Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-16 / 63. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. március 16. Kommentár Lenin és a Magyar Tanácsköztársaság Jubileumi kiállítás nyílt Moszkvában KUVAIT II délibáb realitásai A CENTO „halála“ Világszerte érthetően nagy visszhangot váltott ki az iráni külügyminisztériumnak a teheráni rádió által ismertetett hivatalos közleménye: az új iráni rendszer felmondja tagságát a CENTO nevű szervezetben. Az önmagában is érdekes és fontos fejlemény jelentőségét alaposan felfokozza az a bejelentés, hogy az Iránnal szomszédos Pakisztán követi a példát és maga is otthagyja a CEN- TO-t. A CENTO a Központi Szerződés Szervezete angol nyelvű rövidítése. Szellemi atyjának az áldatlan emlékű amerikai külügyminisztert, John Foster Dullest, a hidegháború kétségtelenül első számú apostolát tekinthetjük. Dulles koncepciója nyíltan az volt, hogy a Szovjetuniót és a szocialista országokat nem elég a NATO-val „sakkban tartani”, magyarul: fenyegetni, hanem regionális szerződések és bázisrendszerek egész sorával kell „bekeríteni”. Ennek a tervnek a része volt 1955-ben az úgynevezett bagdadi paktum, amelynek tagja Nagy-Britannia, Törökország, Pakisztán, Irán és Irak volt, de „nem hivatalosan” — és ez mindmáig így van — az Egyesült Államok is részt vett minden bizottságban. A történelem azonban Dul- lesnek sem tete meg azt a szívességet, hogy mozdulatlan maradt. A nemzetközi erőviszonyok gyors változása nyomán a névadó Bagdad — vagyis Irak — 1958-ban kilépett, a székhelyet áttették Törökországba és a név is megváltozott. A szervezet „lelke” a sah állig felfegyverzett rendszere, Irán volt. A sah bukásakor már nem volt nehéz megjósolni, hogy ez nem marad hatástalan a katonapolitikai realitásokra, következésképpen a CENTO-ra sem. Ez most bekövetkezett és Pakisztánnal súlyosbítva újabb bizonyságot szolgáltatott arról, hogy a világ képe a stratégiailag oly fontos, olajban gazdag Közép-Keleten Is kérlelhetetlenül változik. Irán és Pakisztán után Törökország is kilép a CENTO- ból. Ezzel gyakorlatilag felbomlott ez a brit és amerikai vezetéssel 1955-ben létrejött katonai szövetség. Így elvesztette a térségben betöltött szerepét, ami a CENTO „halálát” jelenti. „Lenin és a Magyar Tanács- köztársaság” címmel nyílt meg csütörtökön Moszkvában a központi Lenin Múzeumban a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a Lenin Múzeum közös kiállítása. A magyar történelem dicsőséges eseményének 60. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás anyagának nagy részét a munkásmozgalmi múzeum bocsátotta rendelkezésre és az képet ad a magyar kommunista mozgalom születéséről, a prole- tánhatalom megteremtéséért vívott harcról, a Tanácsköztársaság fennállásának 133 napjáról, az ellenforradalmi terror pusztításáról és a magyar kommunistáknak az illegalitásban vívott hősi küzdelméről. A gyűjtemény képet ad a Magyar Tanácsköztársaság A Pol Pot-rezsim megdöntése óta eltelt időszakot és a jelenlegi legfontosabb feladatokat elemezte hatnapos Phnom Penh-i konferenciáján a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottsága és a népi forradalmi tanács. Mint az SPK hírügynökség közölte, a tanácskozáson — amely az első ilyen jellegű volt a népi erők győzelme óta — részt vettek a frontnak az ország különböző részein dolgozó vezetői is. Pen Sovan, a népi forradalmi tanács alelnöke, nemzet- védelmi miniszter politikai helyzetelemzésében szólt a népi erők győzelmének különböző tényezőiről. A vezető politikus így foglalta össze a kambodzsai forradalom előtt álló legfontosabb feladatokat: 1. Folytatni kell a Pol Pót— leng Sary-féle hadsereg elrejtőzött maradványainak felszámolását, minden erővel fenn kell tartani a rendet és a törvényességet. internacionalista kapcsolatairól, a Magyarországon élő orosz hadifoglyok kommunista pártszervezetének tevékenységéről. Első ízben szerepel például kiállításon az általuk Budapesten kiadott orosz nyelvű kommunista lap, a Pravda egy példánya. A nagy érdeklődésre számot tartó kiállítás ünnepélyes megnyitásán részt vettek az SZKP Központi Bizottsága, a Központi Bizottság mellett működő marxizmus—leninizmus intézet vezető munkatársai, a Szovjetunió külügyminisztériumának, kulturális minisztériumának felelős munkatársai. Ott voltak a munkás- mozgalom veteránjai, hazánk felszabadításának egykori harcosai és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság képviselői. 3. Nagy figyelmet kell szentelni az agitációnak, az oktatásnak, hogy a nép megértse, s elfogadja a front politikáját — meg kell gyökerez- tetni az új közigazgatást, konszolidálni kell a tömegszervezeteket. 4. Erősíteni és fejleszteni kell a forradalmi szervezeteket, többek között a káderek képzésének meggyorsításával. Pen Sovan kiemelte annak szükségességét, hogy őrizzék és szilárdítsák a Vietnammal való szolidaritást, mert — mint mondotta — „ez különösen fontos politikai feladat a forradalom győzelmének biztosításához”. Koszigin visszaérkezett Moszkvába A kiállításit megnyitva V. Sztriganov, az OSZSZSZK kulturális miniszterhelyettese, a baráti társaság első alelnöke kiemelte: a Magyar Tanácsiköztársaság küzdelme az egész szovjet nép őszinte együttérzését váltatta ki. Emlékeztetett Lenin szavaira, aki a Tanácsköztársaság létrejöttét a nemzetközi forradalmi mozgalom nagy jelentőségű eseményének tekintette. Dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagyköveté tolmácsolta a kiállítás rendezőinek, megalkotóinak az MSZMP Központi Bizottságának az üdvözletét. A megjelent vendégeknek a kiállítás anyagát Esti Béla, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum főigazgatója mutatta be. Kirakodás a kozmoszban Csütörtökön megkezdték a Progressz—5 teherűrhajó kirakodását a Szaljut—6 űrállomáson Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin. Ez a munka az űrhajósoknak nem a legkönnyebb feladat : súlytalanul ugyanis szinte nehezebb elvégezni a rakodást, mint a földi körülmények között, holott az űrállomáson a tehernek sincs súlya. Éppen ezért nehezebb irányítani a különböző csomagokat, konténereket. Ljahov és Rjumin a szállítmányban többek között friss gyümölcsöt is kapott, amellett újfajta ételeket is, a meglevő készletek felfrissítésére, az űrhajósétrend változatosabbá tételére. Az egyik nagy izgalommal várt csomag az űrállomás televíziója. Eddig csak a Szal- jutról lehetett a Földre tévé- közvetítést sugározni, ezentúl azonban az űrhajósok is vehetik a földi televíziós adásokat, amelyeket külön irányított antennákkal sugároznak nekik a megadott időpontokban. Egy másik fontos műszaki újdonság egy rádiótelefon: ezzel a két űrhajós vezeték nélkül is tarthatja egymással a kapcsolatot, amikor az űrállomás, illetve a hozzákapcsolt űrhajók egymástól távol eső részében tartózkodnak. Vagy öt éve, hogy az Arab (Perzsa)-öböl északi végén 17 ezer négyzetkilométeren elterülő s alig több, mint egymillió lakosú ország azóta elhunyt uralkodója, Sejk Szabah Al-Szalem Al-Szabah emir e sorok írójának a kuvaiti életszínvonalra vonatkozó kérdésre így válaszolt: „Ha akarnánk, minden állampolgárunkat születése pillanatától kezdve — lemondva bármi ellenszolgáltatásról — tisztességes életjáradékban részesíthetnénk, a munkát pedig a külföldiekkel végeztethetnénk el. De hát, nem ez a célunk, hanem állampolgáraink aktív részvétele a hazánk felvirágoztatásáért folyó munkában ...” Nem túlzott a néhai uralkodó, ha figyelembe vesszük, hogy a világon alig egy-két ország mondhat magáénak akkora egy főre jutó nemzeti jövedelmet, mint Kuvait, ahol az tavaly 11,3 ezer dollárt tett ki. Ez még akkor is szép summa, ha — tekintettel a tőkés társadalmi viszonyokra — tudjuk, hogy nem minden állampolgár egyformán részesül a „nemzeti kalácsból”. Nem olyan régi keletű ez a jólét, mert a jórészt sivatagos területű Kuvait évszázadokon keresztül a világ szegényei közé tartozott. A fordulat 1938-ban kezdődött, amikor kőolajra bukkantak a homok alatt. Az először lassan, majd egyre erőteljesebben áramló „folyékony arany” juttatta be Kuvaitot a „gazdagok klubjába”. A kis ország kőolaj nagyhatalommá, a világ negyedik exportőrjévé vált évi csaknem 100 millió tonnás termelésével. Telt ebből az uralkodó réteg luxusigényeinek kielégítésére, s a jócskán elmaradott ország gazdasági-infrastrukturális arculatának a megváltoztatására, valamint a lakosság életkörülményeinek és a szociális ellátottság látványos megjavítására. Elhamarkodott lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy Kuvait tejjel-mézzel folyó Kánaán. A kedvezmények elsősorban a kuvaiti állampolgárokat illeti meg, s csak jóval kisebb mértékben a lakosságnak immár 58 százalékát alkotó vendégmunkásokat: a palesztin arabokat, a jordánokat, a jemenieket, pakisztániakat és az indiaiakat. A fejlett tőkés országokból importált infláció tavaly 12 százaléknyi volt. Miután két éve feloszlatták a parlamentet, a hatalom még jobban összpontosult az uralA főváros, Kuvait utcaképe, háttérben a telekomuni- kációs központ. kodó Szabah család kezében. Az alapvetően konzervatív és nyugatbarát orientációjú Kuvait ugyanakkor az el nem kötelezettek mozgalmának tagja, szolidáris az arab népek igazságos harcával és síkraszáll a közel-keleti válság átfogó rendezése mellett. Ez utóbbi a politikai alapja a szocialista országokhoz — köztük hazánkhoz — fűződő korrekt kapcsolatainak. Elmondhatjuk, hogy ezek magyar viszonylatban jók és folyamatosan fejlődnek. Különösen gazdasági téren látványosan, mert 1974 óta a magyar—kuvaiti kereskedelem ötszörösére növekedett s megközelítette az évi 50 millió dollárt. Ennek 98 százaléka a magyar export, amelyet felerészben élelmiszeripari cikkek alkotnak. Gépiparunknak is jelentős piaca van Ku- vaitban, ahol jó hírük van a magyar termékeknek, külkereskedelmünk pedig megbecsüli benne a nem hiteligényes s minden szempontból megbízható partnert. így hát az együttműködés bővítése, amely Lázár György miniszterelnök küszöbönálló kuvaiti látogatásának célja — kölcsönös érdek. Pálfi Viktor 2. Gyorsítani kell az élet normalizálását, segíteni kell Alekszej Koszigin, az SZKP az embereket, hogy visszate- KB Politikai Bizottságának lepüljenek korábbi lakóhe- tagja, a Szovjetunió minisz- lyükre, s meg kell oldani a. tertanácsának elnöke csütör- mindennapi élet, elsősorban tökön visszaérkezett Moszk- a mezőgazdasági termelés vába indiai hivatalos láto- sürgető feladatait. gatásáról. Hatnapos konferencián Pen Sovan a kambodzsai forradalom feladatairól KONZULTÁCIÓ Á békés egymás mellett élés gyakorlata napjainkban 2. Az orosz forradalom a 20. század forradalmává vált, mert a jövő 1917 őszétől a bolsevizmushoz kapcsolódott. Ez jutott mindenekelőtt kifejezésre századunk legfőbb, a 62 évvel ezelőtti októberben elindult társadalmi-politikai folyamatában, a szocializmus megállíthatatlan térhódításában. Szükséges megjegyezni azonban, hogy a szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentmondás világpolitikai méretekben csak a második világháború után vált az egyetemes társadalmi fejlődés döntő tényezőjévé, a legfőbb mozgató erejévé. Ez az ellentmondás a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével született, és tartalmát tekintve ez az ellentmondás már születésének pillanatától alapvető jelentőségű volt. Hatásköre azonban egész sok szubjektív körülmény következtében egy ideig viszonylag korlátozott volt. Az új minősége, a szocializmus mennyiségi mutatói egy ideig még jelentősen elmaradnak a régi minőség, a kapitalizmus mennyiségi mutatói mögött. A világ nagy részén még fennállt, sőt ideiglenesen stabilizálódott a kapitalizmus. Hatottak a társadalmi fejlődés nehézségi erői. A világpolitikai fejlődés menetét nemcsak a szocializmus és a kapitalizmus ellentmondása, hanem az előző történelmi kor ellentmondásai is befolyásolták. Továbbá hatott az imperialista hatalmak közötti ellentmondás, s mint ismeretes, ez az ellentmondás elvezetett a második világháborúhoz, amely az imperialista hatalmak két tömbje között robbant ki. A történelmi helyzet úgy hozta, hogy a világ első szocialista állama ebben a háborúban a tőkés országok egy csoportjával szövetségben harcolt a fasiszta Németország és csatlósai ellen. A kapitalizmus általános válságának és annak ellentmondásaként a szocialista világforradalmi folyamat kibontakozásának tényezői szemléltető * példáját adják annak, hogy miképpen bomlik meg egy valamikor progresszív szerepet betöltő társadalmi rendszer egyeduralma és hogyan alakul, erősödik a jövőt képviselő új szocialista társadalom. A forradalmi mozgalom számára bőséges tapasztalat adódik abból is, hogy a régiből az újba való történelmi váltás mennyi nehézséget, előre nem látható bukkanót rejt magában, az erősödés, a fejlődés mennyi új, nehéz kérdést vet fel. A régi társadalmi rend általában nem tűnik el, amíg a benne rejlő lehetőségeket magas fokon ki nem fejlesztette; nem adja át helyét harc nélkül, hanem a rendelkezésre álló, évszázadok alatt felhalmozott hatalmas anyagi és szellemi erők teljes bevetésével törekszik feltartani — időnként és helyenként eredménnyel is — a történelem alakulását. Az új társadalmi rend győzelme sem nyílegyenes, hanem ellentmondásokkal, vargabetűkkel, váratlan fordulatokkal, olykor visszaesésekkel is terhelt folyamat. Földünkön egy időben léteznek különféle gazdasági, társadalmi, politikai rendszerek, különféle osztályok és társadalmi csoportok, amelyek a kapcsolatok az egymásra hatás, a harc számtalan összetevőjű szövevényét alkotják. Mindez a ma már önmagában is sokféle tényező és az e tényezőből fakadó nagyszámú jelenség alkotja az emberi társadalmak egésze állapotát a történelmi fejlődés egy-egy meghatározott szakaszában és ez fejeződik ki a történelmi kor fogalmában. A nemzetközi kommunista mozgalom állandó és alapvető célja a szocialista forradalom világméretű győzelmének kivívása, korunk alapvető ellentmondásának feloldása, az ellentmondás egyik pólusának — a kapitalizmusnak felszámolása útján. A kommunista pártok ugyanakkor mindig hangsúlyozták, hogy a szocializmusért folytatott harc, azaz korunk alapvető ellentmondásának megoldásáért folytatott harc elválaszthatatlan napjaink más ellentmondásainak megoldásáért folytatott harctól. A kommunista és munkáspártok mai stratégiai irányvonala — békés egymás mellett élésért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harc. Milyen realitása van a kommunista és munkáspártok mái stratégiájának? Az 1960-as évek óta azt mondhatjuk, hogy e stratégia megvalósulóban van. Erre az időszakra ugyanis a világ túljutott a II. világháború utáni hidegháborús korszakon, a nukleáris zsaroláson, a szocialista országok „elszigetelésén”, „feltartóztatásán”, „visszavetésén” fáradozó, erőszakos módszereken, melyek jellemezték az imperialista külpolitikát az 1950-es évek közepéig. Erre az időszakra már csak rossz emlék maradt az agresszív imperialista körök „feltartóztatása”, majd „fel- szabadítási” doktrínája, amely a szocializmus és a társadalmi haladás elleni nyílt harcot jelentette. Túljutottunk azon az időszakon is, amikor az Egyesült Államok a világ csendőreként elutasított minden olyan javaslatot, amely a békés egymás mellett élésre vonatkozott, amikor politikája az „erőre” és az „atompolitikára” épült. Ezek a fogalmak az 1960-as 70-es évekre kezdtek kimenni a divatból, s a szocialista országok egybehangolt, közös akciói nyomán a nemzetközi küzdőtéren sikerül megoldani olyan feladatokat, amelyeknek megvalósításáért ezek az országok hosszú időn át harcoltak. Ezek közé tartozik: a vietnami nép győzelme, amely meghiúsítatta az imperializmusnak a második világháború utáni legnagyobb kísérletét arra, hogy fegyveresen számoljon le egy szocialista országgal, s eltaposson egy nemzeti felszabadító forradalmat; az NDK szuverenitásának általános elismerése, felvétele az ENSZ-be. az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia nyugati határai sérthetetlenségének nemzetközi megerősítése; a szocializmus megszilárdulása Kuba földjén, a Kuba elleni sokéves politikai és gazdasági blokád áttörése; a szocialista állomok együttműködésének fejlődése a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében, e szervezetek megnövekedett jelentősége és szerepe a nemzetközi színtéren. (Folytatjuk)
