Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

1979. március 4. TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET Kalocsai motívumok A város nevével fémjelzett népművészeti stílus — amely a textilek hímzésén, a bútor- és falfestéseken egyaránt felismerhető — az újabb kor stílusai közé tartozik. Ha­zánkban egyedül e tájra jel­lemző, hogy a ház asszonyai telepingálják a lakószobák falait, a bútorok felületét. Az asztalra pedig ilyen vendég­köszöntő, hímzett térítőkét tettek. A hujogató kendőt tulajdo­nosa kék és kék—piros mo­tívumokkal díszítette. A ka­locsai himzés korszakos tör­ténetét, változó stílusjegyeit a folyosón kiállított gyönyö­rű ruhaneműk és lakástexti­lek díszítésén figyelhetjük meg. A századforduló előtt készültek a gyermekjárókák és az ál­lóka (jobb oldalon) is. A szokatlanul alacsony bölcsőnek is volt praktikus oka: a benne fekvő kisbabát sokszor a nagyobbka testvérre bízták, aki ha nem tudott játszani a babával, mérgében könnyen kiborította volna a magasabb bölcsőből. A falon színes felsőszoknyák lógnak. Ezeket összetekerni, át­kötni valamivel igényesebben kellett, mint a mai hasonló ruhaneműt a szekrénybe dobni. Győri Lajos képriportja Az ungvári Kárpáti Kiadó gondozásában hosszú ideje rendszeresen megjelenik az év társadalmi-politikai-mű- vészeti körképét bemutató magyar nyelvű antológia, a kalendárium. A járási, a te­rületi lapok és a könyvkiadó mellett a kalendárium bizto­sít teret a magyarul publiká­lok számára. A kalendárium egyenletes színvonalának biz­tosítéka az évek óta szinte ál­landó összetételű szerzőgár­da. Rendszeres olvasói nem először találkoznak Váradi- Sternberg János, Balla Lász­ló, Gortvay Erzsébet, Petro Lizanec és Zékány Imre ne­vével. Váradi-Sternberg János az ukrán—magyar, orosz—ma­gyar történelmi és művelő­déstörténeti kapcsolatok Ma­gyarországon is elismert ku­tatója. E kapcsolatokról szó­ló írásait magyar—szovjet közös kiadású kötetben is ol­vashattuk. A kalendárium idei számában a Magyar Ta­Szabadíts meg a gonosztól Mándy Iván színműve, a Mélyvíz annak, idején csúfo­san megbukott: mindössze néhány előadást ért meg. Filmrendezőink nem na­gyon szoktak lelkesedni ..le­írt” alkotások iránt (a mű­fajtól függetlenül). Érthető az óvatosság: nem könnyű re­habilitálni egy előzőleg elpa- rentált művet, még akkor is, ha a koncepció gyökeresen átalakul az életre injekciózás során. Az adaptáció készítő­jének az előítéletekkel is meg kell birkóznia. Az ilyesmi óriási hátrány, kivált most, amikor a magyar filmnek nincs tömegbázisa, megnyug­tató biztonságot jelentő hát­országa. Minden elismerésem Sán­dor Pálé, hogy — az említett körülmények ellenére — filmre vitte a Mándy-dara- bot. Azaz máris helyesbíte­nem kell. A rendező nem a Mélyvíz című drámát fordí­totta le a képek nyelvére, ha­nem Mándy Iván hőseit, han­gulatait, szituációit elevení­tette meg. A saját vélemé­nyét mondotta el a különös világról, melyben a cselek­mény játszódik. Értelmezte és továbbfejlesztette a gondolati, eszmei következtetéseket. Má­solás helyett önálló „olvasa­tával” állt elő. Az elképzelés a következő (Sándor írásos vallomásából idézek): „A történettel, úgy gondo­lom. lehetőségem nyílik arra. hogy arról beszéljek, ami vál­tozatlanul a legjobban izgat: egy kis közösség, egy csa­pat belső mozgása. Hogyan fonódnak