Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-20 / 42. szám

1979. február 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Málna Nyírbéltekröl Jó kereset - futóhomokon A nyírbátori járás déli ré­sze a megye leggyengébb termőképességű földjeivel rendelkezik. Jobbára futóho­mok borítja a felszínt, ami nagyon kevés növényt tűr meg. Ezek közé tartozik a málna, a köszméte, mely évek óta igen jó keresetet ad az itt élőknek. A nagy málnatelepítési ak­ció a Nyírbélteki ÁFÉSZ irányításával kilenc évvel ez­előtt kezdődött, a miskolci hűtőház és a HUNGAROF­RUCT támogatásával. A mái. natermesztő szakcsoportokat többféle módon is segítik. A legfontosabb, hogy évente ötven-hatvanezer darab málnacsemetét adnak ingyen a tagoknak, de ezenkívül permetezőgépeket, műtrágyát is juttatnak a szakcsoportok­nak. Ennek erdményeképpen évről évre nő a környéken a málnaterület, s a Bélteki ÁFÉSZ nyaranta negyven— ötven vagon málnát is át­vesz a szakcsoportoktól. A telepítési kedv különösen 1976-ban növekedett szembe­tűnően a környéken, amikor bevezették az úgynevezett védőárat, amely kilogram­monként huszonkét forintot biztosít a gyümölcsért. Leg­nagyobb külföldi partnerük egyébként Svédország, a Nyír- béltek környékén termett málna jelentős része az észa­ki országba jut el. Az idén újabb jelentős málnaterülettel gyarapodnak a szövetkezetek szakcsoport­jai. Penészleken a helyi szak­csoport a már termő tizenöt hold málnásuk mellé továb­bi húsz holdat telepít a szö­vetkezet segítségével. (B. G.) VAGÉP: Központi telep 100 millióért A vasszerkezeti és gép­ipari szolgáltató vállalatnál elsősorban a járművekkel kapcsolatos szolgáltatásokra koncentrálódik a munka, va­lamint olyan eszközök gyár­tására, amelyeket nem cél­szerű máshol előállítani, vagy gyártási feltételeik könnyebben fejleszthetők, így a járműszerelések mellett a jövőben is ki kell elégíteniük a vákuumszivaty- tyú- és bútorrugó-készítés, illetve a mérleg- és az elekt- rolakatos ipari javítás irán­ti igényeket. A széles körű munka jobb összefogása, szervezhetősége érdekében szükséges a je­lenleg több telepre oszló széttagoltság felszámolása a Lujza utcán megvalósuló központi bázis megteremté­sével. Ez mintegy 100 millió forintnyi beruházást igényel, melyet csak több ütemben, 1981-ig tudnak befejezni. En­nek kedvezett a szabad hely, de növelte a költségeket, hogy Nyíregyháza e része még nem teljesen közműve­sített. Az ÉPSZER kivitelezésé­ben épül egy 2600 négyzet- méter alapterületű, előre gyártott elemekből álló, s modern szociális, blokkot is magában foglaló ipari csar­nok. Átadási határideje 1979 április. A munkák tervszerű­en haladnak. Ide fog költöz­ni a Soltész Mihály, a Ta­vasz, és a Rákóczi utcai részlegük, s ennek révén jó munkakörülmények közé ke­rül 250 dolgozó. Elkészült még a belső úthálózat, s a lánghegesztéshez használatos dissous-gázpalacktároló. De a gépkocsik száma olyan ro­hamosan emelkedik, hogy mindezek ellenére a jármű- javítási gondok nem oldód­nak meg gyökeresen. Cs. Gy. Javítani az ellátást Beszélgetés dr. Szlamenicky Istvánnal, a SZÓVOSZ elnökével A falusiak boltja KÉTNAPOS LÁTOGATÁS SORÄN ISMER­KEDETT A SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI SZÖVETKEZETI KERESKEDELEMMEL, A LA­KÁSÉPÍTŐ- ÉS TAKARÉKSZÖVETKEZETEK MUNKAJAVAL DR. SZLAMENICKY ISTVÁN, A SZÖVOSZ ELNÖKE. EBBŐL AZ ALKALOMBÓL KÉRTÜK MEG, HOGY BESZÉLJEN TAPASZTA­LATAIRÓL, VÁZOLJA A FOGYASZTÁSI SZÖ­VETKEZETI MOZGALOM ELŐTT ÁLLÓ FEL­ADATOKAT. Vásárlók az Orosi ÁFÉSZ ABC-boltban. (Cs) — Az ÁFÉSZ-ek tevékeny­ségét az idei népgazdasági terv tükrében érdemes meg­ítélni. Tudjuk, hogy a munka zömét a kereskedelem teszi ki. Az ellátás szinten tartása, javítása érdekében az eddigi­nél többet tegyenek meg. A szövetkezetek az ország la­kosságának felét szolgálják ki, ebben a megyében az át­lagostól is nagyobb, közel kétharmados a szövetkezeti kereskedelem aránya. Mivel többnyire a falusi ellátást szolgálják, ahol a vevő nem mehet másik boltba, ezért nagyon fontos, hogy kellő árubőséggel, nagyobb válasz­tékkal álljanak rendelkezésre. Országosan is követhető — Megyén belül is felvetik, hogy a készletek, a szűkös anyagi eszközök behatárolják a szövetkezeteknél a nagyobb arányú fejlesztést. Hogyan le­het akkor előrébb lépni? — Nagyon jó példa volt nekem — s országosan is ér­demes elterjeszteni — amit a Fehérgyarmati ÁFÉSZ-nál láttam. A szövetkezetnek sa­ját húsbontó üzeme van, előre csomagolva szállítja ki az árut. Tudjuk, hogy nincs le­hetőség minden faluban hús­boltot nyitni, de ezzel a meg­oldással alapvetően változott az ellátás. — A szövetkezeti kereske­delmet az különbözteti meg az állami kereskedelemtől, hogy részt vesz a felvásárlás­ban. a termeltetésben, ipari tevékenységet is folytat. Mi­lyenek ezen a téren a tapasz­talatok? — Feladatunk továbbra is a tevékenység sokrétűvé téte­le. Jelenleg csak 70 ÁFÉSZ- nél van számottevő ipari te­vékenység a 300 közül. Pe­dig megyei viszonylatban is tudatossá kell tenni, hogy a helyi ellátásban, termelte­tésben nagy tartalékok van­nak. Kutassák azokat az adottságokat, amelyekkel bő­víthető az ipari termelés. A másik nagy tartalék a szak­csoportokban rejlik. Tisza- vasváriban láttuk a fóliahá­zas zöldségtermelést egy nyugdíjas bácsi kertjében. Látni kell, hogy nagyobb be­ruházás nélkül, a helyi lehe­tőségek hasznosításával, mi­lyen eredmények érhetők el. — Megyén belül is kon­centrálódik a szövetkezeti kereskedelem. A korábbi kö­zel félszáz helyett ma 25 ÁFÉSZ működik. Mi az egyesülések jelentősége, hol a határa? „Vegyes” helyett szakosítás — A látottakkal kezdem. A Mátészalkai és a Fehérgyar­mati ÁFÉSZ-nek vagy nyolc ABC-áruházát néztük meg. Volt, amelyiket falusi kocs­mából alakítottak ki, a másik már nagy alapterülettel ren­delkezett. Mindenütt az úgy­nevezett „vegyeskereskedés” helyett az ésszerű szakosítás irányába haladtak. Meg kell találni az optimumot, hogy bőséges választék legyen, ugyanakkor ne kelljen sokat utazni. Ahol több falut fog át egy ÁFÉSZ, ott megléte hatással van a településfej­lesztésre is, előrelátóbban tervezik a hálózatfejlesztést, kalkulálnak a vonzáskörzetre is. Létező gond a nagyobb szövetkezeteknél, hogy a tag­sági viszony másképp alakul. Vigyázni kell, hogy a szövet­kezeti tagok továbbra is ma­gukénak érezzék az ÁFÉSZ-t. — Útja során