Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

1979. március 1. KELET-MAG YARORSZÁG 3 Közművelődés magasabb mércével Interjú Boros Sándor kulturális miniszterhelyettessel Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes a közel­múltban Szabolcs-Szatmár- ban járt: véleményt cserélt művelődési intézmények ve­zetőivel a művelődési házak tevékenységéről, az ezzel fog­lalkozó új rendelet fogadta­tásáról és az amatőr művé­szeti mozgalom néhány idő­szerű feladatáról. Válaszolt munkatársunk kérdéseire is. Mi tette szükségessé új ren­delet megalkotását a művelő­dési házak tevékenységéről? Milyen változásokat vár a meg­valósítástól? — Húsz éve nem született a művelődési házak egész tevé­kenységét átfogóan szabályo­zó egységes rendelet. Ez idő alatt, valamennyien tudjuk: nagy társadalmi, gazdasági, kulturális változások követ­keztek be az ország életében, az egyes emberek életmódjá­ban. A feladatoknál elég utalni a közművelődési párt- határozatra, a művelődéssel szemben megnövekedett kö­vetelményekre, a tömegkom­munikációs eszközök, a rá­dió, a tévé térhódítására. Mindezek szükségessé tettek, hogy a művelődési házak tevékenységét hozzáigazít­suk a megváltozott körülmé­nyekhez. Ezért vált időszerű­vé az egységes jogszabály ki­dolgozása, amely több eddig megjelent részjogszabályt egyesít, egységesen szabá­lyozza a művelődési ház jel­legű intézmények működését. — Azt várjuk, hogy céltu­datosabbá, eredményesebbe válik a művelődési házak te­vékenysége. A rendelet se­gítségével a fenntartási és egyéb körülmények is várha­tóan javulnak majd, csakúgy, mint a tartalmi munka. Lé­nyegesnek tartjuk a társadal­mi erők bekapcsolását, a mű­velődési házak társadalmi vezetőségeinek megalakítá­sát, amely segít abban, hogy a népművelők jobban meg­ismerjék a közönség igénye­it, a mostaninál jobb kapcso­lat alakuljon ki a művelődé­si házak és közönségük kö­zött. Miben jelölné meg miniszter- helyettes elvtárs a művelődési házak fő profilját, helyüket a többi művelődési intézmény között? — Kétéves problémázással sem tudtunk valamilyen spe­ciális profilt kitalálni. Ma­radt az élet mindennapos igé­nyei szerint meghatározható jelleg, ezek szerint a műve­lődési házaknak, otthonok­nak fontos szerepük van a tudományok, a művészetek, az irodalom, általában a kul­túra eljuttatásában a közön­ség széles rétegeihez. Hang­súlyozni szeretném a kultúra- közvetítő funkciót, s hozzá­tenném, mindezt differenci­áltan szükséges megvalósíta­nunk. — Továbbra is érvényes, hogy a művelődési házak, a közösségi és az egyéni mű­velődés színterei, s olyan kö­zösségi fórumok lehetőségeit is kínálják az odajáróknak, ahol különösebb kötött prog­ramok nélkül is bárki betér­het, sokszor egyszerűen csak beszélgetésre, együttlétre. Említette a kisvárdal kerek- asztal-beszélgetésen, országos tapasztalat, hogy a művelődési házakban a lakosság arányához viszonyítva kevés a művelődő ember. Nem elég vonzó a mű­velődési házak kínálata. Mi en­nek az oka? — Hivatkozhatnék a szo­ciológiai felmérésekre, ame­lyekből kiderül, hogy a la­kosságunknak egy kisebb* ré­sze művelődik rendszeresen, egy másik része alkalman­ként, míg vannak a művelő­déstől távol maradó rétegek is. A művelődési házakról szólva, úgy gondolom, alapo­san végig kell gondolni min­denütt, vajon azt adjuk-e az embereknek, amit az adott lakóterületen élők műveltsé­gi, igény- és életmódszintje alapján adnunk kell. Olykor, úgy gondolom nem a földön járunk. A közönséggel való jobb kapcsolatra van szüksé­günk a valós igények megis­merése céljából, amelyhez nagy segítséget nyújthatnak a megalakítandó társadalmi vezetőségek. Hangsúlyáthelyezést kell végeznünk. Közelebb kell lépnünk a gyakorlathoz. Nem általában elmélkedni és vizs­gálódni, hanem a gyakorlati intézkedéseinket, módszerein­ket mérlegre téve megkeres­ni a legjobb utat a közönség­hez. A közönséggel