autó kilométerórája, amikor Mátészalka utolsó házától elértem a Kocsordot jelző tábláig. Innen duplája az út a községi tanácsig, ahol a domború „cégtáblán” ez áll: Kocsord Városkörnyéki Községi Tanács. Más szóval: se nem falu, se nem város. Akkor hát mi? A táj és az itteni emberek felváló ismerője meséli: „jöttem vissza autóval Szálkára, előttem egy maszek gépkocsi haladt, utánfutóval. Egyszer csak váratlanul kinyílt az Utánfutó ajtaja és majd elállt a lélegzetem: két kisbor- jú tekintett ki belőle. Vitte a tulajdonos a szálkái vásárba . . .” Sáfár László, a közismert kocsordi tanárember — a fa- luszerte tisztelt párttitkár — erre azt feleli: „Lehet, hogy innen való volt, talán máshonnan. Annyi bizonyos, hogy a kocsordi aknak Szalka mindig is a város volt, ahová be- vihették a termelvényeilket és ruhára, szerszámra, fűszerfélére cserélték. Most utánfutóval is visziik az árut; emlékszem, régen nem volt ritka, hogy valaki 20—25 darab tojással gyalogolt be a szálkái piacra, előtte felvette az egytelen valamire való ruháját, mert útja volt az elöljáróságnál is.” Az Ecsedi-láp szélén épült települést hat vízmosás szabdalja — ezért is nyúlik csaknem öt kilométernyire a főutcája. Nehéz volt itt mindig az élet, sokan gyalogoltak a múltban alkalmi munka után Szálkára, de még a Dunántúlra is. A felszabadulást követően többen mentek el végleg, Drávaszabolcs környékére. Most már nem mennék messzire. Csak ide a szomszédiba, Szálkára. Oda aztán csőstül: a felnőtt lakosságnak közel a fele ül buszra reggel, délben vagy este, siet a műszakokba, hogy aztán havonta közel 3 millió forintot hozzon haza borítékban. — Nézze ezt az embert — mutat a tanácselnök egy középkorú férfira a főutcán — azelőtt többször volt részeg, mint józan. Mióta bejár az ipahba, senki sem látta ittasnak, őt még egyszer sem kapták el szondával a gyár bejáratánál. Kása Árpád szinte mióta az eszét tudja, tanácsi ember Kocsordon. Tőle kérdem, ez a „városkörnyéki” jelző vajon nem azt jelenti, hogy kiszorultak a senki földjére? — Nincs még két éve, hogy magam is először hallottam a tervről, s ahogy mondani szokás: elkapott a a harctéri idegesség. Arra gondoltam: ha jól, ha rosz- szul, azért csak a magunk gazdái voltunk, saját tanácscsal, hogyan lesz ezután. Most meg azt mondom, sose hittem, hogy ilyen kellemes helyzetbe is kerülhetünk. Mert gyorsan kisilabizál- juk a különböző rendelkezésekből, szabványokból, hogy a „városkörnyéiki község” valójában egy érdekes kísérlet, melynek során az állam- igazgatás számol a realitásokkal. Ezért aztán tudomásul veszi, hogy a városi státussal rendelkező, gyorsan fejlődő település — esetünkben Mátészalka — ezer szál-, lal és nagyon sok érdekkel kapcsolódik a kőhajításnyira lévő faluhoz — példánkban Kocsordhoz. Indokolt, hogy összehangolják munkájukat, ugyanakkor a város tiszteletben tartja a szomszédos település önkormányzatát, vezető testületének önállóságát. A változás a korábbiakhoz képest, gyakorlatilag így ösz- szegezhető: a városkörnyéki község, Kocsord kikerült a járási hivatal közvetlen irányítása alóli, e tekintetben a városhoz tartozik, ugyanakkor a hangsúly az együttműködésen és a kölcsönösségen van. — Mit adott eddig Mátészalka KocsordnaSk? — Ha pénzre gondol, egy fillért sem. Ha létesítményre céloz, akkor egy téglát sem. — Akkor miért jó Kocsordnak ez a se nem házasság. se nem élettársi viszony? — Azért, mert közel kerültünk a tűzhöz. — Ott meg is lehet pörkö- lődni... — Mi csak