Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-23 / 45. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. február 23. ■ SZOVJET HBDSEREG NIPJÓN A világbéke garanciája F ebruár 23. — A szovjet hadsereg és hadiflotta napja. A hadsereg napja a szovjet emberek számára népi ünnep. Ez a piros betűs nap a hatalmas ország polgárai számára többet jelent, mint a megemlékezés dátumát a fegyveres erők tagjairól. Mindenki — iskolás gyerek és öregember egyaránt — jól tudja, az 1918-as februári csata, amelyben a pétervári munkások Vörös Gárdájából, a forradalmár matrózokból és katonákból szervezett csapatok megverték az előrenyomuló német seregeket, alapvető fontosságú esemény volt az ország életében. Akkor ez a győzelem a fegyverszünet lehetőségét jelentette a külső és belső ellenség által szorongatott, lerongyolódott, éhező Oroszországnak, a fiatal szovjet ha- talomnaik. Azóta hatvanegy év telt el, s ez alatt az idő alatt a szcvjet hadseregnek számtalan alkalommal kellett megvédenie az országot a külső imperialista támadástól, a belső ellenforradalom népellenes erőitől. A polgárháborúban egy új népi hadsereg alakult ki. Olyan fegyveres erő, amely képes volt arra, hogy a későbbi években biztosítsa az ország függetlenségét, s szétverje a hitlerista ármádiát. A Nagy Honvédő Háborúban aratott történelmi győzelem —a szovjet nép és hadseregének diadala — nem csupán nemzeti ügy volt. Osztályháborúban győztek a vöröskatonák, s szabadságot, új világ lehetőségét hozták el Európa leigázott, megkínozott népeinek. A magyar nép számára sem közömbös ez a fegyveres erő. Ma még közöttünk élnek néhányan a polgárháború „vörös magyarjai” közül. A százezer internacionalista példája, s a hazánk felszabadításában elesett szovjet katonák felejthetetlen emléke eggyé forrt. A Magyar Néphadsereg katonáit büszkeséggel tölti el a tudat: a Varsói Szerződés rendszerében a szovjet fegyveres erőkkel szoros szövetségben látják el feladatukat. Európában majdnem harmincnégy éve béke van, nem robbant ki a pusztító atomvilágháború. Hogy ez így lehetett, hogy ma Magyarországon az embereknek nem kell a háború veszélyére gondolniuk, az nagyrészt a szovjet hadseregnek köszönhető. A Szovjetunió fegyveres erői jelentik ma a világbéke legbiztosabb garanciáját — erejük elrettenti a háború kirobbantására spekulálókat nyugaton és keleten egyaránt. M q Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) építése. A lakásépítés és lakásgazdálkodás hosszú távú terve változatlanul a lakóne- gyedi új otthonok létrehozását tekinti elsődlegesnek, ugyanakkor a korábbiaknál jóval nagyobb figyelmet és gondot szentel a meglévő lakások felújításának. A program szerint a több szintes lakóépületekben levő otthonokból 1981 és 1990 között 270—290 ezret korszerűsítenek, hoznak rendbe. A napjainkban kialakult arányokhoz képest lényeges előbbre lépésnek számít, hogy a Minisztertanács határozata szerint az 1980-at követő esztendőkben az új létesítmé. nyékből harminc százalékra kell növelni a bérlakások arányát. Ezzel megrövidül az alacsony jövedelmű családok lakásra várakozásának ideje. A kormányhatározat ezzel és sok más jellemzővel is erősíti a szociálpolitikai és rétegpolitikai differenciálást. A távlati program kimondja: indokolt felülvizsgálni a lakásigényléseket, a végbement társadalmi változásokhoz igazítani az igénylés rendjét, a kielégítés módját. A lakásgazdálkodás ésszerűbb kereteit segít megteremteni az a célkitűzés, hogy alakuljon ki á lakáscserék szervezett rendszere, s így találkozzék a társadalmi és az egyéni törekvés. Rendelkezik a Miniszter- tanács határozata a bonyolult anyagi-műszaki háttérről is, amely alapja és feltétele az 1,2 millió lakás megépítésének. Ebben korántsem csak az építésügyi tárcának vannak kiterjedt feladatai: a lakásépítés és lakásgazdálkodás 1990-ig szóló tervének minden részlete össztársadalmi feladat és egésze — közös program. A Fővárosi Felvonójavító Vállalat dolgozói gyűlésen tiltakoztak Kína vietnami agressziója ellen. Egyidejűleg táviratukban együttérzésükről biztosították a hazáját védő vietnami népet. (Kelet-Magyar ország telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) Peking óriási politikai veszteséget könyvelhet tehát el, s a nyereség oldalán nem dicsekedhet semmilyen pozitív eredménnyel. Délkelet-Ázsia országai, közeli és távoli szomszédai számára még világosabbá vált, hogy a Kínai Népköztársaság vezetői nagyhatalmi szerepüket készek erőszakkal is bizonyítani. A nyugati tőkés hatalmakkal való kapcsolatépítés, amely a „négy modernizálás” jegyében zajlik, egyre világosabban arra mutat, hogy Kína a kapitalista segédlettel korszerűsített gazdaságot hódító céljai szolgálatába kívánja állítani. A hadijelentésekben természetesen erről nem esik szó, Kína lakói pedig szinte semmit sem tudnak arról, hogy kormányuk milyen kalandot kezdett. Ez a kaland azonban nem hozza, nem hozhatja meg a várt sikert sem katonai, sem politikai téren: a villámháború régi szabású tervét elkerülhetetlenül kudarc fenyegeti. Üjalbb szolidaritási gyűlések voltak megyénkben is. Nyíregyházán az- E LEK- TERFÉM Ipari Szövetkezet ötszáz fős kollektívája nevében küldtek szolidaritási táviratot a vietnami nagykövetségre, ugyanakkor az agresz- szió mielőbbi befejezését követelték a kínai diplomáciai képviselethez küldött táviratukban. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság különMiután Andreotti visszalépett Pertini elnöknek új politikust kell megbíznia a kormány- alakítással. Képünkön: az egyik lehetséges jelölt, Ugo La Maifa, az Olasz Köztársasági Párt vezetője. (Kelet- Magyarország telefotó) böző munkahelyein megtartott röpgyűléseket követően hatszáz vízügyi dolgozó nevében tiltakoztak a kínai agresszió ellen. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola diákifjúsága és tanári, oktatói kara szintén tiltakozó táviratot küldött a kínai nagykövetségre, a vietnami nagykövetségre küldött táviratukban pedig szolidaritásukról, együttérzésükről és támogatásúkról biztosították a vietnami népet. A Szabolcs Cipőgyár ötszáz dolgozója nevében a Magyar Szolidaritási Bizottsághoz küldtek táviratot, amelyben elítélték a kínai agressziót. Mátészalkán a Szamos menti Állami Tangazdaság dolgozói szolidaritási nagygyűlésen ítélték el a kínai agressziót. A Szatmár Bútorgyár, a TITÁSZ vállalat, a sütőipari vállalat dolgozói röpgyűléseket tartottak az egyes munkahelyeken, és tiltakozó táviratokat küldtek a kínai nagykövetségre. Több nagyközségben, így Hodászon, Csengerben, Vaján is szolidaritási gyűlések voltak; a falvak lakói elítélték a kínai agressziót. A nyíregyházi járás több üzemében, szövetkezetében, intézményében is gyűléseket tartottak a dolgozók. Az Újpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói gyárában a nagycsarnokban tartott munkásgyűlésről küldtek tiltakozó táviratot a kínai nagykövetségre, s együttérzésükről, támogatásukat fejezték ki a vietnami nagykövetséghez címzett táviratukban. Hasonló szolidaritási gyűlés volt a nagyhalászi zsákgyárban. A tiszavasvári Alkaloidában brigádgyűléseket tartottak, s a nagyüzem munkáskollektívája egyöntetűen ítélte el a kínai agressziót. Tiltakozó táviratokat küldtek a kínai nagykövetségre a baktaló- rántházi gimnázium tanulói és az ibrányi termelőszövetkezet tagjai, dolgozói is. Nem csak antiszemitizmus... 42 \ — Az utóbbi időben nem foglalkoztam ingatlannal, de nyugodt lelkiismerettel javasolhatom önnek a Le Chaps testvérek cégét. Nagyon szolid cég, ingatlankereskedelemmel és -közvetítéssel foglalkozik. Biztosan találnak valamit, amivel ön elégedett lesz, s meg kell jegyeznem, hogy nem ejtik át az embert. Nem emelik fel az árakat és nem használják ki azt, hogy ön nem ismeri a viszonyokat és az árakat, ön csak a normális százalékot fizeti, íme a címük. — A jó üzletért szívesen fizetek két vagy háromszoros províziót. Hála istennek, nem kell számolgatnom a filléreket, és minden frankért alkudoznom. Csak azt akarom, hogy ízlésemnek megfelelőt találjak — mondta mister MacAreck és felírta a noteszába a „Le Chaps” cég címét. — Még beszélek velük. — Garantálom a becsületességüket és szolidságukat — mondta az igazgató. — Ha ön ilyen kedves, akkor kérek még egy, illetve két tanácsot. — Örömmel állok szolgálatára. — Ha ingatlant veszek és ha hosszabb időre Európába akarok költözni üzleti ügyeim miatt, szükségem lesz jó ügyvédre. Kire tudnám rábízni ügyeim védelmét? — ön megtisztel a bizalmával — az igazgatónak egyre jobban tetszett ez az amerikai. — Úgy vélem, hogy a legjobb lesz Jean Charbonneau ügyvéd. Fiatal, nincs még nagy gyakorlata, de nagyon tehetséges. Ha megkapja a jogi tanácsosi megbízatást, számára nagyszerű start lesz a jogi karrierjéhez. így tehát nagyobb lelkiismeretességgel fogja vigyázni az ön üzleti ügyeit. — Teljesen egyetértek önnel. — Mister MacAreck felírta noteszébe a második címet is. A szálloda igazgatója szerényen elhallgatta, hogy a jövő jogászcsillaga a felesége testvére lesz. — Nem élek-e vissza udvariasságával, ha megkérdezem, hogy melyik bankot javasolja ? Hiszen csekk-kontómnak kell lenni. — Nizzában van a nagy francia, Crédit Lyonnais Bank fiókja. Néhány lépésnyire a szállodámtól. Nekünk is ott van számlánk. Az amerikai udvariasan megköszönte a nagyon értékes tanácsokat, még egy havannai szivarral megkínálta az igazgatót, és távozáskor még megkérdezte: — És hol lehet kölcsönözni autót? Néhány nap múlva veszek magamnak, de már ma szeretnék szétnézni a Riviérán. Ferrari sportkocsit akarok venni... Ha találhatnék egyet... — Szállodánk szívesen rendelkezésére bocsátja az autót. Vezetővel, vagy anélkül? Különben sok használtautó-kereskedő van itt. Viszonylag olcsón lehet kapni nagyszerű, luxuskocsit. Nem tudom, hogy most talál-e Ferrarit. MacAreck úr ismét megköszönte az információt és kijelentette, hogy szívesen kölcsönvenné a szálloda kocsiját sofőr nélkül. Kéri, hogy egy óra múlva készítsék elő a kocsit. Az igazgató biztosította, hogy az autó — világos Renault — várni fogja. Ezután udvariasan elköszöntek egymástól. Az amerikai átment a halion, és megkérdezte a bejáratnál álló piko- Xófiút: — Hol van Crédit Lyonnais? — Ott kérem, tisztelettel — mutatott a fiú egy tetszetős épületre. Mister MacAreck a bank portásának átadta a névjegyét és kérte, hogy jelentse be az igazgatónak. Néhány perc múlva a portás udvariasan mutatta az utat, s bevezette az amerikait egy nagyon elegáns berendezett helyiségbe. Egy papírokkal zsúfolt íróasztal mellől felállt egy elegáns, ősz hajú férfi. — A Crédit itteni fiókvállalatának vagyok az igazgatója. Velem óhajt beszélni? Mivel szolgálhatok? Kérem, hogy foglaljon helyet. A vendég leült a kényelmes fotelbe, rágyújtott a kínált cigarettára és idegenes kiejtéssel franciául beszélni kezdett. — Ha önnek kényelmesebb, beszéljen angolul — javasolta az igazgató kifogástalan oxfordi akcentussal. (Folytatjuk) N agy érdeklődés, viták, izgalmak között mutatták be az NSZK-ban a Holocaust című amerikai tévéfilmet. Most először találta magát szembe a nyugatnémet néző a zsidók ellen elkövetett bűntettekkel — játékfilmben, tehát személyes sorsokban megelevenítve. Eddig is hallottak számokat, statisztikai adatokat, láthattak dokumentumfilmeket csontnbőr hullahegyek, koncentrációs táborok drótkerítése mellett vigyorgó SS-ekkel és halálraítéltek megtört menetével. De úgy látszik, az egy olykor több, mint a millió. Bizonyos értelemben megren- ditőbb egyetlen család életét végigkísérni, a derűs nyugodt élettől a gázkamrákig, mint számokat olvasni. Az amerikai filmtársaság és a