Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-27 / 72. szám
1979. március 27. KELET-MAGYARORSZÁG 7 I Bélyeg- j E gyűjtés 2 AZ IGAZSÁGÜGY SZOLGÁLATÁBAN Gáz a földgömbben A nyugatnémet Bremerhaven városban a gömb alakú gáztartályt egy óriási föld- gömbbé változtatták: felfestették rá a kontinenseket és a tengereket. Hogy fokozzák a látvány érdékességét, a szárazföldek körvonalait úgy rajzolták meg, ahogy az űrhajósok látják, miközben a Föld körül keringenek. Freskó a messzi múltból Jordániái archeológusok 6000 éves freskót találtak. Ez a világ egyik legrégibb ilyen lelete. A freskó meglepően jó állapotban maradt 1 négyzetméteres része vörös, fehér, sárga és fekete színekkel készült. A freskót az UNESCO szakemberei restaurálják és ezután az aromani múzeumban helyezik el. Az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézet több tudományterületet érintő népgazdasági jelentőségű ügyek mérnökszakértői vizsgálatával foglalkozik. Közlekedési és üzemi balesetek, a termékek minőségi és szavatossági vitái, különféle gépipari problémák, újítási és találmányi ügyek elemzésével segítik a bíróságok, a rendőrség és az ügyészség munkáját. A képen: Rogányi Jó- zsefné technikus a mérőmagnetofonon rögzített üzemi zajszintet elemzi. (MTI fotó — E. Vár- konyi Péter felvétele — KS) KÖOLAJKUTATÄS A MOSZKVAI CIRKUSZ KE VÜ BUDAPESTEN. A Fővárosi Nagycirkuszban március lG-án mutatta be először műsorát a Moszkvai Cirkuszrevü. (MTI fotó — Benkö Imre felvétele — KS) Tokió a legdrágább A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat aquincumi porcelán- gyárában különleges eljárással — máz alatti festéssel — is készítenek figurális tárgyakat. A külföldön is keresett dísztárgyakból 1979-ben mintegy kétmillió forint értékben szállítanak exportra. A képen: készül a porcelánteve. (MTI fotó — KS) Levelek Sherlock Holmesnak Conan Doyle, aki detektív- regényei főhősének, Sherlock Holim-esnalk lakásaiként a londoni Baker Street 221 B épületét jelölte meg, megdolgoztatja a postásokat. Jelenleg ugyanis erre a címre hetenként átlagosan 50 levél érkezik. Közös kikötőépítkezés Afrikában fogó megállapodást kötött három, tengeri kijárattal nem rendelkező nyugat-afrikai állammal, Nigerrel, Malival és Felső-Voltával a Guiineai-obölben lévő loméi kiikötő együttes bővítéséről és korszerűsítéséről. A rekonstrukció után a kiikötő az eddigimél jóval nagyobb mértékben elégíti majd kd mind a négy ország szállítási igényeit. idő óta az országos ifjúsági kiállítás is hozzátartozik, március 31-én, Békéscsabán már a tizenötödik ilyen rendezvényt nyitják meg. A seregszemlét ünnepélyesebbé teszi és a fiatalok egész évi munkájának anyagi alapját teremti meg a most harmadízben megjelenő bélyeg. A 4,50 forintért árusított címletet a posta csak 3 forintosnak fogadja el, és 1,50 forintot az ifjúsági mozgalomnak ad át. Az új címlet a műveltség megszerzését állítja eszményképnek a fiatalok elé. A bélyegkép Kovács Ferenc: Olvasó lány c. márványszobrát ábrázolja, amely a Nemzeti Galériában látható. A szobor azt a pillanatot rögzíti, amikor a lány az olvasott gondolatokban elmélyül. Sajnálatos, hogy a bélyeg viszonylag igen alacsony példányszámban (314 000 fogazott és 5400 vágott) kerül forgalomba. MI VARHATÓ? Az esztendő első három szűk hónapját bőségesnek ígérkező három követi. A megjelenési időpontok még nem véglegesek és változások lehetségesek még az egyes kiadásokban is. Valószínű, hogy elsőként az állatfestményeket ábrázoló hét bélyeget kapjuk. A KGST első ülésének jubileumára 20 forint névértékű blokkot bocsátanak ki, amelyen a szocialista országok néhány kiemelkedő létesítményét mutatják be. A filatelisták világvetélkedő- jét májusban Szófiában tartják ■Philaserdica elnevezéssel. A nagyszerű seregszemléről 3 forint névértékű bélyeg ad hírt. A legfontosabb közlekedési eszköz, a vasút fejlődését 7 bélyeg