való kap­csolat javítása kulcskérdés. Tennivalónk bőven akad, elég sok a senkihez sem tar­tozó, közösségi kapcsolatok nélkül élő ember a lakótele­peken és másutt. Nem nyu­godhatunk bele ebbe az álla­potba. S, hogy ez változzék, sokat tehetnek a művelődési házak, a különböző öntevé­keny csoportok, közösségek... Mit emelne ki az öntevékeny művészeti mozgalom mai voná­sairól? — Ahogyan a mostani be­szélgetésünk bevezetőjében is elmondtam, az amatőr mű­vészeti mozgalom fejlődését gyorsítanunk kellene, megke­resve a hátráltató tényező­ket. Az a tapasztalat, hogy a kevés élvonalbeli csoport, együttes mögül hiányzik a középhad és elég sok a gyen­ge csoport. Nem kielégítő a szereplési lehetőség, amely elkedvetleníti a részvevőket, „belterjessé” teheti a csopor­tok életét. — Az amatőr művészeti mozgalomra pedig szükség van. Elsősorban a közösség­teremtő funkció miatt, de akadnak még ellátatlan te­lepülések, ahol hiányoznak az élőműsorok, ahol szívesen látnák vendégszereplésen a jobb együtteseket, csoporto­kat. Mégis, nehezen bontako­zik ki ez a tevékenység... Hogyan segíti ezt a Kulturá­lis Minisztérium? — Többek között az ama­tőr csoportok vezetőinek tervszerűbb képzésével, sze­replési lehetőségek biztosítá­sával. De anyagi eszközökkel is, a közeljövőben az Orszá­gos Közművelődési Alapból támogatni fogjuk azokat a csoportokat, amelyek ilyen feladatokat vállalnak. Milyen tapasztalatokat szer­zett mostani szabolcsi látogatá­sa alatt? — Két éve minisztériumi kollégiumon vitattuk meg a megye közművelődési hely­zetét. Megállapítottuk, hogy a művelődést irányító szer­vek tervszerű és átgondolt munkát végeznek a megyé­ben. Szabolcs-Szatmár be­hozta a viszonylagos lemara­dását, a művelődésben is fel­zárkózott a többi megyéhez. A mostani eszmecsere és lá­togatás is ezt erősítette meg, s több hasznos tapasztalatot hozott, többek között a nép­művelőképzésről, a népmű­velők fluktuációjának mér­sékléséről, az amatőr művé­szeti mozgalom egyes kérdé­seiről. Sok közös munka vár ránk. Továbbra is bízom a szabolcsi népművelők hozzá­értésében, igyekezetében. Köszönjük a beszélgetést. Páll Géza VANNAK, AKIK KÉZHEZ KAPJÁK A MUNKAKÖNYVÜKET. A BE­JEGYZÉS EBBEN: FELMONDÁS A VALLALAT RÉSZÉRÖL. VAJON MI REJ­LIK EG Y-EGY ELBOCSÁTÓ ÜZENET MÖGÖTT? MIT FED A KIFEJEZÉS: MUNKAERÖ-GAZDÄLKODÄS? KÉT GYÁR PÉLDÁJÁN KERESZTÜL VIZS­GÁLTUK A TÉMÁT. Oz intenzív knrszak (2) — Gyárunk munkásainak átlagéletkora 25 év. Ez azt je­lenti, hogy aki tisztességesen dolgozik, az 30—35 évig meg­találhatja itt a kenyerét, mégpedig jó darab kenyerét. A mondottakban az is benne van — magyarázza Biró Mik­lós a MOM mátészalkai gyá­rának igazgatója —, hogy ne­künk sem mindegy, hogy több mint ezerfős kollektí­vánk kikből áll. Rémhír Mátészalkán Elterjedt a városban: el­bocsátások vannak a MOM- ban. A „jólértesültek” sze­rint 200 fővel csökkentik a létszámot. Szó ami szó, volt ebből egy kis felbolydulás, még hivatalos berkekben is. Mi volt az igazság? — A fegyelem nálunk nem újkeletű dolog — mondja az igazgató. Már 77-ben úgy döntöttünk, hogy két igazo­latlan nap után felmondunk. Meg is tettük, ha kellett. Ha nyilvánvaló és látványos ügyért engedünk el valakit, az fel sem tűnik, ezt tudomá­sul veszi a közvélemény. Más, amikor rendet akarunk tenni a termelési fegyelem terüle­tén. — Kiderült, hogy a szem­üveglencsének nem a legjobb a piaca. Világos, át kellett alakítani a termékszerkeze­tet. Felméréseink szerint 34 fő vált fölöslegessé. Ezék kö­zül 25-öt más területre cso­portosítottunk át. Voltak akik egyszerűen nem voltak alkal­masak az itteni igényes mun­kára. Vagy kezük, érzékük nem volt hozzá, vagy éppen a jó munkához való szándék hi­ányzott. Felmondtunk nekik. Hatalmas célok Az igazgató ezt követően néhány olyan számot mond, ami meghökkentő. Idei ter­vük 300 millió. Az 1985-ig terjedő időszakban ez úgy nő, hogy akkorra 