mindenütt érdeklődött a más szövetke­zeti ágak közötti együttmű­ködésről. Miért? — Mert jóval több a lehe­tőség, mint amennyit kihasz­nálunk. Példaként említhe­tem a közétkeztetésben való résztvételt, ahol az ÁFÉSZ vállalhatja az ellátást. Fehér- gyarmaton például az ételfor­galom emelkedése pótolta a szeszárusítás korlátozása mi­att kiesett vendéglátóipari bevételt. Az ipari szövetkeze­tek a helyi termeltetésben tudnak besegíteni. Az egymás közötti együttműködésnek szintén nagyobb a szerepe. Ezért határozta el a SZÖ­VOSZ elnöksége, hogy az áruházak, nagyobb ABC-k kooperációt hozzanak létre. Itt, a megyében a Kelet Szö­vetkezeti Kereskedelmi Vál­lalat tehetne többet a saját beszerzéssel, az egységes fel­lépéssel. A közös vállalatnak éppen ebben van szerepe, hi­szen áruházit üzemeltetni egy jól felkészült szövetkezet is tud. Lakásépítés kisebb költséggel — Befejezésül mondjon né­hány szót a lakásépítő szö­vetkezetekről. — Tetszett, amit Nyíregy­házán hallottam, hogy a la­kásépítő szövetkezet kisebb költséggel épít. Van társa­dalmi kontroll, aktivitás is. Helyes dolog, hogy szorgal­mazzák a félkész módszert, amikor a belső szakipari munkákat a. tulajdonos és családja végzi el. Ezáltal munkát takarít meg a társa­dalom, nő az építési kapaci­tás. Szeretnénk, ha az építés mellett a fenntartásra többet fordítanának a lakásszö­vetkezetek. Nyíregyházán er­re is megvan a törekvés, — fejezte be dr. Szlamenicky István. Lányi Botond Kedvezmények nélkül NAPJAINKBAN AZ IPARVÁLLALATOKNÁL sokfelé mondogatják: ránk köszöntött a hét szűk esz­tendő. Néhány szabályozó módosításával az idén va­lóban nehezebbé vált a vál­lalati gazdálkodás. Ponto­sabban — és ez a lényeg — nehezebb lett a vállalatok­nak szükséges eredmény, nyereség és az ebből képez­hető alapok előteremtése. Minőségileg teljesen más munka kell ahhoz is, hogy egy vállalat akár csak az eddigi jövedelmeire szert tehessen. Emelkedett példá­ul (az 1979-es év után szá­mított) nyereségadó. Egy­ben, széles körben csökkent a nyereségadóból, kedvez­ményesen, különféle célok­ra visszatartható rész. Nö­vekedett (már az 1978-ás évre vonatkozóan is) a tar­talékalapba helyezendő kö­telező rész. Ráadásul ezután a tartalékalapból tilos az érdekeltségi alapok (része­sedési, bérfejlesztési stb. alap kiegészítése. Beruhá­zás esetén a vállalat a ter­vezett fejlesztési költségek 30 százalékát köteles letét­be helyezni. (Tehát — egy­szerűen szólva — egy 50 milliós beruházás elkezdé­séhez 65 millióra lesz szük­ség.) Az liparban megszűnt az eddig évenként központilag biztosított 1,5 százalékos bérfejlesztési lehetőség. A továbbiakban adómentesen csak akkor és ott lehet emelni a béreket, ahol a ha­tékonyság (hozzáadott ér­ték, termelékenység) növek­szik. Három évvel ezelőtt ha­sonló pénzügyi szigorítások­ra került sor. Azt azonban akkor a vállalatok viszony­lag könnyen ellensúlyozták. Egyrészt, mert különféle címeken, különféle támoga­tásokat. visszatérítéseket, kedvezményeket kaptak, il­letve járták ki maguknlak. (Az utóbbi 3 évben a válla­lati nyereségek évi növeke­dési üteme 14, a támogatá­sok növekedési üteme 17 százalékot tett ki.) Másrészt, szinte korlátlanul növelhet, ték a termelés mennyiségét. Eközben viszont az egyre nagyobb mennyiségben elő­állított termékek jó részé­ért a világpiacon egyre ke­vesebbet fizettek, a gyárfá­sukhoz szükséges árukért pedig egyre többet kértek. Az ily módon keletkezett veszteséget a költségvetés fizette: a vállalatoknak olyan jó módot biztosított, mintha gyártmányaik egyre jobb áron lennének eladha­tók. A PÉNZÜGYI SZIGORÍ­TÁSOK mellé tehát most ezért párosul a kedvezmé­nyek megvonása, visszaszo­rítása, a támogatások csök­kentése, illetve: az ipari termelés növekedési ütemé­nek (az eddigi évi 6-7 szá­zalékról) 4 százalékra mér­séklése. A vállalatoknak te­hát most nem a gyenge termékek gyártásának a bő­vítése, hanem a jó, jövedel­mező, korszerű termékek előállítása — hogy kevesebb áru, több bevételt hozzon lesz a kifizetődőbb. S ab­ban is nő az érdekeltség, hogy a bevételben több le­gyen a nyereség, amiért ér­demes lesz igen gyorsan javítani a munka minősé­gét, csökkenteni a költsé­geket. A munkások és vezetők egységes álláspontja a vál­lalati belső intézkedésék irányát, jellegét, ütemét il­letően most fontosabb, mint eddig bármikor. Nem lesz könnyű megválni, ott, ahol erre lesz szükség, a régi, jól begyakorlott gyártmányok­tól, vagy szakítani a régi eljárásokkal, s új megoldá­sokat megtanulni. Nem lesz könnyű esetleg a hatékony­ság érdekében szükséges át­szervezések miatt új üzem­részbe, gyáregységbe tele­pülni, vagy, ha úgy hozza a helyzet — gyárat változ­tatni, vagy esetleg még szakmát is. Ezek az átszer­vezések érinthetik az eddi­gi kereseti szinteket is. Megfontolt, indokolt lépé­seket szabad tehát csak ten­ni, s igen körültekintően. Ezért a vezetőknek most mindenütt érdemes lesz az eddiginél még jobban (vagy végre!) megosztani a gon­dokat a vállalat valameny- nyi alkalmazottjával: meg­indokolni, előre jelezni a tegezett intézkedéseket és javaslatokat kérni egy-egy sokakat érintő lépés előtt, hogy nincs-e más mód a változtatásra, amely esetleg kevesebb veszteséggel, „mozgással” jár. " Oda kell figyelni, hogy az új telje­sítménykövetelmények, ne csak ott szülessenek meg, ahol azokat könnyű meg­szerkeszteni, vagy hagyomá­nyosak, hanem arra kell törekedni, hogy a vállalat valamennyi posztján egy­formán, azonos eszközökkel serkentsék a munkát, hi­szen a hatékonyságnak va­lamennyi munkahelyen nagy tartalékai vannak. SOKFELÉ SZOKATLAN lesz a beruházások nélküli szelektív, intenzív fejlesz­tés útján megtenni az első lépéséket, megfogni az ed­dig aránylag könnyen szer­teguruló forintokat, hozzá­fogni a termékskála szűkí­téséhez, s azonos (vagy ke­vesebb) létszámmal, az ed* digi (vagy kisebb) anyag-, energia-, időráfordítással nagyobb eredményt, na­gyobb (tiszta) jövedelmet elérni, vagyis többet fizetni be a költségvetésbe, de úgy, hogy azért a vállalatnál is maradjon annyi, -amennyi szükséges a további fejlő­déshez és az emberek élet* színvonalának megtartásá­hoz. G. F. Kis buta A z SZTK-ban dolgozott. Naponta látta, hogy a betegek pénzt csúsz­tatnak kolléganői zsebébe, ök gyakorlottan, félrenézve fogadták a hálás betegek „tizedként” lerótt adománya­it. Megrémült attól, hogy egyszer az ő zsebébe is bele­nyúl valaki. Elhatározta, hogy nővérköpenyéről lefej­ti mind a két zsebet. Szándé­kát nem titkolta el. Sőt! Di­csekedett ötletével. A kol­léganők összesúgtak: — A kis buta! Lassan már mindent el­hallgattak előtte, még a na­pi „kis szenzációkat” is... A betegek virágot hoztak neki, csokoládét, giccses térítőkét. Ezeket a kedves figyelmessé­geket úgy fogadta, olyan szí­vesen, enyhe zavarral, ahogy adták. Egyik nap sovány kis öreg­asszonyt hoztak. Az orvosnő megállapította: súlyos szervi szívbaja van. Kórházba kell vinni. A kisnővér hívta a mentőket, akik negyedórával később már az SZTK kapuja előtt álltak. A néni sírt. A kisnővér vigasztalta: — Két hét. Csak két hét. Utána egészségesen haza­megy a kórházból. — Nem mehetek én kór­házba! Egyedül vagyok! Nincs senki, aki a papagá­jomat ellássa. Ki ad neki en­ni? — Szólok a szomszédnak. Nem lesz semmmi baj! — Ugyan ki vállalná el? De magában bízom kislány. Elvinné magához? Megten­né? Akkor nyugodt lennék! A lány kapott két kulcsot. A nagyobb a kaput nyitotta. A kisebb a téglányi szobát. A parányi ablak kilincsén lógott a kalitka. Az ijedt pa­pagájjal félóra alatt haza­ért. Gyalog ment. Attól félt, hogy a villamoson kinevetik. Útközben találkozott egy kolléganőjével és másnap már tele volt vele a rende­lőintézet: a kis buta egy be­teg papagáját ápolja. Otthon sem örültek a vá­ratlan vendégnek, de lassan megbarátkoztak vele. Éjsza­kára a konyhába tették, le­takarták, hogy aludni tud­jon. Másnap reggel már az egész család a madarat ké­nyeztette, etette, szólásra bíztatta. A lány aznap meglátogat­ta a nénit a kórházban. A kis öregasszony boldogan újsá­golta a szobatársainak: — Itt a kisnővérke! Ugye megmondtam, hogy meglá­togat ! Ha már ott volt, teljesítette az idős betegek apróbb kí­vánságait; friss vizet hozott a virágoknak. — Hálálkodva búcsúzott tőle a néni és egy kicsit a kórterem is. Másnap reggel a madár kihűlt testtel feküdt a kalit­ka aljában. Mi lesz most? Elhatározta, hogy nem mond­ja meg a néninek. Nehezen indult aznap a kórházba. Az ágy szélére ült és elsírta magát. A néni megsimogatta a kezét. — Ugye az éjjel meghalt a Pityuka? Tudtam én. Megéreztem. Ne sírjon. A néni látszólag nem vet­te a szívére. Mesélt magá­ról, hogy senkije sincs, a ta­nácstól kapott segélyből él. Amikor a munkatársai már hangosan nevettek raj­ta, dacból odavágta: a néni rám akarja hagyni a lakását! Mindezt csak azért mondta, mert szerette volna, ha be­fogadják, és nem nézik bo­londnak. Hadd higgyék azt, hogy ezért látogatta a nénit. De még ettől is megfosztot­ták. — Te kis buta! — nevet­tek a többiek. Hát még azt sem tudod, hogy nem hagy­hatja rád a lakását, mert az a tanácsé! — De azért szép tőle, hogy ő is adni akar valamit — vélte az egyik védőnő. Amikor hazavitték a né­nit, elment meglátogatni. Segített neki. Szívéhez nőtt a kis öregasszony. A néni a viaszosvászonnal borított konyhaasztalnál ült, amit a vasárnap tiszteletére terítővei takart le. Eltette a cukrot, amit a lány hozott és sokáig szótlanul szorongatta barázdált kezével a lány ke­zét. .. Bódl Agnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents