Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-02 / 27. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. február 2. Napi külpolitikai kommentár Kellemetlen vendég Pekingböl NÉHÁNY NEM TÜL NAGY horderejű egyezmény aláírásával' befejeződtek Washingtonban Teng Hsziao- ping kínai miniszterelnök- helyettes és Carter amerikai elnök tárgyalásai. Bár sok rendezni való kérdés van a két ország között, a felek csupán ismert álláspontjaikat rögzítették és csak abban ér­tettek egyet, hogy további párbeszédre van szükség a nézetkülönbségek áthidalása céljából. A kínai vendég azonban — az amerikai kor­mányzat nem kis bosszúsá­gára — gátlástalan módon propagandacélokra is fel­használta látogatását. A diplomáciai gyakorlat­ban szokatlan módon Teng Hsziao-ping Washingtonban harmadik országok elleni uszításokra illetve fenyege­tésekre ragadtatta el magát: egy nem hivatalos fogadáson „világuralmi tervekkel és há­borús előkészületekkel” vá­dolta a Szovjetuniót. A The New York Times vezető pub­licistája, James Reston sze­rint az amerikai kormányt külön felháborította az, hogy Teng támogatásáról biztosí­totta a tervbe vett új SALT- szerződés amerikai ellenzőit. A kínai vezető ugyanis elis­merően nyilatkozott arról a 130 nyugállományú amerikai tábornokról, akik nemrég nyilvánosan állást foglaltak a kormány által szorgalmazott SALT-szerződéssel szemben. Teng látogatása elsősorban propagandajellegű esemény volt, amely Carternek nem sokat hozott a konyhára — foglalta össze a véleményét az amerikai publicista. A szovjetellenes kirohaná­sok mellett Teng attól sem riadt vissza, hogy megfenye­gesse Vietnamot. Kína fo­kozza fegyveres provokációit *déli szomszédja határán és Teng arra az újságírói kér­désre, hogy szándékszik-e or­szága katonai akciót indítani Vietnam ellen, azt válaszol­ta: Peking nem mondhat le erről a lehetőségről. Nem vette tehát figyelembe ame­rikai házigazdái felhívását sem: Kína tartózkodjék ilyen lépésektől. ÜGY LATSZIK, nem vette figyelembe a kínai vezető egy Vietnam-elleni kalandor­lépés következményeit, hi­szen a szovjet—vietnami ba­rátsági és együttműködési szerződés veszély esetén köl­csönös segítségnyújtást is ki­látásba helyez a két ország között. Ezért, ha a kardcsör- tetéstől nem is, de Peking alighanem mégiscsak tartóz­kodni fog attól, hogy éljen a Teng által említett katonai akció lehetőségével. Pálfi Viktor (Folytatás az 1. oldalról) dúlt és felszólította, hogy csatlakozzék a nemzethez, ne fordítsa fegyvereit az ország fiai ellen. „Szabad, büszke, szilárd hadsereget akarunk” — mondta. A párizs—teheráni repülő- útón figyelemre méltó nyi­latkozatot tett Szadegh Ghot- zadeh, az ajatollah egyik ta­nácsadója, akinek egyébként nagy esélyt adnak arra, hogy a Khomeini által létrehozan­dó kormány tagja lesz. Egye­bek között közölte, hogy 2—3 nap múlva kikiáltják a for­radalmi kormányt és megis­mételte, hogy Khomeini nem hajlandó párbeszédet foly­tatni Sapur Baktiar minisz­terelnökkel, míg az le nem mond. Elmondta továbbá, hogy megkezdődött a fegyve­rek szétosztása a polgári la­kosság körében, de hozzátet­te: a felfegyvérzettek egye­lőre nem kaptak utasítást fegyvereik használatára, ez azonban bármikor bekövet­kezhet. Jerzy Ertoey Mister MacAreck üzletei FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY v Ügy ugrottam ebbe az üz_ letbe, mint az úszni nem tudó ember a mély vízbe. Nincs tehát abban semmi csodála­tos, hogy hamar megkaptam a leckét. Hogy drágán meg­fizettem érte? Az is az én bűnöm. — Hallatlan, amit mon­dasz. — Nem. Ilyen a pénzvilág uralkodó joga. Ott örök há­ború folyik. Milyen szépen mondta a jogi professzor: „bellum omnes contra om­nium”. Aki nem tud győzni, legyőzöttnek kell lennie. De az idő távlatából nézve a dol­gokat, hálásnak kellene len­nem annak a két csibésznek. — Miért? — Mindenekelőtt a lec­kéért. Másodszor, ha ők való­ban becsületes emberek let­tek volna, a mai napig csak az a London melletti kis mo­sodám lenne. Sokat dolgoz­nék, s ki tudja, hogy megen­gedhetném-e magamnak, hogy hazámba utazzak és megvendégelhetném-e Szcze­cinben a lengyel újságíró csillagot? De az biztos, hogy nem lenne Merced esem. — De... — elkezdtem, de nem fejeztem be gondolato­mat. MacAreck azonban megértette, mit akartam mondani. — Még egyszer ismétlem, soha nem voltam büntetve, és úgy vélem, soha nem ál­lok, mint vádlott, bíróság előtt. Nektek itt vízözön előt­ti fogalmatok van sok min­denről. Nem volt kedvem vitat­kozni a barátommal, hiszen úgysem értettünk volna szót egymással, így hát beszélge­tésünket más témára terel­tem. — Valid be, Henio, hogy mennyit fizettél rá arra a mosodára. — Egy fillért sem. — Hogy-hogy? Hiszen az előbb hangsúlyoztad, hogy az affér elvitte a végkielégítési összegedet és a megtakarí­tott pénzedet. — Igaz. De később ezek az urak voltak olyan udvaria­sak, hogy nemcsak a teljes összeget térítették meg, ha­nem még meg is tetézték. — Jó szívből? — Nos, nem teljesen — mosolygott . a barátom. — Okosabbak voltak, mint én Londonban. Akkor még az utolsó fontomért is kész vol­tam ellenük harcolni. Ok már más körülmények között, gyorsan kifizették engem, hogy ne vigyem bíróság elé az ügyet. Sarlós István tárgyalásai Libanonban Szerdán hivatalos megbe­szélésre került sor Sarlós István, a Hazafias Népfront küldöttségének vezetője és Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB elnöke között. A szívélyes és baráti légkörű tárgyaláson áttekintették a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdé­seit és megerősítették készsé­güket a HNF és a PFSZ együttműködésének és köl­csönös szolidaritásának to­vábbi fejlesztésére és erősí­tésére. A népfrontküldöttség a nap folyamán a Palesztinái Felszabadítási Szervezet irá­nyítása alatt működő terme­lőüzemek munkájával ismer­kedett A küldöttség ellátogatott egy Beirut melletti kollégi­umba is, amely a palesztínai mártírok árváinak nyújt ott­hont és biztosít továbbtanu­lási lehetőséget. Dr. Szalai Lajos, a Magyar Népköztársaság^beiruti nagy­követe szerdán fogadást adott a népfrontküldöttség tiszteletére. A baráti hangu­latú találkozón a palesztin vezetőkön kívül részt vettek a libanoni társadalmi és po­litikai élet neves képviselői, valamint a baráti országok beiruti diplomáciai képvise­letének vezetői is. Befelezte bulgáriai látogatását a lengyel küldöttség Edward Gierek és Todor Zsivkov vezetésével hivatalos lengyel—bolgár megbeszélések folytak Szófiában. Képün­kön: a két tárgyaló küldöttség. (Kelet-Magyarország tele- fotó) Szófiában csütörtökön be­fejeződött a lengyel párt- és kormányküldöttség látogatá­sa. A küldöttség Edward Gi- ereknek, a LEMP KB első titkárának vezetésével a BKP Központi Bizottságá­nak, a bolgár államtanács­nak és minisztertanácsnak a meghívására két napig tar­— Tehát megbosszultad a sérelmedet! — Nem. Nem gondoltam bosszúra, hanem csak elvesz­tett pénzem visszaszerzésére. — Londonban? — Nem. Vancouverben. — Beszélj érthetően. — Mert mindig félbeszakí­tasz — mondta Henryk és teletöltötte a poharakat az arany színű itallal. ★ — Meg kell mondanom ne­ked — kezdte történetét MacAreck —, hogy nem én voltam az egyetlen áldozat. Olyan külföldiek kifosztására specializálták magukat, mint én, akikből abban az időben sokan voltak Londonban, így a két üzletember szép kis vagyont kapart össze. És mivel okos emberek és elő- relátóak voltak, rájöttek, hogy az „öreg, szeretett Ang­lia” klímája ártalmas lehet számukra. Már a hatóság is érdeklődni kezdett a két gentleman iránt, és valame­lyik vérmes károsult meg­próbálta lenyúzni a bőrüket. Elég az hozzá, hogy a két úr egy napon nyomtalanul el­tűnt Londonból és sok ezer kilométerre, Kanadában» kö­tött ki. — Éppen Vancouverben? — Igen. Nagy kikötő, nagy kereskedelmi központ. Az én két tisztelt „tanítómesterem” elhatározta, hogy bankot ala­pít. — Bankot? — Igen. Volt elég összeku- porgatott pénzük, így hát bankot alapítottak, amely ar­ra specializálta magát, hogy a Kínába és a Távol-Kelet­re szállítandó kanadai gabo­naexportot finanszírozza. Ál­lítólag bel emártották ujjacs- káikat a titkos fegyverkeres­kedelembe is, de ezt már nem ellenőriztem. Nekem elegendő volt, hogy ezek az urak élnek és egészségesek, tózkodott hivatalos, baráti látogatáson Bulgáriában. A látogatásról közös közleményt adnak ki. Edward Giereket a szófiai nemzetközi repülőtéren csü­törtök délután Todor Zsiv­kov, a BKP KB első titkára, az államtanács elnöke bú­csúztatta. a bankjuk szépen fejlődik. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy kötök velük egy üzletet. — Mint leendő társ jelent­keztél náluk? — Ne szakíts félbe, mert sohasem fejezem be — Henio ismét a pohár után nyúlt. — Ti, európaiak, általában nem ismeritek Észak-Amerika földrajzát. Megengedem ma­gamnak, hogy megmagyaráz­zam: Vancouver város, mert van egy ilyen nevű sziget is, körülbelül 800 ezer lakosú, a Puget Sound öbölben fekszik, tizenegy néhány kilométer­nyire az Egyesült Államok határától. Ugyanennek az öbölnek a partján, úgy 250 kilométernyire Vancouvertől, de már az USA-ban, fekszik a hatszázezer lakosú Seattle kikötő. Kissé furcsa volt számom­ra ez a földrajzi előadás, de nem szakítottam félbe Heniót, aki folytatta tovább: — Egy napon Seattle-ben egy rendkívüli „racket” tör­tént. Ismét meg kell magya­ráznom, hogy a „racket” pénzszállítmány elleni bandi­tatámadás. Az effajta bűn­tény kezdetben az amerikai gengszterek specialitása volt, de ma már egyre népszerűbb lesz Nyugat-Európa nagyobb városaiban is. Akkor még a „racket” az Egyesült Álla­mokban is újdonság volt. Egy nagy építőipari cég pénz­tárosára, ki a bérfizetéshez vette fel az összeget, a szó legszorosabb értelmében a bank épületének lépcsőjén támadtak rá. A bűnöző elné­mította áldozatát, elvette tő­le a nagy, barna táskát, és a közelben rá várakozó fe­hér Forddal eltűnt. — Nem próbálták meg el­kapni? (Folytatjuk) Á testvérországok életéből Iparváros és üdülőhely: Batumi Nemcsak érdekes sorsú emberek vannak, hanem érdekes sorsú városok is. Ilyen a Fekete-tenger partján a szovjet te- herhajózás „fővárosa” — Batumi. A város egyben jelentős ipari és kulturális központ. Éghajlata pedig kiváló üdülési és gyógyítási lehetőségeket biztosít a Grúziához tartozó Adzsar Autonom Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosának. Batumi egyik érdekessége az első pillanatra összeegyez­tethetetlennek tűnő fogalmak — az üdülőhely és az ipar — együttléte. Meglehetősen szokatlan, hogy a húsz szanatórium és üdülő mellett, ahol naponta több tíz ezer ember pihen és gyógyul, több mint harminc gyár és üzem működik. És mi­lyen üzemekről van szó? Csupán az „olajfeldolgozó” szó hal­latán kételyek merülhetnek fel Batumi az iparváros és Ba­tumi az üdülőhely harmóniáját illetően. Mégis létezik ilyen harmónia. Igaz, a város vezetőségé­nek és közösségének komoly erőfeszítésekbe került ennek megteremtése. Már tizenöt évvel ezelőtt több mint húsz, a környezetre különösen ártalmas üzemet telepítettek a város határain kí­vülre, sokat korszerűsítettek, és volt olyan gyár fs, amely­nek működését végleg megszűntették. A Szovjetunióban itt tértek át elsőként az olajfeldolgozó üzemek hulladékmentes technológiájára és zárt ciklusú vízellátására. Az állami egészségügyi felügyelet szakemberei az országos átlagnál szigorúbb követelményeket írnak elő az itt működő — a környezetre káros melléktermékeket kibocsátó — üzemek számára. Ezeknek az intézkedéseknek a következtében a légkör szennyezettsége jelentéktelenre csökkent, egyes üze­meknél a tengerbe eresztett napi szennyvíz mennyisége a korábbinak húsz-harmincad részét sem éri el. A vízvédelem érdekében a batumi teherkikötőt parti és úszó tisztítóberen­dezésekkel látták el, amelyek ma már teljes egészében fel­fogják az olajjal szennyezett vízréteget, elvégzik a teherha- jók tisztítását, ezzel egyben kizárják annak a lehetőségét is, hogy a fedélzetről olaj kerüljön a tengerbe. Batumi ugyanakkor kertváros is. Egy lakosra mintegy húsz négyzetméternyi zöldterület jut. A légkör szennyezett­ségét, a tengerpart és a tengervíz tisztaságát a városi tanács mellett működő ökológiai bizottság állandóan ellenőrzi. A hatékony környezetvédelemhez szükséges pénzügyi eszközö­ket a különböző iparvállalatok, az Adzsar Autonom és a Grúz Szövetségi Köztársaság, valamint a központi állami költségvetés biztosítja. Új üzemek és gyárak folyamatosan épülnek. Ezzel egy­idejűleg azonban fejlesztik az üdülési lehetőségeket is. Ta­valy nyolcvanezren üdültek itt, 1985-re pedig százhúszezer pihenni vágyót tudnak fogadni. Egyik a másikat nem akadá­lyozza, hiszen az állami tervezés nemcsak az ipar, de a dol­gozó ember érdekeit is figyelembe veszi. n vasút nagyberuházásai Lengyelországban A vasúti szállítás mindmáig a legfontosabb szállítási le­hetőség Lengyelországban, s a jövőben is az marad. Népsze­rűségének egyik oka az, hogy az ásványi kincsek és ipari központok főleg az ország déli részében találhatók, míg a külkereskedelmi szállítások legnagyobb részét lebonyolító'ki­kötők az ország északi részén helyezkednek el. Emellett az országon át nagy tranzitforgalom bonyolódik le; itt keresz­teződnek Európa nyugat-keleti és észak-déli útvonalai. A vasúti szállítási feladatok évről évre növekednek. Ta­valy — előzetes adatok szerint — a lengyel vasútak 495 mil­lió tonna árut szállítottak, ami az 1970. évihez viszonyítva 113 millió tonna növekedést jelent. A nyolc éve kezdődött nagyarányú rekonstrukciós és fejlesztési program ma már kézzelfogható eredményt hozott. A beruházások szorosan kapcsolódnak az új ipari köz­pontokhoz. Az óriási „Katowice” kohómű részére például — a szovjet vasérc folyamatos szállításának biztosítására — 400 kilométeres vasútvonal épül a kohómű és a szovjetunióbeli Volini Vlagyimir között. Ezt a vonatot visszafelé is jól tudják hasznosítani, mivel ugyanezen az úton Lengyelország kén­szállítmányokat továbbít keleti szomszédjának. Ennek a vo­nalnak az építése a közeljövőben fejeződik be. Rövidesen megkezdik a központi vasútvonal 3. szakaszá­nak építését is, amely a felszabadulást követő évtizedek leg­nagyobb vasúti beruházása lesz. E központi vonal 1977-ben elérte Varsót, összekötve a fővárost Sziléziával; azóta északi irányban tovább épül, hogy jó összeköttetést biztosítson az északi tengerparttal. A vonal másik elágazása Poznan irá­nyába halad majd. A Varsó—Katowice vonalon 160 kilomé­teres óránkénti sebességgel, a Varsó—Poznan vonalon pedig 130—140 kilométeres sebességgel száguldanak majd a vo­natok. A korszerűsítés egyben a korszerű géppark megteremté­sét is jelenti. A lengyel vasútak nagy számban kapnak majd új, a legmodernebb technológiával készülő vasúti kocsikat. A tömegáru szállítására például 90 tonna teherbírású vago­nok előállítását kezdték meg Lengyelországban, (összehason­lításul: ezidáig a legnagyobb egységek 60 tonna teherbírású- ak voltak.) Egyre ritkábban lehet látni a lengyel vasútvonalakon el­öregedett gőzösöket. Az 1980-ban befejeződő ötéves tervben több mint 900 villamosmozdonyt helyeznek üzembe, és — a Szovjetunióval folytatott együttműködés révén — számotte­vően növelik a nagy teljesítményű Diesel-mozdonyok szá­mát. II jugoszláv energiarendszer fejlüdése A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban nemrég lépett működésbe a 400 ezer volt feszültségű új villamossági rendszer. Ez a rendszer összeköti a villamos energia fő fogyasz­tóit a Szerbiában működő erőművekkel. Ily módon most a „D'zserdap” vízi- és az „Obrenovac”, „Kolubara” és „Koszo­vó” hőerőművekhez — magasfeszültségű távvezetékek és transzformátorállomások segítségével — hozzákapcsolták Belgrádot, Növi Sadot, Kragujevacot, Nist, Bort és egy sor más várost. Az új villamossági rendszer biztosítja az ország fogyasztóinak zavartalan energiaellátását és szükség esetén lehetővé teszi az energia exportját vagy importját.

Next

/
Thumbnails
Contents