össze az érdekek és az érzelmek. Hogyan születnek, hogyan csapnak össze, hogyan vál­nak szét? Tehát mindezek folytonos változása. S végig azzal a hittel, hogy kell egy csapat. . . . . . Meggyőződésem, hogy a futás egy nagyka­bát után — zaklatot ritmusú, póntosan követhető történet­kezelésű film lehetőségét hordozza magában. Végű] is ez egy “üldözéses mese«, mely emlékeztet a filmtörté­net kezdeti időszakának jel­legzetes darabjaira. Már az eredeti Mándy-dargbban is jelen vannak a félreértéseken alapuló bohózati, groteszk helyzetek, az egymás mellé beszélő figurák és a történet “bolondossága«. Már ő is egymás mellett él­teti a drámát és a komédiát. Célom ennek a többszóla- múságnak a megszólaltatása, sőt felerősítése a drámáig, a komédiáig, a tragikomédiáig.” ' Mostanában megszokottá vált, hogy a kritikusok „szét­szedik” a rendező előzetes nyilatkozatát: a fejére olvas­sák, ha elképzelését nem si­kerül megvalósítania. Én más céllal iktattam ide Sándor Pál ajánló sorait. Ügy érzem, a tömör leltár nagyon pon­tos. A Szabadíts meg a go­nosztól alkotója hivalkodás­mentes egyszerűséggel fogal­mazta meg az eszme és a stí­lus lényegét. A sztori — mint voltakép­pen minden Mándy-mese — hallatlanul egyszerű. Egy tánciskolái ruhatárból — 1944 legvégén, Budapesten — el­tűnik egy kabát. Néhány em­ber elindul, hogy a ruhada­rabot megkeresse. A kabát, amely körül a sok hűhó tör­ténik, nem különleges. A tör­ténelmi időszak azonban fé­lelmetes. A prózai események hátterében megméretnek az elvek és az indulatok, a meg­győződések és a szándékok. Mint ahogy Sándor Pál írja: ezek a hősök emberségből, embertelenségből, szeretetböl, gyűlöletből egyaránt vizsgáz­nak. Nem először említem eze­ken a hasábokon, hogy a je­lentős művészek szinte ma­kacs megszállottsággal szok­ták variálni (új és új aspek­tusból vizsgálni) fixa ideái­kat. Sándor Pál gondolati rí­me — cselekvési programnak is nevezhetnénk — így hang­zik: Kell egy csapat. Szükség van az érdekek közösségére, az összetartó erőre, az együt­tes szívdobbanásra. Erői szól a Szabadíts meg a gonosztol is. A film atmoszférája ma­gával ragadó. A stilizált ké­pek (a felvételeket Ragályi Elemér készítette) a kor li- dércnyomásos tablóját állít­ják elénk: sajátosan fonódik össze bennük — akárcsak az alkotás számos epizódjában — könnyed játékosság és a súlyos tragikum, a dermesztő szomorúság és az önfeledt vi­dámság. Ezt a „mixelést” ta­lán Sándor Pál tudja legjob­ban — s szinte valamennyi képsorban érvényesíti is dia­lektikus álláspontját, mely szerint szeretet és gyűlölet, jó és rossz, nemes és nemte­len bizonyos körülmények között. elválaszthatatlanok egymástól. Hogy túlságosan sötét a „lenyomat”? Igen, né­hol lehetett volna talán tom­pítani a színeket (retusálás nélkül!). Ez azonban^nem lé­nyeges dolog. Az .is bocsána­tos bűn, hogy néhány jelenet ritmusa elnyújtott, a kerge­tőzés lehetne tempósabb. Még valamint szóvá tennék: az un_ esztétikus jelenségek eseten­ként riasztóak, bizonyos, hogy a kellő hatást visszafogottabb hangszerelés is kiváltaná. S mindennek ellenére: a Szabadíts meg a gonosztól magas profi-színvonalon el­készített, remekül megren­dezett, irodalmi és képi, szí­nészi és zenei értéket felvo­nultató film. Jelentős állomás Sándor Pál pályáján. Az idei termés fontos eseménye. Ér­telmünkre és érzelmeinkre