550—600 milli­ót kell termelni, a mostani létszámmal. Vagyis rendkí­vüli szervezési, gazdálkodási intézkedésekre van szükség. — Gyárunkban lezárult az extenzív fejlesztés kora. Ma a minőség van napiren­den. az embereket illetően is. Az imént azt mondtam: a ma itt dolgozó 30—35 évig találhat itt munkát. Világos, hogy nekünk is azokra van szükségünk ez idő alatt, akik szakmailag, emberileg a leg­jobbak. A célok egybeesnek. A minőségi cserékre itt is szükség lesz. Az utánpótlás kiképzése során is arra ügyel­nek, hogy jó szakemberek, s öntudatos munkások neve­lődjenek. A jövő egyébként is a bértömeg-gazdálkodásé, amikor ugyancsak fontos, hogy a legjobban dolgozók a legjobban keressenek. — Egy példát az előbbi té­mához. Volt egy nő az üzem­ben, akinek felmondtunk. Szaladt fűhöz-fához. segítsék vissza. Nem másítottam meg a döntést. Egy sor üzemben próbálkoztunk vele. gyenge eredménye volt. Magatartása is kifogásolható, erkölcsileg is ingatag. Ha pár év nem volt elég, akkor miben re­ménykedjünk? Egyébként a brigádok maguk sem veszik jónéven, ha csellengők van­nak köztük. Kommunista felelősséggel A felmondásokat előre jól megbeszélik a gyár vezetői. Munkatársak, brigádvezetők, munkahelyi vezetők vélemé­nye összegződik a döntésben. — Csak ákkor vagyok nyu­godt — mondja a gyár igaz­gatója —, ha döntésem ese­tén kommunista felelősséggel mérlegelek mindent. Nem az a cél, hogy az utcán ácsorog- janak olyanok, akik innen ki­kerülnek. Nem oktalan fe­gyelmezés és ijesztgetés irá­nyít, amikor aláírom a fel­mondást. Először is tudom, Tíz vasúti-közúti keresz­teződést látnak el az idén fénysorompóval Szabolcs- Szatmár megyében, s ezzel már ez évben teljesítik az ötödik ötéves tervidőszak ez­zel kapcsolatos programját. Amely összesen 49 fényso­rompó felszerelését írta elő. A közeli hetekben többek hogy a nagyobb közösséget védem, amikor a rossz mun­kaerőtől megszabadítom a gyárat. Másrészt talán annak is használok, aki itt siker nélkül vergődik. Elég körülnézni a város­ban, kiderül, van munka­hely. Fejlesztésre vár a szol­gáltatóipar, a kisebb üzemek is tudnak használni embere­ket. Lehet, hogy aki műszaki érzék nélkül küszködött a MOM-ban, boldog ember lesz a másik munkahelyén. A két­heti munkabér, amit a fel­mondással kézhez kap vala­ki, biztos kitart addig, amíg új helyet talál. Gyors alkalmazkodás — Ma egy olyan gyárnak mint a miénk — így az igaz­gató —, olyan biztos embe­rekre van szüksége, akik az új feladatokhoz tudnak al­kalmazkodni. mégpedig gyor­san. Ha kell, reagálnak a termékszerkezet változásai­ra, képesek szakmájuk mellé újat szerezni, több munkafo­lyamatot megtanulni. A ve­zetésnek a jó szervezést, a munkásnak a gyors alkal­mazkodást el kell sajátítania, mégpedig magas fokon. Kü­lönben leköröz az élet. A MOM-ban ma már biz­tonságos a hangulat. A mun­kások tudják, nem fenyeget leépítés, nincsenek elbocsátá­sok ismeretlen okból. Nyu­godtan veszik tudomásul, hogy aki nem közéjük való, attól megválnak. Az érde­kekről sem kell győzködni senkit. A becsületes, jó mun­kásnak nem készítgeti senki a munkakönyvét. között a mátészalka—csenge- ri vasútvonal kocsordi ke­reszteződésénél és a Záhonyt Vásárosnaménnyal összekötő pálya Tornyospálcát átszelő szakaszánál, Tiborszálláson és a mátészalka—ágerdőma- jori vonal mentén szerelnek fel fénysorompót. A tiszaberceli téglagyárban a téli időszakban a nagyjaví­tási munkákat végzik. Az idei felújítás költsége közel 80 ezer forintra tehető. Képün­kön: javítják az agyagprést. (Fotó: Mikita Viktor) Olajretek Évek óta valóságos kin­csesbánya nekünk az olajre­tek — mondták nem kis büszkeséggel nemrég az egyik találkozásunk során az eper- , jeskei Alkotmány Termelő- szövetkezet dolgozói. Elő­ször 1973-ban próbálkoztak termesztésével, ami azóta egyik legfontosabb takar­mánynövényük lett. Nem véletlenül. Az olajreteknek hatalmas zöldfelülete van, zabbal ke­verve kiváló silótakarmányt ad. A szövetkezetben zöld- trágyaként is hasznosítják, főleg burgonya alá. Azonban a gyökere sem megy veszen­dőbe, hiszen azon, valamint az elhullatott leveleken a szö­vetkezet 3500 darabot szám­láló—/birkanyája két-három hétig is ■megél, A termelőszövetkezet az idén hatvan hektárról taka­rítja be ezt az értékes nö­vényt, amelyet most borsóval vetve próbálnak ki. Hektá­ronként négy-ötszáz mázsa termésátlagra számítanak, ami azt jelenti, hogy ezzel megtermelik az éves takar­mányt. A mag egy részét a vető­magtermeltető vállalattól szerzik be, de jelentős hánya­dát saját maguknak termelik. Szívesen állnának vetőmag­gal rendelkezésre a megye más gazdaságainak is, de sajnos ezzel a lehetőséggel egyetlen szabolcs-szatmári mezőgazdasági üzem sem él. Annál is furcsább ez, mert termelőszövetkezéteink egy részének évről évre visszaté­rő gondja a megfelelő takar­mány biztosítása. Bürget Lajos Fénysorompók Szabolcsban A szegénység göcsörtös faragású, szelíd igája töri a szívünket. Paraszt biztatja így féltett lovát. ahogy emlékeink ostora sürget. (Váci Mihály: Szegény ék hatalma) Egy döbbenetes fénykép is látható (-március 10-ig) a me­gyei könyvtár olvasótermé­ben, ahol a Nyíregyházi Do­hányfermentáló Vállalat nyi­totta meg az üzemtörténeti kiállítását. Több mint 60 év történelmét, fejlődését mu­tatják be a tablók és a .ony- képek. Hatvan éve sincs Sza­bolcsban egy asszony, meg a lánya húzták az ekekapát, nyilván azért, mert nem volt Egykor és ma sem tehenük, sem lovuk. A felvétel 1920-ban készült az egyik nyírségi homokdomb hátán. A képaláírás így szól: „Nagy János dohánykertész feleségével és lányával hú­zatja a Planeth kapát”. A szö­veg ugyancsak szűkszavú, de a jelenet önmagáért beszél. Ma már senki sem tudja, ■ ki és miért készítette a felvételt. A képaláírás talán azt akar­ta kifejezni, hogy a nagyjá- nosoknak ilyen volt a sorsuk. A kiállításon látható egy 1914-foen megjelent szak­könyv, amelynek ez a címe: A jó dohánykertész. A könyv előszavából idézünk: „Ha­zánkban a dohánnyal beülte­tett területnek egy jelenté­keny részét a feles dohány­kertészek művelik, s így nagyrészt az ő szorgalmuktól függ a dohánytermesztés si­kere”. Az első világháború küszöbén megjelent könyv fényképpel együtt újként mu­tatja be a Planeth úr áital feltalált kapát. Ez olvasható a könyvben a kép alatt: „A Planeth kapálógéppel mó­dunkban áll a dohányt idej- korán, a szükség szerint 3-4 ízben is gyorsan és olcsón megkapálni és csak a do­hány töve körüli gyomokat kell kézi kapálással megsem­misíteni, amit holdanként számítva három napszámos leány könnyen elvégez”. Nagy Jánosék minden bi­zonnyal feles dohányt mű­veltek és azért vették igény­be a kapálógépet, hogy ,,idej­korán” ék „olcsón” végezze- " nek a munkával. Vajon való­ban olcsó volt ez a munka? Lehet, hogy a legdrágább kinccsel, az egészségükkel fi­zettek érte. Mégis a szó szo­ros értelmében hajtották ma­gukat. (Ady írta a tízes évek­ben: „Éhe a Kenyérnek, éhe a szónak, 'Éhe a Szépnek hajt titeket”.) A feles kerté­szeket egyébként kukások­nak is nevezték. Az értelme­ző szótárban ez áll: „kuka= horgas fa, amellyel a do­hányt szárítani felaggatják”. A kukások vándoréletet él­tek. (Igaz, néhány faluban, például Nyírvasváriban kü­lön cselédsort építettek ré­szükre.) Ha az egyik helyen végeztek a munkával, szed­ték a sátorfájukat, és mentek a szomszéd birtokra, vagy a harmadik, negyedik szomszéd birtokára. A kiállított tablók egyikén egy friss kép alatt ez olvas­ható: „Munkában az univer­zális dohánykombájn”. A mellette lévő tabló felirata: „A vállalat Európa legna­gyobb fermentáló vállalatai közé emelkedett”. A kiállítás látogatója a könyvtár csend­jében eltöprenghet, s komo­lyan összevethet múltat és jelenkort. Nábrádi Lajos igát

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents