Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET 1919. A Magyar Taaácsközlársaság Film és politika Új elbeszélő, régi történetek foglalkozók elsősorban jelen világunk felé fordulva kereshessék munkájuk megörökítésre érdemes tárgyát. Mai témát tehát, mai mondanivalóval. A gyakorlat azonban ennél sokkal változatosabb képet mutat. Vannak alkotók, akik más megközelítésben, módon és céllal szólnak szívesebben a világról szerzett impresszióikról. Az okok és eszközök felsorolása itt érdektelennek tűnik, az azonban említendő, hogy a módszerváltozatoknak megvan a maguk mérhető eredménye, az egymástól eltérő jelenségek színesítik az irodalom térképét. A szabály alóli kivételek között a markáns példák egyikeként mutatható fel ez a kötet is. Szerzője „jó fogást csinált”. Szerencsés kézzel lapozott vissza a história porosodó forrásaiba s talált rá az újrafogalmazható anyagra. Köztük olyan régmúltba kövült sztorikra, melyek évszázadokon áthagyományozódva több feldolgozást is megértek, s napjainkig foglalkoztatták a közvéleményt és az alkotókat. Az, hogy — mint a mostani esetben is — ismét eredeti élményt nyújthatnak : a más és a többlet kétségtelenül Nagy András érdeme, tehetsége. A szerző nem álmosít bennünket unalmas történetekkel. Néró lángoló Rómája bár az érzékletesen lefestett látvány miatt — minden borzalma mellett is — felcsigázhatja az érdeklődést, mégsem a külsőségek okán válik fontossá. Az aranykor hanyatlását előidéző tények számbavétele — feltételezhetően Petronius, Martialis, Varró stb. egykorú közléseiből merítve — adja meg tulajdonképpen a társadalomábrázolás valóságtartalmát, hitelét (Róma végre ég); Wit- temberg szellemisége sajátos módon veti fel a „lenni vagy nem lenni” tételét, s alakít emberi magatartást (Iskolatársak); Calais város lakóinak hősiessége az események menetében igencsak visszájára fordul (Galais-i polgárok); a Petőfi alakját idéző valamikori fegyvertársak inkább sajnálatot váltanak ki esen- dőségükkel (Toron, 1867) — és folytathatnánk. Az írásokból kihámozható egy többszörösen motivált alapkérdés, mely valahogy így hangzik: milyen lehetett az igazi -forradalmi tett, olyan volt-e, amilyennek eddig tudtuk? A válaszoknak pedig ilyenfajta jelentésük van: a körülmények hatalma által jobban meghatározott általában az ember, minthogy csak „hőst” vagy „el- gyávultat” lássunk benne. Nagy András naturalista elemekben bővelkedő, expresszív stílusban adja elő közlendőjét. Azonban bármennyire is jól megírt történetek, alig mutatkozik mára szóló érvényes üzenet bennük, éppen ezért ezt a szemléleti alapállást csak megszorításokkal fogadhatjuk el. Az elbeszélések és a kisregény cselekményei adott korhoz, történelmi szituációhoz kötötten maradnak jellemzőek és a gondolkodási megoldások figyelmet keltő mozzanatai ilyen módon csak távoli áttételeken keresztül kapcsolhatók a mához. (Nagy András: Toron, 1867. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1978.) Futaky László Az 1919. május l-i demonstráció egyik rekonstruált részlete a nagyméretű. gipszből készült Marx-szobor. Alatta az eredeti helyszín korabeli fotója látható. Portré Kun Béláról. Győri Lajos képriportja Nyugat-Berlinben — a filmfesztiválon — a szocialista országok általában jól szoktak szerepelni. Hosszú ideig nem vettek részt ezen a filmversenyen, ám amióta „beneveztek”, jelenlétük pozitív módon határozta meg a világszerte számon tartott esemény jellegét. A rendezők örömmel nyugtázták a szocialista filmművészet követeinek felvonulását. Egyebek között a magyar Örökbefogadás, a szovjet Kálvária kapott nagydíjat, ami az elkötelezett film hatalmas sikeréről és jelentős előretöréséről tanúskodik, hiszen a kapitalista világ is figyelemre méltó értékekkel képviseltette magát a nyugat-berlini fesztiválon. Az idén megszakadt a jó hagyomány. Ezt írja Sas György az ösz- szefüggésekről: „Az előzmények az egy-két héttel korábbi belgrádi, úgynevezett fesztiválok fesztiváljáig nyúlnak vissza. A szarvasvadász már ott is a szocialista országok képviselőinek tiltakozását váltotta ki. Nyugat- Berlinbe azzal a határozott reménnyel utaztak el, hogy az itteni fesztivál vezetősége, okulva a belgrádi tapasztalatokon, semmiképpen sem folyamodik ahhoz a provokációhoz, hogy A szarvasva- dász-t a hivatalos programban szerepelteti. Sajnos, ez a kihívás bekövetkezett. A kihívás bekövetkezett. A szarvasvadász, ha versenyen kívül is, ugyanolyan külsőségek között, mint a versenyfilmek, benne szerepelt a főprogramban.” A folytatás — még ez is a krónikához tartozik —: a Szovjetunió és a szocialista országok válaszképpen elhagyták a fesztivált. Érvelésük így hangzott (ismét Sas György megfogalmazását