egyaránt hat, sőt: megaján­dékoz bennünket az egyszer­re nyugtalanító és felszabadí­tó katarzis élményével. Garas Dezső, Kern András és a többiek kitűnően játsz- szák az életet és illúziókel- tően élik a játékot. Veress József Kárpátaljai körkép nácsköztársaság idején Bu­dapesten megjelent orosz nyelvű forradalmi dalok kö­tetével ismerteti meg az olva­sót. Egy másik tanulmányá­ban Kazinczy Ferenc eddig ismeretlen leveléről, és kár­pátaljai tevékenységéről ír. Kazinczy irodalmi és szelle­mi életet pótló levelezései során kapcsolatba került Kriebel János Galíciában élő történésszel, aki több kötetes magyar történelmet akart ír­ni. A tíz kötetet kitevő mun­ka kiadatlan maradt, s jelen­leg a Ívovi Vaszilij Sztefanik akadémiai könyvtár levéltá­rában van. Itt találhatók a Kazinczy által küldött anya­gok, a hozzájuk fűzött meg­jegyzések és levelek. Móra Ferec életének kevés­sé ismert epizódjáról olvasha­tunk egy másik Váradi-Stern­berg cikkben. A szegedi író 1932-ben élőadói körúton Ungváron és Munkácson járt. A magyar polgári pártok sze­rették volna saját céljaiknak kisajátítani az író népszerű­ségét. ő azonban másképpen vallott színt. Munkácson a neves helytörténész, Lehoczky Tivadar által alapított múze­umi gyűjtemény vendégköny­vébe a következő mondatot írta: „Itt járt Móra Ferenc, paraszt.” Balla László, a legterméke­nyebb kárpátaljai magyar író most sem tagadja meg kép­zőművészi látásmódját: a kö­tetben megjelent novelláit jellemzően akvarelleknek ne­vezi. A terület elismert és nemzetközi díjakkal jutal­mazott festői közül ezúttal a hetvenesztendős Soltész Zol­tánt mutatja be. Gortvay Erzsébet, az ung­vári egyetem tanára a magyar szentimentalista költészet Ungváron elhunyt jeles alak­járól, Dayka Gáborról ír. Ar­ról, hogy a Kálvária-hegyen lévő sírjának helye is isme­retlen, s hogy a különböző korokat milyen felelősség ter­heli e mulasztásért. Petro Lizanec professzor, az egyetem magyar tanszékének vezetője az első kárpátaljai nyomtatott ukrán nyelvtan­ról ír. Szerzője, Mihajlo Lucs- kai a volt Bereg megye egyik községében, Nagylucskán született. Könyve Pesten je­lent meg „Slavo-Ruthena Grammatica” címmel, s a Kárpátalján használt ukrán nyelvet tárgyalja. Zékány Imre nyelvészpro­fesszor a finnugor népek epo­szait ismerteti. ír többek kö­zött arról, hogy kiadták a V. Radajev gyűjtötte mord- vin eposzt, harminc esztendő munkájának eredményét. Ma­gyar fordításáról sajnos még nem tudunk. Volodimir Fedinisinec uk­rán költő Joszif Zsupánt kö­szönti születésnek hetven- ötödik évében. Zsupán pró­zaíró, műveit oroszul írja. de szívesen használja az uk­rán nyelv színeit is. Az ott élő különböző nem­zetiségű költők jó együttmű­ködésére utal, hogy kölcsönö­sen szívesen fordítják egy­más verseit. A kalendárium idei számában Ivan Petrovcij költeményét Fábián László fordította magyarra. Évkönyv jellegéből adódó­an szinte lehetetlen felsorol­ni a kalendárium minden írá­sát, az említettek jegyzékét mindenképpen szubjektív­nek kelj tekintenünk. Azt azonban bizonyára érzékelte­ti ez a felsorolás, hogy az írá­saikkal a kárpátaljai nyilvá­nosság elé lépőket mennyi érdekes téma foglalkoztatja. (Kalendárium 79., Uzsgo- rod, Kárpáti Kiadó, 1978.) Tóth István KM VASÁRNAPI MELLÉKLET * Könyve s- i polc j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents