Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-10 / 58. szám
1979. március 10. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Meglepetés A csomagolórészleg vezetője a szokásosnál is korábban érkezett reggel a munkahelyére. Aktatáskáját óvatosan vitte, vigyázott minden mozdulatára. Minden úgy történt, ahogy elgondolta: az asszonyok még neun voltak bent — hiszen a munkaidő odébb volt —, s ő munkához látott. A táskából tíz, tejfölösdobozba ültetett virágot halászott elő, szépen sorjában az olajos munkapadra tette őket. Aztán filctollat kerített, és jó nagy betűkkel egy füzetlapra írta: „A NŐNAP ALKALMÁBÓL SZERETETTEL KÖSZÖNTÖK MINDENKIT.” Az egészet egy selyempapírral takarta le; amikor mind a tíz asszony megérkezett, ' felemelte a takarót a virágokról. Azt mondják, aznap a szokásosnál is több vízórát csomagoltak be az asszonyok. Egyébként a kis ünnepség a legutóbbi nőnap reggelén történt, a MOM mátészalkai gyárában. (bg) Állatorvosi ügyelet Március 10-én és 11-én dr. Sánta János (Nyíregyháza, Kodály Zoltán utca 7.) látja el az állatorvosi ügyeletet. Vásári ügyeletesek dr. Ast János, dr. Sánta János, valamint dr. Dezső József lesznek. HlRÜGYELETES: Speidl Zoltán Telefon: 11—425 A SZATMÁRI Az eddigi kedvező tapasz- talaitoík alapján megszoktuk, hogy a Szatmári Filharmónia zenekarának hangversenyei mindig maradandó élményt adnak hallgatóságukinalk. Ebben most sem csalódtunk. Március 8-án este 7 órakor adtaik jól sikerült hangversenyt a megyei művelődési központ hangversenytermében. Első számként Dumitru Bughici román zeneszerzőnek, a bukaresti zenekonzer- vafórium tanárának hallottuk öt kis darabját vonós- zenekarra, fuvolára és oboára. A jóhangzású, mai hangvételű mű 'tételeinek címe: Elégia, Capriccio, Bölcsődal, Babakeringő, Perpetuum mobile. Ahol a kompozíció zenei szövete megkövetelte a rafinált hangzásokat, ott Alexandru Munteanu karmester tehetsége ragyogóan bontakozott ki. Második számként Schubert B-dúr (V.) szimfóniáját hallottuk. Azt a szimfóniát, mely azon kevés számú Schubent-művek közé tartóMárcius szombat KRÓNIKA . ILDIKÓ NAPJA A Nap kél 6 óra 09 perckor — nyugszik 17 óra 41 perckor. A Hold kél 14 óra 29 perckor — nyugszik 4 óra 22 perckor. Százharmincöt évvel ezelőtt, 1844. március 10-én született — és 1908-ban halt meg — Pablo de Sarasaié világhírű spanyol hegedű- művész és zeneszerző. A spanyolországi Pamp- lonában született és csak néhány éves gyermek volt, amikor hallatlan zenei tehetségére felfigyeltek. Tízéves korában már a spanyol királyi udvarnál hegedült, s 12 évesen a párizsi Conservatorium növendéke lett. Itt három évig folytatta zenei tanulmányait Nagyszerű játékával csakhamar világhírre tett szert, s Európában és Amerikában szinte élete végéig páratlan sikerrel hangversenyezett. Ellátogatott hazánkba is; Budapesten 1886-ban adott rendkívül nagy sikerű koncertet. Mint komponista elsősorban virtuóz szólódarabokkal keltett nagy figyelmet; ezek közül különösen a Cigánymelódiák váltak népszerűvé. Várható időjárás ma estig: átmenetileg keleten is felhőzet, majd nyugat felől erős felhősödés. Előbb a Dunántúlon, később máshol is többfelé esővel, záporral. helyenként átmenetileg havazással. Fokozatosan megélénkülő déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. FOGADÓÓRA. Dr. P. Szabó Gyula megyei tanácselnökhelyettes 1979. március 12-én (hétfőn) délelőtt fél 9-től fél ll-iiig hivatali helyiségében fogadóórát tart. A PEDAGÓGIAI NAPOK alkalmából ma, március 10- én 13 órakor dr. Pék András kandidátus, tudományos fő- munikatárs „A tanórán kívüli nevelés terve, megvalósításának pedagógiai feltételei” címmel tart előadást, március 12-én hétfőn pedig Ritoók Pálné kandidátus, tudományos főmuntoatárs beszél az általános isikola pályaorientációs tevékenység fejlődéslélektani feltételeiről a vásá- rosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. A KREATIVITÁS ÉS A KREATIVITÁS-elmélet egymáshoz való viszonyával ismerkedhettek a fehérgyarmati pedagógusok azon az előadáson, melyet március 9- én dr. Gergencsik Eszter egyetemi adjunktus tartott. zilk, amelyeket Schubert életében előadtak. A Szatmári Filharmónia kamarazenekarának mesteri interpretációja a maga nemében meggyőző egészet adott az első tétel imitációs feldolgozásáról, a második tétel mintaszerű kisrondo formájáról, a menüett viharos g-imoll hangneméről, a finálé klasszikus formájáról. Alexandru Munteanu karmester lendülettel vezényelte a művet. Utolsó számként Vivaldi: Négy évszak c. hegedűversenyét hallottuk Petru Csaba hegedűművész előadásában. Az olasz melodikus pátosz klasszikus profilját mutatta be a művész, kitűnően. Három tételt meg is kellett ismételnie a kitűnő hegedű- művésznek. Vikár Sándor DIVATBEMUTATÓ Cipő— húsz forintért Új bunda — feláron Nem akartam hinni a szememnek-fülemnek, amikor nőismerősöm eldicsekedett: „Ügy nézd meg ezt a bundát, hogy még háromezret sem fizettem érte. Pedig új, csak van egy icipici rejtett hibája”. Ha nem mutatja, talán észre sem veszem. „Hogy hol vettem? Hát Mátészalkán, a méhesboltban.” Személyesen is meggyőződtem: igaza volt. A Kelet-magyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat Kossuth utcai boltjában ezenkívül még sok mindert — lábbeli, szövet, műbőr, gyárból kikerült új, vagy kissé hibás anyag, mellénynek, bekecsnek, bundának való kikészített irhabőr — található. Darabonként, végben, készen, várat magára az olcsó áru általában féláron, vagy még annál is kevesebbért. A két eladóval üzemelő kis bolt évi forgalma még így is eléri az évi hárommilió forint forgalmat. S nem ez az egyedüli olcsó áruk boltja Mátészalkán. Orvosi ügyelet a hét végén A felnőtt és gyermekbetegek ügyeleti ellátása Nyíregyházán hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a Vöröshadsereg útja 14. szám alatti városi rendelőintézetben történik. Szombaton 15 órától, vasárnap egész napon át hétfő reggel 7 óráig állandó orvosi ügyeletet tartanak. A városi rendelőintézetben vasárnap 8—12 óra között fogászati ellátás is van. Az injekciók beadása — felnőtteknek — vasárnap 8 és 12 óra között a Vöröshadsereg útja 16. és a Korányi köz 2. szám alatt történik. Mindjárt szemben vele az iparcilkk-kisker. 58-as számú üzlete. Bár ennek a forgalma kevesebb, de itt csak ruházati cikkek vannak. Igaz, az egyébként 3—400 forintos lánykaruhát itt — gyári hibával — 70—80 forintért is megkaphatja a vásárló. Kissé hibás cipők ára tizenöt— húsz forint. S az elmúlt év végén költözött be a Lakatos utca 38. szám alá a Debreceni Minőségi Szabóipari Szövetkezet boltja. Itt még nagyobb lehetőség kínálkozik a szalkaiaknak olcsó áruk vásárlására, hiszen a választék is nagy. Műszaki cikkek, tévé, hűtőgép is van a boltban. Ennek a boltnak a forgalma már havonta eléri a 350—400 ezer forintot. A városi tanács ellátásfelügyeleti osztályán foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a következő' tervidőszakban egy olcsó áruk áruházát nyitnának. T. A, A nyíregyházi KELET-SZÖVKER Kelet Áruháza és a Nyírség Ruhaipari Szövetkezet rendezésében csütörtökön este műsoros divatbemutatót rendeztek a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban. A műsorban fővárosi művészek és együttesek szerepeltek. Felvételünk: két Kelet áruházi modell és a Neoton-família egy csoportja, (x) FILHARMÓNIA NYÍREGYHÁZÁN Fejes saláta, csomós retek A ZÖLDÉRT-től kapott tájékoztatás szerint a piaci árak az alábiak lesznek a hét végén: a burgonya ára kilogrammonként 3,90-től 4 forint húsz fillérig terjed, a vöröshagyma 7, a fokhagyma 22, a dughagyima 8 és 30 forint, a sárgarépa 3,50, a petrezselyem nyolc, a karalábé négy, a cékla hat, a zeller nyolc, a fejes káposzta , három, a kelkáposzta hat, a vöröskáposzta négy, míg a téli retek 2,50-foe kerül majd. Megfelelőnek ígérkezik a hét végén a megyeszékhely primőrellátása. A paradicsom 'kilója kilencvenhat forint, az uborka hetvenöt, a csípős zöldpaprika darabja nyolc, a fejes saláta három és hat, a csomós retek 5,50 és 6,50, a zöldihagyma csomója pedig két és három forint lesz. A téli alma kilója négy és hét, az első osztályú tojás darabja 1,50, a másodosztályúé 1,40, a száraz bab kilója tizenhattól harminc forintig terjed; a savanyú káposzta nyolc, a mák harmincnyolc, míg a dióbél százöt forintba kerül. felhívás: A VÁROSI tanács vb termelésellátás-felügyeleti osztálya — Nyíregyháza város Tanácsának 1974. évi 8. sz. állattartási rendeletében biztosított jogkörében — felhívja az ebtulajdonosok figyelmét, hogy 1979. március 15- től 1979. május 31-ig elrendeli a kóbor és felügyelet nélküli ebek befogását. A szabadon, felügyelet nélkül hagyott és befogott ebeket — az állati hulla és mellék- termék begyűjtő telepen (Nyíregyháza, Zombori-bokor, Peresdűlő 2.) az igazolt tulajdonosok 8 napon belül felhívás nélkül átvehetik. (248) Ááááá... annyira azért nem fáj! Pillanatkép a záhonyi MÁV fogorvosi rendelőből. (F. S. felvétele) A Nyíregyházi Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti Nyíregyháza városban lakó mértékhasználó feleket, hogy 1979. március 20-ig az állat vásártelepen (Nyíregyháza, Tokaji út) 8,30 órától 15 óráig végzi az OMH Mértékhitelesítő Hivatala (Debrecen, Vígkedvű M. u. 67.) a mérőeszközök időszakos hitelesítését. Nyíregyháza-Oros kirendeltség területén 1979. április 17. és 19. között a volt községi tanács épületében lesz a helyi mérőeszközök időszakos hitelesítése megtartva. (215) Megér egy mosolyt — Tegnap este igen későn jöttéi haza. Én már aludtam. Hol voltál? — De drágám, egy okos nő ilyet sohasem kérdez! — Egy okos férfitől mindig meg lehet kérdezni. — Nem, nem. Az okos férfinek soha sincs felesége! * Két részeg ballag a síneken: — Hukk ... hukk ... De hosszú ez a ... lépcső! — Hosszú ... hukk ... de alacsony... a korlátja is! Á lottó nyerőszámai: 28, 29, 35, 48, 87 HÍREK || Kelet Magyarország I KÉPEK Időjárás nát a 120 és 220 literes ürtartalmú mzáras és kis szájnyílásé menetes ősorban az ipari vállalatok nagytáteles tek korszerű csomagolóeszközei, laki felhasználhatóságuk gyasztók Igényeit is kielégíti, i vegyipar, élelmiszeripar ,mezögazdaség yadékok viszkozus-,szemcsés anyagok. Sgos tárolására és szállítására, k kedvező geometriai kialakítása irűbb gyártási technológia lyag minősége együttesen biztosítja kedvező tulajdonságokat: agytnrillóiég shnikai iziUnMg éréi * 60 C° közötti alkalmazhatótág ily ■gmentesség kő színek megbízható és könnyű zárás a minden érdeklődőnek rendelkezésére áll. jdapest, Pilvax köz 7-4 174-444. 174-275 Á telex: 22-4199 J 120 es 220 LITERES HORDÓ