idézem): A szarvasvadász című film bemutatása „... ellentmond a népek közötti közeledés és jobb megértés előmozdításának, amelyet a nyugat-berlini fesztivál alapszabálya is deklarál.” Gondolom, mindenki számára világos, hogy a nyugatberlini incidens a nyugati filmpolitika sajátságos esetei közül való, tanulságait azonban érdemes alaposabban meghatároznunk. Kezdjük az evidenciákkal. A film és a politika kapcsolata nem újkeletű. Már a témaválasztás jelezheti az alkotó ideológiai elkötelezettségét. Filmet forgatni nem egyszerűen — vagy nemcsak — művészi tett, hanem társadalmi állásfoglalás is. Ma már elmondhatjuk: az igazán jelentős alkotások törvényszerűen fontos társadalmiközéleti problémákra irányítják a figyelmet. Ami pedig a „visszacsatolást” illeti: a közönséggel való találkozások (ilyenek voltaképpen a fesztiválok is) meghatványozhatják, mélyíthetik, hangsúlyosíthatják a filmekben rejlő politikumot. A fesztiválok: a világ filmgyártásának csillogó kirakatai. Mi sem természetesebb, hogy a program alakítását a társadalmi-művészi ideálok jelentős mértékben meghatározzák. Moszkvában a békéért folytatott harc, a humanista világszemlélet „propagálása” folyik a filmseregszemléken. Karthágóban, a harmadik világ filmfesztiválján a fejlődő országok stúdiói vonultatták fel reprezentáns alkotásaikat. Cannes- ban, a tőkés filmparadicsomban sem mellékes a „háttér”, az akusztika, a koreográfia (utóbbin ebben az esetben a művek tendenciózus kiválogatását, sorrendjét stb.) értve. Még nem írták meg a film- • diplomácia történetét, ám ha valaki vállalkozik erre a feladatra, bizonyára hosszasan ecseteli majd a súrlódások, konfliktusok, összeütközések részleteit (különös tekintettel a politikai motívumokra). Volt már kisebb-na- gyobb vihar Velencében, Pe- saróban, Teheránban, Ober- hausenben és Cannes-ban egyaránt. A kiváltó okok — figyeljünk a helyszínekre: szinte kizárólag a nyugati országokban puskaporos a levegő a fesztiválokon — kísértetiesen összerímelnek. A rendezők •— értsd: a film alkotói és a vetítéssorozatok szervezői — rá akarják erőszakolni világfelfogásukat, ízlésüket, meggyőződésüket azokra, akik másféleképpen vélekednek. Ideológiát is kovácsolnak hozzá: újabban unos-untalan Helsinki szellemére hivatkoznak. A lóláb persze kilóg. A szarvasvadász — hogy a legfrissebb botránykőre hivatkozzak — nem azért készült, hogy nemes érzéseket ébresz- szen az emberben s objektív képet rajzoljon Amerika szennyes háborújáról a hős vietnami nép ellen. Ennek a hatásvadász és hazug filmnek az a „rendeltetése”, hogy rágalmazzon. Mi több: direkt fogásaival lerohapja a nézőt és elhitesse vele: akkor és ott, Vietnamban az amerikaiak „szenvedtek” és a megtámadottak voltak agresszívek. Politikum? Igen, az útszéli demagógia álruhájában. A szarvasvadász — és ez sem mellékes körülmény — ráadásul akkor mételyezte a légkört, amikor Vietnamot ismét megtámadták. Michael Cimino, a rendező időzített bombát akart felrobbantani. Manővere nem sikerült. Kell-e bizonygatnunk, hogy a nyugat-berlini fesztivál értéke a szocialista országok visszalépése után szinte teljesen devalválódott? A filmeknek a népek és nemzetek barátságát kell ápolniok. A jelentős alkotások — mint például az ugyancsak amerikai A lovakat lelövik, ugye? a Magán- beszélgetés vagy a Szelíd motorosok — kritikai szellemben fogantak, de távol áll tőlük a fajgyűlölet fasisztoid elvakultsága. Film és film között természetesen óriási különbségek vannak. Akárcsak politika és politika között. A szarvasvadász: rossz film, mely ráadásul rossz politikát képvisel. Veress József Gépfegyver, amellyel a tanácsállamot védték. A Visegrádi utcai Kun Béia-emlékszoba részlete. Nagy András alig múlt húszéves, nemcsak írónak, életkorát tekintve is fiatalnak számít. Kezdő a pályán, de neve mellé nyugodt lélekkel odatehetjük: író. Könyve irodalmi értékű munka, s úgy gondoljuk, közel járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy sokat hallunk még róla. Azt hihetnénk, hogy a mában élő, és most induló írónemzedék a jelenkor idő- és határmezsgyéin belül ismeri ki magát leginkább. Azt hihetnénk — ismételjük —, mert erre a megismerésre a lehetőség nyilvánvalóságán túl íróink fentről jövő ösztönzést is kapnak. Mindez nem jelent hivatalból megszabott kizárólagos követelményt, de feltétlenül zöld utat ahhoz, hogy az írással Részlet a Magyar Munkásmozgal mi Múzeum ists-es kiállításáról. Forradalmi plakát, amely a világ második proletárállaraának megalapítására mozgósítja a munkásokat. A Tanácsköztársaság is raeretterjesztö kiadványai. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. március 25. kljén A PWHITAK KRALOM’ 7* Vugyfofc a vííáa rne&iműói!
