Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IXXXVI. évfolyam, 65. szám ÁRA: 1,60 FORINT 1979. március 18., vasárnap Lázár György Kuvaitban Lázár György, a Magyar Népiköztársaság Minisztertanácsának elnöke Szaad Al Abdullah Al-Szalem Al-Sza- bah trónörökösnek, Kuvait állam miniszterelnökének meghívására szombaton hivatalos látogatásra Kuvaitba érkezett. 1 Magyar Tanácsköztársaság jubileumán Nagygyűlések, koszorúzások, tudományos emlékülés megyénkben Lázár György kíséretében van Bíró József külkereskedelmi miniszter, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes és Simon Ferenc, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. A magyar küldöttséghez Szigeti Károly, hazánk kuvaiti nagykövete Kuvaitban csatlakozott. A búcsúztatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője és Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. Jelen volt Tálát Benler, a Török Köztársaság budapesti nagykövete. Március 21 a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója. Díszünnepség, megemlékezéseik, koszorúzások, ifjúsági rendezvények szerepelnek a jubileumi programban, aimeüyel megyénk köszönti az évfordulót. A jubileum alkalmából március 19-én 18 órakor díszünnepséget rendeznek Ni'ír egyházán, a Móricz Z ...gmond Színházban A díszünnepségre és a Tanács- köztársaság jubileumi rendezvényeire pártmunkás-delegáció érkezik a Szovjetunió Kárpátontúli területéről. Tudományos emlékülést rendeznek ebből az alkalomból március 27-én a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán. Március 20-án este fáklyás menetdal, versennyel köszöntik a KISZ-fiatalok a Tanácsköztársaság évfordulóját. Március 21-én 10 órakor Nyíregyházán koszorúzás! ünnepség lesz a Szamuely szobornál. Ugyanezen a napon adják át a kitüntetéseket az ifjúsági munkában élenjáróknak. A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozata keretében március 21. alkalmából Baktailórántházán egész napos programot szervezett a KISZ. Délelőtt 9 órakor a Tanácsköztársaság mártírjainak emlékművénél ifjúsági nagygyűlés és koszorúzási ünnepség lesz. Itt tartják az új KISZ-tagok fogadalomté- teli ünnepségét is. A megyei ifjúsági honvédelmi nap rendezvényei kezdődnek ezután. Ugyancsak Ba'ktalóránt- házán tartják a „Dicsőséges 133 nap" című vetélkedő megyei döntőjét. „Zászlóvivők nyomában” címmel az úttörőcsapatok által készített csapatzászlók kiállítását nyitják meg, s prózamondó versenyt tartanak. Gazdag lesz a városok, járások jubileumi programja is. Mátészalkán is ünnepi nagygyűlésen emlékeznek a Tanácsköztársaság eseményeire; megkoszorúzzák a direktóriumi emléktáblát; az Ifjú Gárda-alegységek és a KISZ-szervezetek részvételével megtartják a menetdal- versenyt. A nyírbátori járásban a Tanácsköztársaság eseményeit, forradalmi vívmányait bemutató kiállítás nyílik. Záhonyban a csapi komszo- molisták részvételével ifjúsági nagygyűlést tartanak. A kisvárdai járásban megrendezik a hagyományos politikai dalversenyt is. A Szovjetunió Kárpátontúli területén Sikerrel zárultak a szabolcs-szatmári napok Nagy sikerrel zárultak Kárpátontúlon a szabolcs- szatmári napok, amelyeket a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából a szomszédos szovjet terület és megyénk párt-, állami, társadalmi testületéi rendeztek. Mint arról korábban már beszámoltunk, a barátsági napok megnyitásán dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára vezetésével politikai delegáció vett részt