szemlélteti, a sorozathoz tartozó blokk Európa vasúthálózatáról ad áttekintést. Bélyeggel emlékezünk meg Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójáról, valamint a magyar versenyzők sakkolimpián elért sikereiről. A kedves és hasznos prémes állatok képében hét bélyegen gyönyörködhetünk. Az olimpiai előkészületek láza mind magasabbra szökik, a gyűjtők érdeklődését fokozza majd a hétértékű előolimpia kiadás. A negyedév utolsó bélyege előreláthatólag a vizek tisztaságának megőrzését propagálja. NAPTAR Érdekfeszítő és mindig új formában építhető fel az a gyűjtemény, amely az egymást követő évek minden napját bélyeggel illusztrálja. Olyan bélyegeket kell összeválogatni, amelyek az egyes napokon esedékes, lehetőleg kerekszámú évfordulókat örökítik. Április gazdag évfordulókban, vannak napok, amikor nehéz a legfontosabb jubileumot kiválasztani. Más eseményekről pedig olyan sokrétűen emlékeznek meg a bélyegek, hogy a legjellemzőbb kiszemelése okoz gondot. Így mindjárt negyedikén, a fel- szabadulás jubileumakor gazdag bélyegcsokorból válogathatunk. Hatodikán lesz 70 esztendeje annak, hogy R. Peary elérte az Északi sarkot, magyar bélyegen csak a történelmi vitorláshajókat bemutató sorozatban szerepel. József Attila születésnapján, 11- én ünnepeljük a költészet napját. A témával kapcsolatos bélyegekből, vagy a következő napon kozmonautákról kiadott bélyegekből külön-külön akár száz fajta áll rendelkezésre. 130 éve, április 14-én mondta a magyar országgyűlés először a Habsburg- ház trónfosztását. Filatelista megörökítéséhez az 1848-as szabadságharccal foglalkozó bélyegeket hívhatjuk segítségül. 17-én. halálának 60. évfordulóján Mednyánszki Lászlóra emlékezünk. Sem arcvonásai, sem festményei eddig bélyegen nem kaptak helyet. A naptár készítése így rávilágít bélyegkiadásunk fehér foltjaira, ugyanakkor olyan széleskörű ismeretanyagot nyújt, aminek megszerzése a filatélia egyik célja. Múlt heti írásunkban tévesen közöltük a Nyírbátor-bélyeg megjelenési időpontját. A bélyeg március 28-án jelenik meg. Az egyre bővülő turizmus Bulgáriában is jó néhány új szálloda építését tette szükségessé. Nemcsak a tengerparton, hanem Szófiában is egymás után adják át a korszerű idegenforgalmi létesítményéket. Köztük van a főváros egyik büszkesége — a „Hotel Európa”. Képünkön: a korszerű Európa Szálló. (Fotó Szófia-press — KS) Irány: Mexikó! A nemzetközi gyermekév alkalmaiból homakszobrászati világbajnokságot rendeznek április 28-án a mexikói Aca- pulcóban. A versenyen részt vevő magyar úttörőket és kisdobosokat a XII. .kerületi Lékai János Üttörőlház versenyén választották ki. A gyerekek „hazad pályán” homok helyett agyagból készítettek szobrokat. A képen: készülnek az agyagszobrok. (MTI fotó — KS) A világ legdrágább városa Tokió. Az élelmiszerárak ott 56 százalékkal magasabbak, miint például New Yorkban. Európában ebből a szempont" ból Helsinki vezet, ahol az élelmiszerekért 7,5 százalékkal fizetnek kevesebbet, mint Tokióiban. „AQUINCUMI” PORCELÁNOK Zeneszerző gép A svájci Jean Tingely bonyolult gépezetet szerkesztett, amely zenét szerez és 38 hangszert helyettesít. Tingely azt állítja, hogy a gép alkotásai között ismétlődés nem fordulhat elő. Azonos mű megkomponálására legfeljebb 1 millió évenként kerülhet sor. Elektronikus tolmács Egy kaliforniai cég idegenforgalmi célokra elektronikus „tolmácsot” szerkesz/tett. A kis műszer memóriaegységében 1500 szót kódoltak 12 nyelven. IFJÜSAG MAGYAR POSTA A Kőolaj Kutató Vállalat szegedi üzeme az üllési mezőre koncentrálta kutatási területét. A vállalat 1979-ben százhúszezer méter fúrást végez, ebből negyvenezer méter kutatófúrás lesz. Ezalatt a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat is előkészíti a termelést. A képen: megnyitják az új kutat. (MTI fotó — Ilovszky Béla felvétele — KS) ÓRA CSONTBÓL A csontot olykor mai iparművészek