melegszünk . .. Mondja is nyomban a tanács első embere, hogy 1977 áprilisa előtt — akkortól van ez az új státus rajtuk — képtélenek voltak megoldani a buszközlekedés gondjait. Most, hogy a szálkái üzemek munkásgárdájának jelentős részét adják a kocsorddak, Szalka és Kocsord között „helyi járat” fordul naponta hétszer. — Két-három éve még álomnak is merész lett volna, hogy Kocsordon vezetéken jön majd az ivóvíz. Egyszer benn vagyunk a városi tanácson, s ott közük velünk, hogy már az idén Győrtelek felől hozzák nekünk a vezetékes vizet, négymilliót kap erre a község a megyétől. Kijárták nekünk „fent”, mert a varosnak is érdeke, hogy az ott dolgozó munkásak műszák után Kocsordon is jól érezzék magukat. Vagy egy másik példa: azelőtt hiába kilincseltünk, könyörögtünk mi a tervezőknek, a kivitelezőiknek, építeni akartunk. Szóba sem nagyon álltak velünk. Most viszont „városi érdek” lettünk, sorra kígyóinak előttünk a szabad út kis zöLd lámpái. Valójában itt arról van szó: Mátészalka teljesíteni igyekszik — és teljesíti is! — a város közvetlen vonzás- körzetében jelentkező feladatait. Nem csupán tárt karokkal várja a munkaerő, a háztájiból, a kisgazdaságokból kikerülő élelem beözön- lését, hanem siet segíteni a vonzáskörzetben élők körülményein. Ezért aztán állandóan egyezteti fejlesztési terveit a városkörnyéki községével, s nem csupán a pillanatnyi célok érdekében, hanem távlatokban is. (Például nemrég megrendelte a szálkád ’ tanács Kocsord rendezési tervét is!) Űjra egy példa: — Szálkának most már a női munkaerő is kell. Ko- csordról azért is tud sok asz- szony ipari munkát vállalni, mert nálunk lényegesen jobbak a feltételek a gyermek- intézmények terén, mint Szálkán. Kocsordon minden jelentkezőt fel tudunk venni az óvodába, a városon ez csak 60 százalék. Ha 80 nyarára elkészül az új iskola, akkor megszűnik a két műszakos tanítás Kocsordon. Mindehhez közvetlenül nem tud anyagi segítséget nyújtani Mátészalka, — nem is nyújthat — de a város jó hatása messzebbről érződik, s aranyat érnek a tervezésben, a fejlesztésben a rangosabb településről érkező tanácsok, „súgások”. Persze, az érdekeket azért nem lehet teljesen szétválasztani: eddig szálkái, ettől pedig kocsordi. Akik a városi üzemekben dolgoznak, a tetemes társadalmi munkából a szűkebb pátriának is juttatnak. Megirigyelhetöen példás és szoros kapcsolat fejlődött, s alakul éppen ezért a nagyüzemek és a község között. A korszerű világítást például ingyenmunkával a MOM fiataljai szerelték fel az iskolában; az ÉRDÉRT mázsánként 8 forintért tűzifát adott a gyermekintézménynek. A BFK szocialista brigádjai kisterítőkkel kedveskedtek az óvodának, a sportpályánál a vízügyis fiatalok segítettek a betonozásban. A Szatmár Bútorgyár dolgozói az úttörőszobát rendezték be Kocsordon, s a most épülő iskolai ebédlőnek soron kívül, kedvezményesen asztalokat juttatnak. Tapsolt a falu lakossága a szálkái ZÖLDÉRT-fiatalok kultúrműsorának, s azt is jó szívvel fogadják, hogy a ZÖLDÉRT- esek a szünidőben könnyű munkát kínálnak a kocsordi diákgyermekeknek. Az utóbbi tíz év — mióta Szalka város — szép fellendülést hozott a kocsordiak- nak is. Jegyezni is jólesik a számokat: évenként közel húsz új lakás épül („Csakis fürdőszobával engedélyezik!”), tízmilliónál is több van a takarékban, 138 autó után adóznak a faluban („Akad család, ahol két taxit is tartanaik!”), az utóbbi két évben a falu bútorállományának a felét kicserélték újra. Mindezt egyszerre jelenti a „városkömyékiség”. Jelent persze mást is. — Hivalkodó kovácsoltvas kerítésekért egy vagyont kiadnak ... Hatezernél több a kötet a falusi könyvtárban, de oda jobbára csak a gyermekek járnak. Sok háznál már egészen szép magán- könyvtár van. Színre, centire... Az esküvők jó részét Szálkán a hotelban tartják. Amíg mindezeket hallgatom, „Vak cigány”, becsületes nevén Horváth József jut az eszembe, aki arról híres- nevezetes Kocsordon, hogy ő volt a község utolsó kondása. Evők óta senki nem vállalja: lenézett foglalkozás, ipeg olyan nagy a forgalom a főutcán, hogy senki nem akar felelni kihajtáskor az állatért. Ezért aztán sok háznál nem hizlalnak, nem vágnak sertést, „kihozzák” a húst a városiból. Más ma a divat: a fólia. Sok portán fehérük a fedett kincsesbánya, viszik innen a palántát a távoli Be- regbe, a Nyírségbe, vagy an- nád is messzebb. Az ügyesek tízezreket nyernek rajta, igaz, „benne vannak” éjjel is, nappal is ...” A fiatalok szemében ez nem szimpatikus, ők másként akarnak élni, ha visszahozza őket a busz a városról. Nemcsak hálóznak, kluboznalk, vágynak az értelmes, szép dolgokra. Kedvelik az irodalmat, megalakult a fiatal utazók klubja ...” A javuló életfeltételekben mutatható ki legjobban az urbánus hatás, — remélik, ezt tovább gazdagítja, ha végre a saját lábán is meg tud majd állni a helybeli termelőszövetkezet. Szabolcs megye, illetve Nyíregyháza város 1848—49. évi köztörténetéről nem egy elemző munka tesz említést. Szó van róla Lukács Ödön monográfiájában éppúgy, mint a Borovszky Samu szintézisében. Nyárády Mihály a Szabolcs-Szatmári Szemle egyik számában „Nyíregyháza az 1848—49. évi szabadság- harcban” címmel publikálta e kérdéskörben mozgó tanulmányát. Balogh István a megyei önkormányzat működése, Láczay Magdolna pedig a nemzetőrség szervezése szempontjából vizsgálta a kérdéses időszakot. Hogy én ezúttal mégis visz- szanyúlok a megye és Nyíregyháza város 1848-as történelméhez, annak az évforduló puszta indokán túl egy mélyebben fekvő oka is van. Tárgyválasztásom magyarázata abban rejlik, hogy a Szabolcs-Szatmár megye levéltárában őrzött egykorú források megszólaltatásával hozzá kívánok járulni történelmi múltunk alaposabb megismertetéséhez. Petőfi ék tudósítása A városi képviselőtestületi jegyzőkönyv hitelt érdemlő bejegyzése szerint Nyíregyházára 1848. március 20-án érkezett le a március 15-i pest-budai események híre. Elsőnek éppen a többek között Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Nyáry Pál, Klauzál Gábor, valamint Irinyi József és Irányi Dániel aláírásával terjesztett azon — e helyen csak kivonatosan ismertetett — tudósítás, amely egyben a pesti példa követésére serkentő felhívás is volt. E szerint „Pest város közönsége nevében alolírottak szerencsések __ értesíteni a’ ... nemzetet, hogy a’ mi más országokban polgár vérbe került __, Budapesten 24 óra alatt békés ... úton kivívta a’ ... város ... A’ ... tanács ... a’ tanácskozás termek századokon át zárva volt ajtajit ... a’ népnek megnyitó, ’s miután megértette annak ■ . . kívánatait ..., azokat __elfogadta .... az országgyűléshez intézendő kérelmezéskint aláírta. ... a’ censura megszüntette- tett, a’ sajtó annyi százados bilincsei alól fölszabadult ... Kieszközöltetett, hogy a’ sor- katonaság nem fog a’ rend fentartásába elegyedni Stancsics Mihály szabadon bocsáttatott... Budapest reményű: hogy az egész haza . ■ ■ követni fogja példáját.” Köztudott, hogy ez a Petőfi által első látásra megkedvelt, Krúdy által a függetlenségi eszme „hű fiai”-nak tartott lakosság, ^az Ady által „a világ legmagyarabb világá”-nak nevezett térség sem maradt mozdulatlan azon a tavaszon. 1848 forradalmi erjedése az északkeleti végeket is mozgásba hozta. Az úrbéres kötöttségek alól akkor már rég felszabadult Nyíregyháza 1848. március 15-ében az egész mozgásba lendített magyar társadalom átalakulása iránti szükségszerűség üzenetét vélte kicsendülni, s követte a példát. Már a 20-i városi képviselőtestületi ülésen „Olvastatott Benczúr Miklós honfi, Szénfy Gusztáv, Kralovánszky Móricz, Meskó Pál, Tregjár Pál, Gyürky Sándor, Vidliczkay József és Blahunka József honfiak folyamodványa, melyben a __ 15-én Pest városában történt nagyszerű események tekén- tetéből egy ünnepélynek rendezésére ... a Közönség felkéretik’’. Amennyire az a jegyzőkönyvből kiolvasható, „A közönség tagjai meg lepő örömmel tapasztalván a közelebbi Pozsonyi és Pesti események eredményeiben a Nemzetnek igen nevezetes régi óhajtását már eddig is teljesülésben vetetni, hazafiúi késséggel fogadják a feletti örömüket egy ünnepély tartása által. .. nyilváníthatni. Szívesen járulván hozzá, hogy ezen ünnepélynek ... megrendezése ... minden ez ügyben részt venni kívánó lakosoknak is befolyásokkal történjenek ..., pártolására ... a Ns. Tanács is ... felkéretik”. De aztán egyelőre minden maradt a régiben. Utasításokra vártak. „Az aljegyző a Tanács részéről be jelentette, hogy ... miután ... a mai postával érkezett hírek meg nyugtatok, mi szerint az országba tsend hábo- rítg.stól nem igen tarthatni, elegendőnek látta a Ns. Tanács egyedül a Kapitánynak és hadnagynak szívökre köttetni, hogy a város cselédjeit a lehetőségig állandóul éber figyelemmel kísérjék.” Jelentenek az országgyűlési követek A Nagykállóban tartott március 21-i nemesi közgyűlésre összesereglett megyei rendek Bónis Sámuel és Kállay Menyhért országgyűlési követek jelentéséből szereztek tudomást az egyenlőség, testvériség eszméinek diadaláról. „Tisztelt Közgyűlés! Ha igaz, hogy nemzetek rövid idő alatt néha századokat élnek keresztül, úgy ezen igazságnak világosabb bizonyságát a história fel nem mutathatja azon néhány heteknél, melyek legközelebb fejünk felett repülnek el. Fél Európát villanyozták keresztül a szabadság mozgalmai. Ausztriának és Poroszországnak százados rendszerei néhány órák alatt összeros- kadtanak, csak az örök jégtől dermedő észak maradt érintetlenül, féltékenyen őriztetve száz ezrei által. A szabadság testvéresítet- te a népeket, mert nem a múlt század vérveres lobogójával rohant túl határain, hanem a béke olajágát nyújtotta igénytelen kezével. Ezen események megrázkódtatták hazánkban is az ősi alkotmány épületét, mely szűk vala már befogadni az igényben és számban megszaporodott új nemzedéket. Csak két oszlop maradt meg rendületlenül, de amelyek elég erősek befogadni a legtágasabb épületet is, a király és a szabad törvényhozás. Ellenben a szabadsajtó, a népképviselet, a községi rendszer, a független magyar minisztérium iránt alkotott törvények által oly alapok rakattak le, melyeken a nemzet közsza- badságárttik és boldogságának legbüszkébb épülete biztosan emelkedhetik, különösen a felfegyverzett honpolgároknak, a nemzeti őrseregnek oltalma alatt. Azonban hibáznék, ha valaki azt hinné, hogy a munka már befejeztetett. A törvények meghozatala csak puszta szó, vagy írott betű és a törvény életbeléptetésének nehéz munkája még hátra van. Számtalan magánérdeket áldoztunk a haza közjavára, hogy a haza közboldogságából és közszabadságából egyaránt részesüljünk. Kétségkívül mindnyájunknak része, mely a közösből jut, nagyobb lesz annál, melyet mások kirekesztésével elkülönítve bírnak az országnak kiváltságos polgárai. Mert a szabadság nem fogy, hanem nő, ha megosztják. Mert a jog nem gyengül, hanem erősebb lesz, ha többek tulajdona. Mert a közboldogság nem sorvad, hanem gyarapodik azoknak száma által, kiket keblébe befogad. A közjog, közszabadság és közboldogság hatalmassá teszi a nemzetet: ámde tagadni nem lehet, hogy az előítéleteknek is megvan a hatalma, és hogy ezen hatalmat legyőzni nehéz, hogy a vágyaknak van tehetetlensége, melyeket kielégíteni a lehetetlenségek sorába tartozik. Pedig mind a vágyaknak igazságos mértékre szorítása, mind a megszokott és talán megkedvelt balítéleteknek száműzetése kívántatik, hogy közéletünknek törvényünkben kimondott átalakulása az írott betűkből életre váljék, őszinte jóakarat sokat, mindent tehet, de őszinte jóakaratra minden oldalról számolni és ettől függeszteni fel az egész jövendői, veszélyes kockajáték. Egység és összetartás kívántatik és azon egység és összetartás, mely magában foglalja a jövendőnek biztosítását, érdeke egyszersmind a honpolgárok legnagyobb többségének; egység és ösz- szetartás arra, hogy legyen az, amit a ötrvény rendel...” Zavar a tisztikar körében A bekövetkezett nagy horderejű változások mélységét, mindenki tetszése szerint értékelhette. Az adott társadalmi tünetek különböző milieu esetében — az osztályhelyzetnek megfelelően — a tudat különböző változásait idézték elő. A megyei tisztikar tagjainak körében zavar támadt. Míg egyfelől „... az Ország Gyűlésnek teendői iránt a ki tüdzött irányba 's addigi eljárásába telyes megnyugvásokat” adták, s a legteljesebb rokon- szenvünkről biztosították a haza javán munkálkodó Kossuthot, másfelől ugyanakkor nem égették fel maguk mögött a hidat. Az ország- gyűlés és a követek iránti bizalom kinyilvánítása után a Választmány ....... szükségesnek véli egy felírást intézni O felségéhez legkegyelmesebb Urunk királyunkhoz, melybe ki kellene jelenteni hozzája való hő ragaszkodásunkat, ’s hogy mi hazánk javát boldogságát dynasti- ánk javával ditsősségével ugyan azonosnak és tölle el válhatatlannak tekintjük”. Ám az igazi polarizálódás majd csak március vívmányainak nyilvánvalóbbá válásakor, a konkrét kérdések felmerülésekor, mindenekelőtt a nemzetőrség toborzása, a földkövetelő és más mozgalmak során ment végbe. Különösen szembetűnő volt a különvélemény a bocskoros nemesek által lakott települések esetében-. Ök — mármint a bocskoros nemesek — voltak tudniillik azok, akik „Az új törvények által semmi jobban nem részesülnek, a közteherviselés által pedig megrovatnak”. De ezen jelenségek vizsgálata már túlmutat jelen, a tárgyául az 1848. évi pest-budai március 15-e nyírségi fogadtatását választó közleményem keretein. Tidrenczel Sándor Megpróbálnám összegezni mindazt, amit megtudtam, kacérkodván a gondolattal: ezekből kiderül, hogy Kocsord amolyan előszobája, elővárosa, külső kerülete Mátészalkának. — Nem tartanak tőle, hogy egyszer még teljesen beolvad a község a városba? Többek egybehangzó válasza: — A közeledés eddig áldás volt. Bár nincs szó semmilyen egyesítésről, a még szorosabb kapcsolat Kocsordnak csak Jót hozhat. Angyal Sándor A városkörnyék VÁLTOZÓ ÉLETÜNK „Húszadikára érkezett le az események híre11... 1848 március idusának visszhangja a Nyírségben
