Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-23 / 45. szám
1979. február 23. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Gazdasági jegyzetek: Keserű ünnep E lhangzott a szép, a jó, a nagyszerű, aztán következett a de... Pedig a munkások eddig azt hitték, hogy az igyekezetük dicséretre méltó, hogy a termelésben elért sikereikért elismerést kapnak. Ám a vezér- igazgató ehelyett a gyáravatáson egy kis papírdarabot szedett elő és hasonlíitgatni kezdte az eredményeket a közel azonos nagyságú, de már régebben termelő balassagyarmati gyár mutatóihoz. Ennek alapján a mátészalkai munkásnők rá kellett hogy jöjjenek: az eddiginél jóval jobban szükséges dolgozniuk, hogy elismerést kapjanak. Nincs jogunk kételkedni a számok igazságában. Az összehasonlításnak nyilván felvilágosító, buzdító célzata is akad, hiszen nem árt ismerni a mércét, amivel a jó kötöttárut, az eladható terméket minősítik. Csakhogy minden összehasonlításnál gond, hogy mit és mivel vetünk össze. Nem véletlenül mosolyogtak csendesen ugyanazok a munkásnők, amikor a miniszter asszony védte meg őket. A könnyűipar első számú vezetője ugyanis arról beszélt, hogy a vállalat egészét is lehetne mérni a világszínvonalhoz képest. S nem biztos, hogy ez az összehasonlítás kedvezőbb lenne, mint az említett két gyár mérése. Ünneprontás lenne gyáravatáson ilyenekről beszélni? Korántsem. Mert az ünnepség még nem jelenti, nem jelentheti az öntömjénezést, a reális lehetőségek számbavételének hiányát. A szabolcsi textiliparban az utóbbi néhány hónapban több új üzemet adtak át. A beruházások sikeresnek bizonyultak, ám a termelés indítása, a termékek minősége nem mindig érte el olyan hamar a kívánt szintet, mint amikorra szerették volna. Elmondták ezt Űjfehértón éppúgy, mint Demecserben, de beszéltek a javítás meglévő lehetőségeiről, azokról a tartalékokról is, amelyek a termelőberendezésekben és a munkások igyekezetében egyaránt megvannak. Vezetőket és ágazati irányítást egyaránt foglalkoztató kérdés, hogyan lehet minél hamarabb túljutni egy új üzem indításának nehézségein. Ezért tartottak másfél évvel ezelőtt kihelyezett miniszteri értekezletet Nyíregyházán az érintettek és a megyei vezetők- részvételével. S már ott kiderült, hogy á helyiek és a központiak együttes igyekezetére van szükség ahhoz, hogy eredményeket érjenek el. Jó az, ha ezekről a problémákról az induló új üzem munkása is tud. Ám keserű lesz az ünnep, ha éppen az avatáson a néhány dicsérő szó után marasztalják el azért is, ami nem biztos, hogy az ő felelőssége. Az újító dilemmája □ ellendülőben van a mezőgazdasági szövetkezetekben az újíitómozgalom — adják tud'tul azokba megállapítások, amelyek felmérik a munkát könnyítő megoldások bevezetését, a balesetek megelőzésére tett javaslatok sorsát. A tény önmagában figyelemre és elismerésre méltó. Ám ha számokat, a beadott és elfogadott újításokat összevetjük néhány vállalat adataival, hogy csak a MEZÖGÉP-et említsük, ahol tavaly közel négyszáz javaslat futott be, akkor a tsz-ekben 'dolgozó közel ötvenezer ember ötletét kevésnek találjuk a huszadannyi embert foglalkoztató vállalat jóval több újításához. Persze ugyanezt elmondhatjuk a vállalatok ilyen irányú összehasonlításnál is. Hasonló profil mellett van olyan cég, ahol sokkal többen újítanak, mint másutt. Az okokat elemezve pedig meg szoktunk maradni a felületen, hogy kevés figyelmet fordítanak az újítómozgalomra. Az újítások elismerése egyrészt valóban figyelem kérdése. Hiszen sokszor nem az ötletek hiányoznak — éppen a termelőszövetkezetekben van erre sok példa — hanem az adminisztráció. Aki kigondolt egy módosítást a műhelyben valamelyik munkagépen, az gyorsan megvalósítja azt és kevesebbet törődik azzal, hogy mindezt papírra vesse, elindítsa a „hivatalos” úton. Ám akad olyan példa is, hogy az újítások mellőzése, az újítóit munkájának el nem ismerése az igénytelenségből fakad. Az ilyen vállalatoknál, szövetkezeteknél éppen az önálló kezdeményezést nem karolják fel, nem építenek a beosztották ötleteire. Az újítási rendelkezések változtatása után a vállalatoknál sokan azzal indokolták az újítási kedv csökkenését, hogy a díjazás a részesedési alap terhére történik. Az ötleteket az igazgatók sokszor elég szűkmartkúa-n honorálják, amikor a megállapított 2 százalékos alsó határnál maradnak. Pedig bárki kiszámíthatja, hogy ettől jóval jobban nő a nyereség, a részesedési alap. Ám ha valaki sök ezer forintot vesz fel az újításért, azt könnyen megirigyelik. Jobban, mint azt, aki éppen a vállalat bontott anyagiakból építi fel víkendházát legalább annyi ezer forint értékben. Több újító elmondja, hogy nem az ötlet kidolgozása jelent neki nehézséget, hanem annak elfogadtatása. Különösen nehéz helyzetben vannak a munkások, akiktől rajzot kérnek, számításokat. Jó, hogy vannak kezdeményezések, olyan üzemek, ahol a műszakiak ebben segítséget adnak, s nem úgy, hogy ezért kérik, „vegyék be” őket is az újításba társszerzőként. Az újítások haszna mindenki haszna. Ezért ne kerüljön az újító választás elé, hogy mérlegelje: érdemes-e töprengenie, új megoldást keresni? Lányi Botond Nemzetközi fórumon a cigánygyermekekről Nevelési kutatóbázis a Nyírségben Pillanatkép a hodászi Milyen új mozzanatokra, tennivalókra irányította a figyelmet a közelmúltban megrendezett pécsi nemzetközi tanácskozás, melynek témája a cigánygyermekek nevelése volt. Elsőként ezt kérdeztük a nemzetközi konferencia szabolcsi résztvevőjétől, Orosz Gáborné- tól, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola docensétől, aki a cigány tanulók szocializációs folyamatának tapasztalatairól tartott előadást Pécsett. — ,Nem elsősorban új mozzanatokat tárt fel a konferencia. Most is kiderült, nem mindig keli új dolgokat kitalálnunk. Az egyik tapasztalat, amelyet a külföldi résztvevők is megerősítettek, a komplexitás. A gyermekek fejlődésének. nevelésének folyamatát, (körülményeit nem lehet egyetlen szempont, megközelítés szerint megismerni és alakítani. Együttesen kell vizsgálni a szociális, a pedagógiai és a pszichológiai ösz- szetevőket. Hiányos képiét kapunk ugyanis, ha csupán azt vizsgáljuk, hogy a cigány- gyermekek szorongásélménye az iskolában sokkal nagyobb, mint a nem cigányoké. Az okok mélyebbre vezetnek . . . Szemléleti tényezők — Mit emelne ki a tennivalók közül? — Jelentős helyet kapott a konferencián az óvoda és az iskola szerepe, különösen az iskola-előkészítő munka. Örömmel hallottuk, hogy van olyan megye. Tolna, ahol a cigánygyermekek 90 százaléka óvodába jár. A mi megyénkben még. az erőfeszítések ellenére is, messze vagyunk ettől, sok munka vár ránk. Az is nehezíti az előbbre jutást, hogy kevés a napközi otthonokban a cigány tanuló. S itt, a szűkös létszám- lehetőségeken kívüL szemléletbeli tényezők is közrejátszanak. Mennyiben nehezítik a gyermekek beilleszkedését a nyelvi problémák? — Ez különösen azokon a helyeken — Hodász, Nagyhalász — probléma, ahol sok cigány ól viszonylag zárt közösségben, s a szülők használják a cigány, nyelvet, amely egyfajta keveréknyeLv, magyar és cigány, vegyesen. Így sem a cigány, sem a magyar nyelv alapjait nem tanulják meg a gyermekek. A konferencián is elhangzott, mivel a cigány nyelv önálló nyelvvé válásának nincs realitása, arra kell törekednünk, hogy a gyermekek trvár az óvodás korban megtanulják a magyar giyelv általános használatát. Ez az egyik feltétele az alapkészségek kialakításának, az olvasás, írás elsajátításának. Változott-e a szakemberek megítélése a külön cigány- osztályok, -iskolák szervezéséről? — Viták ugyan ma is vannak akörül, külön, vagy vegyes osztályokban eredményesebb a cigánygyermekek nevelése. Az elfogadott és a szabolcsi tapasztalatok is ezt bizonyítják; az alsó tagozatban — ahol a fettételek megvannak — jónak tartjuk a külön osztályokban folyó nevelést. Később már nem. Á húzóhatás elmaradt... Milyen szabolcsi kutatási tapasztalatokat mondott el a konferencián, és milyen irányban folytatja az eddigi munkát? — Második éve az Oktatási Minisztérium megbízásából vesznek részt a cigánygyermekek nevelését tanulmányozó tudományos kutatómunkában. A témával két „kutatóbázis” foglalkozik, a pécsi tanárképző és a nyíregyházi. Kutatásaink során 6—10 éves korú cigánygyermekek szocializációs folyamatát vizsgáljuk két megye — Szabolcs és Heves nyolc iskolájában homogén — csak cigány tanulók — és heterogén — vegyes szervezésű — első osztályőknáL. A konferencián, többek között elmondtam; második éve végzett vizsgálódásaink, tapasztalataink alapján jelentős eltéréseket fedezhettünk fel a neveLőmuhka eredményességiében a vegyes osztályok között. Az esetben cigányóvodáról ugyanis, ha a nem cigány tanulók ugyanolyan, vagy még elmaradottabb szociális, családi háttérrel rendelkeznek és azonos osztályban vannak a cigánygyermekekkel, elmarad a feltételezett húzó hatás. Ez a szervezési szemlélet nemhogy segíti, de gátolja a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány tanulók beilleszkedését. Jó pedagógiai munkával — A további kutatási programunk egyébként 1982-ig szól, a továbbiakban nem csak az I. osztályban, hanem az I—IV. osztályban kísérjük figyelemmel a nevelési folyamatokat. Szeretnénk elérni, a megyei tanács művelődési osztálya támogatásával, hogy ugyanazok a névelők vihetnék végig az osztályokat a négy év alatt. Természetesen nem főhivatású kutatóként dolgozom. Nem rendelkezem óra- és egyéb kedvezményekkel, de fontos munkámhoz segítséget kapok a főiskolától és a kutatásban részt vevő iskolák nevelőitől. A Cigánygyermekek neveléséről változatlanul az a vélemény, nincs szükség speciális módszerekre, hanem jó pedagógiai munkára, ötletességre, s egy kis szemléletváltozásra, amely a gyermek fejlődését nem elsősorban az osztályzatokban, a jegyekben méri és minősíti. A válaszhoz csupán any- nyit tennénk hozzá: Oroszné Deák Judit gyakorlatilag „egyszemélyes” kutatócsoportot vezet, melynek ő a beosztottja is. Jó lenne, ha akadnának segítőtársai, s még több és friss tapasztalatot hozna felszínre a pedagógiai tudományos kutatómunka — a mindennapok hasznára. Páll Géza AMIKOR A NAPOKBAN Demecserben, Nagyhalászban, Nyírbogdány- ban az idei feladatokról beszélgettem munkásokkal, mindig visszatért egy mondat: jobban kell építeni a szocialista brigádok ' szívére, lelkesedésére. Elgondolkodtam ezen a mondaton. Hogy miért? Mert kissé furcsának, bár kellemesen szokatlannak éreztem a fogalmazást. Az idei és a soron következő évek munkájáról szólva a legtöbbször igen reális, higgadt, ésszerű ’érveket hallunk. Kétségtelen, ez a megoldás felé vezető legbiztosabb út. De milyen nagy hiba lenne, ha megmaradnánk a hűvös realitásoknál, s kihagynánk a számításból a szívet és a lelkesedést. A munkásemiberek jól érezték meg: a tervezés, az előkészület legyen hűvösen tárgyszerű, átgondoll, de a végrehajtás nem nélkülözheti az emberi többletet. Aki azt hiszi, valamiféle fogd meg, aztán hajráiról van szó, téved. A szív és a lelkesedés nem hórukk kérdése. Okos szinkronja a megértésnek és a tett vállalásának. A társadalomépítő munka csak akkor lehet eredményes, ha a megértett célt teljes hittel, szívvel közelítjük. Amikor tehát a brigádok tagjai és vezetői azt szeretnék, ha a meggyőződésükből fakadó lelkesedést is belekalkulálnák a tervekbe, akkor a munkásöntudatot fejezik ki. Azt az osztálymagatartást, amely sosem volt szárazon racionális, amely képes volt az áldozatok vállalására, a többlet adására, a társadalomért érzett felelősség kifejezésére. Nem vitás: közgazdasági szemlélet, okos számítás, piackutatás, termékszerkezet-kialakítás, fegyelem nélkül nem lehet hatásosan dolgozni. De a lélek nélküli munkában sincsen köszönet. A munkások figyelmeztetését tehát érdemes komolyan venni. Nem lehet jó az az intézkedés, terv, elképzelés, mely mögött nem fedezet a végrehajtók lelkes szándéka, a megértett cél, szív szerinti elfogadása. SOKSZOR JÁRJUK KÖRÜL, mi is az üzemi demokrácia, mi a demokratizmus a termelésben. Gondolom, ez egy adalék a sok közül. A mi iránti felelősség, a köz érdekében cselekvő munkás. B. L. T iszakanyáron Tóth Al- bertnét, a szelíd tekintetű, mindig mosolygó Annuskát mindenki ismeri. Népszerűségét foglalkozása is teszi: házi szociális gondozó. Mondhatnánk úgy is, az öregek jótevője. A nyári konyhában An- nuska és édesanyja épp mosott. Nemcsak ágyneműt, hanem belevalót is, plédet, pokrócot és mindent, ami az öregekről lekerült, s hazavitt Annuska. — Nálunk majd mindennap nagymosás van — ezzel fogadott özv. Kanyári Sán- dorné, Annuska édesanyja, aki 66 éves és még mindig munkával teli a keze. Azt tartja, hogy szomorú a sorsa annak, aki már nem tud tevékenykedni, vagy nincs kinek tennie valamit. — Súlyos árnyék sok házon az öregség — sóhajtott föl Kanyári néni, — és az is, ha valakinek nincs senkije, csak egyedül, cél nélkül teszvesz a ház körül. Ö tudja, hiszen látta, néhány évvel ezelőtt tiszteletdíjasként tette a községben azt, amit most a lánya. Nem véletlen tehát, hogy Tóth Albertné is ezt a hivatást választotta, amikor fia és leánya kirepültek a családi fészekből. Közben Annuska leállította a mosógépet, megtörölté' köténye sarkába a kezét, s a lakásba szólított. Barátságos, jó meleg kis otthon az övék. Nemcsak a duruzsoló cserépkályha melegíti, hanem a belőlük áradó emberség és családösszetartó, otthont teremtő szeretet. Férje is otthon volt, betegállományban. Egyébként a tsz-ben állat- gondozó, már 18 éve. Néha ő is közbeszólt beszélgetésünkbe, s elárulta: olykor az egész család besegít az öregek gondozásába. — Reggel nyolckor a tanácsházán kell jelentkeznem, így kezdődik a napom — meséli Annuska. — De úgy mondom meg, ahogy van, télen a nagy hidegben előbb elszaladok és befűtök az öregeknek. Ügy tudnak fázni, sajnálom őket. Vagy elszaladok kenyérért, tejért, hogy friss reggelijük legyen. Tóth Albertné „gondozási füzet”-et vezet, ez munkájá tükre. Napról napra, óráról órára követni lehet mi mindent tett a gondozására bízott öregekért. Jelenleg négy helyre jár. Valamennyien túl vannak a nyolcvanon. Olvasom „naplóját”: január 3. „Bevásároltam Bartha bácsiéknak, ugyanitt tűzhelyet tisztítottam, tengerit morzsoltam, fát vágtam, szenet készítettem és vizet”. Más napokon is hasonlókat cselekedett : gyógyszerért volt Dombrádon valamélyik öregnek. Vasalt Molnár Sándornál, a nyolcvanon felüli bácsikénál. Befizette a gondozottjai csekkjét. Havat sepert, délután mosott az öregeknek. Orvosi rendelőben volt Mészáros néninek gyógyszert felíratni. Van, amikor Kisvárdára kíséri el valamelyik idős beteget. S mire eljön a dél, Annuska óriás sza- tyorja megtelik ételesekkel, rohan az óvodába, s onnan ebédet visz minden gondozottjának. Elbeszélget az öregekkel, meghallgatja panaszukat, vigasztalja, türelemre inti őket. Tudja, hogy az öregek érzékenyebbek, testi-lelki sebeik nehezebben gyógyulnak. Soltész Ágnes Az öregek jótevője