is felhasználják. Mainz- ban, a drágakő-kiállításon mutatták be a képünkön látható csontórát, amelynek foglalata csont, szerkezete arany, számos brilli- ánssal. Mutatja az órákon, negyedeken, perceken kívül a naptárt és a holdfázisokat is. Egy genfi órás készítette az órát kézi munkával, amelynek az értéke 1,1 millió DM. (MTI Külföldi Kép- szolgálat — KS) A felszabadulás évfordulójának megünnepléséhez hosszabb RÁDIÓ 1979. március 27., kedd KOSSUTH RADIO 8,27: Eszmék faggatása. — 8,57: Népdalcsokor. — 9,44: Elveszett a rigóm csőre. Gyermekversek zenével. — 10,05: MR 10—14. — Különkiadás. — 10,35: Filmzene. — 11,00: Zenekari muzsika. — n,38: Engedjétek hozzám jönni a szavakat. Sütő András könyve folytatásokban. VIII. rész. — 12,35: Törvény- könyv. — 12,50: A rádió dalszínháza. A Sipsirica. Mikszáth Kálmán kisregénye rádióra alkalmazva. — 14,29: A Földényi- kórus Szalmás Piroska kórusműveiből énekel. — 14,41; A vietnami líra korszakai. I. rész. — 15,10: Händel 'kamarazenéjéből. — 15,28: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. — 16,05: Zengjen a muzsika. — 17,07: Fiatalok stúdiója. — 17,32: Maria Stader operaáriákat énekel. — 17,45: A Szabó család. — 18,15: Hol volt. hol nem volt... — 19,04: Színházi világnap. Közvetítés a Madách Színházból. Régimódi történet. Szabó Magda drámája. — 22,20; Tíz perc külpolitika. — 22,30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — Közben: 22,55: Meditá- ció — a problémamegoldás művészetéről. — 23,05: A Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek című műsor folytatása. — 23,52: Cimbalommuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Társalgó. Két óra irodalomkedvelőknek. — 10,33: Ze- nedélelőtt. — 12,25: Látószög. Ifjúsági jegyzet. — 12,33: Melódiakoktél. — 13,30: Éneklő ifjúság. —- 14,00: Kettőtől hatig... — 14,00: Operaslágere'k. — 14,35: Tánczenei koktél. — 15,30: örökzöld dallamok. — 16,33: Csúcsforgalom. — 18,00: Tipptopp parádé. — 18,45: Verbunkosok, nóták — 19,20: Véleményem szerint. Nemes György írása. — 19,30: Csak fiataloknak! — 20,33: Mindenki 'könyvtára. — 21,06: A countrymuzsikáról. — 21,36: Népzenekedvelőknek. — 22,06: A tegnap slágereiből. — 23,15: Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek, lapszemle, időjárás. — 17,05: Megzenésített versek. 17,15: Tizenöt perc gyermekhangra. Zászlóvivők nyomában. Szerkesztő: Gönczi Mária. — 17,30: Lemezespolc. — 17,40: Egészségünk. Dr. Vág- völgyi Jánosnc a bölcsődés gyermekek otthoni neveléséről. — 17,45: Általános iskolai kórusok énekelnek. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15; Szűcs Judit felvételeiből. — 18,25—18,30: Hírösszefoglalók, műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,59: Idősebbek is elkezdhetik. — 9,05: Iskolatévé. — 14,50: Iskolatévé. — 16,28: Hírek. — 16,35: Kuckó. — 17,05: Kikötők. — 17,25: Mindenki iskolája. — 18,30: Első figyelmeztetéstől — a függönyig. — 19,10: Re'klám. — 19,15: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Az Onedin család. XXVIII/13. rész. — 20,50: Látogatóban. Benke Valériánál, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjánál. — 21,35: Színházi album. — 22,35; Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20,00: Vezetők klubja. — 20,40: Segítő kéz. Francia rövidfilm. — 20,55: Kertészkor. — 21,10: Tv-híradó 2. — 21,30: Reklám. — 21,35: A nyomozó és az erdő. Bolgár film. ’ SZOVJET TELEVÍZIÓ 8,00: Idő. — 8,40: Torna. — 9,05: Rajzfilmek. — 9,35: Dalműsor. — 10,05: Kljukvin Tolja kalandjai. Film gyerekeknek. — 11,10: Az állatok világában. Utána: hírek. — 14,30: Hírek. — 14,50: A gépgyártás a Szovjetunióban. Dokumentumfilm. — 15,20: Mamák iskolája. — 15,50: Tv-karcolat a szűzföld meghódítóiról. - 16,20: Vakáció (Lengyelország) l. rész. Négyen vagyunk. Tv-film a gyerekeknek. — 17,05: Előre, fiúk. — 18,05: Az ötéves tervidőszak negyedik éve. Az Iljicsovszki kikötő problémái. Az adásban részt vesz Kiricsenko M. K., az Ukrajnai Kommunista Párt Odesz- sza területi bizottságának első titkára. — 18,45; A világ eseményei. — 19,00: A Dajle Állami Táncegyüttes hangversenye. — 19,30; Jean Christoph 6. rész. Film. — 21,00: Idő. — 21,35: Moszkva—Párizs. Tv-dokumen- tumfilm. Utána: A világ eseményei. — 23,05: A párt tervei, a mi terveink, (magyar nyelven). UKRÁN TELEVÍZIÓ 10,00; Hírek. - 10,15: Jó egészséget. — 10,45: Iskolásoknak. — 11,15: ismét Anyiszkin. Film 1. rész. — 12,20: Vidám porond.— 15,25: Fiataloknak. — 15,55: Ezüstcsengőcske. — 16,15: Ateista párbeszédek. — 17,00: Lírai melódiák. — 17,15: Rohamépítkezések tévéőrhelyein. Riport a Dnyepropetrovszki Abroncsgyár harmadik egységének építéséről. — 17,30: Karcolat. Kiricsenkov V. milícia szakaszvezetőről. — 18,00: Kár- pátontúli hírek. — 18,10: Tvfilm. — 19,00: Időszerű kamera. — 19,30: Szovjet—Ukrajna tudománya. — 20,30: Hangverseny. — 20,45: Jó éjszakát, gyerekek! — 21,00: Idő. — 21,35: Vanyusin gyerekei. Film. Utána: hírek. SZLOVÁK TV 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Z. Kris- tufkova: Tizennégyen az asztal körül. Tv-film. —.10,35: A rendőrség nyomoz. — 10,40: Karbantartók. Riport a kelet-szlovákiai vasműből. — 11,05: Az állatok világa. A chincoleauei póniló. — 11,30: Lakáskultúra. — 12,20: Hírek. — 16,00: Iskolatévé. — 16,30; Hírek. — 16,35: A szocializmus és a tudományos-műszaki fejlődés. — 17,05; Dokumentumfilm. — 17,25; Keletszlovákiai híradó. — 17,55: Autósok, motorosok. Magazin. — 18,25: Dicsőségtáblán. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Időjárásjelentés, műsorismertetés. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Ma még lenyugsjzik a nap Atlantisz felett. Tv-játék. — 21,05: Ha valami hiányzik, sírunk. — 21,30: Tv-híradó. — 22,00: Zenés műsor. — 22,45: Aranykor. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: AZ ERŐD. (16 év!) (m.) Béke mozi: PÉTER CÁR ÉS A^SZERECSEN (sz.) Móricz Zsigmond mozi: HELGA ÉS MICHAEL (16 év!) (NSZK) Nyírbátori mozi: FANTOZZI (14 év!) (ol.) Mátészalkai mozi: A SAH FIA I—II. (sz.) Kisvárdai mozi: ANGI VERA (14 év!) (m.) Fehérgyarmati mozi: KOCKÁZAT (Újrakezdés) (sz.) Vásárosnaményi mozi: RITKASÁGOK BOLTJA, (ang.) SZÍNHÁZMŰSOR , Április 9-én, 19 ó. Csokonai Színház: FEJEK FERDINÁND- NAK (Tanárképző bérlet). Április 10-én, 19 óra Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka: AZ ÁLDOZAT VISSZATÉR. (Bérletszünet). 18-án, 17,30 és 20 óra. ŐRI; P MOBIL és MI- NI koncert. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a 1 [ ■■■■■■BB“ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ -----■■■■■■■■■■■■■■■■■■ --■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ { ■ ■■■■■■■ ________ ■■BBB■BBB■■■■■■■BBBBBB~' ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■ "--■■■■■■■■■■■■ l ■ !■■■ ______ p> ■ ■■■■«■■■ *■■■ am ■■■■■> ■■■ ■■■■ W ____ ■■■■■ ■■■■■■■■ iM AiGlAiZiliNi a b a a a a a ■ a a a a a a a a a a a a b a a a a ■ a ■ ■ a a ■ a ■ ■ a a a a a ■■■■■■■■■■■■iiaiaaiiiMiia ^ j a a a a a a a a a ■ a a a a a a ■ a a a a a ■ ■■■■■■■■■■■■■■■»•«- jaaa■■■■■■■ ■ j/J ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a !■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ . - «■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ un .................................................................... ..... .«■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■-«■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a■■■■■■■■■■■■■■■■■■ aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa..asaaaaaaaaaaBaaaaBaaaaaaaaaBaBaBBaBaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBBaaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBaaaaaaaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaBaaBaa I lllllllllllllllilllillliiillllilM ^ FILM Új szállodák Szófiában