nyugatnémet tévéállomás nagy 'szolgálatot tett azzal, hogy elkészítette, illetve bemutatta a sorozatot. Szolgálatot a „soha többé fasizmust” ügyének. Mégis, álljunk meg itt egy pillanatra... Ha valaki mélyebben elgondolkozik a múlt fölött, most óhatatlanul hiányérzete támad. Jó lett volna hasonló hatású filmeket készíteni és bemutatni ennek, vagy más társaságnak a fasizmus egyéb vonatkozásairól. Félő, (engedtessék meg tel- | jesen személyes megjegyzés, véleményhangoztatás) az a | tévhit alakul ki, rögződik meg sokakban, hogy a fasiz- ! mus azonos az antiszemitizmussal. Nem is egy nyugatné- I met vagy más nemzetiségű ember van, aki valahogy így i gondolkodik: „Hitler tulajdonképpen nem is akart rosz- szat, csak a zsidók ellen ne követte volna el azokat a gyalázatosságokat”. A fasizmus nem azonos az antiszemitizmussal. Ez egyik jellegzetessége, de nem az egyetlen, és nem is alap- I vető. A hitleristák a sovinizmus mérgével eszelőssé, meg- I félemlítéssel meghunyászkodóvá változtatták saját népüket. Európa börtönőreivé akarták avatni, a szlovákokat rabszolgákká, a franciákat kiszolgálókká tenni, a magyarokat pedig (Hitler szavaival) cigánynépnek nyilvánították. A nácik robbantották ki végül azt a háborút, amelyben a hatmillió zsidó mellett negyvennégymillió más vallású, nemzetiségű áldozat pusztult el. Hogyan él mindez az NSZK mai lakóiban? Jelen sorok írója beszélgetett egy fiatalemberrel, aki e témához érve gúnyosan jegyezte meg: „Amikor az iskolai történelemórákon a második világháborúhoz értünk, mindis szünet lett, vagy nyár, és az anyagot gyorsan befejeztük Az idősebb tanárok szerettek átsiklani azon, amit szégyelltek. vagy másképp értelmeztek, mint ahogy a könyvben állt”. Ha nem is vonatkozik ez minden pedagógusra és iskolára, általánosnak mondható az elhárító magatartás, azok részéről, akik átélték, tevékeny és szemlélő részesei voltak az eseményeknek (a lakosságnak ma már kevesebb, mint a fele): „Hagyják már a múltat, le kell végre zárni, nem kell folyton'megalázni a német népet” — hajtogatják. (Nem szólva most azokról akik helyeselik, ami történt.) Az idősebbek felejteni akarnak, a fiatalok keveset tudnak. Igaz, az NSZK mai vezetői sem az egyik, sem a másik álláspontot nem képviselik, hanem a dicséretes harmadikat. Walter Scheel köztársasági elnök bírálta a tankönyveket, mondván, kevés olvasható bennük a második világháborúról; Helmut Schmidt kancellár figyelmeztető szavakkal szólt arról, hogy ha az NSZK nem is érez felelősséget Hitler tetteiért, de le kell vonnia a történelmi tanulságokat. M i legyen akkor a háborús bűnök elévülésével? Éppen az idén telik le az a harminc év, amelyet a Német Szövetségi Köztársaságban erre megállapítottak. Ha a parlament ezen nem változtat, akkor az 1980. január 1. után felfedezett háborús bűnök elkövetőit már nem lehet felelősségre vonni, (legalábbis náluk, mert a nemzetközi jog kimondja a háborús bűnök elévülthetet- lenségét). Az elévülés hirdetői jobbára jogi érveket hangoztatnak. Márpedig kár lenne belebonyolódnia a jogi szőrszálhasogatásba. Nem ez a lényeg. Az elévülés hívei sem erre gondolnak, ellenzői még kevésbé. Az előbbiek le akarják zárni (ki jó, ki kevésbé jó szándékkal) a múltat, az utóbbiak viszont a még szabadon élő gyilkosokat szeretnék lakat alatt látni. De nemcsak ezt. Mindenekelőtt azt az elvet védik: amit a fasiszták tettek, semmilyen jogszabály nem teheti semmissé! A múlt kitörölhetetlenül él Európa emlékezetében, de talán ennél is szenvedélyesebbé teszi az elévülhetetlenség követelését a veszély érzete, hogy ismét felütheti a fejét az erőszák, a demagógia, a népszédítés, az ostoba fanatizálás és a hidegvérű gyilkosság e keveréke. Az emlékezés a fasizmusra a jövő védelmét szolgálja. Tatár Imre Jerzy «“w* Mister MacAreck f_~ üzletei- FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY
