Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK MAGYAR ÍRÓK A FORRADALOMBAN Felborult értékrendek Kassák Lajos: Fiatal munkás Elnök elvtárs! Helyezzen el a sertéstelepről. Lehet a növénytermesztésbe, vagy a kertészetbe. Mindegy. — De miért András bácsi? — Csak. — De hát ott kevesebbet keres. Nem sajnálja az ötezret? — Nem. — De mégis, miért? — Férjhez megy a lányom. — Ezért? — Igen. Ne mondják a nászék, hogy kondás lányát vette el a fiuk. A falu társadalmának ősi hieratikus rendje tehát visz- szaköszön ma is. Hiába nevezik a sertésgondozót állat- tenyésztőnek, a köztudatban kondás maradt. De egészítsük ki a példát egy távolabbival. Dunavarsányból két fiatal, érettségizett állatgondozó Budapesten volt, kitüntetést vett át. Utána az Országház étteremben ültek. Több, 'hasonló korú fiatal ült asztalukhoz. A beszélgetés és a társaság hangulata zavartalan volt mindaddig, amíg ki nem derült, hogy a két fiú disznókkal foglalkozik. Tíz perc sem telt bele, asztaluk mellől elszivárogtak a többiek. A múlt év nyarán egy foglalkozási presztízst vizsgáló felmérést készítettem. A megjelölt 25 szakma rangsorába a megkérdezett száz fiatal a huszonharmadik helyre tette az állattenyésztőt. Tegyük hozzá: mindenki pontosan tudja, hogy a mezőgazdaságban dolgozók között a legjobb keresettel rendelkeznek, tevékenységük nem hasonlítható a régi állattenyésztéshez, munkájuk egy része kimondottan technikai jellegű. A megítélés gyakorlati jelentkezése ugyanakkor mérhető azon is, hogy például a mátészalkai szakmunkásképzőbe, ahol állat- tenyésztőiket képeznek, a 35 helyre március 15-ig mindössze hatan jelentkeztek. Ligeti Béla igazgató szerint jó, ha 20—26 főt be tudnak iskolázni, ezek nagy része is olyan lesz, akit másutt nem vettek fel. De vajon csak itt ilyen vigasztalan a helyzet? Hallgassuk meg Lakatos Andrást, a nyírtassi Dózsa Tsz elnökét: — Három édesanyát vittem el autóval Tiszabercelre. Lányaiknak ösztöndíjat szántunk, kertészeket akartunk nevelni belőlük. Megnéztük az iskolát, a kollégiumot, a tantermeket, a tankerteket. Minden nagyon tetszett. A látogatás végén kérdezik: — És mi lesz a lányunkból, ha végez? A kertészetbe kerülnek — mondom. Dolgozni fognak, tanítják a többieket. — Akkor nem adjuk őket — nyilatkozott a három asz- szony Ügy gondolták, vagy irodába kerülnek, vagy vezetők lesznek. Sóvári Mihály, a tiszaber- celi szakmunkásképző igazgatója: — Az idén 85 tanulót vehetünk fel. Huszonötöt dísznövény, 60-at kertész szakra. Eddig 14 jelentkezőnk van. Sajnos, kezdhetjük majd a levelek irogatását azoknak, akik sehotfá sem jutottak be. Hátha összejön a létszám. Mondaná sem kell, csupa olyan fiatalról lehet szó, akik kényszerpályára kerülnek, jobb híján lesznek kertészek, előreláthatóan kevés kedvvel. A mezőgazdasági munkák iránti mérsékelt (.!?) rokon- szenv a fiatalok körében sok mindenből táplálkozhat. Vegyünk néhány példát Ny-ből. Egy asszony kérdésemre elmondta: ki fogja harcolni, hogy a férje eljöjjön a tehenészetből, mert mégis tarthatatlan, hogy trágyaszagú ruhájában jár haza, az új bútorral berendezett lakásba. Egy idősebb férfi azzal hárította el a fóliasátorban való éjjeliőrködést, hogy hozzászokott az esti tévénézéshez, s különben is este szeret aludni a saját ágyában, önmagukban nem rossz dolgok ezek, a megváltozott életforma megannyi jelzője. Hol van akkor a hiba? A tiszavasvári szakmunkásképző igazgatója, Kádár Gyula mondta: egy igazgatói értekezleten felmerült, vajon az általános iskolákban egyáltalán felkészítik-e a gyermekeket arra, hogy dolgozni kell? Magának a munkának a tisztelete kellő hangsúlyt kap-e? Vajon a szülőik nem rugaszkodnak-e el a valóságtól, amikor gyermekeik jobb sorsát kizárólag íróasztalos pályákon tudják elképzelni? Még a legkurrensebbnek tartott gépszerelői szakmák terén sincs minden rendben. Jellemző, hogy a tiszavasvári intézetbe, amely lényegében három megye bázisa, szintén kicsi a jelentkezési arány. A 227 helyre március közepéig negyveniketten jelentkeztek. Majd később jönnek ide is a máshonnan kimaradtak. A gond szintén a minőséggel lesz. Jellemző, hogy ebben az iskolában képeznek gyógyszergyártóikat is, ide sok jeles bizonyítvánnyal rendelkező kérte felvételét. A zárt üzem, a gyár csábító. De nézzük a valóságot. Termelőszövetkezeteinkben sök a régi, selejtezés előtti gép. Ezek javítása nehéz munka. A legtöbb helyen szabad ég alatt vagy télen hideg .műhelyben kell dolgozni. A szociális létesítmények szegényesek. Üzemi étkeztetés alig van pár helyen. Érthető az is, hogy a fiatal, aki tud - gyárról, üzemről, fürdőről, üzemi konyháról, modern gépékről, nem vágyik a korszerűtlenebb körülmény közé, még akikor sem, ha pénzben jobban jár. Nyírtasson Nagy István, a tsz párttiitkára mesélte: a konzervüzemből több nő jelentette be, hogy megy a de- mecseri új textilgyárba. A kényelem, a jobb körülmény vonzó. De hajlandó vándorbotot venni a kezébe a fiatalember is, ha jobb munkakörülmények kínálkoznak. A termelőszövetkezetek ugyanakkor nem rendelkeznek olyan anyagi erővel, hogy az üzemek kínálta feltételeket megteremtsék, a gyár adta modern és biztonságos körülményeket finanszírozzák. A dráguló géppark ugyanakkor még a korszerűsítés tempóját is fékezi. Nem mondható egyedinek az a példa, amelyet Hermán- szegen mondtak el. Itt a faluban élők törekvése, hogy gyermekeiket minél hamarabb városban tudják, ennek érdekében Nyíregyházán és Debrecenben veszik számukra az öröklakást, munkalehetőség úgyis akad — jelszóval. Termelési oldalról ennek a jelenségsornak minden kellemetlen vonatkozása jelentkezik. Técsi László főagronó- mus Nyírtasson elmondta: egy darabig talán még számítani lehet a női munkaerőre, de a jövőt nézve bizonytalan, hogy lesz-e elegendő nő, a korszerűséggel lépést tartó munkaerő. A tervezést egyszerűen labilissá teszi a mezőgazdasági munkával szemben megnyilvánuló, sok helyen 'tapasztalható hangulat. Még a pénz, a nagy kereset sem vonzó már. M. MUiályné egy beregi faluban mondta: Ha a lánya otthon dolgozik a kertben, a háztájiban, a jószág körül, az más. De azt már nem hagyja, hogy gyalogmunkás legyen. Inkább ne dolgozzék, a ház körül is megkeresi azt, amire szüksége van. Vagyis a háztáji munka korántsem mérhető a közös tevékenységgel, ahol a fiatal még •mindig mint paraszt jelenik meg. Az értékrendek nagy bukfencével állunk tehát szemben Tagadhatatlan, ehhez hozzájárul a mezőgazdasági munka nehézsége, az üzemi munkánál piszkosabb, bizonytalanabb volta. Motívum a pozitívan értékelhető igényesség is. Ugyanakikor jelen van a pénzkérdés másodla- gossága a társadalmi hierarchiában elfoglalt hellyel szemben. Hiányzik azonban a fiataloknál a mezőgazdasági munka fontosságának ismerete, a .társadalmi össztermelésben elfoglalt helye, szükségessége. És itt kanyarodik vissza minden a neveléshez, az iskola és a környezet hatásainak hiányosságához. Nagy hiba lenne egy olyan mítoszt teremteni, amely szerint ma a mezőgazdaság technikai munka, ahol a rendszergazdaság, a korszerűen automatizált gépsor, a kiválóan szakosított és felszerelt állattenyésztés abszolút elsőséget élvez. A munka többsége ma is nehéz, súlyosbítja ^z időjárás, tagadhatatlanul van „szaga” is a munkának. Még a félkorszerű ipar is többet tud nyújtani szociális téren. Vagyis az ellentmondás látszólag feloldhialtatlan, s pár év múltán a mezőgazdaság munkaerőhiánya olyan mértékű lehet, hogy a zavartalanságot veszélyezteti. Több . termelőszövetkezetben emonditák: a jelenlegi szakaszban alig tudnak többet kínálni. A növényvédő szerek drágák, ennek ellen- súlyozására .kell az emberi munkaerő. A műtrágya drágul, szükséges az istállótrágyával való gazdálkodás. A gépek ára növekszik. így a korszerűtlen termelőeszközökre is szükség van. A termelés növekvő költségei ezzel egyidőben kihatnak a jövedelmezőségre is, amiből következik: az anyagi vonzerő, ami különben sem meghatározó, még jobban másodlagossá válik. Itt tehetjük fel azt a kérdést, amit Lakatos András tsz-elnök fogalmazott meg: vajon hogyan lehet minőséget termelni akkor, ha az emberi oldal nem kiváló minőségű? Vajon törvényszerű, 'hogy a jövőben azok alkotják a tisz-ek szakmunkásgárdáját, akik másutt nem voltak jók? Szükségszerű, hogy a második vonal alkossa a mai képzésben részvevőket? Ügy kell lenni, hogy kényszerpályán keringő emberek álljanak rendelkezésre egy technikájában fejlődő, igényeiben maximalizálódó mezőgazda- sági termelésben? Feltehetően nem. Korunk hosszan tartó, változó pillanatának jelensége ez, mélynek megoldása egyaránt feladat a szülői házban, az iskolában, a mezőgazdaságban. A harmincas években oktalan mítosz övezte a paraszti osztályt. Népies mozgalom teremtett körötte dicsfényt, s végső következményként túlozta el szerepét. Ma trónjától fosztott a falusi életforma, társadalmi rangja mélyen a valós érték alatt marad. Ez a jelenség termelésre kiható tényező. Az egyensúlyt, a valós értékrendet helyreállítani politikai szükségszerűség. Nem hiszem, hogy ez csupán anyagi kérdés. Bürget Lajos Hozzád beszélek, aki nem vagy több és nem vagy kevesebb nálam, akit embernek mintázlak, bár értelmetlenül duzzogsz s hetenként hat napra felismerhetetlenné mázol a gyárak piszka. Kidolgozott kezemet beleteszem a kidolgozott kezedbe. Testvér! Mi az erő fiai vagyunk. Elválaszthatatlanul egyek vagyunk az űrben, mint a vándorló meteorok és a kicsépelt búzaszemek. A lávázó vér kovácsol minket össze. Sohse kérdeztem hány éves vagy, mi a neved, honnan gombolyítod a sorsod? Ha összebukkanunk sohse csodálkozom, hogy szőke vagy barna a színed Ó mi értjük egymást rettenetesen. Véletlenek és évszázadok hiába spekulálnak velük. A hidak alánk hevernek. Hidak örömmel kölykeznek nekünk hidakat, s a leszámolás bizonyosságával teleépített a homlokunk s tudjuk, vérünkben dolgozik az igazságtevés órája és tudjuk, csak a mi rombolásunkon kövezhetik fel az új falakat. Aranyat, fényt és meleget préseltek belőlünk. De mi hiszünk a felásított kapuikban és a szabad utak lehetőségében a szabad [mezőkön. Az utcák keresztjein ismertelek meg. A kidobottság nyirkos ege alatt, az idétlen szeretkezéseknél, a kenyértelenségben, az iskolakerülésnél, az olcsó tolvajkodásoknál, amiknek rádkovászolódott az árnya s most sötét bélyeggel a homlokodon mindenáron indulni akarsz. Indulni akarunk a magas töltésen. Lent eszelősen összemosakodtak a partok. De mi ismerjük a célt. Hitek máglyáinak. Máglyák énekelnek. Cél! Cél! Az élet boldog zászlói játszanak a perspektívában. Ö, megtalált fiatal testvérem. Kassák Lajos a múlt század végén a létszám és szervezeti vonatkozásban egyaránt izmosodó magyar munkásosztály, a magyar ipari munkásság soraiból emelkedett ki alkotó művész- szé. A legsajátosabb vonulatát jelenti a XX. századi magyar kultúrának, költő, prózaíró, festő. A XIX. század végétől egymás után jelentkező avantgardista irányzatok legjelentősebb magyar híve és hirdetője, a megújuló magyar irodalom vezéralakja, az Ady utáni magyar líra útjának kitaposó- ja, egy olyan útnak, melyre őutána nagyon kevesen tehették lábukat. Európai rangú művészegyéniség és valahogy még- sincs itthon. Amit csinált, az a XX. századi magyar irodalom jelentős nagyjai közé emeli, de müve egyszeri és folytathatatian. Ezért . már életében sokszor elszigetelődött, és ő — a 10-es évek magyar szocialista művészetének vezéralakja, a forradalom nagy művészi előkészítője, kortársainak tanítója — magányos alkotó lett, ha embernek meg is maradt mindig a közösségért mozduló. Kassáknak jelentős funkciója volt a modern líra nyelvi-képi világa megteremtésében, s mint ilyen, gazdagította a költészetet, mert először az ő fogalomteremtményeit vették át, tették köz- kiinocsé, és így, ha ő maga közvetlenül nem is, közvetve mégis — más alkotókon keresztül — formálójává lett mindnyájunk gondolkozásának. Neki köszönhetjük a munkástéma korszerű felvetését irodalmunkban, de ő az, aki az akkori munkás számára elérhetetlen absztrakcióval fogalmaz. Ezért — egy-egy versét, például a Mesterembereket kivéve — nem igen tudott eljutni közvetlenül a tömegekhez. De való igaz, folyóiratai, a Tett 1915-ben, s a Ma 1917-ben jelentős lépés volt a korszerű eszméik s a modern művészet propagálásában, de jelentőségük az irodalmon belül semmi esetre sem mérhető a korszakot meghatározó tehetségű óriásokat teremtő és felfedező Nyugathoz. De politikailag ez az időszak az életmű legfontosabb része. A forradalom igazi viharmadara, előkészítője, aki a kor valódi kérdéseire keres választ. Lapjai gyűjtőfórumává lettek az első világháború antimilitarista erőinek, és közülük kerültek ki a szocialista forradalom szellemiségének legjobb magyar hirdetői. Ahogy részt vesz az 1905- ös szervezésben, ugyanúgy verseivel, novelláival, publicisztikájával előkészítője annak a társadalmi erjedésnek, amely előbb a világháborúban természetesen létrejövő antimilitarizmusban, majd a világ forradalmi megváltoztatásában kapja meg társadalmi feladatait. Ez a magatartás a megvalósult forradalom napjaiban ugyan a művészetet az élet felé akarja emelni, de ehhez már erőtlen, és csak ott hatékony, ahol aktívan politizál és a polgári demokratikus forradalom felemásságait leleplezve a szocialista forradalom irányába hajtja azt. Ma ‘című folyóiratában röplapszerű „világszemléleti kül.ön- számok” magyarázzák, hogy a polgári kormány politikája nem hozhat a proletár tömegek számára igaz szabadságot, és már 1918 novemberében kiadott Kiáltványában kommunista köztársaságot követel. Amikor azonban létrejön, amellett, hogy elismeri a kommunista párt vezető szerepét az új világért folyó küzdelemben — féltve a művészi szabadságot a pártfegyelem kötelmeitől — csak kívülről támogatja a kommunista pártot, és fellép az ellen, hogy a művészek párttagok legyenek. Álláspontja körül országos vita lángol fel, s a Tanácsköztársaság vezetői is elítélik a „minden pártpolitikán” felülemelkedő magatartást. Ez az ellentét mélyül el a hét évig tartó emigrációban, s válik a máig is megoldatlan Kassák- életmű kérdéseinek alapjává. A Kassák-probléma tehát a költő társadalmi magatartása kapcsán éleződött irodalmunk kérdésévé, holott az csak az életmű egy részére jellemző és semmiképpen sem a teljes életműre. Ez a gazdag, regényekkel, szépprózával, publicisztikával, verssel, absztrakt táblaképekkel építkező életmű a XX. századi szocialista magyar művészet legfontosabb forrásvidéke, melynek legszebb korszaka a magyar polgári forradalom, a Tanácsköztársaság előkészítésének kora. Ebből a korszakból való a „Fiatal munkás” című jellegzetes műve is. A kassáki vers a whit- manni szabadverset magyarítja teljesen önálló próza- verssé, ahol a vers kötőanyaga nem az üres rím, nem is a kötött belső ritmus, hanem a szabadon áramló és a korabeli szavalókórus lélegzetütemével összhangban lévő dilkdió. Nyilvánvaló, hogy az „agii'tatív” versek egyedi kassáki formavilága azért teremti meg a maga lírai világképét így, hogy az indulat — a kenyérharc hőseinek lírai jelentkezése — természetes és tökéletes legyen. A társadalmi valóság érzékeléséből születtek ezek a versek. A részletek lényegtelenek, a világ hlmnikus hangvételű egészét énekli meg, melyben természet van, katonák, munkások, a többes szám vagy az egyes szám „személytelenségében, arc nélkül, vonalakként, színfoltokként összemosódva milliókéval”. A „Fiatal munkás”- hoz beszél az első sorokban, de azonnal az abszurdumig tágítja az azonosítást, teljes történelmi-társadalmi körképet ad és a végtelenbe vetül a vers vége, hol „Az élet boldog zászlói játszanak a perspektívában”. Ez a háborúellenes, a forradalomra mozgósító, „az aktivista” kassáki vers szerkezete, mely az igék fokozott fel- használásával a keletkező pillanatot tekinti a költői kifejezőeszköz legfontosabb- jának. Sz. M. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. március 25. Q
