Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 23. szám
TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJÉGYZET Áz Őrségből a vasi múzeumfaluig Az őrség hazánk egyetlen olyan tájegysége, melynek egykori lakossága, azok leszármazottai a honfoglalás óta folyamatosan egyhelyben élnek. Az ősi szeres település legszebb fennmaradt példáját a Szalafő-Pityerszeren létrehozott Szabadtéri Néprajzi múzeumban őrzik. Ez a boronafalú, zsupp- szalmás, kontyos ház az őrség sajátos népi építészeti emléke. Vas megye másik szabadtéri múzeumát Szombathelyen ta- A. ráki továcsműhely díszes céláljuk. A soknemzetiségű vasi táj ritka építészeti emlékeit |onosnemestersé|beiiy^ tudásáról’ őrzik ezen a 10 holdas területen. A malom 1871-ben kezdett hanem a műhely megnyitásának először gabonát őrölni Szentkirályon. Onnan került 102 év- évéről is tanúskodik, vei később — a múzeum építése idején — Szombathelyre. , A kemenesaljai paraszt-polgári lakóház rendkívül hosszú, kissé ívelt alakban épült. Minden helyisége — két szoba, konyha, kamra, etetőkamra, műhely — erre a „végtelen” tornácra nyílik. A kerített ház mellett építészeti ritkaságnak számít a kástu. Ez a különálló, zsúppal fedett emeletes kástu magába foglalja a kamrát, a kocsiszínt és a présházat is. Az épület külső jegyei alapján hasonlít a székely tornácos faházakra. Győri Lajos képriportja Hatholdas rózsa kert Nem emlékszem rá, milyen visszhangja volt annakidején — közel egy évtizede — a HATHOLDAS ROZSAKÉRT tévébemutatójának. Szándékosan nem is kerestem elő a kritikákat, hogy semmi se befolyásoljon ítéletalkotásomban. Mivel az 1970-ben forgatott filmmel először találkoztam (akkor nem láttam), tekintse az olvasó az alábbi sorokat vadonatúj reflexióknak egy megkésett premierhez. Ha már szóbahoztam a HATHOLDAS RÓZSAKÉRT gyártásának évszámát s utaltam a bemutatás szokatlan körülményeire, röviden megemlítem az összefüggéseket. Mint a rendező nyilatkozatában elmondotta, a Babits Mihály „vidéki komédiája” nyomán készített filmet a televízió és a moziforgalmazás együttesen kívánta megismertetni a közönséggel, méghozzá, ahogy ilyenkor szokás, „többlépcsős terv” szerint. Az elképzelést — bizonyos okok miatt — nem váltották valóra: a HATHOLDOS RÓZSAKÉRT csak a képernyőn jelent meg, a filmszínházak vásznán pedig nyolcéves késéssel „támadt fel” újra. Egykét gúnyos glossza, erőteljes kritikai megjegyzés már napvilágot látott ebben az ügyben. Nincs szó bűnös köny- nyelműségről, kárhoztatandó közönyről, de másféle művészetpolitikai pikantériáról sem. Az illetékesek úgv találták, a HATHOLDAS RÖ- ZSAKERTnek nem árt, ha kicsit pihentetik s nem tűzik azonnal műsorra a televízióbemutatót követően. Ahogy hírlik, anyagi problémák is adódtak a Ranódy-film bábái között. Akárhogy is történt, örülhetünk a HATHOLDAS ROZSAKÉRT második életének. Bár lenne több tévédobozban szunnyadó s felfedzésre váró mű, mely széles közönség érdeklődésére számíthatna (azazhogy akad néhány: reméljük, nem alusznak majd sokáig terméketlen Csipkeró- zsika-álmot). Ami a témaválasztást illeti: Babits Mihály novellája egyenesen filmre termett. Rövidlélegzetű, feszes cse- lekményű, érdekes karaktereket felvonultató írás, mely — a kisszerűnek mondható konfliktus hátterében — lehangoló társadalmi ellentmondásokat villantott fel. A magyar filmművészet mesterei — maga Ranódy László is — sűrűn merítettek a hazai „kispróza” alkotásai közül (elég, ha a BAKARUHÁBAN, a KÖRHINTA, a SZERELEM példájára emlékezte- tühk). Persze a HATHOLDAS RÓZSAKÉRT gondolati tartalma, kritikai mélysége elmarad a klasszikus írásművek hasonló erényei mögött. Nem novellaremek, de mellékterméknek sem tekinthető. Mindenesetre alkalmasnak látszott arra, hogy a rendező „fixa ideáját”, az erőszak elleni tiltakozás lehetőségét és kötelességét — átélhető példázatként — kifejezésre juttathassa. Voltaképpen a szó: „erőszak” — kicsit fennkölt és némiképpen túlzó annak a mesteri stratégiának jellemzésére, melyet Gruber Franci ellen folytatnak a „boldog békeidő” panoptikumba való figurái. Nem történik itt semmi különös, csupán any- nyi, hogy a derék ifjú jog- gyakornokot ügyes taktikával és lerohanó gyorsasággal