Aktivistáival, majd látogatást tettek ipari és mezőgazdasági üzemekben, valamint az Ungvári Állami Egyetemen. Gazdag ifjúsági program is volt a barátsági napokon: a KISZ-fiatalok barátságbuszának résztvevői — a kom- szomolistáfc vendégeként — bejárták a Kárpátontúli területet és sok üzemben találkoztak, ismerkedtek a szovjet fiatalok életével. Sportolóink egy csoportja színvonalas találkozókon vett részt Ungvá- ron. Ungváron. A rendkívül gazdag eseménysorozat keretében barátsági nagygyűlés volt, több kiállítást nyitottak, megyénk kulturális együttesei nagy sikerű előadásokon lépték fel. Tudományos ülésszakkal folytatódott a szabolcsi napok programja. Az eseményen dr. Botár József, a megyei párt-vb tagja, a nyíregyházi tanárképző főiskola tanszékvezető docense vezetésével megyénk történészeinek, marxista oktatóinak egy csoportja vett részt. Előadásaikban felidézték a Tanácsköztársaság 60 évvel ezelőtti eseményeit, majd a konferenciát követően Ungváron a cipőgyárban, a Gorkij és a Győzelem Kolhozban, Munkácson a Kirov szerszámgépgyárban, a műszergyárban, a tanítóképzőben tartottak előadásokat, s ellátogattak az Ungvári Állami Egyetemre. A szabolcsi napok záróeseményére Ekiér Györgynek, a megyei-pártbizottság titkárának vezetésével a megye MSZBT-tagcsoport j ainak képviselői utaztak Ungvárra, ahol barátsági nagygyűlésen találkoztak a Szovjet—Magyar Baráti Társaság területi Fonalhegy az Ojpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói üzemében. (Gaál Béla felvétele) MA Kiskörút május 1-re (2. oldal) Fiatalok ajánlólevéllel (3. oldal) Társalgás az éterben (6. oldal) Áz utánpótlásért (16. oldal) Tavaszi szántás A nyíregyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet földjein Veress Sándor és Hadobás Márton T 150-es és MTZ 80-as traktorral tavaszi középmélyszántást végeznek. (Fotó: Mikita Viktor felvétele) A nyíregyházi járásban i Újra vetnek a kipusztult területen Hazánkba látogat a Portugál Köztársaság elnöke Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Antonio Dos Santos Ramalho Eanes tábornok, a Portugál Köztársaság elnöke. Pihenő a Szaljut-6-on A pénteki megfeszített és nehéz munka után szombatra és vasárnapra ismét aktív pihenőt kapott a Szal- jut—6 űrállomás személyzetle, Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin. A két űrhajós pénteken kiürítette az űrállomás egyik hajtóanyag- tartályát, amelynek működésében problémák mutatkoztak, hajtóanyag-szivárgás jelentkezett. A feladat elvégzéséhez mesterséges gravitációt hozták létre az űrhajó tengely körüli forgatásával, s így munkájukat a most már megszokottá vált sú'ytalar.- ságtól eltérő körülmények között, de a földi gravitációnál jóval kisebb vonzásban kellett végezniük — ilyen feladatot először oldottak meg az űrállomáson. Az ötnapos munkarendnek megfelelő hétvégi pihenő idején az űrhajósok fő foglalkozása a testedzés, a Föld vizuális megfigyelése lesz. Az idei esztendő a múlt évinél is nehezebbnek ígérkezik — vélekedik legtöbb szakember a nyíregyházi járás mezőgazdasági üzemeiben. Aggodalmuk nem is alaptalan: mint a megye más vidékein, itt is jelentős károkat okozott c bel- és árvíz, valamint a téli fagy, amikor nem takarta hó a kalászosokat. A járás termelőszövetkezetei a múlt év őszén 25 750 hektáron vetettek búzát, 3200 hektáron rozsot, 1860 hektáron pedig őszi árpát. A belvíz és a téli száraz fagyok miatt kipusztult 3550 hektár búza, kétszáztíz hektár rozs, és kétszázötven hektár őszi árpa. Ezek azonban még nem is a végleges számok, hiszen a belvíz veszélyeztette terület csak a búzánál eléri az 1800 hektárt, aminek a sorsa bizonytalan. Gondot okoz az is, hogy a tőállomány gyengébb, minta korábbi években, különösen azokon a helyeken, ahol nem vetették el időben a magot. Különösen nagy a kipusztulás a vasmegyeri, a tisza- berceli és a nagyhalászi termelőszövetkezetben, ahol 350, 340, illetve 530 hektáron ment tönkre a búza. A kipusztulás ellenére szép termést ígér az őszi árpa, amelynek állapota jobb, mint a korábbi években volt. Nem kedvezett a szerencse s az időjárás a káposztarepcét termelőknek, hiszen a járás szövetkezeteinek 480 hektáros területéből 365 kipusztult. Vannak olyan szövetkezetek — mint az újfehértói Lenin és a vasmegyeri Micsurin — ahol teljes egészében kiölte a víz a repcét. A kipusztult területek helyére a szakemberek árpát, zabot, édes csillagfürtöt javasolnak. Kárt okozott a fagy a gyümölcsösökben is. A mezőgazdasági üzemek eddig 28 hektár kajszibarackosról 75 százalékos, 83 hektár őszibarackosról 40, 643 hektár almáról 22, míg 115 hektár szőlőről 53 százalékos fagykárt jelentettek. Kukoricát ebben az évben közel húszezer hektáron termesztenek a közös gazdaságok, ez több mint a tavalyi. Legnagyobb vetésterülettel az újfehértói Lenin és a gá- vavencsellői szövetkezet rendelkezik. Mindketten 1300 hektárt terveznek. Csillagfürt és borsó kétezer, burgonya 1400, cukorrépa pedig másfél ezer hektáron kerül földbe. Napraforgóból 4 ezer hektárt terveznek a járásban, de ebből valószínűleg több lesz, hiszen a kipusztult kalászosoknak egy részét forgóval pótolják majd. Nagyobb lesz a dohányterület, ebből 1250 hektárt terveznek, ami kétszáz hektárral haladja meg a múlt évit. A járásban tulajdonképpen befejeződött az almafák metszése, már csak néhány helyen csattog a metszőolló. Ott, ahol elmaradtak — mint Nyíribronyban — a szomszédos gazdaságok segítenek a munkában. B. G. Kik mire kapják? Állami támogatás tsz-eknek Megyénk termelőszövetkezeteinek többsége gyenge termőhelyi adottságú. Ezért is az évről évre szükséges termelést bővítő fejlesztéseket saját forrásból nem mindig tudják végrehajtani. A MÉM és a Pénzügyminisztérium egyetértésében a megyei tanács a gyenge termőhelyi adottságú tsz-eket állami támogatással segíti. Az ez évre előirányzott támogatás összege 53 millió forint. Fejlesztési hozzájárulás iránti igényt 36 termelőszövetkezet nyújtott be. Az állami támogatás elosztásánál a szövetkezetek pénzügyi helyzetén kívül figyelembe vették a mezőgazda- sági termelés előtt álló speciális feladatokat, így a gépi beruházások megvalósításához adott támogatáson kívül dotációt kaptak a termelő- szövetkezetek a dohánytermesztés, az almatermesztés és az állattenyésztés egyes ágainak fejlesztéséhez. A gépi beruházások megvalósítását a megyei tanács öt termelőszövetkezetnél 19 millió 300 ezer forinttal segíti. A dohánytermesztés fejlesztésére megszavazott őszszeg 8 millió forint, s ez négy termelőszövetkezetet érint. Az almatermesztés fejlesztéséhez a hozzájárulás 6 termelőszövetkezetnél 7 millió 200 ezer forint. Állami dotációval támogatják két termelőszövetkezetnél az elhagyott mezőgazdasági területek közös művelésbe vonásának elősegítését gépesítéssel összesen 3 millió forint értékben. Végeredményben 1979-ben a tervezett fejlesztések megvalósításához megyénk húsz termelőszövetkezete kap állami támogatást. jj[KajaJES Magyarország