meg akarják nősíteni. Az első számú házasságszerző: Ilka néni, a szállásadó. A kiszemelt menyasszony: Irén — elszegényedett nemesi család sarja, öt sem kell félteni, minden elképzelhető áldozatra hajlandó az akció sikere érdekében. A konfliktust két dolog bonyolítja. Franciban nem lángol, de mégcsak nem is pislákol a szerelem, Irén mellett Gizikét is „talonban tartja”. Aztán az sem mellékes, hogy a fiatalember körül nyúlós-nyálkás pókhálót szőnek: arra megy ki a tisztességtelen játék, hogy a szerencsétlen áldozatot beugrassák. Francinak a szerencse siet segítségére. A happy end boldogságát a HATHOLDOS RÖZSAKERTben az jelenti, hogy a férjvadászat nem jár sikerrel. Ranódy László korábbi munkái — főleg a PACSIRTA, az ARANYSÁRKÁNY és az ÁRVÁCSKA — keserűek és nyomasztóak. A HATHOLDAS RÖZSAKERTben sokkal több az oldott hangulat és játékos köny- nyedség. Még a vígjáték színei is felsejlenek (a műfaji , megjelölés egyébként nem annyira az írás jellegére, mint inkább az életforma ürességére utal: ez az igazi „vidéki komédia”). Az anekdotaszerű események hátterében árnyékok húzódnak meg. A pillanatnyi érdekeket az érvényesülés, a számítga- tás, az ügyeskedés akkhúzá- sai mozgatják. A férfi és nő közötti kapcsolat riasztóan érzelemszegény a szertartásos világban. A célszerűség — kivált, ha eredménnyel párosul — feledteti a tisztességtelenséget. Szó arhi szó: Babits prózája — és a mondanivalót pontosan tolmácsoló Ranódy filmje — lehetne „többrétegű”. A karakterek élnek, a társadalomrajz kissé statikus. A kisszerű praktikázá- sok fölött talán jobban pálcát kellett volna törni. Igaz, Ranódy László gúnyoros idézőjelek között és humorba pácoltan ábrázolja Gruber Franci szerelmi hányattatásainak krónikáját. Iróniája elegáns, hőseit kellő távolságból — szelíd kritikai éllel — vizsgálja. S ami szokatlan: még úgynevezett gegekre is telik az erejéből (Franci „jövőjét” bohókás snittek közvetítik). Egyértelműen tetszik a színészi együttes játéka. Ra- pódy számos színészt fedezett fel, neki „köszönhetjük” Mo- ór Mariannt, Bara Margitot, Tóth Lacit, Nagy Annát, Czinkóczi Zsuzsát és másokat. A HATHOLDAS RÓ- ZSAiKERT-ben nincs új arc. Remek szerepjátszó együttes van — de az is a rendezőnek köszönhető. Tahi Tóth László, Tolnay Klári, Drahota Andrea, Páger Antal mellett örömmel fedeztük fel azokat is, akik már időközben elmentek (Kiss Manyit és Szendrő Józsefet). Az 1970-ból való HATHOLDAS RÖZSAKERT-et 1978-ben, 1979-ben s feltehetően évtizedek múlva is lehet vállalni.. Veress József Könyves- j i polc i Egy kis rosszmájúsággal azt kérdezhetjük, hát erről is külön és önálló véleménye volt? A kérdés mégsem erőszakolt, hiszen kortársi olvasói közül oly sokan, még rajongói is! Föltették ezt, valahányszor ha az író nem hagyományos szépírói prózával jelentkezett. Életútjának közelebbi ismerői azonban azt is tudják, első sikereit is publicisztikai vitacikkel kezdte. 1928-ban a teljes ismeretlenségből felbukkanva hozzászól egy országos vitához. A Századunk c. folyóiratban mondja el eredeti hangú és meglepő politikai tisztánlátásról tanúskodó véleményét a diktatúra és a demokrácia kérdéséről. S a folytatás is hasonló, hiszen azoknak, akik első írását hitetlenkedve fogadták, be kellett bizonyítani, nem véletlen, egyszeri jelenségről van szó, önálló véleménye van nemcsak a korabeli magyar fejlődés sorskérdéseiről, hanem többek között a magyar történelem problémáiról is. Az első megjelenés után a Népszava, majd az induló Válasz és a Gondolat, a Kolozsvári Korunk egymás után közli írásait, melyek nem egyszer éles polémiát1 is kiváltanak. A most közzétett kötetben a két legtávolabbra eső írás születése között harmincnégy év telt el. Egy nemzedéknyi idő, mely nemcsak az alkotó ember életében lehet hosszú folyamat, hanem alkalmasint egy ország életében is. S ha az évszámokat is ideírjuk — 1934, 1968 — akkor világossá válik, milyen sorsfordulókat ért meg a nemzet ezalatt a harminc év alatt. A kötet első írásai már a harmincas évek közepéről valók. A népies irodalom bontogatta ekkor szárnyait, Illyés a baranyai egykéről cikkezett a Nyugatban, Fü- lep Lajos, ekkor a baranyai remete, Németh Lászlóval együtt a táborrá szervezés gondolatával foglalkozott. Veres Péter, egyelőre még távol az irodalmi hírnévtől, publicisztikai írásokkal kapcsolódott a vitához. Hozzászólása az ekkor oly divatos egyke-kérdéshez, vagy akár a korabeli magyar agrárkultúra időszerű problémáihoz világosan mutatja, Veres Péter érzésbeli leg és gondolatilag is tisztában van azzal, a harmincas évek Magyarországán ez, a kicsit mesterségesen is élesztgetett problémakör, nem morális és demográfiai problémát takar, hanem elsősorban azonnali orvoslásra váró társadalmi feladatot. Az egykézés nem társadalmi ok, hanem társadalmi tünet. Azt is világosan látja, nem csupán érzelmi ügyről, vagy pusztán szektajelenségről van szó, hanem sürgősen orvoslásra váró társadalmi betegségről, melynek egyetlen hathatós ellenszere van, a nagybirtok mielőbbi felosztása. Csak egyetlen gondolatkört emeltünk ki a kezdeti publicisztikai írások közül, de ez a valóságos társadalmi kérdésekre irányuló gondolati rezonancia, Veres Péter írásait a kezdetektől fogva jellemzi. írásaiban mindjobban kibontakozik a társadalmitörténeti kérdések iránti fogékonysága, s az a megkülönböztetett szellemi igényesség, ami őt is, hasonló indíttatású sorstársaival egyetemben jellemzi. S mégis ezeknek a korai írásoknak van egy senki mással össze nem téveszthető jellemzőjük. A kimondott igazságok mögött nemcsak az egyéni életút hitele áll, hanem az is, Veres Péter mindig történeti látómezőben gondolkodik, érzékelve mindenkor azt, a harmincas—negyvenes évek magyarságának olyan megoldásra váró feladatai vannak, melyeket a magyar történeti fejlődés 1848 óta megoldatlanul hagyott, vagy éppenséggel felemásan oldott meg. A fentiekben publicisztikai írásokról szóltam, de helyesebb lenne talán történetigondolati esszékről beszélni. A kötetben közzétett írások, közülük nem egy a műfaj remekének is tekinthető, inkább nevezhetők általánosabb érvényű töprengésnek, amelyeknek a napi mondandón túlmenően, általánosabb tanulságuk is van. Többek között ezért is kerülhettek a kötetbe, mert mondandójuk nagy része még ma is aktuális. Elsősorban nem a felvetett problémákra adott válaszok mai aktualitására gondolunk, hanem a közelítés szempontjaira, a problémák árnyalt és finom kifejtésére. Sőt az egyes írásoknál az az olvasó véleménye, mintha a történelem is egyenesen a szerzőt igazolná. Hiszen Veres Péter olyan dolgokat vett észre, mondhatni csírájában, mint pl. a kispolgáriság, a pedagógiai kultúra fontossága, vagy a korszerű műveltség kérdései, melyek talán sohasem voltak aktuálisabbak, mintalapjainkban. A kötet a negyvenes évek elejének és a felszabadulás utáni időszaknak a terméséből is jó adag válogatást közöl. Az írások ekkor már egy meghiggadt, társadalmi, szellemi és politikai kérdések iránt továbbra is élesen fogékony, alkalmasint a politikusi karrier legtetejére jutott felelős államférfi töprengéseiről tájékoztatnak. Veres Péter alkotói periódusának új korszaka kezdődik 1956 után. Természetszerűleg érződik ez nemcsak szépírói teljesítményén, hanem publicisztikáján is. Ilyen irányú írásai ekkor sem „melléktermékek”, megnyilatkozásainak gondolatai vezérfonalává ekkor lesz a „népben-nemzetben gondolkodás”. Országos utazóvá válik, mindenhol megfordul, s természetéből adódóan mindenhez hozzászól. A neki kiosztott „Péter bácsi” szerep is ekkor kap valóságos értékjelzőt. Ekkori írásait olvasva világosan kiérezzük, tisztában volt vele, a társadalmi forradalom az ország néptömegeit vitathatatlanul magasabb és emberibb életnívóra emelte. De azt is érzi, a tudati és erkölcsi viszonyok terén, s a kulturális közszellemben még sok a tennivaló. A kötet szerkesztője, Kris- tó Nagy István, az életmű alapos ismerője lévén, helyesen járt el, amikor reprezentatív válogatást adott e hatalmas életmű megannyi szeletéből. Csak megjegyezni kívánjuk: a kötet címét talán mégis kifejezőbben kellett volna megválasztani, hiszen abba nem csupán a szocialista műveltségről leírt cikkek kerültek bele, hanem az életmű szerteágazóbb megnyilatkozásai is. (Kossuth 1978) Szőke Dofnonkos KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. január 28. Veres Péter a szocialista műveltségről
